Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-23 / 170. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 23., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP felújításra szorulót. Pedig a kör­nyéken nem is olyan régen tíz­millió alatt nem lehetett ingat­lant venni.- Az északnyugati városrész­ben egy 120 négyzetméteres ház most 10 millió körül menne el - tette hozzá az ingatlanszak­ember. - Ennél is olcsóbbak azonban a megyeszékhely körü­li települések: a várostól néhány percre fekvő Magyaregresen már négymillióért is lehet száz négyzetméteres házat venni. Ugyanennyiért Nagyatádon egy közepes méretű panelhez segítik az érdeklődőt az ingatla­nosok, s egy másfél szobás tég­lalakásért is elég öt-, drágább esetben hatmilliót leszurkolni.- A panelek ára húsz, a tégla­lakások, és a családi házaké pe­dig tíz-tizenöt százalékkal csök­ken megyeszerte - mondta Bodzái Jenő, az egész Somogy­bán ingatlanértékesítéssel fog­lalkozó nagyatádi cég ügyveze­tője. - A válság rettenetesen rá­nyomta bélyegét a piacra, ötven­hatvan százalékkal esett vissza a forgalom. Az ügyvezető szerint egyelőre nem is várható fellendülés, a bankadó miatt ugyanis a pénz­intézetek kivárnak a különböző kedvezményes hitelekkel, me­lyek nélkül viszont az emberek nem tudnak ingatlanvásárlás­ban gondolkodni.- Most csak azok aktívak a pi­acon, akik rá lettek kényszerít­ve - állította -, például nem tud­ják fizetni a jelenlegi ingatlan­juk törlesztő részleteit, s olcsób­ba, kisebbe kell költözniük emi­att. Ők azok, akik kiköltöznek a városoktól tizenöt-húsz kilomé­terre: ennél közelebb a házárak még valamennyire megközelítik az adott városét, ám ezen a kö­rön kívül szinte nincs áruk. A megye déli részén, a Dráva- menti falvakban például össz­komfortos családi házat lehet venni kétmillió forintért... ■ Vas András Összkomfortos ház kétmillióért ingatlanpiac Az ötven négyzetméternél kisebb panel és tégla a legkeresettebb VAS ANDRÁS Süsü, a hídverő kész a koncepció: az egész- ségiparba kell ágyazni az összes minőségi szolgálta­tást, a turizmus minden ele­mét. Mert tűrhetetlen, hogy Magyarország csak a 136. helyen áll a mért 181 ország közül a turizmus versenyké­pességi rangsorában. Pedig vannak nekünk kitűnő orvo­saink, meg rengeteg gyógy­vizünk, azaz bizonyosan a százban lenne a helyünk. És az ágazat kormányzati felelő­se nem röhögi el magát a monológ közben. Sőt, példát is mond, természetesen a fogorvosokét, hogy lám csak, van, amiben regionális nagy­hatalom vagyunk, odvas fo­gát nálunk kezelteti osztrák, német, holland, brit. Fogak közé hidat verünk, énekelné ma Süsü... A Balatonnál, mint a főváros mellett legfelkapottabb tu­risztikai célpontnál viszont ezek szerint maradhat műi­den a régiben. Kaptatok sztrádát, örüljetek, a sajtos- tejfölös lángos, a hekk fur­nérbódéból is jól fogy, s a He­gyeshalomnál belépő turis­tának a kimerítő strandolás után elegendő esti program­ként, ha vakarhatja szúnyog­csípéseit, vagy a kelő nap su­garánál élvezheti a hajnali permetezőgépet. Aranyáron mérik számára a minőségi­nek hazudott kannás bort, órákat köröz a strandok kö­rül parkolóhelyet keresve, s míg a szúnyoglárvás vízben áztatja magát, élelmes parti szarkák pakolják ki a strand­táskáját - mert a szabadon hagyott dolgok közül csak azt nem lopják el, amit lebe­tonoztak, vagy amit a rend­őrség tett ki csalinak... DE KIT ÉRDEKELNEK, á jÖVŐ a fogdoktoroké, legalább tud­juk, minden tízezer magyar­ból hat jól jár. Ez is több, mint amit remélni lehet, te­gyük hát le az amalgámala- pot: Duna-hidak, gyorsforgal­mi és bicikliút helyett épít­sünk bal felső hatost... (Folytatás az 1. oldalról) Oláh Miklós ingatlanszakértő hozzátette: az embereknek amú­gy sincs pénzük, ám nem kap­nak államilag támogatott hitelt, s csökkentek, illetve megszűntek a szociális támogatások is. Két év alatt több mint negyedével esett vissza az ingatlancégek forgal­ma. Egyfelől a házak, lakások árának jelentős, húsz-huszonöt százalékos esése miatt, mely igencsak érzékenyen érintette a vállalkozásokat, melyek az el­adás utáni jutalékból élnek. Rá­adásul elképesztően visszaesett az érdeklődés: sokan régen akár hobbiból is megnéztek egy-egy eladásra szánt épületet, manap­ság viszont csak azok térnek be az irodákba, akik tényleg venni vagy eladni akarnak.- Megváltoztak az igények is - folytatta Oláh Miklós. - Régen az ingatlan elhelyezkedése, be­osztása számított elsősorban, ma viszont egyértelműen ár alapján keresgélnek a vásárolni szándékozók. A forgalmunk ki­lencven százalékát az ötven négyzetméternél kisebb panel- és téglalakások teszik ki. Előbbieket hat és fél-, utóbbi­akat már nyolcmillióért lehet vá­sárolni, noha a válság előtt ugyanezekért nyolc-, illetve tíz­milliót is elkért tulajdonosuk. Ráadásul némi meglepetésre ugyanolyan paraméterű lakás­ból a többség az olcsóbb panelt választja, még akkor is, ha a re­zsiköltség akár húszezer forint­tal is magasabb lehet havonta.- Viszont a lakás másfélmilli­óval olcsóbb - magyarázta az in­gatlaniroda munkatársa -, azaz hét-nyolc év alatt térül meg a tégla ára. S nem mellékesen, a többség csak a saját megtakarí­tásából vásárol, azaz el akarják kerülni, hogy hitelt kelljen fel­venni. Ha mégis rákényszerül­nek, a forint alapút keresik, de ha a másfélmilliós lakásár-kü­lönbséget hitelként számoljuk, a megtérülési idő akár tizenöt év is lehet a kamatok miatt. Azzal viszont egyetértett Oláh Miklós, hogy jelenleg megéri la­kást vagy házat venni. Kapos­vár kertes házas övezetében a két éve még húszmillióra tak­sált épületek jelenleg tizenöt- millióért kelnek el, de Kapos- füreden már 6,5 millióért is tud­na mutatni összkomfortos, igaz, Sláger a panel.. Ma az olcsó, kisméretű panellakások a legkeresettebbek, erre futja a vásárlók pénztárcájából Fából vaskarika: új hitel csak a régi kifizetése után kapható sokan vannak, akik vennének ugyan lakást, ám csak akkor tudnak belevágni, ha megsza­badultak a régitől Az ingatla­nok jelentős részét jelzálog ter­heli melyet a bankok csak ak­kor vesznek le, ha a tulajdonos visszafizeti a hitelt Am a svájci frank-, illetve euróárfolyam mi­att olyan magas a különbözei hogy így már nem éri meg bele­vágni az otthoncserébe.- mint minden piac, az ingatlan is alapvetően a kisemberektől és a középosztálytól függ - mondta Oláh Miklós. - Addig nem lesz látható előrelépés, míg rá nem jönnek a szakemberek őket kell valamennyire teher­mentesíteni nélkülük ugyanis nincs forgalom. Otthon Centrum Zrt. - Reális Ár Ingatlanközvetítő KFT 7400 Kaposvár, Teleki u. 15. Tel: 82/510-812, Fax: 82/510-813 ▲ JEGYZET Együttműködés: Kína felé nyitna Kaposvár is közös gazdasági tervek Ce-hszi városa egykor a világhírű kínai porcelánkészítés központja volt (Folytatás az 1. oldalról) Borbély Csaba, a Kaposvári Egye­tem oktatási-rektorhelyettese kö­szöntőjében kiemelte: gazdasági és művészeti területeken tudna hosszú távú együttműködést el­képzelni a kínai várossal, ezzel a delegáció tagjai is egyetértettek. A kínai vendégektől megtud­tuk: Ce-hszi városa Sanghajtól két órára fekszik a Kelet-Kínai- tengerhez közel, kétmillióan lak­ják, és 2008 óta, a Nagy Hang- csu Öböl Híd átadásától forgal­mas közlekedési csomópont lett a kínai tengerparti teherforgal­mi úton, és a Jangce folyó deltá­jának déli szárnyán. Ekkor kez­dődött a robbanásszerű gazdasá- titkára szándék-nyilatkozatot írt alá Szita Károly polgármesterrel Hong Csia-hsziang, a kínai kommunista párt ce-hszi városi bizottságának Rendkívül gazdag város ce-hszi városa két órára fekszik a sanghajl hangosul ningpói repterektőla sanghaji és ningpói kikötőtől A város területe: 1154 négyzetkilométer, lakosságszáma eléri a kétmilliót 2008-ban kezdd dött a robbanásszerű gazdasági fejlődés a háztartási gépgyár­tásban, a könnyű- és a textil­iparban. Ce-hszi városában 1231 saját export vállalat van, ez az előző évinél 149-cel több és 188 országba és régióba exportálnak 2008-ban a saját külkereskedel­mi export és import elérte a 6,877 milliárd USA dollárt, amelyből az export 6,035 milliárd, az import 842 millió USA dollár volt gi fejlődés, amely a városnak és az ott működő vállalkozásoknak jelentős bevételt hozott, így má­ra Kína egyik legfejlettebb része. Magyarországra húszmillió dol­lár értékben szállítanak árut. A delegáció arról is beszámolt, hogy városuk egykor a világhírű kínai porcelánkészítés központ­ja volt. A délután folyamán a kínai vendégek - akiket az Afrikai-Ma­gyar Egyesület képviselői is el­kísértek - ellátogattak a Video­ton és a Kométa gyáregységeibe, megtekintették a Kaposvári Ipa­ri Parkot és megismerkedtek Ka­posvár jelentősebb turisztikai ne­vezetességeivel is. ■ Meiszterics Eszter mrrrm Irány a kínai piac! Kína megkerülhetetlen, legalább­is hosszú menetelésben lenne ré­sze annak, aki megpróbálná. Az 1,3 milliárd lakosú ázsiai gigaál­lam az egyik leggyorsabban nö­vekvő ország. Meg sem rebbent a recessziótól, s 10 százalék fölött bővül évente. Állam- és kormány­fők keresik a kegyeit, és a piacait Mindennek, benne a Somogy- Kanszu testvérkapcsolattal, vagy a Kaposvár-Ceh-szi közeledéssel, csak a távolság szab határt. De távolságok egyre kevésbé van­nak, Kína exportja ezt igazolja. Reméljük, a somogyi export is ezt fogja. Vegyen csak Kanszu 26 millió és Ceh-szi kétmillió lakosá­ból minden ezredik egy palack balatoni rosét Mindenki vidám lenne... BALASSA tamás ■ Ön hogyan segítené a fiatalok la­káshoz jutását? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: S0NLINE.hu ^ A szavazás eredményét szombati számunkban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents