Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-05 / 129. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JUNIUS 5., SZOMBAT Pruknert bemutatták labdarúgás Hamarosan lehet edzője a Kaposvári Rákóczinak Prukner László egy ideig „csak" látogatóként néz majd körül a sokáig szinte otthonául szolgáló Rákóczi-stadionban Közel százan csatáztak íjakkal a boronkai tanerdőben A Széchenyi Zsigmond Szakkö­zép és Szakiskola valamint a Boronkai Hagyományőrző és íjász Egyesület közös szervezé­sében nagyszabású íjászver­senyt rendeztek az iskola taner­dejében. Az ország huszonöt települé­séről kilencvennyolc versenyző teljesítette a - huszonnégy állo­másból álló, három kilométeres - pályát. Korcsoportonként, nemen­ként, íjtípusonként összesen 17 kategóriában hirdettek ered­ményt. A BORONKAI EGYESÜLET HELYE­ZÉSEI, FÉRFI VADÁSZREFLEX KA­TEGÓRIA: 1. Rali Becker, 2. Földi Dániel. Nomád ifi.: ...3. Szívós Berta­lan. Nomád fiú.: ...2. Horváth Soma. Mini.: 1. Takács Eszer ( Marcali), 2. Ágoston Koppány, 3. Kiss Regina. ■ Samu László Sikeres volt a továbbképzés és a szabadegyetem Sárdi Árpád elnök vezetésével tartotta idei közgyűlését a So­mogy Megyei Sportszövetség. A tagszövetségek megjelent képviselői egyhangúlag elfo­gadták a 2009-es működésről szóló szakmai és gazdasági be­számolót, a 2010-es év szakmai és pénzügyi tervét, valamint az Ellenőrző Bizottság éves jelen­tését. A közgyűlésen elhang­zott: a sportszövetség teljesítet­te az alapszabályban megjelölt feladatait. Az elmúlt év eredményei kö­zül kiemelték: a megyei önkor­mányzat Sport Irodájával kar­öltve sikerült felújítani a Somo­gyi Sport Szabadegyetemet, az Év sportolói díjátadáshoz kap­csolódóan pedig három külön- díjat alapítottak, amely kedvező visszhangra talált a szakma és a. sportbarátok körében egy­aránt. A Sportszövetség célja to­vábbra is a takarékos, hatékony működés biztosítása, a tagszö­vetségek munkájának segítése és a sportszakamber-képzés biztosítása az egyre nehezebb anyagi helyzet ellenére is. ■ Kun Z. Az előzetes terveknek megfelelően pénteken sajtótájékoztató kereté­ben hivatalosan is bemu­tatták a Ferencvárosnál Prukner Lászlót, aki há­rom éves szerződést írt alá és szakmai igazgató­ként dolgozik az Üllői úti egyesületnél: Temesvári Iván Prukner László tehát péntektől hivatalosan is átvette a Ferencvá­ros élvonalbeli labdarúgócsapa­tának irányítását, ám a sajtótájé­koztató a végén nem várt fordula­tot vett, hiszen Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigaz­gatója lemondott posztjáról. A Kaposvári Rákóczi FC kis- padját hét esztendő után elha­gyó Prukner László igen össze­tett feladatot kapott a IX. kerü­letben, hiszen nem csupán az első csapat trénereként számí­tanak rá, hanem szakmai igaz­gatóként ki kell majd alakítania a klub új sportpolitikáját mind az utánpótlás, mind az NB I-es g felnőtt és a második csapat te- | kintetében. %- Az volt a cél, hogy egy olyan ■= szakembert találjunk, aki bizto- 2 san olyan helyre vezeti a csapa­tot, amely méltó a klub múltjá­hoz - nyilatkozta Berki Kriszti­án, aki a sajtótájékoztató végén jelentette be lemondását, majd elhagyta a termet. A sportvezető 2008. júniusában lett az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, szerződése 2012. június 30-ig szól.- Mindenki, aki Ferencváros Hosszú Boglárka és Szalai Ba­bért után újabb fiatal, tehetséges játékost szerződtetett a Siófok KC, mely újoncként hetedik he­lyen zárta a bajnokságot.- Kopecz Barbarával két éves megállapodást kötöttünk - mondta Takács Zsolt ügyvezető igazgató. - Az elmúlt szezon­ban sérüléssel bajlódott irányí­tó jelenleg is rehabilitációs érzelmű, akinek ez a klub jelen­ti az identitást, az tegye félre a sérelmeit - fogalmazott Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója. - A magam munká­jával megpróbálom megteremte­ni, hogy az emberek büszkék le­gyenek erre az egyesületre. A szurkolóknak a klubot kell sze­munkát végez. Az igazolások ezzel nem értek véget, a belső posztokra keresünk még egy, vagy inkább két játékost. A dunaújvárosi születésű, 18 éves Kopecz Barbarát a szakma a sportág nagy ígéretei közt tartja számon. Ifjúsági váloga­tottként, a Vasasból került Győrbe, majd térdsérülése után Siófokra. retni, nem a csapatot, az edzőt, vagy a klubigazgatót. A Prukner László távozásával vezetőedző nélkül maradt Ka­posvári Rákóczinál eközben gőz­erővel dolgoznak az új tréner megtalálásán. Bár Illés lánoséknak az elmúlt hét esz­tendőben nem volt ilyen gond­A keret tehát már alakul, tré­ner viszont továbbra sincs Sió­fokon, miután Varga lózseffel nem hosszabbított szerződést a klub. Hajdú lános volt szövetsé­gi kapitány érkezését nem kom­mentálta az ügyvezető, aki mindössze annyit mondott: nincs aláírt szerződés se vele, se más szakvezetővel. Már hó­napok óta sejteni lehet Hajdú juk, a rutinos sportvezető hama­rosan már konkrétummal is szolgálhat. Prukner László szer­dai bejelentése után, miszerint a Ferencvárosnál folytatja edzői munkásságát Illés János úgy fo­galmazott, elképzelhető, hogy még ezen a héten kinevezik az új trénert a Rákóczi élére. Jánosnak, a szövetség szakmai igazgatójának érkezését, aki kis túlzással a balatoniak minden bajnoki mérkőzésén jelen volt. Információink szerint a szövet­ség május eleji közgyűlése után került volna sor a bejelentésre, ami még mindig várat magára, miközben folyamatosan érkez­nek új játékosok a klubhoz... ■ Keszthelyi Zoltán Soós Gábor újabb egy évre a kaposvári kosarcsapaté Soós Gábor újabb egy esztendő­re a Kaposvári KK NB J/A-cso- portos csapatának játékosa ma­rad. A szerződést pénteken kora délután írták alá a felek a somo­gyi megyeszékhelyen. A váloga­tottnál is számításba vett bedo­bóért nagy volt a versenyfutás, hiszen több klub is szerette vol­na soraiban tudni. Információ­ink szerint az egyik élcsapat klubelnöke még a Ferihegyi rep­térre is elment, hogy a nászúiról hazatérő kosárlabdázót azonnal meggyőzze. Ezek után sikerült mégis Ka­posváron marasztalni az elmúlt szezonban jól teljesítő Soóst. A 25 éves, 200 cm magas, 96 kg- os játékos 21 alapszakasz mér­kőzésen 7,1 pont és 1,5 lepatta- nós átlagot ért él. Mindezt úgy, hogy mérkőzésenként 19 per­cet töltött a pályán átlagban. Nagyon fontos megállapodást kötött Monok Tibor a Kaposvári KK ügyvezetője. Az új évadra sok fiatallal felálló - láthatóan minél alacsonyabb költségve­tésre törekvő - együttesban Soós Gábor alapember lehet. Eldőlt, hogy Kovács Domon­kos nem marasztalják a kapos­váriak, így ő biztosan távozik a megyeszékhelyről. A következő szerződésekre pedig már csak a jövő héten kerülhetnek aláírá­sok a kiszemelt játékostól. Soós Gáborral együtt immár hat kosárlabdázója van a Ka­posvári KK 2010/2011-es bajno­ki szezonra készülő együttesé­nek. Korábban elkötelezte ma­gát Bíró Bence, Fonai Richárd, Márkus Tamás, Kováts Róbert és Medve Máté is. ■ Kun Z. Soós Gábor Kaposváron tartása nagyon jó hír a szurkolóknak Kopecz már aláírt. Hajdú még nem kézilabda nb i, nők Alakul a siófoki játékoskeret, de még nincs vezetőedző Gazdag eremkollekciót gyűjtöttek a Monor kupán szinkronúszás Az egyik legnagyobb hazai viadalon is remekül teljesítettek a két kaposvári egyesület sportolói Mindkét somogyi szinkronúszó együttes részt vett a monori Mo­bilkor Kupán, amely a sportág egyik legnagyobb hazai rendez­vénye. Közel ötszáz szinkronúszó ugrott medencébe a rangos megméretésen. Mindkét kapos­vári csapat számos érmes he­lyezést szerzett a különböző korcsoportokban és kategóriák­ban. Az MG Produkt Kaposvári At­létikai Klub (edző: Szabó A- lexandra) szinkronúszói kilenc arany, hat ezüst és négy bronz érmet hoztak el. Aranyéremmel büszkélked­het Zalavári Fanni, Horváth Csenge, Ullrich Boglárka (két­szeres győztes), Mohácsi Rozá­lia, Márton Eszter és a legfiata­labb egyéni kűrben versenyző Tombor Virág. Az egyesületnél háromnegyed éve sportoló Fo­dor Viki százkét versenyző kö­zül kategória-győztesként ün­nepelhetett. Ezüstéremmel díjazták Hor- vát Csengét, Horváth Szávát, Pintér Katát, Szebényi Júliát, Péter Zsófiát, valamint a Már­ton Eszter, Mohácsi Rozália pá­rost is. Bronzéremmel térhetett haza Faragó Vivien, Konyári Cintia, és Koltai Kinga. Negyedik he­lyezést ért el Gém Fruzsina. Agócs Nóra utánpótlás egyéni kűrben bronzérmet vehetett át, Mindkét kaposvári klub képviselői eredményesen szerepeltek ami kiemelkedő teljesítmény, hiszen csak két válogatott spor­toló került elé a tizenöt verseny­zőből. Felnőtt kombinációs kűrben aranyérmet nyertek az MG Produkt Kaposvári AC sporto­lói. A versenyzők júniusban le­vezető edzést tartanak, majd az idényt egy szülő-gyermek vetélkedővel és egy bemutató­val zárják. A munkát augusz­tusban folytatják, várják a szinkronúszni vágyó lányokat a csapatba. A Kapós Dynamic SE kezdő, hobby és verseny sportolói is megmutathatták tudásukat. A KDSE huszonegy sportolót in­dított a viadalon, ebből tizen­hatan előírt egyéni gyakorlat- sorozatban mérettetett meg. A mini duóban versenyző Kris- ton Klára, Máthé Luca páros a negyedik helyről a másodikre lépett előre. Horváth Sára 2,5 perces kűrjét orrcsipesz nél­kül csinálta végig, mivel az a vízbeugráskor leesett. Ennek ellenére megmutatta kitartá­sát, elszántságát és sportág iránti szeretetét, mely az egész egyesületet egyaránt jellemzi. Az idén először indított Fina- páros Barka Daniella és Kacsó Renáta az előkelő második he­lyet szerezte meg. A Kapós Dynamic SE sporto­lóit Laski Vivien vezetőedző, Barka Levente erőnléti edző és Falvai Lóránt táncpedagógus készítette fel a monori ver­senyre. ARANYÉRMESEK: Harkány Fruzsina, Varga Éva, Nyári Eperke Hanna. ezüstérmesek: Horváth Fan­ni, Fodor Nóra, Bodrogi Klau­dia, Fejes Réka Csenge, Pecze Bianka, Gergely Virág, Szabó Lilla, Németh Bonita, Kacsó Csenge Júlia, a Kriston Klára Mária és Máthé Luca páros, a Barka Daniella és Kacsó Renáta páros. BRONZÉRMESEK: Kutas Júlia, Mozsgai Babett, Mozsgai Lili, Karlovics Kamilla, Tamás Van­da, Szabó Lilla, Pecze Bianka, ■ Kun Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents