Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-17 / 165. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT 15 HIRDETÉS C | Somogy Temetkezési Kft.--,_/ Kaposvár, Mező u. 2. • Ügyelet 82/528-518 • 06-30/6368-430 y. I FELVEVŐ IRODA: Kaposvár. F6 u. 57 • 82/511-505 • temetke2@t-onllno.hti Sírkő termékek: 08-30-Z47-4780 • Konoró. vtráp runddte 06-3Ű4Z8-9587 y „Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és őrökre itt marad. “ (Reményik Sándor) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy LIZÁK FERENCNÉ Somogyi Mária Kaposvár, 48-as Ifjúság úti lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése július 20-án, ked­den, 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúzik Tőle: szerető családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik személyes jelenlét­ükkel, vagy csak gondolatban igyekez­tek enyhíteni mérhetetlen fájdalmun­kat, és szeretett Édesanyánkat, KELEMEN KÁROLYNÉ Juliska nénit velünk együtt örök nyugvóhelyére kí­sérték, és lelki üdvéért imádkoztak. Örökké szerető családja MEGEMLÉKEZÉS „Nehéz az élet nélkületek, felejteni soha nem lehet “ ID. HORVÁTH SÁNDOR, 20 éves, és IFJ. HORVÁTH SÁNDOR volt gázszerelő 4 éves évfordulójukra. Szerető feleséged, édesanyja, testvére Zoli, felesége Kati, 3 unokája és szerető családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH ELEMÉR balatoiiLöglári lakos 63 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó beteg­ségben elhunyt. Temetése július 20-án 10.30 f akor lesz a balatonboglári te­metőben. Ezúton mondunk kostf..etei mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk LEHR KONRÁD halálának 5. évfordulóján. Úgy mentél el, mint a lenyugvó nap, kedves emléked mindig velünk marad. Szerető családod Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS ZOLTÁN balatonboglári lakos 61 éves korában elhunyt. Temetése július 20-án a 9 órai gyászmisét követően lesz a balaton­boglári temetőben. Gyászoló családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÉKEFI JÓZSEF volt lábodi lakos, 69 éves korában el­hunyt. Temetése július 20-án, kedden a 9 órai gyászmisét követően lesz a lábodi temetőben. A gyászoló család „Csak az hal meg igazán, Akit elfelejtenek." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VITÉZ LÁSZLÓ ENDRE életének 66. évében elhunyt. Felejthe­tetlen halottunk hamvait szűk családi körben, nagyszülei sírjában július 16- án örök nyugalomba helyeztük szülő­városa, Tab város temetőjében. A gyászoló család CSŐSZERELŐKET kaposvári munkahelyre al­kalmaznék, azonnali kezdéssel 06- 30/6415-435 *258324* ÉJJELIŐRT azonnali belépéssel felveszünk Kaposvárra. 30/9598-957 *258417* FELSŐFOKÚ agrár végzettségű, Kaposvár környéki fiatal munkatársat keresünk kom­binált munkakörbe. Fényképes önéletrajzo­kat a szeredaij@freemail.hu email címre várjuk. Jelentkezési határidő: július 25.-----------------------------*258371* FO NYÓDI pékség péket, betanított péket azonnali kezdéssel felvesz. Érdeklődni 8-12- ig a 06-70/424-7500.-----------------*258366* GY AKORLOTT, képzett pizza szakácsot kere­sünk éves állásra, azonnali belépéssel, Fo­nyódra. Szállás megoldható. Fényképes ön­életrajzokat az info@icc.hura várjuk. Érdek­lődni: 06-30/288-1111. •258385* HOTEL Balaton takarítónőt keres éves állás­ra Fonyódon. Önéletrajzokat az info@icc.hu- ra várjuk. Érdeklődni: 06-30/5888-280. *258392* LAKATOS alvállalkozókat keresünk Kaposvá­ri munkahelyre. 30/9598-957. *258417* LAKATOSOKAT-HEGESZTŐKÉT azonnali belé­péssel felveszünk Kaposvárra kiemelt bére­zéssel. 30/9598-957 •258417* MARCALI nyílászáró üzem keres üzemveze­tőt. Feladat: 3-4 alkalmazott irányítása, projektek kivitelezése. Tel.: 30/822-8292. •258415* ÖN DIPLOMÁS és anyagilag elégedetlen? Szeretne ezen változtatni? Van kedve a ta­nuláshoz új ismeretek elsajátításához? Ön­életrajzot a Iatin2010@citromail.hu címre várunk.----------------*258200* SI ÓFOK Petőfi-sétányra keresünk helyben lakó, bor értékesítéshez értő pultost 45 napra. Kezdés: július 19-én. Érd.: 06/30/500-7656. —*258379* SÓSBAN végzett gyakorlott borászt keresünk felvételre, csopaki borvidékre. Lakás megol­dással! Érd.: 06/30/500-7656. •258376* SVÁJCI cég kaposvári irodájába munkatár­sakat keres. Érdeklődni: 06-30/237-5521. •257904* SZERSZÁM és anyagkiadó raktárost azonna­li belépéssel felveszünk Kaposvárra. 30/9598-957 *258417* OKTATÁS A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN A BALATON-COOP ZRT (központ: Siófok, Dózsa Gy. u. 25.) megvé­telre, vagy bérleti üzemeltetésre kínálja alábbi ingatlanjait: - Karád, Damjanich u. 1. szám alatti ipari, vágj mezőgazdasági cé­lokra alkalmas raktár és üzem; - Siófok, Fő u. 113. szám alatti üzlet. Érdeklődni mun­kanapokon (8.00-16.00 óra között) szemé­lyesen a központban, vagy a 84/310-814- es telefonon lehet. •258077* * * AKCIÓ! Pécsett új erkélyes kétszintes 73 nm-es lakás eladó. 06-20/9104-666- *258284* AKCIÓ! Pécsett új teraszos 63 nm-es lakás eladó. 06-20/326-4979 *258284* BELESZERET házunkba! Mert: nem kell építkeznie, Toponár legszebb utcája, teljesen felújított, modern, 2 lakásnak is használható, tágas udvar, sok zölddel, intim szféra biztosított 2 garázs és mert 35 M Ft-ot megér! 06- 20/93-90-961. •258138* GAMÁSON felújított családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Telefon: 06-30/417- 8598. •257298* KAPOSVÁR, Arany J. u„ 2. em-i, 2 szobás, cirkos lakás eladó. 06-20/311-0384--------------*256483* KÜ LFÖLDI ügyfeleink részére keresünk eladó lakó- és üdülőingatlanokat 06-30/400- 4028 *256905* MARCALI, Szigetvári úti 58 m2-es családi ház, (fűtés gáz és cserépkályha) 607 m2-es telken eladó. Irányár: 4,7 M Ft. Tel.: 06- 30/605-6067. •258408* PÉCS, egyetemváros 3. em-i 35 m2-es lakás beköltözhetően eladó. Telefon: 06-70/619- 8073 *258140* RÓMAHEGYI 135 m2-es, 2 szintes családi ház, 1550 m2 telekkel eladó 19,5 M Ft. Bp- i v. balatoni csere is érdekel. Telefon: 70/211-4325. •258370* ÁLLÁST KÍNÁL AUTÓVAL rendelkező ételkiszállítót keresek. 70/314-4769 •258311* BEREKHÚS Zrt. Fonyód, Turul u. 17. középfo­kú végzettséggel készáruraktárost keres, fo- nyódi munkahelyre. Előny raktárosi vagy lo­gisztikai tapasztalat. Érdeklődni munkaidő­ben 8-16-ig 06-85/560-260-as vagy 06- 30/678-1963-as telefonszámon lehet. •258362* GYÓGYSZERTÁRI asszisztens tanfolyam in­dul Kaposváron júliusban! Alacsonyabb árak!!! Részletfizetés! Elérhetőségeink: 06- 30/534-7985, zalaegerszeg@nomina3p.hu Fnysz: 01-0320-04, Asz:0798.-------5--------------------- *258157* SZOLG ÁLTATÁS HOMLOKZATSZIGETELÉS kőművesmunkák víz-villanyszereléssel is. 30/289-9707. •252211* ÖTVÖS SlRKWIUKR AKCIÓ Gránit 1 -es sírkő már 170.000 FMól az akció visszavonásig tart. Soha nem látott érák és választék, kamatmentes részlet, hitel, ajándék utalvány és egyéb kedvezmények. Kaposvár, Kanizsai u. 95. A Nyugati temető portájával, gipkecsibehaitójával szemben lévé kiállító Biharunkban. NYITVA: H-P: 9-16, Szó-Vas.: 9-12-tg 82/310*870,06/20*366*7896,06/30-963-4771 r.. .n Áraink az áfát ..............j SZ EMÉLY ÉS TEHERSZÁLLÍTÁS TAXIS KAPOSVÁR A# 06-82/ 555 555 FIX TARIFA ÉJJEL-NAPPAL WWW.KLIMABOLT.INFO Klíma akció! Damjanich u. 4. *256991* SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást ked­vező áron vállalok. 06-30/452-7180, *256379* VEGYES AKÁC akció aprítva és tölgy 06-20/201- 6021 *249226* AKÁC, tölgy kuglizva, hasítva. 30/319-6224 •258226* TŰZIFA 6500 Ft/m3-től. Igény esetén kugliz­va és hasítva is. Telefon: 70/4538003. •225897* ÁSOTT, illetve betemetett kutak tisztítását vállalom 06-20/936-6182 *258327* KAJSZIVÁSÁR mindennap 8-19-ig. Kiskorpád, Petőfi út 31. (Gigei út) 06-30/2646-678. *258137* KAJSZIBARACK vásár már csak néhány napig az OBI parko­lóban. •258105* SÓBARLANG eladó. 06-70/249-6344. *258298* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR, Irányi D. u. 5 sz. alatt igényesen berendezett garzon kiadó. 30/974-9447 •258009* KAPOSVÁRON 2 szobás, gázfűtéses, össz­komfortos családi ház kiadó. 30/9085- 138. *258406* TÁRSKERESÉS DIPLOMÁSOK, vállalkozók, nyugdíjasok elit társkeresője. 06-70/249-6344. *249414* KORNI 26év lány társat keres. 30/639- 0628--------------- *258208* 28 ÉVES lány társat keres. 20/509-0977 *249171* ÁLLAT BEAGLE, spániel kiskutyák Kaposváron el­adók 06-20/931-4713.--------------*257955* HÁ ZTÁJI vörös csirke eladó 06-20/552- 4155. *258116* MALACOK eladók. Telefon: 30/8469-344 Szentgáloskér *258268* ÜSZŐBORJÚ 3,5 hónapos eladó. 82/705- 120. *258397* ERŐS csontozató, temperamentumos németjuhász kiskutyák eladók! apa: Géro vöm Ultimo. Tel. 30/340-9904 iwiw: black- starkennel, www.blackstarkennel.hu *258208* 4 KG-0S kacsák 1500 Ft/db ingyenes ház­hozszállítással. 06-30/292-8148, 06- 20/239-6816 *258361* ÁLLÁST KERES KAPOSVÁR és környékén gépészmérnök dip­lomával, számítógép ismerettel, „B“ kategó­riás jogosítvánnyal munkát keres. 30/568- 1513-------------*258400* EL TARTÓT KERES IDŐSEK teljeskörű gondozását családias környezetben vállalom. 30/391-3963-------- *258409* AP RÓ-CSEPRŐ ABRITER 25-ös, + 25-ös hőterm. kazán, 12 l-es villanybojler eladó 30 E Ft. 20/481- 3738. •258257* NOKIA 6111 Pink (kártyafüggetlen), saját fülhallgatójával és töltőjével, szép állapot­ban 10.000 Ft-ért eladó. 30/99-48-222.---------------------------*250592* ME ZŐGAZDASÁG LÁBON száradt szemes kukorica 20/9512- 854. *258294* NYÁR, éger, egyéb fát veszek. 30/566-1137----------------*258408* BÚTOR A NTIK komplett hálóbútor eladó 30/292- 9590-------------*258294* ÜZLETH ELYISÉG KAPOSVÁRON két belvárosi presszó reális áron átvehető. 06-70/286-7777.-----------------*-------------------------------------------------------------*257901* KO CSMA a toponári úton hosszútávra kiadó. 30/266-2094 *258266* HA PÉNTEK AKKOR Dél-Dunántúl apróhirdetési hetilapja! INGATLAN ÁLLÁS Rendkívüli lehetőség Kalandozzon a világban új magazinunkkal! • Olvasási élmény • Ismeretterjesztő kalandok • Exkluzív fényképek • Érdekességek kicsiknek • Az ember és környezetének rejtelmei • Ritka növények, különleges állatok, elfeledett kultúrák AKCIÓS AJÁNLATUNK: ftofllÖffflftrfopSomogyi Hírlap + Stíl GEO magazin ~ ifi & V 2700 Ft j PTfTWfflí Válasszon az alábbi lehetőségek közöli j j P YAlli illiyBUdboBili^dLÉrtíSBll^dáAH ==^| Fax: A 82/528-133-as számra küldje ! Név: FAX el a kitöltött megrendelőszelvényt.---------------------------------------------- , ! ­------------------------------------------------------------------ Telefon: Hívja a 80/200-434-es ! Cim: _ ®§jjf INGYENESEN hívható zöldszámunkat J munkanapokon 8:00-tól 16:00-ig. j------------------------------------------------------------------J j J Amennyiben előfizetőnk, kérjük adja meg —77 Posta: A kivágott szelvényt ! előfizetői kódját ----------------------------- /A, borítékban a küldje el címünkre: _________________ 7401 Kaposvár, Pf.: 31. (] » ! Akciónk minden régi és új előfizetőnk számára biztosítja a kedvezményeket. Tárgyhó 20-ig beérkező ; | megrendelés teljesítését a következő hónap 1-jétől, a később beérkezőket az azt követő hónap íjétól í ! vállaljuk.A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást.

Next

/
Thumbnails
Contents