Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-01 / 125. szám

2010. JÚNIUS 1., KEDD 7 Osztályozták már az adósjelölteket finanszírozás Felkészültek a pénzügyi szolgáltatók a hitelezhetőségi limit bevezetésére Főbb változások* • tisztán fedezetalapú hitele­zés megszűnése • ügyfél hitelezhetőségi limitjé­nek kötelező megállapítása • belső szabályzat létrehozása a hitelezhetőségi limit kal­kulációjához • MNB és PSZÁF közös, a túl­zott eladósodás kockázatai­ról szóló tájékoztatójának megismertetése az ügyféllel • euróalapú hitelnél a megál­lapított hitelezhetőségi limit legfeljebb 80 százalékát tör- lesztheti az ügyfél, egyéb de­vizánál 60 százalék a határ 2010. JÚNIUS U-TÖL HATÁLYOS, A KÖRÜLTEKINTŐ LA. KOSSÁGI HTTELEZÉSRflL SZŐLŐ RENDELET ALAPJÁN FORRÁS: MAGYAR KÖZLÖNY Ráadásul - hívta fel a figyel­met Bánfalvi László - a limit megállapításának módszerét a pénzügyi szolgáltatókra bízza a jogszabály, ami hagy némi mozgásteret számukra, és ez azt is előrevetíti, hogy „kreatív” megoldások is megjelennek majd a piacon. Az egyébként Bánfalvi László szerint már most is jól látszik, melyek azok a ban­kok, amelyek komolyan és In­tenzíven hitelezni kívánnak a közeljövőben: ők már akciók so­kaságát indították el az utóbbi Lakáshitelek állománya (háztartásoknál, újonnan folyósított, milliárd forint) 100 80 60 40 20 2008. ápr.-2010. ápr. VMRAHKA Forrás: MNB hónapokban, viszont a szerep­lők jelentős része még mindig az enyhén szólva is óvatos kihelye­zési politikára rendezkedett be. A szakember szerint emellett a már márciustól hatályos, a hi- tel/fedezet arányra vonatkozó előírásoknál is akad mozgástér, hiszen bár ott is adott a devizán­ként eltérő, maximálisan finan­szírozható százalékos arány, ám azt már nem szabályozza a ren­delet, hogy a fedezetül bevont ingatlan értékét hogyan hatá­rozzák meg. A pénzügyi felügyelet és a jegybank által közösen elkészí­tett, a túlzott eladósodás kocká­zatait bemutató tájékoztató vi­szont valóban hasznos lehet a pénzügyi kérdésekben kevés­bé járatos ügyfelek számára. Az pedig külön üdvözlendő - emelte ki Bánfalvi László -, hogy a tájékoztató felhívja a fi­gyelmet arra: az ügyfelek szük­ség esetén kérjék tanácsadók segítségét. Lévai Gábor, a Magyar Lí­zingszövetség főtitkára szerint előre látni - hívta fel a figyel­met Lévai Gábor -, hogy a jövő hét végétől hatályos szabályok betartását hogyan ellenőrzik majd. A pénzügyi vállalkozások (így a lízingcégek) számára ugyanakkor - emelte ki Lévai Gábor - többnyire nagyon ke­vés érdemi információ áll ren­delkezésre a hitelért folyamodó ügyfélről, hiszen a bankokkal ellentétben itt nem vezet folyó­számlát, és az esetek döntő többségében új kliensnek is számít. A jegybanki statisztikák sze­rint nagy visszaesést már való­ban nem generálhatnak a kor­mányrendelet most hatályba lé­pő passzusai. Az áprilisig tartó háromnegyed év alatt ugyanis gyakorlatilag stagnált (7800 milliárd forint környékén moz­gott) a háztartásoknál lévő hi­telállomány, és az új lakáshitel­kihelyezések még áprilisban sem érték el a 20 milliárd forin­tos szintet. fontos változás, hogy míg a fo­rinthiteleknél a kiszámolt hi­telezhetőségi limit teljes ki­használását engedi a jogsza­bály, addig az euróhiteleknél ennél 20 százalékkal alacso­nyabb a határ. Az elmúlt idő­szakban - mutatott rá a főtit­kár - már így is 50 százalékkal estek vissza a hazai lízingcé­gek kihelyezései az egy évvel korábbihoz képest, és a mosta­ni szigorítások révén nem ki­zárt, hogy tovább szűkül a la­kossági piac. Azt viszont nehéz Háztartások hitelállománya (milliárd forint) 8600 8200 7800 7400 7000 6600 6200 2008. ápr.-2010. ápr. VOGRAFIKA Forrás: MNB HIRDETÉS digitális minőség 28 TV-csatorna I havi 2590 Ft IPTV Alap csomagban, T-Home telefon és internet mellé, 1 év hűségidővel, T-Home kedvezménnyel, 990 Ft belépési díjjal. MOGíBá Legyél ott minden helyzetben! Szeretnél úgy szurkolni, mintha ott lennél a focivében? IPTV-elöíizetéssel, akár HD-minöségben élvezheted a meccseket, a Foci-vb Interaktívval percre pontos híreket olvashatsz, kvízjátékot játszhatsz, a vb végéig 0 Ft-ért nézheted meg a világbajnokság - MTV által közvetített - összes meccsét, a T-HorneGóltotó keretében pedig értékes nyereményeket nyerhetsz, ha megtippeled a mérkőzések végeredményét. Rendeld IPTV-elöfizetésedet Prémium opcióval +1000 Ft havi díjért, hogy bármikor megállíthasd, visszatekerhesd az adást, és rögzítő nélkül is felvehesd kedvenc műsoraidat!* További részletekért hívd a 1412-t. vagy látogass el a T-Pontokba! Együtt. Veled Home A/ ajánlat IPTV Alap csomag T Home internet e:» telefon mellé új előfizetősként torteno megrendelés esetén, 2010. június 1-jétőí visszavonásig érvényes. T Home lakossági előfizetők számára T-Home tripla kedvezménnyel a kedvozmenyrendszer feltételei szerint, a Magyar Tefekom Nyrt. meghatározott szolgáltatási területén belül, műszaki felméréstől függően. I eves hűségnyilatkozattal. A probahonap 30napigtart,ahüségidöszak a 31. napon kezdődik. Az első 30 napban szerződésbontási díjfizetésének kötelezettsége nélkül felmondható az előfizetés. Műszáki okok miatt az IPTV-szolgaltatás csak meghatározott internetszolgáltatok, illetve a Magyar Telekom meghatározott internetcsomagjai melle rendelhető, illetve az előfizetés fennállta alatt csak bizonyos internet-csomagok igénybevétele lehetséges. Az ár az áfát tartalmazza. Az a|án!at nem teljes korú. részletek, szerződéskötési feltételek, a kedvezményrendszer igenybevételi feltételei: 1412, www.t-home.hu . T-Pontok. T Partner üzletek. Az opció lemondása esetén a Set top box készülékcsere kiszállítási dija (8250 Ftj kifizetendő. HÍRSÁV Két magyar cég a legnagyobbak közt KÉT MAGYAR VÁLLALAT ÍS helyet kapott azon az 500 szereplős listán, amelyet a Handelsblatt német gazda­sági napilap állított össze az európai vezető cégek­ről. A Mól az előkelő 129., míg a Magyar Telekom a 475. pozíciót szerezte meg. A legnagyobb ma­gyar cégként a Mól ezzel három helyet rontott a ko­rábbi 126.-ról, míg a Ma­gyar Telekom kettőt javí­tott a tavalyi 477.-ről. A do­bogón ugyanaz a három olajipari óriás szerepel, mint tavaly: a Shell a Bri­tish Petrol és a Totál. Csökkenti júliustól az áram árát az E.0n MIND A LAKOSSÁGI, mind az üzleti fogyasztók szá­mára csökkenti az áram árát július 1-től az E.On. A csökkentés mértékéről később adnak tájékozta­tást, de nagyobb lesz, mint a januári, 3,5 száza­lékos. A legkisebb fo­gyasztású háztartásoknak lesz a legkisebb a tarifá­juk, és ugyancsak nagy csökkentés várható az üz­leti szférában, a kis- és kö­zépvállalatok tarifáiban is. Nem változtatott az alapkamaton az MNB a várakozásoknak meg­felelően 5,25 százalékon hagyta a jegybanki alap­kamatot a monetáris ta­nács tegnapi kamatdöntő ülésén. A Magyar Nemze­ti Bank erre az évre 4,3- 4,5 százalékos GDP-ará- nyos államháztartási hiányt prognosztizál az új inflációs jelentésben, jö­vőre 3,9 százalékra, 2012- ben 2,9 százalékra csök­kenhet a deficit - mondta Simor András elnök a tá­jékoztatón. A hazai pénzügyi szolgál­tatók szerint nem kell számítani arra, hogy a körültekintő' hitelezésről szóló, most hatályba lépő rendelkezéssel érezhető mozgást generálnának a lakossági hitelpiacon. VG-összeállítás A hitelezők gyakorlatilag már be­árazták a jövő hét végétől hatály­ba lépő változtatásokat - véli Bánfalvi László, az Otthon Cent­rum hitelközvetítő üzletágát is működtető HC Központ Kft. (OCHC) ügyvezető igazgatója. Hozzátette: igaz, hogy a hitelez­hetőségi limit és a kötelező jöve­delemvizsgálat bevezetése révén a kölcsön felvételét tervező adó­soknak újabb feltételeknek kell megfelelniük, ám ez nem gene­rál, illetve nem is generált előre hozott hitelfelvételeket a piacon, hiszen a kereslet változatlanul alacsony szinten mozog. JÓ TANÁCS Vajon kifizeti a biztosító a káromat? elviheti a víz Olvasónk nem tudja, hogy egy eset­leges újabb természeti ka­tasztrófa esetén mire szá­míthat a biztosítójától. Azt gondolja, lehet, feleslege­sen fizeti a havi díjat. a biztosítás szolgáltatás. A biztosító az ügyfél pénzé­ért cserébe kockázatot vállal, azaz, ha káresemény van, és a szerződés szerint fizetnie kell, akkor kifizeti a kárt. HA AZ EMBER biztosítást köt az ingatlanára, nem mind­egy, milyen típusú lakásról van szó. Az sem, hogy az mekkora, valamint hogy mi­lyen értékekért való kocká­zatvállalást szeretne az illető megvásárolni a biztosítási díjjal. Ezért a szerződés meg­kötése előtt célszerű tájéko­zódni. A biztosítók különféle szolgáltatásokat kínálnak. ezután tanácsos felvenni a kapcsolatot a kiszemelt cég egyik biztosítási üzletkötőjé­vel - kérésre ajánlanak is szakembert. A SZAKEMBER TANÁCSÁT meg kell fogadni, nehogy baj ese­tén bárki a túl- vagy alulbiz­tosítás csávájába keveredjen. Mert akár több, akár keve­sebb érték biztosításáért fi­zet, a káresemény bekövet­keztekor a biztosító joggal utasíthatja el azzal, hogy ez vagy az a tényező hiányzott a szerződésből, illetve nem volt annyi érték az ingatlan­ban, mint amekkoráról az ügyfél szerződést kötött. AKI NEM TUDJA, hogy a bizto­sítása megfelelő-e, tájékozód­jon üzletkötőjénél vagy a te­lefonos ügyfélszolgálatnál. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu GAZDASÁG

Next

/
Thumbnails
Contents