Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-26 / 172. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 26., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 Zamárdi már városiasodik Balaton Sound: jovore több közterületi illemhely kell A fesztiválkerítésen kívüli infrastruktúrát még fejleszteni kell - ez az egyik tanulsága az idei Balaton Soundnak. Megírtuk: 88 ezren látogattak e hónap elején a négynapos elektrozenei fesztiválra, komoly bevételt hozva a helyi vállalkozóknak és az önkormányzatnak is. A tapasztalatokat összegezve (az, hogy mekkora helyiadóbevételt jelentett a Sound Zamárdinak, csak később derül ki pontosan). Csákovics Gyula polgármester azt mondta: - A parkolás idén már nem okozott problémát, s a hangerő sem. Ezeket tehát javarészt sikerült már orvosolni. Ám rengetegen „szálltak meg” saját autójukban a fesztiválterülethez közeli utcákban. Ezek a vendégek szemeteltek, s helyben végezték el a dolgukat. Ezt az arrafelé lakók, illetve az üdülőtulajdonosok jelezték, s azt válaszoltam nekik: igazuk van, jövőre erre is jobban felkészülünk. Egyébként még az én magánterületemre is beálltak a fiatalok „vadkempingezni”, úgy kellett elzavarni őket. Tanulság tehát, hogy mobil illemhelyeket kell elhelyeznünk a kerítésen kívül, és növelni kell a szemét- gyűjtők számát. S még jobban figyelni kell a szobakiadásra az adóbevétel miatt is. Nem egy helyütt fordult elő: kivettek egy házat a fiatalok, bejelentkeztek nyolcán, s a Sound végére már háromszor ennyien tartózkodtak a házban. Mivel a tulajdonos általában nem volt jélen, ezt ő sem kontrollálhatta... tűzijáték Zsebbe nyúlnak a helyi vállalkozók, sőt a polgármester is adakozik Lezárult a szomszédvita, elkezdődhettek a fejlesztések az újdonsült városban - összegezte az elmúlt négy évet Csákovics Gyula zamárdi polgármester. Fónai Imre ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Elkészült a védőnők és a fogorvos új rendelője. Megfelel a kor követelményeinek, természetesen akadálymentesítették az épületet Túl a másfél évtizedes szomszédvitán, most már a városiasodásra összpontosíthat Zamárdi a polgármester szerint. A település- központ korszerűsítésére már a városok számára kiírt pályázaton nyertek támogatást.- Ezt megelőzően átadhattuk a minap a Malsch-parkot Zamárdi-felsőn - így Csákovics Gyula. - Harmincmillió forintot nyertünk a beruházásra a LEADER-alapból. Német testvértelepülésünkön évek óta van már Zamárdi utca, így „tartoztunk nekik” ezzel. A barátságra pedig a két település címerét és 1 szőlőleveleket ábrázoló szobor Ü emlékeztet a parkban, melynek | kialakítása annak a törekvés- I nek a része, hogy ott egy alközpontja alakuljon ki Zamárdinak. Hamarosan új telephelyre költözhetnek a védőnők, később a fogorvos. - Elkészült a rendelőjük, az eddig üresen álló egykori orvosi lakás átépítésével - folytatta Csákovics. - A Honvéd utcában a háziorvosi rendelőkkel együtt így egy egészségügyi központ alakulhat ki. Kulturált körülményeket sikerült teremteni, a 21. századnak megfelelő minden követelményt teljesítve. Ez meg annak a törekvésnek a része, hogy töltsük meg élettel a funkció nélküli épületeinket. A kántorlakásból így lett iskolai és városi könyvtár, a Gamesz egykori irodáiból meg a közterület-felügyelők, a polgárőrök, egyéb civil szervezetek és a körzeti megbízottak irodája. Utóbbiak egyébként a terveink szerint a városháza melletti szolgáltatóház felújítása után kaphatnak majd végleges elhelyezést. Hosszú évek erőfeszítései után értük el, hogy három rendőr is szolgálatot teljesít már Zamárdiban, kettő itt is lakik, számukra az önkormányzat biztosít szolgálati lakást. Ez fontos, mert nagy a város területe, s Uyenkor nyáron sok a turista. Szeretnénk, ha mindhárman mindig a települést járnák, nem kellene máshová menniük, valamint hogy egy állandó járőrkocsit is kaphassanak. Mindkét elképzelésünket támogatja a rendőri vezetés is. A rendőrség munkáját segítő polgárőrséget átszervezték, s azóta a polgármester szerint igen hatékonyak. Autót kaptak, és rendszámfelismerő műszert is beszereztek pályázati támogatásból. Zamárdi egyébként gazdag, tartalmas programokkal várja nyári vendégeit, s az augusztus 20-i tűzijátékot is megtartják, de oly módon, hogy a költségeit a strandi vállalkozók állják, sőt, a polgármester is tesz hozzá saját zsebből. A tűzijátékra szánt pénzt az árvízkárosultaknak utalják, s hatvan gyereket tábo- roztatnak az árvízsújtotta régióból. Ez idő tájt fogadják a lengyel delegációt is Ustrziky Dőlne városából, ahová nemrég kapcsolatfelvétel céljából öt fős zamárdi küldöttség látogatott. Utcazenészek a zamánfi BatatmHHrton Először vett részt Zamárdi német testvértelepülésérőL Malschról egy fúvószenekar a 12. Balaton-parti Utcafesztiválon, a BlechkrafL Manfred Six vezetésével Idén mintha több lett volna a rock stílusban játszó banda, mint korábban. Az egyik este a Szent Kristóf Pincészetnél is örömzenélt több csapat, kifulladásig. Napközben játszópark várta a fiatalokat, míg az együttesek rá nem zendítettek a sátrak között Lovas kocsis taxival az avar íjász kupára Az aznap a városban cirkáló ingyenes lovas kocsis taxival is hajtathat a kedves vendég a harmadik Szent Kristóf íjász Avar Kupára, az ismert zamárdi pincészethez. Szombaton tartják a hagyományőrző napot, ahol az íjászok három kategóriában versenghetnek: tradicionális és nomád, vadász, valamint csigás, azaz olimpiai számban. Antall Miklós tart történelmi megnyitót, majd délután a Petrence ci- terazenekar penget, a Csoda- szarvas Népe pedig őseink harc- művészetét idézi meg. Közben harmonikások párbajoznak a változatosság jegyében a pincészetnél, s lesz lovas íjász és csikós bemutató is. Szakértői felügyelettel természetesen bárki kipróbálhatja, mennyire könnyű vagy mennyire nehéz mesterség is az íjazás... Nyolcvannyolcezren látogattak el idén az elektrozenei fesztiválra A természetre bízták magukat (P)art Tizenkét papírhajót pingáltak a strandon Tizenkét, 20-30 év közötti festőművész tizenkét, másfélszer egyméteres nagyságú papírhajó hajtogatásába kezdett csütörtökön a zamárdi szabadstrandon, majd két napon át festették, ragasztották, dekorálták a hajókat. A csúcspontnak a vasárnap esti vízre bocsátást szánták, ami viszont ugye erősen időjárásfüggő volt... Művészeti esemény, ahol a szemünk láttára alakul az előadás - fogalmaztak az alkotók, hozzátéve: kiléptek a galériák négy fala közül, és nem falra akaszthatót alkottak, hanem természetben elhelyezendőt, rábízva magukat a természetre. Folytatás terveik szerint jövőre. Kiléptek a galériák megszokott falai közüL Papírhajókat hajtogattak a parton