Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-03 / 153. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 3., SZOMBAT GASZTRONÓMIA étlapozó Egy időre elköszön az olvasóktól és a vendéglőtulajdonosoktól a somogyi * gasztroterminátor, özvegy Zimbabwei Kálmánné, a karakán étteremítész A MAMI ÚTJA A FENYVESTŐL FENYVESIG Több mint három és fél év, 189 éttermi látogatás után leteszi a kanalat özvegy Zimbabwei Kálmánné, a Somogyi Hírlap megyeszerte híressé - hírhedtté... - vált gasztrokritikusa. Özv. Zimbabwei Kálmánné Egy borongós októberi délutánon kezdődött 2006-ban: kissé kalapáló szívvel léptem be a szentbalázsi Fenyves étterem ajtaján, tudván, igencsak nagy fába vágtam a fejszémet, hiszen az elkövetkező években megannyi haragost magamra szabadítok, amikor megpróbálok reális képet adni a somogyi gasztroéletről. Amolyan vendéglői Tacitusként képzeltem el magam, aki harag és részrehajlás nélkül - Sine ira et stúdió; ezt még boldogult Kálmánomtól tanultam, akit a klasszikusok nagy rajongójaként ismert mindenki - próbálja meg feltérképezni a somogyi éttermi palettát. Valahogy így kezdeném, ha most visszaemlékezéseimet kellene papírra vetnem. És persze, ha elég szentimentális lennék. Ám azt hiszem, az elmúlt cirka negyvenöt hónap alatt kiderült, a szívem kőből van. A gyomrom pedig vasból. Merthogy igencsak széles merítésből kellett válogatnom: világszínvonalú helyeken jártam, ahonnét legszívesebben akár el sem jöttem volna soha, ám bolyongtam a gasztrosivatag legkieüe- nebb vidékein is oázist keresve. És persze kerestek engem is. Néhány héttel azután, hogy az első sorokat papírra vetettem, egy vendéglősöket is magába foglaló szakmai szervezet gyűlésén már tárgyalandó napirendi pontként szerepelt tevékenységem, s néhány könnyűnek - illetve nehezen emészthetőnek - ítéltetett hely tulajdonosa összefogást sürgetett szerény személyem ellen. A Somogyi Hírlap szerkesztőségében állandó programnak számított a feldúlt vendéglőzimbabwei mami letette a kanalat, egy darabig csak saját örömére jár majd étterembe A LEGKELLEMESEBBNEK ÍTÉLT KÖRNYEZŐ Arany Kakas _________Nagyatád________ Ca melot Siófok Corner____________Kaposvár__________ Cz inege Kaposkeresztúr Diófa______________Böhönye_________ Kasté ly Gyékényes Kistűcsök______________Balatonszemes_______ Ma nna Mla Balatonföldvár Mozivilág___________Kaposvár_________ Nád as Siófok Öreg Halász_________Siófok_____________ Pa noráma Balatonszentgyörgy Piknik_____________Siófok_______ Piro ska___________Siófok Po seldon___________Gyékényes______. Royal Kaposvár sök csitítása, akik elérhetőségemet, majd ennek birtokában vélhetően véremet kívánták, szerencsére a kollektívának köszönhetően mindvégig megma| A LEGJOBBNAK ÍTÉLT KONYHÁK Balogh Csurgó Calypso-kert ________Siófok__________ Ca melot____________Siófok Ce-Ma____________Lábod__________ Gomba Ba latonfenyves Kapós__________________Kaposvár____________ Kis tiicsök ____ Balatonszemes J__ Lók i____________________Marcali______________ Ma la Garden Siófok Manna Mia_____________Balatonföldvár_______ Ma uro j.-.^SZamárdi ~ . Piroska Siófok_ _____ Roya l Kaposvár ............ Viccolo_________________Kaposvár____________ Villa Curpad Kiskorpád radt inkognitóm. Igaz, a lap „gazdagabb” lett néhány perrel... Pedig a gasztroélet résztvevői serényen próbálkoztak. Néhány hónapnyi ÁlÉGGYENGÉBBNEK ÍTÉLT KONYHÁK Becsali Balatonlelle Borostyán__________Balatonfenyves Fogad ó a Bárányhoz Kaposvár Fortuna___________Nagyatád________ Guly a _________Fonyód : Ho tel Peresa________jgal____________ Kere sztúri Fogadó Balatonkeresztúr Koppány Vezér___________Balatonlelle___________ Má rka Kaposmérő Nádas____________Mesztegnyó_______ Oportó Ka posvár Paprika____________Balatonberény_____ Ró mai Taverna Szántód Százlépcsős_________Tab____________ Tomm aso Kaposvár Vadász ______ Kaszó_______________ Zöldf enyő Marcali tevékenységem után jött a hír a Bala- ton-partjáról, hogy az egyik étteremben a tulajdonos letöltötte az internetről a lap munkatársainak portréképeit, s ezekkel tapétázta ki a konyhát, parancsba adva a személyzetnek, jól nyissák ki a szemüket, s ha gyanúsan ismerős alakot látnak betérni, kiemelt figyelemmel lessék kívánságait. Ha másra nem is volt jó ez a próbálkozás, legalább néhány újságíró megkülönböztetett elbánásban részesült. Merthogy érezhetően volt hatása, haszna a hetente nagyjából két flekk terjedelemben közölt véleménysorozatnak. Magam is tapasztaltam változásokat, amikor egy-egy elmarasztaló megjegyzés után a későbbiekben visszatérve az inkriminált vendéglőbe láttam, korábbi kifogásaim érvényüket vesztették. Sőt, előfordult, hogy a hírem megelőzött. Kőröshegyen például az egyik vendéglőben, ahová az önkormányzat munkatársai jártak ebédelni híre ment, hogy várható az érkezésem. Az odajárók meglepve tapasztalták, hogy egyik hétköznapról a másikra új térítők kerültek az asztalokra, de még a személyzet is új egyenruhát kapott - vagy jó fél évvel az eset után vetődtem csak el feléjük... Merthogy nagyjából mindenhová eljutottam - százharminckilenc étteremben, vendéglőben, fogadóban, csárdában -, sok helyre többször is, miután úgy döntöttem, egyelőre elég volt. Elhatároztam, a balatonfenyvesi Gomba volt az utolsó, kissé belefáradtam a folyamatos jövés-menésbe, hogy a patikában már előre köszönt a szódabikarbóna és a No-Spa - rosszabb esetben a széntabletta... -, így hát egy időre leteszem a kanalat. Az általam legjobbnak ítélt somogyi konyhákat nyugodt szívvel ajánlom mindenki figyelmébe, a legtöbbjükbe, mint egyszerű vendég bizonyosan magam is feltűnök majd. És persze az sem elképzelhetetlen, hogy némi pihenő után, amikor végre új erőre kap a gyomrom, amolyan somogyi gasztroterminátorként visszatérek. És ezt vehetik fenyegetésnek! S2Á£HARMINCKIL£NC ÉTTEREMBEN JÁRTA SOMOGYt HÍRLAPGASZTROKRmKtSA Étterem Település Személyzet Környezet Étel Összpont ___________________________(1-10) (1-10) (1-20) Amigo Siófok__________ _____5 7 15 27 Anna Taverna*______Balatonszárszó_______95________65_______17_______34 Ara ny Kakas* Nagyatád 6 9 18.5 33.5 Aranyszarvas_______Siófok_______________IC__________5_________15______30 Bal aton Grill Siófok 9 6 18 33 Balogh______________Csurgó_______________8__________7_ 19_______34 Ba varla Balatonendréd 10 7 17 34 Becsali___________Balatonlelle__________7_ 6________10______23 Be lug» j Kaposvár 7________7 j 18 j 32 Boh ém Siófok_______________8 5 14 27 Bombardler* Kaposvár 6 6 24 Borharapó*________Siófok__________ 7,5 8,5 ~l6,5 32,5~ Borostyá n__ Balatonfenyves 5 2 6 13 Borostyán_________Siófok________________10 7 16_______33 Borosty án _ j Várda j 10 6 j 14 j 30 Búbos______________Balatonberény_______9___ 6 12 27 Caly pso-kert Siófok 9 8 19 36 Camelot____________Siófok_______________9 9 19 37 Ce-Ma __________Lábod ____ 9 7 19 33 Co rner*____________Kaposvár____________10 9 17,5 36,5 Cor so* ■ I Kaposvár 9,5 _ 8 17 34,5 Corso_____________Siófok_____________7 6________15_______28 Czin ege Kaposkeresztúr 9 10 16 35 Csalogány*_________Kaposvár____________9__________7________15,5 31,5 Cs árdás* » Siófok ________9,5 T.5 1 17,5 34,11 Cser_______________Kaposvár____________8 8 14 30 Cs illéi* Barcs 7 l.-4,5ár' 15 26,5 Diófa________Böhönye____________10_________9_________16_______35 Don Bénító _JS Balatonlelle 9 8 17 34 Dr. Jones*__________Kaposmérő 7,5________6,5 14_______28 Fe hér Ló* Siófok 9 | 7 17,5 33,5 Fenyves*__________ Szentbalázs_________75________75_______10_______31 Fle kken Kőröshegy _ jHRSJMH 7 15 28 Florida_________Kaposvár____________8__________9_ 12_______29 Fo pdó a Bárányhoz* Kaposvár 6,5 8 11 25,5 Fogas_____________Siófok_______________10_________7 17 34 Fo rrás* Balatonföldvár 10 7 16,5 33,5 Fortuna*___________Kaposfő_____________7,5 7 14,5 29 Fo rtuna Nagyatád 10 8 11 29 Főnix* Kadarkút 8,5 _ 6,5 _ _1_7 32 Fregatt Kaposvár 9 6 18 33 Gecco*_____________Kaposvár____________8,5 8_______18,5 35 Go lf_______________Kaposvár 9 7 12 28 Golfk lub_________ Hencse __1Ö_ 9 13 J32^ Gomb a Balatonfenyves 9 7 19 35 flulya ; I Balatonszentgyörgy 9 5 15 29 Gulya______________Fonyód_______________6__________4_ 11 21 Ha bleány* Balatonmáriafürdö 9_________6,5______185 34___ Ha lászkert_________Balatonföldvár________8__________5 14 27 Ha w-Ht■ .- *; Kaposvár T -;'ia8»ül4 v 29 Horgász*___________Kaposvár_____________9__________6_______16,5 31,5 Mo tel Peresa SggSfl Igái 8 5 6 19 Iml-Haml___________Kaposvár____________8_________4________14_______26 It ália Kaposvár ___! 6- *- 5 15 26 Ka lser*____________Nagybajom____________9_________7________13_______29 Ka lmár Barcs 8 6 18 32 Kapós*_____________Kaposvár_____________9_________6________19_______34 Kasté ly Gyékényes Üfljjjpi 9ikW 9 18 36 Keresztúti Fopdó Balatonkeresztúr 4 __________6_______11_______21 Ki látó*_______ Kaposvár 7,5 ~1 7 14,5 29 Kll ltl Csárda________Siófok_______________8__________5_ 15_______28 Kin izsi-udvar* Balatonboglár 75_______65______11,5 25,5 Kisk upa____________Somogyvár___________9__________7________18_______34 Kis Sz ieszta Balatonboglár 8 8 17 33 Klstücsök*_________'Balatonszemes 10 8,5_______19______37,5 Ko ppány* Bonnyapuszta 9,5 7,5 17 34_ Koppány Ve zér______Balatonlelle__________10 7________11_______28 Kovács Si ófok 9 7 15 31 Kukorica___________Balatonberény 6_________3 13_______22 KU KORICA* Balatonföldvár 9_________7,5 16,5 33 Kukorica*__________Balatonújlak_________85_________7_______175______33 Ku pa* Balatonfenyves 8 8 16 32 Kupa____________Kaposvár_____________5_________8_______J5______28 Lak oma Kaposvár__________ 7 7 13 27 La tin_______________Pogányszentpéter 5_________6________18_______29 Lila Kakes Siófok_________8__________7________17 32 Ló ki*_______________Marcali______________95_________7_ 19 35,5 Lucul lus Siófok^ (_ 8__________8_______18 34 Lugas______________Zamárdi______________8_________8________17_______33 Ma la Garden __ Siófok ___ _10_________8 19 37 Ma nna Mla_________Balatonföldvár 10 9 19 38 Ma uro Zamánfl ; 10 7 20 37 Márka*____________Kaposmérő____________6_________5 10,5 21,5 Me diterrán* Balatonföldvár 6,5 7,5____16 ■ 30__ ME DITERRÁN Kaposvár 9 7 17 33 Mézesmackó* Marcali 6 6,5 18 30,5 Mokka Barcs___________ __9__________7________18 34 Mo zMIág*_________Kaposvár 7 ' 8,5 18 33.5 Muskátli___________Kőröshegy____________9_________5________16_______30 Ná das-, ■$<** Mesztegnyó 9 8 11 28 Nádas______________Siófok________________8_________9________18 35 Nag ymama Konyhája Kaposvár 6 8 12 26 Nwákóvu y 7 V [Balatonboglár 9 6 16 31 Oázis*_____________Kaposvár_____________9__________7_____ 16____32 Opo rtó Kaposvár_____ 9 4 11 25 Öre g Halász* Siófok_______________85_____ 9,5 17 35 Pá l Cappone Igái__________________6_______ 6 12 24 Pa noráma__________Balatonszentgyörgy 8__________10_______14_______32 Pa prika Balatonberény________3__________8________6_______17 Pa prika____________Zamárdi______________8__________8_ 16_______32 Pl ki Balatonszentgyörgy 10 [ 7 14 31 Piknik________ Siófok_______________10______ 10 18 38 Piro ska Siófok 9 9 19 37 Pizza Dolo__________Nagyatád_____________7______ 6 16_______29 Piá zaudvar Kaposvár 8 .6 v.' 13 27 Polgári Étterem (Dláfa) Kaposvár____________7__________7________13_______27 Po rtCafé_____ Fonyód 8 8_______13 29 Pos eldon*__________Gyékényes___________75________95_______15_______32 Pu li____________Kapolypuszta ___ 10______________8_______18 36 Rocc o______________Balatonlelle___________9__________6________13_______28 Róm ai Taverna Szántód 5 9 9 23 Royal______________Kaposvár_____________10__________9_ 20______39 Sá ndor* Siófok_______________5,5 7_______13,5 26 Sp ort Panzió*_______Nagyberki____________85________8,5 14,5 31,5 St eakHouse Balatonmáriafürdö 10 6 14 30 Száziépcsős________tab__________________8__________5________10_______23 Sz icília __________Kaposvár____________ 8 8 16 32 Szivárvány__________Berzence_____________9__________5________17_______31 Sz kfta _ Balatonmáriafürdö 6 5 13 24 Szultán*___________Kaposvár_____________8__________7________17_______32 Teni sz klub* : Kaposvár___________7,5 6 13 26,5 To mmaso*__________Kaposvár____________JJi_________5________10 22,5 Tó parti* Nagyatád 8,5 8 17,5 34 Torony*____________Fonyód_______________10_________5,5 18,5 34 Tu rul* Kaposvár___________L8 Zjl 8 -815.1-; ~ 31.5 Vadász_____________Kaszó________________7__________8_ 10 25 Vé ndiófa* Balatonszárszó ____6____ 6 11,5 23,5 Vén Ka lóz___________Kaposvár_____________9______ 9 13______31 Vic colo* Kaposvár_______10 8.5 19 37,5 Vi któria*___________Nagyatád_____________7______ 6 15,5 28,5 Vik tor Vendégház Balatonmáriafürdö JO__________5________18______33 Vill a Boglárka ~ ~" Balatonboglár ~ " 410 10 12 32 Villa Curpád* Kiskorpád 10 |fe.u:8,S.i 19,5 ~| 38 _ Vincellér ________Látrány_______________7__________6 12_______25 Vörös Fogadó* Kaposvár -• 7 '-*v 7 6 12 25 Wellness___________Kaposvár_____________9__________7________18______34 Zá ros Balatonszemes 9 6 15 30 Zöldfa______________Siófok________________8__________7 13 28 Zöldfe nyő Marcali 4__________5 11 20