Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-24 / 145. szám
12 KRIMI&PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Szentgyörgyön is rabolt egy fegyveres módszer A konyhába zárta be a bank dolgozóit és az ügyfelet, hogy nyugodtan pakolhasson Kutyát is bevetettek Balatonszentgyörgyön a tettes felkutatására (Folytatás az 1. oldalról) Nagy Lajos, a helyszínre érkező polgármester azt is elmondta: kisebb betörések voltak korábban is a településen, de arról nem tud, hogy fegyveres rablás történt volna. Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról számolt be: az ismeretlen elkövető vékony testalkatú, 30-35 év körüli, 180-190 centiméter magas, kék farmert, fehér pulóvert, piros baseball sapkát viselt. Fegyvernek látszó tárggyal szólította fel az alkalmazottakat a pénz átadására, majd amikor megszerezte, elmenekült a helyszínről. A marcali rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitány.HOCOMISSION Wl Siófokon is a megyei rendőr-főkapitányság nyomoz a rabló után ság nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Ellenőrizték a járműveket a kivezető utakon, szomszédokat, lakókat kérdeztek ki, még nyomkövető kutyát is bevetettek, amely legutolsó információink szerint a fogorvosi rendelő melletti parkolóba vezette a rendőröket, ahonnan átsétálhatott a bankba a rabló. ■ Vigmond Erika Siófokon is nyomoznak beszámoltunk RÓLA: kedden a siófoki belvárosban raboltak ki fegyveresen egy pénzváltót Bíró Gábor megyei rendőrségi szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem közölt részleteket Vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két balatoni eset között. J.E. kirabolták a jelenleg egyszerre három kiállításnak is helyet adó, hajdani siófoki kenyérgyárat Kizárólag értékes műszaki berendezéseket vittek el az ismeretlen elkövetők. a kenyérsütéshez használatos eszközöket, gépeket ugyan kihordták, de az épületen semmit sem változtattak. 320 jók néven kiállítóhelyet varázsoltak belőle addig is, amíg pályázat révén a város különleges balatoni kultcentrummá át nem tudja építeni Néhány hete egyszerre három tárlatot is nyitottak: régi balatoni plakátokat, és kortárs mexikói fotóművészek képeit lehet megtekinteni, továbbá Scott Drawes szoftverművész tevéik kenységébe kaphat bepillan- p tást a látogató vetítettképes | előadás keretében Ez utóbbi I bemutatásához van szükség számos technikai berendezésre. A tolvajok nem a plakátokra vagy az óriás fotókra, hanem kizárólag ezekre utaztak: könnyen értékesíthető plazmatévéket, DVD-lejátszókat, notebook-ot vittek el, valamint egy szoftveralkotást - OLYANOK LEHETTEK, akik tudták, hogy miért jönnek - mondta szomorúan Juhász László siófoki vállalkozó, a 320fok bemutatóhely ötletgazdája. - A kenyérgyárat őrző kutyákat elkábították, a tévék, lejátszók vezetékeit nem kiszaggatták, hanem szakszerűen szétszerelték. Júdtukon kf vül persze, de egy egyedi műalkotást is elvittek. Az egyik speciális lejátszóban benne volt egy lemez, amit Scott Drawes szoftverművész erre az alkalomra, a siófoki bemutatójára készített Ez megismételhetetlen, egyedi, jó lenne, ha legalább ezt visszaszolgáltatnák nekem a tettesek. A KIÁLLÍTÁS NEM ZÁRT BE, de Juhász Lászlót elgondolkodtatják a történtek. - Egy kiállítást meglopnak, ahová nem leépülni, hanem feltöltődni megy az ember? Hát már semminek sincsen tisztelete? Kihalta bűnözői betyárbecsület is? A kiállítóterem is egy szentély. Olyan, mintha templomba tömének be. A kortárs mexikói fotóművészek képeit éppen azzal a céllal hoztuk el Siófokra, hogy kifejezzük, mintegy figyelmeztetés kép- pen: a mi országunk, társadalmunk ne ebbe az irányba fejlődjön, ne mexikanizálód- junk. Erre tessék, elmexika- nizálódásunk ékes bizonyítéka ez a rablás... fónai imre TELE¥IZIO-MüSÖB 2010. JUNIUS 24., CSÜTÖRTÖK RTL HBI TV 2 M2 ""IBII VTASAT3 _ _ 0UNA TV SPEICTRUm” g 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 5.25 Két pasi meg egy csajszi 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Ássuk ki a múltat! *0 6.00 Reggeli Magazinműsor 6.00 Segíts magadon! 9.00 Színészpalánták © 9.00 Thomas és barátai 5.55 KI ez a lány? 8.00 Arcélek (ismétlés) 7.05 Európa kék szalagja: Benne: Hírek félóránként 6.25 Tények reggel (olasz sorozat-24/14.) 9.20 Dogstar, az ebbusz 6.50 Columbo - Halálos lelkiál- 8.15 Lélek Boulevard a Duna [Ü] 6.30 Vacsoracsata 7.00 Mokka 10.00 Slovenski utrinkl 9.45 Derek, a fenegyerek lapot (amerikai krimi, 1975) 8.55 Zorro (78/4.) © Zúg és zuhog;- Morzsaparti 8.35 Reflektor 9.00 Stahl konyhája © 10.30 Együtt 10.30 Nemzetiségi magazin 8.15 Gyilkos sorok 9.25 Marosvásárhely fekete A Duna dolgozni kezd \M 9.00 Csak csajok 9.10 Babapercek © 11.00 Nappali 11.20 Néprajzi értékeink 9.20 Smallville márciusa (11/7.)© 8.15 Vadak közelében q 10.05 Top Shop 9.20 Telekvíz 12.00 Híradó délben 11.30 Átjáró 10.10 Az elnöknő 10.30 Család-barát 9.25 A póráz két végén 12.00 Híradó Déli kiadás 10.20 Teleshop 12.10 Időjárás 12.00 Híróra 11.10 Feleségcsere 11.30 Kívánságkosár 10.25 Família KhL 12.10 06-91-33-55-33 11.20 Őrizd mega hited! © 12.25 Kárpát expressz 12.50 Záréra 12.00 Segítség, szülő vagyok! 14.00 Híradó 11.35 Rlver Cottage-kúra 2 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! (am. életrajzi film, 2002) 101' 12.55 Labdarúgó-vb 2010 13.55 Hétmérföld 13.00 Amédium 14.10 Térkép-Válogatás 12.40 Egészségünk 13.30 Fél kettő © 13.15 Kvízió Telefonos játék Az M2 előző napi 16.00-s 14.30 Kalandozó (40/11.) 15.00 Gyilkos számok 14.40 Vietnam arcai - Tények és tévhitek b 14.40 Nyomoz az anyuci © 14.45 Lassie© mérkőzésének ismétlése 15.00 Egy lépés előre © (amerikai krimisorozat) 15.15 Erdélyi dekameron 13.55 A kínai nagy fal © n (am. vígjáték, 2004) 81' 15.20 Capri - Az álmok szigete 15.30 Labdarúgó- 15.50 Labdarúgó- 16.00 Ki ez a lány? 16.05 Második esély © 15.00 Testmatek © j 16.25 Rubí, az elbűvölő szörnye- 16.30 Bűbájos boszorkák © világbajnokság 2010 világbajnokság 2010 17.00 Segítség, szülő vagyok! (am.-kolumbiai sor. - 23.) A felnőtté válás teg (mexikói sorozat) © Utána: Tények Szlovákla-Olaszország Paraguay-Új-Zéland 18.00 Feleségcsere 16.55 25. szélességi fok délre 16.00 A póráz két végén S 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 17.35 Joshi BharatTalkshow © Élő közvetítés Dél-Afrikából Élő közvetítés Dél-Afrikából (amerikai valóságshow) (fr. sor. - 25/3.) © 16.55 Készételek pokla © W ig.3o Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.10 Hírek 17.55 Éjjel egykor © 19.00 Jó barátok 18.00 Híradó 18.10 Állati rekordok © 19.05 Vacsoracsata © 19.05 Monk - Rúgos nyomozó 18.15 Pörög az élet! © (amerikai burieszk, 1916) FF (amerikai vígjátéksorozat) 18.35 Mese A tömeg ereje Gasztroreality (amerikai krimivígjáték-sor.) (ausztrál sorozat-13/9.) 18.15 1100 év 20.25 Gyilkos számok 19.00 Frank Ríva © 19.10 Tunlngmánla © 20.05 Fókusz© 20.10 Aktív© 18.40 McLeod lányai (13.) © Európa közepén (amerikai krimisorozat) (fr.-német krimisor. -12/2.) 20.25 Svindlerek © m 20.40 Barátok közt © 20.45 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este 18.40 Esti mese 21.20 CSI - A helyszínelők Fsz.: Alain Delon, Jacques 21.35 Kihalásra '*"* (magyar sorozat) (magyar sorozat) 19.50 Sporthírek. Időjárás 19.00 Bűvölet (36.) © (amerikai krimisorozat) Perrin, Sophie von Késsél felkészülni!© Közben: Hírek 21.25 Bumeráng © 20.00 Labdarúgó- 20.00 Híradó. Időjárás 22.15 CSI - New York-i 20.00 Közbeszéd 22.40 Foci az egész világ Vm 21.20 Hetedik érzék © (amerikai vígj., 1992) 107' világbajnokság 2010 20.25 Labdarúgó- helyszínelők 20.25 A fekete kolostor © Színjáték H (amerikai sorozat - 1-2.) Fsz: Eddie Murphy, Halle Dánla-Japán világbajnokság 2010 (amerikai krimisorozat) (magyar film, 1987) 102' a pályán kívül© Mentőakció; Érzelmi teher Berry, Martin Lawrence * Elő közvetítés Kamemn-Hollandia 23.10 Esküdt ellenségek Fsz.: Kozák András. 23.45 Lopják Utána: Hírek Közben: Kenósoisolás * Dél-Afrikából Élő közvetítés Dél-Afrikából - Különleges ügyosztály Rubold Ödön, Koncz Gábor az életem© 23.20 Holtodiglan, 23.45 Painkiller Jane © 22.40 Csütörtök este 22.25 McLeod lányai © 0.05 CSI - A helyszínelők 22.10 Kard helyett bilincset 0.55 Földrengető katasztrófák holtodiglan® (kanadai-am. sci-fi sorozat) SMS-számunk: (ausztrál sorozat -13.) (amerikai krimisorozat) kapott - Kuncz Aladár © J (amerikai sorozat) 0.45 Tények este 06-90/631-331 23.10 A világ legjobb tanára 1.00 CSI - New York-1 (magyar ismeretterj. film) A tűzgyűrű bosszúja M 0.15 Helyszíni szemle © 1.15 EzoTv© 23.05 Prizma (német film, 2006) © helyszínelők 23.20 Sport 1.55 A háború hősei ® E (német krimisorozat) 2.05 GSG 9 - 23.20 Hírek. Időjárás. Sport 0.40 Záróra (amerikai krimisorozat, ism.) 23.30 Váltó Elbattázva 1.15 Reflektor© Az elit kommandó © 23.30 Mementó 1.30 Ez történt Ma reggel 1.55 Gigamad 23.45 EtnoKlub • 2.55 Európai nagyvárosok 1.30 Infománia © (német akciófilm-sorozat) 23.40 Labdarúgó-vb 2010 (ism.) Közéleti műsor (ism.) Autósmagazin 1.10 Híradó (ismétlés) Szentpéteivár HÍR TV ““"HBI ATV HÁLÓZAT EUROSPOrT“HBI SPORTl HBO DISCOVERtT~~™,®Í o ...............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................•, .......... jE 1 3.30 Paletta. 14.05 Széles út. 14.30 Gyó- 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet 14.00 Életerő 1430 Hrtelmixmagazin. 15.00 830Labdanjgás9.001iMgásl0.0OSportira- 11.00 Truck Race 2010. 12.00 Motor- 6.00 Házasélet 735 Kutya egy év 855 Ajka- 1430 Hogyan készült? 16.00 Állítólag .. 3 gyHír. 15.05 Vetítö(dok.-film). 16.05 Arcok ésszel! 16.25 Ahogy tetszik. 1655 Híradó. Zodiákus. 17.00 Biztonság zóna. 1730 In- gazin 1030 Superbike-vb 1130 Labdarúgás showl. 1230 Televíziós vásárlás. 13.00 Te- monlakatl030Hancockl200MissPettigew 1730 Végzetes másodpercek. 1830 Fegy'S a liftben. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. fománia.l8.00Helyszín.l830Keménylec- 1200Snooker 14.00 Labdarúgás1430Super- nisz. Wimbledon, 3. nap. 14.00 Tenisz. 4. nagynapja 1330Spárta3.15Spártaaköbön vertények. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 N 17.30Soroló. 18.05 Vonalban, 19.00 Hír- 18.55 Híradó, időjárás. 19.25 Egyenes ke (amerikai családi film, 1995). 2035 Hír- bike-vb 1535Labdanigás 1545Snooker1800 nap (élő). 1930 Zuhanyhíradó. 20.30 Mai 1435 Utópista Társaság1630Egymásra utal- Hogyan készült? 21.00 Hogyan működik? adó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. beszéd. 20.40 Hőmérő. 21.45 Világhíradó. háló. 21.00 Üvegcsapda (amerikai horror, Hírek 18.15 Superbike-vb 19.00 Hírek 19.15 helyzet. 20.45 Sl-leselkedő. 21.15 Golyózó- val810ÉnkicsiszDmyem20.00Uizeitfogtam, 2130 Harc az elemekkel. 2230 Éljük túl a 04 21.35 Lapzárta. 22.05 Sziluett. 23.05 2135 Híradó. 22.05 Túlélők. 22.55 Híradó. 2004). 23.00 Kickboxrobotok (amerikai sci- Bowling 20.15 Küzdősport 2230 H#ek 2330 por.21.45Sakkmagazin.22,15Sportverda. nem ereszt 2130 Az esemény 23.00 Halál a katasztrófát! 2330 Fekete arany. 030 DüQ BBC-világhíradó. 23.30 Soroló 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó fi, 1995). 1.00 Grand prix Csupasport2335Pantoáció055ClashT!me 23.00Truck Race. 24.00 Tenisz sertéstelepen 025 Alién 4.-Feltámad a halál höngővilág SOMOGY tT-KAPÓS TV___TH| BOGLÁR TV™"™“T!B 91,2 és 88,Ö1n^OY^JH MR2 PETŐFIKW10' VH MRl KOSSlTTTHnRAWoP|l KA POSVÁRON 1800 Híradó-megyei hírek el- 0800 Képújság 17.00 Biztonsági Zóna 1730 Napközben folyamatosan képújság 19.00 1600-tól Marcali Híradó óránként 19.00 Mar- 0600- Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás600 Hírek, időjárás630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal - Táj ső kézből 1830Sajtóklub - újságírók a hét lég- Diákolimpiái magazin 18. Géniusz ism. 1830 Híradó 19.30 Programajánló 1935 Téma - cali Híradó 19.15 Kör-Kép-Kulturális maga- csdatos információkkal, időjárásjelentéssel, Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 600180 perc 9.00 Napközben 11.05 A hely 'Q érdekesebb eseményeiről 19.00 Híradó 1930 Fejlesztéseka Dél-Dunárrtúlon: Siklós-Mohács hírháttér 19.40 Híradó 20.10 Délipart - köz- zin 2035 Híradó 21.00 Üvegcsapda - am. közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 1130 Vendég a háznál 13.04 Rádiószínház M Miéft?-napiaktuálisműsor,vendégSzabóTa- túr. összefogás ism. 19.00 Kapospont-a Ka- életi magazin 21.00 Ismétlések reggelig sci-fi akciófilm 23.00 Kickbox robotok-ame- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek-Rövid összefogta- 1330A római katolikus egytiázfetórája 1435 (2 más, a MAG0SZ alelnöke; téma: földkérdés pos Televízió hírműsora 1920 Kapós Sport rikai sci-fi akciófilm 01.00 Grand Prix - autó- tél 17.00 Élő kívánságműsor 1800 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene Tér-idő 15.15 Kihívások 1533 Zöldövezet '|jű 20.00 Híradó 2030 Képújság 23.000130 A 1930 Corso Pódium -a Kapós Televízió és a és motorsport krónika 0130 Hírháló foglaló 20.00 Zenegép tanuláshoz 15.00 Közlekedés 1803 Zene ol- 1530 Közelről 1803 Ütköző 1815 Magánnapi műsor ismétlése 0130-Képújság Corso Bevásáilóközpont új magazinműsora a —............mm —■»■■»......................—hmm| vasáshoz 19.02; 20.02 Sporthírek - Rövid frangző 1830 Határok nélkül 19.05 Spxortvika posvári középiskolák között 20.00 Ka- ..................................................................................................................................................................................összefoglalók, hírek a napi eseményekről. lag 1925Tetten ért szavak 19.51 Mese 20.04 VID ÉKEN 19.00 Miért? - napi aktuális műsor pospont2020KaposSportism.2030Hírhá- 19.00 Híradó 1930 Programajánló 1935Té- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hálózat Tv műsora 19.00 Csurgói Hír- Minden ami sport.... 22.00 Kultúrfitnesz Rádiószínház 2030 Kultúrkör 21.04 A nap 1930 Híradó 20.00 Sajtóklub-újságírók a hét ló 21.00 Üvegcsapda - am. sci-fi akciófilm ma-hírháttér 19.40 Híradó 20.10 Délipart- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok adó II. 1930 Háttér2030 Hírháló 21.00 Há- 23.00 Netidók 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix történetei 2225 Esti beszélgetés 23.04 Arclegérdekesebb eseményeiről 2030 Híradó 23.00KaposKrónika:Kapospont,KaposSport közéleti magazin 21.00 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film lózatTvműsora 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... vonások 2334Tér-idő 0.10 Éjszaka Plazmatévéket vittek el a kenyérgyár-rablók