Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-23 / 170. szám

10 KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JULIUS 23, PENTEK Rudi és Lukrécia, a birkanyáj őrei állatfarm A foxiterrorizáló vadmacskákhoz és a madárpókhoz még gazdájuk is tisztelettel közelít Kikerüljük a kutyákat, bár láncon vannak, jobb a békesség. Átgázolunk némi szárításra terített trágyán, s már ott is áll­nak, pontosabban heve- résznek előttünk. Vas András- Nem köp? - érdeklődünk né­hány lépést hátrálva, amikor lát­juk, hogy Rudi felénk indul.- Maximum puszit ad - ka- jánkodik Pintér Attila, majd megveregeti lámája hátát. A mozdulatra szürke por-, pontosabban hamufelhő kevere­dik a levegőben: Rudi ugyanis kifejezetten szeret a hamuban hemperegni. A mernyei lámapár amúgy tényleg rendkívül barátságos, pillanatok alatt igazolják, sztere­otípia, hogy a láma jártában-kel- tében köpdös.- Csak, ha védekezik, illetve, ha a kicsinyeit próbálja megvé­deni - magyarázza Pintér Attila.- Például, amikor a kancát, Luk­réciát elszakították az anyjától, na akkor volt némi haddelhadd. A mama három méter sugarú körben mindenre és mindenkire köpött. Lukrécia láthatóan már kihe­verte, hogy Abaligetről Mernyére került, mint ahogyan Rudin is látszik, nem hiányzik számára előző, hőgyészi ottho­na: kifejezetten jól érzik magu­kat új otthonukban. Melyet jó néhány birkával osz­tanak meg, sőt, láthatóan nem­csak megtűrik maguk mellett a birkákat, de figyelnek is rájuk. Amíg egyetlen gyapjast is az ak­ton kívül tudnak, nem hajlandó­ak bemenni az óljukba.- Őrzik őket - állítja gazdájuk, aki amellett, hogy főállásban a Kaposvári Egyetem csillagistál­lójánál csoportvezetőként dolgo­zik, mernyei birtokán szabályos kis állatkertet alakított ki, mely­nek egyik látványossága a lámapár. Dél-Amerikában igencsak megbecsült állatként tartják szá­mon a guanakó leszármazottja­ként nyilvántartott tevefélét. Ki­váló teherbíró képességük miatt az Andokban a lovakat helyette­sítik velük, emellett gyapjúk is értékes. Pintér Attila azonban nyájőrző mivoltukról szeretne Pintér Attila szeretné bebizonyítani, hogy a lámapár, Lukrécia és Rudi alkalmas a birkanyáj őrzésére, még az aranysakéit is elriasztják Az állatok jól érzik magukat. A Kaposvári Egyetem csillagistállójának csoportvezetője szabályos kis miniállatkertet alakított ki mernyei birtokán meggyőződni. Ha igaza lesz, az állat kiváló megoldást nyújthat a megyében egyre inkább elsza­porodó, s a juhnyájakat megtize­delő aranysakálok ellen. Erre azonban még várni kell, ráadásul Lukrécia és Rudi hamarost ránk un, s elüget a bir­tok másik végébe - pedig meg­néztük volna, tényleg sötétkék-e a láma szeme... Persze nem maradunk egye­dül, Evelin például kifejezetten örül, hogy végre vele is foglalko­zunk. A struccpalánta kiemelt figyelmet fordít a fényképező­gépre, ám érdeklődése minden­re kiterjed, gazdája szerint pél­dául kifejezetten szereti a mobil- telefonokat. Mármint ellopni és lenyelni.- Ezért is van kerítés mögött - simogatja meg a fiatal kora elle­nére már igencsak megtermett madár nyakát. - Mindent meg- zabál, ha kiengedném, az utolsó kavicsot is fel kellene szednem az udvarból. Persze a félöklöm- nyiek nem ártanak neki, sőt, kell is az emésztéséhez, ám ez lenyelne egy fél téglát is... A bélpoklos és izgatott madár után kifejezetten szerénynek és életuntnak tűnnek a mosómed­vék. A nagy hőségben egyikük akkor is tovább szunyókál, ami­kor Pintér Attila egyik kedvenc csemegéjével próbálja előcsalo­gatni a vackából, s a másik, ele­venebb is csak egy óriási ásítás­ra méltat bennünket- Bezzeg, amikor az urát kell elpáholni, igencsak aktív - int az ezek szerint nőstény felé a gazda. - Ez persze jó jel, azt je­lenti, hamarosan szaporodni fognak, akkor ilyen vaddisznó a lány. A mellettük lévő ketrecben Vük és Karak kornyadozik a me­legben. A két róka csak akkor élénkül fel, amikor közelebb lé­pünk a rácsokhoz, akkor azon­ban gyorsan az apró ól mélyébe menekítik kölykeiket.- Lehetne forgatni vele egy fogkrémreklámot - ajánlja a fi­gyelmünkbe nutriáját Pintér At­tila, s mintegy végszóra a rág­csáló - vagy ahogyan gazdája nevezi: a nagyra nőtt patkány - megvillantja felénk tényleg em­lítésre méltó, sárga fogait. Per­sze nem támadólag, inkább büszkének látszik. Ahogyan Topi is elég önelégül­ten táncol a kerítés mögött: az emuk úgy páváskodnak, hogy abba még a mellettük elhaladó páva is belepirulna. A tigrispi- ton viszont belenarancssárgult. A még ifjú, azaz majdani hét­nyolc méteres méretétől távol ál­ló, a természetben halálra ítélt, amúgy viszont különleges albí­nó gyilkológép kezes bárány­ként tűri, hogy gazdája a nyaka köré tekerje. Vakmerő produk­ció, ugyanis a hüllő szájában kétszáz visszahajló fog sorako­zik fenyegetően - nem melléke­sen a piton ezen fajtája agresszí­vabb, mint a király előnéwel il­letett kollégája. Ez most szerencsére nem de­rül ki, a következő delikvenssel azonban Pintér Attila sem vállal kunsztokat: a tigrispiton mellet­ti terráriumbán óriási madárpók figyel ránk, majd amikor gazdá­ja ujja az üvegfal felé indul, azonnal támadó pozícióba áll. A birtok tulajdonosa a követ­kező ketrechez is illő tisztelettel közelít, pedig első blikkre sem­mi félelmetes nem látszik: két nagyobbacska macska üldögél a sarokban.- Ketten könnyedén szétszed­nek egy foxit - mutatja be vad­macskáit Pintér Attila, s máris másként nézünk a küllemükben leginkább cirmosokra hasonlító macskákra. Főleg akkor, amikor idegen szagot érezve eszeveszett fújtatásba kezdenek. Hozzájuk képest Nyali kifeje­zetten jámbornak mondható, fő­ként, hogy a fotóapparát láttán produkálni kezdi magát: a csacsi fetreng a porban, a lábaival a le­vegőben kapál, majd hirtelen fel­ugrik, s büszke fejtartással fut egy kört Erre a karámon belüli lakótárs lovak is felpillantanak a békés legelészésből, s úgy tűnik, kissé lenézően csóválják a fejü­ket: Uyen melegben virgonckod- ni, micsoda szamárság... Segítség doktor úr! 37,3 fokos lázam van! Mit csináljak? ellátás Indokolatlan esetekre panaszkodnak Dél-Somogyban: az emberek nem tudják, mire szolgál az ügyelet Az orvosi ügyeletek munkájának 60 százalékát indokolatlan ese­tek teszik ki. A hívások 99 száza­léka egyetlen „ráérős” körtől szár­mazik. „Elnézést doktor úr, de már teg­nap óta nagyon rosszul érzem magam, és nem akartam tegnap, ügyeleti időben zavarni.” Az idős hölgy monológja megtörtént eset, aki hétfőn reggel, a rendelés kez­detén tért be a barcsi háziorvosá­hoz. Az emberek nagy része ugyanis tiszteletben tartja az ügyelet sürgősségi mivoltát, de egy meghatározott „vevőkör” rendszeresen hívogatja szomba­ton és vasárnap is a doktorokat, noha az esetek hatvan százaléká­ban indokolatlanul. A Barcsi kistérségi ügyelet 50 ezer embert lát el. Úgy tűnik, gyakran olcsóbb kihívni az ügyeletet, mint otthon egy láz­csillapító kúpot tartani a gyerek­nek. Egy kevéssé indokolt eset azonban az életét veheti el - pél­dául infarktus esetén - a másik páciensnek, aki a kistérség távo­li végén lakik, és nem ér oda idő­ben az ügyeleti autó. Nyáron amúgy is megnő az esetek száma: a szabadban ját­szó gyerekek gyakrabban szen­vednek balesetet, előfordulhat napszúrás vagy hőguta. A meleg­ből adódnak különböző ételmér­gezések, hasmenés, kiszáradás, de az ügyeletén találkoznak a fürdőzéshez köthető problémák­A barcsi rendelőben tanácsot is adnak a hétvégi gyógyuláshoz Hétvégén csak patika A háziorvosok arra is fel­hívják a figyelmet, hogy szombaton és vasárnap csu­pán gyógyszertári ügyelet van: szombaton 14, vasár­nap 12 óráig. Az ügyeletén elsősorban injekciókkal gyó­gyítanak, a felírt recepteket azonban legkorábban hétfőn tudja kiváltani a páciens. nuszpl árpád hozzáfűzte: azoknak, akik rendszeresen szednek gyógyszert, például inzulinra van szükségük, mára hét középén látniuk kell, ha az elfogy a hétvégére. kai, mint a középfülgyulladás. A barcsi kistérségi sürgősségi ellátó helyet jól felszerelték, itt minden olyan injekciót és gyógy­szert tartanak, amely az élet­mentéshez, az azonnali beavat­kozáshoz szükséges lehet. Az in­jekció beadása, és az ellátás azonban minden esetben az ügyeletes orvos megítélése és döntése alapján történik. Nuszpl Árpád, az ügyelet vezetője el­mondta: alapvető gond, hogy az emberek gyakran nem tartanak otthon fájdalomcsillapítókat, vagy láz esetén nem a borogatás az első, hanem azonnal az ügye­letre rohannak. Hozzátette: a láz csillapítását minden esetben el kell már az otthonunkban kezde­ni a házipatikákban tartott sze­rekkel. Ne az ügyelet legyen az első választandó módszer. Ezt kérik Nagyatádon is, ahol a háziorvosi ügyelet a kórház­ban van. Erdő Gabriella házior­vos arról tájékoztatott, hogy saj­nos többen az ügyeletet a hét­köznapi rendelés folytatásaként „kezelik”. Hangsúlyozta: itt akut panaszokat tudnak kezelni. A kistérségből jelentkező betege­ket gyakran nem viszi be senki az ügyeletre, a nagy távolságok miatt gyakran fél óra is kell, mi­re az orvos kiér a helyszínre. Már telefonon megpróbálnak se­gítséget nyújtani, amit a tapasz­talatok szerint gyakran elhárít a páciens. ■ Jeki Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents