Somogyi Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚLIUS 12., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP coke club Latinovitsot, a színészlegendát is megidézte a Magashegyi Underground. Ákos-dalok tangóra, keringőre, kemény rockra, dzsesszre, emo pop-rockra, hiphopra, népzenére ÁKOS A HETEDIK IKON SIÓFOKON Ákos örömmel, s néha meglepődve figyelte a zenésztársak produkcióját Sorra járultak a színpadra a szólisták és az együttesek, hogy elénekeljék Ákos megzenésített verseit. Aztán valamennyien összeálltak énekelni A Coke Club rajongó közönségében sok volt a feltűnően csinos lány A hetedik ő maga lett: Ákos. A numerológia sze­rint is ez a száma, s a Coke Club ikonsorozatá­ban is a hetedik ikon a Kovács vezetéknevét ma már ritkán használó éne­kes. Az elődök: Neoton, LGT, Hungária, Tankcsap­da, Demjén, Edda. Fónai Imre Ez amolyan Pre humusz díjként is felfogható; a magasból nézitek utódaitokat, de most még lejöhet­tek onnan - kedveskedett Lovász László - a rádióhallgatóknak csak Lovász úr -, a szombat este mű­sorvezetője az ikonoknak járó te­raszon helyet foglaló Ákosnak és zenekarának. A korábbi Dob+ Basszus live-on még aggódni le­hetett a vártnál gyérebb publi­kum miatt, szombatra azonban ahogy azt várni lehetett, megtelt a fehér homok. Akik most először jártak a Coke Clubon, azoknak elkerekedett a szeme a 750 forin­tos dobozos sör árán, de hát ez mégiscsak egy ikonkoncert ugye, meg hát a fehér homok... Rockosították a fiúk Ákost az elején, különösen nagy üdvrival­gás fogadta (úgy vettem észre, leginkább a tinilányok körében) a magát emo pop-rock bandának tituláló Anti Fitness Clubot Ma­jom a ketrecben, ezt nyomta az amúgy jó hangú énekes, aztán „Ákos bácsinak” ajánlotta pro­dukciójukat. Felüdülésnek szán­ták, az is lett: a klasszikus dzsesszt játszó, a harmincas, 40- es évek muzsikáját életben tar­tani próbáló Sunshine jazz, Bár­sony Bálint és Juhász Attila csa­pata az Adj hitet-tel indított, az­tán még fokozta, eljátszották végre a koncert sokadik száma­ként az Induljon a banzájt. Ők úgy köszöntek el: „Sziasztok, hallgassatok sok dzsesszmuzsi- kát!” így teszünk. Ákos egy igazi kunmagyar, nagy mandulaszemekkel, elhi­szem róla, hogy harcos. Szikom Robi ezt egy bejátszásban mond­ta. Ákos zenésztársait faggatták, Janicsák István például úgy fo­galmazott: sokan kapaszkodnak a dalaiba, melyekben hit van. Bohóc már nem lesz belőle, csak ikon, ahogyan ezt ő maga előre meg is énekelte. Ikon az ikonnak - ilyen pro­dukciót is láthattunk szombaton este a siófoki Coke Clubon. Eszenyi Enikő közel húsz évvel ezelőtt Brecht Bál című darabjá­hoz Ákost kérte fel zenét szerez­Rosé bor az Örvényhez melyik ákosoalhoz milyen bor illik? Immár ez is tudható, I Nagy Gábor somliernek köszön­hetően. SZÓVAL, A SZAKEMBER AJÁNLATA: az Örvényhez rosé pezsgő, az In­duljon a banzájhoz sauvignon blanc, a legújabbak egyikéhez, a Szindbádhoz pinot noir, az Ilyenek voltunkhoz meg valami­lyen száraz fehér. VÁLJÉK EGÉSZSÉGÜNKRE! ni. A Vígszínház igazgatója be­vallotta: rockkoncerten most lép fel először. Darvas Ferenc kísérte zongorán Eszenyit, aki előbb ke- ringőt, majd tangót énekelt, az elsőbe kissé belebakizott, ezt el is ismerte, de ahogyan mondta, a közönség jobban tudta. A Szerelem örvény - tudtuk ezt már eddig is, de most hipho­posítva is meghallgathattuk, az­tán egy újabb különlegesség: Ákos és a líraiság jegyében a Magashegyi Underground Lati- novits Zoltánt is megidézte a ki­vetítőn, amint verset mond. Ezt követően Ferenczy György és a Rackajam Ákos két versét zené- sítette meg. A Road nyomta a leg­keményebb rockot, azt énekel­ték: Beleremeg a föld, amikor megszólal az utolsó hangos dal. Szirtes Edina népdalaival pe­dig Valami véget ért, a fiatal éne­kes a hangszálgyulladást kapott Sebestyén Márta helyett ugrott be bravúrosan.- Latinovitsnál ért az első sokkhatás. Ferenczy Gyuri költő­vé avatott, meg vagyok hatva. Szeretet és sok-sok energia volt ezekben a produkciókban, sze­rencsére jó értelemben vett tisz­teletlenség is, de egyben tiszte­let is. Megdöbbentő - összegzett Ákos a végén Lovász úrnak. Világpremier és hallhatatlanság; Fater emlékezett a Dob+Basszus élő kiadásában, s a világpremierbe behozta a szúnyogokat is Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója is énekelt régi barátjának, Ákosnak Ikon vagy flakon? IKON? NEM INKÁBB FLAKON? ­Kapa és Pepe kérdezett rá a meglepett járókelőkre a pesti flaszteron. Mi jut eszébe arról a szóról, hogy Ákos? - erről faggatóztak.- Török eredetű férfinév, jelen­tése pedig az, hogy fehér ma­dár - lepte meg a kérdező­párost is egy hölgy.- Nagyon jók Ákosnak a szöve­gei. Olyan emberiek - így egy másik nő.- Szindbád, Heló, Megváltó - sorolta kedvenc Ákos szerzeményeit egy húszévesfor­ma fickó.- Ilyenek voltunk, vadak és jók, tessék folytatni - provokál- ta az utca népét Kapa és Pepe. Egy válasz a sok közül, éneklés helyett:- Jó szövegeket ír ez az Ákos, nem is értem, honnan jön ez belőle...- A szerelem örvény - dugták oda a mikrofont egy ritkás fo­gú fiúhoz.- ló szöveg ez nagyon. Csak nem a Zizi labor? VILÁGPREMIER a siófoki Coke Clubon, s már pénteken este: Harcsa Veronika és Ákos együtt énekelte az Adj hitet cí­mű dalt. Ákosból meg néha már ekkor hallhatatlan lett... mérgezett egérként szalad­gáltak Ákos technikusai, az volt a szerencséjük, hogy a vártnál némileg kevesebben gyűltek össze a Coke Club fe­hér homokján. Lévai Balázs M 1-ről ismert zenés-beszélgetős műsorának, a Dob+Basszus- nak az élő kiadásán a hango­sítás sokáig tökéletlen volt Ar­ra is akadt egyébként többek­nek magyarázata, hogy miért nem áradt a nép pénteken este erre a műsorra; az Ml ugye ré­tegtévévé lett, Lévai Balázs kul­túraközvetítő próbálkozásai meg eleve rétegprodukciók. Bezzeg ha élő Mónika-, vagy Joshibaratsót hirdettek volna... No de félre bú, hiszen Ákost és vendégeit ez nem zavarta (a szúnyoginvázió tán kissé job­ban), másnap este amúgy is garantálható volt a telt ház és hála az ügyes kezű műszaki­aknak, közben azért összeállt az a hang is. öt exkluzív, eddig még ki nem beszélt információt tudhatott meg a közönség bemelegítés képpen a leendő ikonról. Hogy például Faternek becézik a stábtagok, a hetes a száma a numerológia szerint, vagy hogy a házikó volt a jele az óvodában. elfutsz az érzés elől? - sze­gezte Ákosnak a kérdést Lévai Balázs, idézve egyik legsikere­sebb dalából és a másnap esti ikonavatásra célozva. Nem, fe­lelte az énekes, hiszen elég öreg már hozzá, hogy fel tudja dolgozni. Most jött rá arra is - tette hozzá hogy voltakép­pen mindig is egy sólyomfejű sétapálcára vágyott, ez meg már olyan krúdys érzés, ami ugye a legújabb lemezén és önálló, „kisközönséges” elő­adásai során is tetten érhető. EDE, ÍGY GYEREKKORÁBAN Szólí­tották a barátai, arra pedig már a rajongói közül is keve­sen emlékezhetnek, hogy Ede és a Bonanza Banzai néven „robbantak be". Erre így emlé­kezett Ákos pénteken este a Coke Club színpadán: - Csil­lag születiket hirdettek a Petőfi Csarnokban és Hauber Zsolt barátommal mi is elküldtük a demókazettánkat, amit egy Casio gyerekszintetizátorral ké­szítettünk. A csarnokban profi zenekarok próbáltak, az eddás Alapi István gyakorolt például a gitárjával a tükör előtt. Úris­ten, mi lesz itt velünk? - ije- dez.^nk. No, a zsűri mondhat­ni prófétikus döntést hozott: amit előadtunk, az nem zene­kari produkció, de talán meg próbálhatnánk szólóban... MÁR MEGISMERKEDÉSÜNKKOR, 1987-ben láttam: árad Ákosból a szexus, ő lehet az, aki végre a olyan dalokat tud majd írni, amelyek megérintik a közönsé­get - dicsérte az ikonjelöltet Kentaur, alias Erkel László, Ákos koncertjeinek legfőbb lát­ványfelelőse. Ákos azzal „egyen­lített”: Kentaurnak köszönhette, hogy Eszenyi Enikő felkérte ze­nét szerezni egy Brecht-előadás- hoz Eszenyi egyébként szombat este elénekelt egy Ákos-dalt az esti ikonkoncerten, sajnos, Se bestyén Márta nem, mert hang szálgyulladást kapott a világhí­rű népdalénekes. HARCSA VERONIKÁVAL kiskÖZÖn- séges előadásaikról emlékeztek meg, hogy az maga a csoda, a nagy színpad ugyanis kissé el­távolít a publikumtól Aztán jö­hetett a világpremier, a közös éneklés, ami még egy szempont­ból volt kuriózum. - Terrárium­bán még soha sem koncerteztünk, jegyezte meg Ákos, elhessegetve maga körül a szúnyogokat

Next

/
Thumbnails
Contents