Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-17 / 165. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 17., SZOMBAT 5 Hatvan családnak jutott a busznyi adományból Kastélyosdombón Hatvan családnak jutott abból az adományból, amelyet az Ad­ventista Világsegély Szervezet juttatott el Kastélyosddombóra. Az autóbusznyi ruhának, cipő­nek és játéknak nagyon örültek a helyiek és környékbeliek. ■ Hatvan családnak jutott az adományokból a dél­somogyi falvakban, szükség is van itt min­den segítségre. A térségben gyakorlatilag mindenki nehéz körülmények között él, így igazán jól jött a segítség. Soós Józsefné, a helyi Szeretetlánc Egyesület vezető­je elmondta: évente két-három alkalommal segíti ilyenformán őket a segélyszervezet. - Ezút­tal hatvan családnak - dom- bóiaknak, drávagárdonyiak- nak - jutott az adományból. Tartós élelmiszert, gyerekjáté­kot, takarókat kaptunk, s a leg­nagyobb örömünkre rengeteg gyerekruha is érkezett. Ezt megelőzően karácsonykor kap­tunk hasznos holmikat. ■ N. L: Garancia nélkül nem utal a város az Etalonnak Kaposvár mindaddig egy al- számlán helyez el 140 millió fo­rintot, ameddig nem kap garan­ciát arra, hogy az Etalon Kft. ki­fizeti alvállalkozóit.- A kaposvári önkormányzat tudomására jutott, hogy a váro­si fürdő átépítésében közremű­ködő alvállalkozók egy részét nem fizette ki az Etalon Kft. - tudatta szerkesztőségünkkel Szítják Imréné, az önkormány­zat beruházási ügyintézője -, noha a munkák elkészültek, s a számlákat kiállították a cé­gek. Kaposvár ezért arra szólí­totta fel az Etalon Kft-t, hogy nyilatkozzon arról: a hozzájuk benyújtott, leigazolt számlákat kifizetik. Amíg a város nem kap garanciát arra, hogy az al­vállalkozók megkapják a nekik jogosan járó pénzüket, Kapos­vár sem utal át 140 millió fo­rintot az Etalon Kft-nek. Az összeget a város addig egy alszámlán helyezi el. ■ M. K. MEGYEI KÖRKÉP MMIIMMlNlMiMMMtBMMNIHNMMMHMNHNM Ötszöröse elég lett volna civil tárca Soha ennyi pályázat nem volt az NCA-kollégium előtt (Folytatás az 1. oldalról) Az igényelhető hétmilliós plafon ellenére az összegek inkább az alacsonyabb érték felé húznak. A számtani közép 300 ezer fo­rint alatti: egységes támogatás­sal ennyi jutott volna mindenki­nek. De ahogy a szervezetek nagysága és a működés jellege is eltérő, úgy értelemszerűen a megítélt források is azok. A kollégium idén is arra töre­kedett, hogy az igénylők közül minél többen részesüljenek a ci­vil szférát segítő állami keretből, ezért a mintegy három hónapos pályázat-beadási időszakban harminc tájékoztató előadást tar­totta régiószerte, tudtuk meg Kiss Szabolcs regionális kollégi­umi elnöktől. A civil világ válasz­tott somogyi szakembere el­mondta: a pályázók emelkedő száma örömteli még akkor is, ha a keretösszeg szűkülése miatt nehezebb is volt a döntés. A csökkenő állami forrásnak is örülni kell akkor, amikor az egyesületi élet és az alapítványi célok támogatói körét érezhető­en szűkítik a gazdasági és jog­szabályi körülmények, tette hoz­zá az elnök. Az NCA alapításáról hét éve döntött a törvényhozás, a szerve­zet 2004 óta vesz részt a forrás- elosztásban. A Dél-Dunántúl mintegy 8-9 ezer bejegyzett civil szervezetének - ebből 3 ezer kö­rüli a somogyi - csak a töredé­ke pályázik a működési forrás­ra. így vélhetően ezek a tényle­gesen működő és rendszeres életjelet adó nyugdíjas csopor­tok, kulturális egyesületek, szo­ciális alapítványok vagy sport­körök. Sok éves tapasztalat, hogy a szervezetek jellemzően sportmezeket, fellépő ruhákat vásárolnak, de a nagyobbaknál új elemként megjelent a köny­velési és a bérköltség is, illetve a szervezetfejlesztés témakörében a továbbképzés. Kiss Szabolcs elmondta: csak a működési cél támogatható, így rendezvényeket és nagypro­jekteket idén sem fogadhattak be. A kérelmeket az alapsza­bállyal is összevetette a kollégi­um, és az előző évi pénzügyi mérleg is befolyásolhatta a tá­mogatást. A pályázóknak júli­us 23-ig postázzák az értesítést és a támogatási szerződéseket. ■ Balassa Tamás Agrárkultúra Somogyvámoson. A Krisna-vöigy az egyetemes értékőrzés mellet Somogynak is hasznot termel IFJABB FÜSTÖS JÁNOS, a CSUTgÓi Informatikai és Könyvbarát Egyesület elnöke: - A múlt év­ben valamivel többet sikerült nyernünk, de az idei 600 ezer forinttal sem lehetünk elégedet­lenek. Főleg ahhoz képest, hogy az előző kormány sok pénz vont el az NCA-tól, és több a pályázó is. Mi a fenntartási költségein­ket egészítjük ki. A könyvtár­ban üzemelő és vasárnap kivé­telével nyitva tartó teleház és a helyi civileknek otthont adó ci­vil iroda mellett talán a civil honlapunk fejlesztésére is jut. pőcze vilmos, a somogyvámosi Védikus Kultúráért Alapítvány kuratóriumi tagja: - Alapítvá­nyunk 1992 óta a biogazdálko­dás, a környezettudatos élet­mód bemutatása, a szemlélet- formáló programok, az oktatás és a karitatív munka terén ért el eredményeket. Krisna-völgyi botanikus kertre, biogazdasá­gra, az ökofalvakkal kapcsolat- tartásra, kiadványaink megje­lentetésére használjuk a támo­gatást. Magasabb összeget igé­nyeltünk, de nagyon örülünk a 900 ezer forintnak is. őszi Zoltán, a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület titká­ra: - Minden forint fontos, ami a kultúrát támogatja, hiszen nincsenek könnyű helyzetben az értékeket létrehozók és a hagyományos kultúrát közvetí­tők. Somogy tárgyi alkotómű­vészetének mintegy 70 aktív és kimagasló munkát végző tagjának működését segítjük az elnyert 250 ezer forintból. A minőségi rendezvényekre ju­tás, a részvétel az országos vér­keringésben költséges üzem, és mi ezt is támogatjuk. Podmaniczky-díj a főépítésznek: Deák-Varga Dénes már Zalát építi Podmaniczky-díjat kapott Deák- Varga Dénes kaposvári építész- mérnök, Nagykanizsa főépíté­sze a Város- és Faluvédők Szö­vetségének pénteken zárult jászberényi konferenciáján. A jelenleg is a somogyi megye- székhelyen élő szakember ko­rábban a Kaposvári Városszépí­tő Egyesület tagja volt, s a fő­építészi teendők mellett most ugyanezt a civil tevékenységet végzi a zalai megyehatárhoz kö­zeli kisvárosban. ■ A neves heraldikus fia építészmérnökként har­minc éve alakít telepü­lésképeket. Deák-Varga Dénes, a neves nagybajomi heraldikus fia épí­tészmérnökként több mint harminc éve vesz részt a tele­pülések képének kialakításá­ban. Ez a téma megjelent az idei konferencián is: Érték- megőrzés és korszerűség, avagy a kisvárosok arculata címmel. A szövetség Ráday Mi­hály városvédő televíziós sze­mélyiség elnökletével ülése­zett a Jászság fővárosában, ahol idén tizenöten kapták meg a 19. század neves író-po­litikusáról, Podmaniczky Fri­gyesről elnevezett szakmai el­ismerést. Somogyból korábban a megyei értékőrzésben nagy szerepet vállaló néhai megyei főépítész, L. Szabó Tünde is megkapta a díjat. ■ B. T. Marcaliban ért véget a zarándokút Gombán, majd a marcali közpon­ti temetőben is folytatódott a marali hívek zarándokúba: olyan papok sírjait keresték fel, akik hosszú ideig szolgáltak a város­ban, hogy tisztelegjenek az el­hunytak emléke előtt: a temetői kápolnánál is misét mutattak be a volt marcali lelkipásztorokért. Az esperes-plébánostól megtud­tuk azt is: az írásban megmaradt dokumentumok szerint napjain­kig - 1714-től a török idők utáni újrakezdéstől - 17 plébános, és 93 káplán teljesített szolgálatot Marcaliban. ■ Vigmond Erika A közös munka eredményét rakják ki a falra Kislakon alkotótábor Szombaton nyílik kiállítás azokból a munkákból, melyek a Bene-házban születtek az elmúlt héten Grafikus, karikaturista, szob­rász, fotó - és festőművész is al­kotott az idei zselickislaki alko­tótáborban. Az elmúlt héten ké­szült művekből szombaton nyí­lik kiállítás a faluban.- Az, hogy az idén már ötödik alkalommal gyűltek össze a művészek Zselickislakon - mondta Bene János festőmű­vész, ötletgazda -, igazol ben­nünket, s azt, hogy valami jót, értékeset csinálunk ebben a Kaposvár melletti kis faluban. Próbálunk minden évben olyan programmal előrukkolni, amely a kultúra különböző sze­leteit mutatja be, s idecsalogat­ja a környező településekről és messzebbről is az érdeklődőket. Ez egyben eredmény is, hiszen az ország különböző részeibe is elvitte Zselickislak hírét az al­kotótábor. Amely talán azért is vonzza évről évre a művésze­ket, mert itt nem csupán együtt alkotnak, de együtt és élnek, gondolkodnak ez alatt az egy hét alatt.- A műterem sokkal több le­hetőséget kínál a precízebb munkára a művésznek - tette hozzá az újvidéki Léphaft Pál karikaturista. - Hogy mégis mi­ért áldozzuk ezt föl időről időre az alkotótáborok idejére? Mert az ember nem elég önmagának. A jól működő művésztelepek egyben a jó beszélgetések hely­színei is, ahol azért jó taktiká- Bene János festőművész fejéből pattant ki a tábor gondolata: szombattól alkotásaik is megtekinthetők itt kát is el lehet lesni a többiektől. Lengyák István művészet-pe­dagógus szerint nagyon jó az a koncepció, amivel Bene János megszervezi a tábort. - Az egyik legragyogóbb ötlet - emelte ki -, hogy a falunaphoz igazítja a programot, ami alkal­mat ad a művészeknek bemu­tatkozásra is. így a környéken élők is megismerhetik őket, rá­adásul valamennyi korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő rendezvényeket. Az idén például volt ollóvágta nap, amikor kézműves alkotás ké­szült. Majd a művészekkel kö­zösen is alkothattak. Két-három fiatal tanítvány is részt vesz a tábor munkájában. ■ M. K.

Next

/
Thumbnails
Contents