Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-03 / 127. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KORKÉP A téesszel a jövőkép is sírba szállt alegszegényebb A pálmajoriak szerint a rendszerváltásig mindenkinek volt munkája Vigasztalanul ömlik az eső, mintha még az idő­járás is Magyarország egy főre jutó átlagjövede­lem alapján legszegé­nyebb települését, Pálmajort siratná. Vas András Ilyen időben még az is meggon­dolja, kimenjen-e a szobából, akinek fontos dolga lenne, így nem csoda, hogy vagy negyed óráig csak egy út mentén ázó kutya az egyetlen társunk. Vagy negyedszerre autózunk végig a falun, amikor végre né- hányan érdeklődve kiállnak az eresz alá, megnézni, kik is ezek az idegenek.- Még a közmunkások sem tudnak ilyenkor dolgozni - tár­ja szét a kezét Orsós Ibolya, mi­közben megpróbálja megaka­dályozni, hogy két apró gyer­meke térdig gázoljon az út menti sárba. - Még esélytele­nebbek, akik növénygyűjtés­ből élnek. Pedig a pálmajoriak többsé­gének igazából utóbbi az egyetlen, évek óta biztos, igaz szerény bevételt jelentő forrá­sa a segély mellett. Kora ta­vasszal csigázással kezdik - az idén nyolcvan forintért vették át kilóját -, aztán kezdődik a bodzaszezon - a esetéért hat- vanat adtak -, majd a „csol- lányozás”. Utóbbiért fizetik a legtöbbet, egy esztendeje két­százhúsz forintot adtak a felvá­sárlók érte, igaz, egy zsák megszedéséhez hajnalban és este is ki kellett menni az erdő­be. S ha nem esik, egy nap alatt meg is szárad az úton, ahová kiterítik. Orsós Ibolyáéknak is ez az egyik bevételi forrásuk, a há­rom gyerekkel együtt öten él­nek egy háztartásban, a gyes­sel, szociális támogatással együtt száztizennyolcezer fo­rintból - ez alapján náluk 23 600 forint esik egy főre, ezzel a pálmajori átlag alatt marad­nak.- Nem tudom, mi lesz, ha le­jár a gyes - bizonytalankodik a fiatalasszony. - Kilenc évvel ezelőttig a kocsmában dolgoz­tam, de ma már az is haldok­lik, végzettség híján pedig nor­mál állást nem kapok sehol. Alig láttunk mozgást Pálmajorban szerdán délelőtt. Ez a porta volt jószerével az egyetlen kivétel Somogy a második legszegényebb megye (Folytatás az 1. oldalról) A LEGSZEGÉNYEBBEK KÖZÉ Vi­szont három megyebeli falu is odakerült. Mindössze 32 925 forintos egy főre eső átlagjöve­delemmel Pálmajor jelenleg Magyarország legszegényebb településének számít. A kévésé dicsőséges pozíció nem isme­retlen a Nagybajom melletti falu lakóinak, hiszen 2007- ben is a lista legalján tudhat­ták magukat; igaz, tavaly ki­kerültek a rangsorzáró tízes­ből Egy év alatt azonban 3544 forinttal lett alacso­nyabb az átlagjövedelem, mely 1784 forinttal kevesebb, mint az utolsóelőtti borsodi Kiscsécsé. A Tíz legszegényebb közé ke­rült Kőkút és Visnye is. Előbbi­ben ugyan 3141, utóbbiban pe­dig 3931 forinttal nőtt egy év alatt az egy főre jutó átlagbe­vétel, ám ez csak arra volt ele­gendő, hogy helyet cseréljenek a lista ötödik és hatodik he­lyért A legszegényebb tízesben egyébként a három somogyi falu mellett hat borsodi és egy szabolcsi található. EZEK UTÁN NEM MEGLEPŐ, hogy a megyék rangsorának utolsó helyén SzabolcsSzatmár-Bere- get, az utolsóelőttin pedig So- mogyot találjuk, mígBorsod- Abaúj-Zemplén a tizenhato­dik. Hátulról Hajdú-Bihar a harmadik, míg a dél-dunántú­li régióból Baranya a kilence­dik, Tolna pedig a tizedik he­lyen zárt A listavezető termé­szetesen Budapest, mögötte Komárom-Esztergom és Fejér következik a sorban, a fővá­rosban bő másfélszer nagyobb az átlagjövedelem, mint Sza­bolcsban vagy Somogybán... A TÍZ LEGGAZDAGABB, EZER FŐNÉL NÉPESEBB TELEPÜLÉS 200&BEN* Megye Egy főre jutó havi ___________________jövedelem (Ft) Fe lcsút Fejér_______171092 Su koró _ Fejér 134 709 Telje Pest 129 313 Solymár Pest 119367 Űröm________Pest________118 353 Du naújváros Fejér 113977 Budaörs Pest________112 479 Le ányfalu Pest________112 292 Na gykovácsi Pest________111322 Pak s Tolna 109 901 ‘Budapesti kerületek nélkül ■ A TÍZ LEGSZEGÉNYEBB TELEPÜLÉS 2009-BEN Megye Egy főre jutó havi ________________ jövedelem (Ft) Pálmajor Somogy 32 925 Klscsécs Borsod-A-Z 34709 Csenyéte Borsod-A-Z 35 433 Felsőregmec Borsod-A-Z 37 362 Kőkút________Somogy 37 500 Vi snye Somogy 38202____ Ab aújszolnok Borsod-A-Z 38 310 Szakácsi Borsod-A-Z 39 377 Nyírpilis __ Szabolcs-Sz-B 39 404 Fáj Borsod-A-Z 39 888 Forrás: CID Cég-Info Kft. Ráadásul a helyiek szerint a pálmajoriakat nem szívesen al­kalmazzák a kaposvári cégek, ugyanis meglehetősen drága, vagy tizennyolc-húszezer fo­rint a bérlet nekik. Ahol pedig a dolgozóknak maguknak kell megvenniük, oda a helyiek nem nagyon tudnak menni: ha ketten dolgoznak a családból, az már majdnem negyvenezer forint utazási költséget jelent havonta. Nem csoda, hogy csak négyen-öten ingáznak a megyeszékhelyre - a villamos- sági gyárba, a Kométához, a Kaposplasthoz -, a többségnek a szociális és a gyerekek után járó támogatás az egyetlen be­vételi forrása.- Télen a legrosszabb, akkor idénymunka sincsen - mondja Orsós János. - Meg aztán meg­szűnt a munkavállalói kis­könyv, amivel el lehetett járni napszámba, most sokkal bo­nyolultabb minden. Az ötvenes éveit taposó férfi húsz esztendeje állástalan: csak addig dolgozott, míg meg nem szűnt a termelőszövetke­zet. Ott kapott munkát, három általánosával azonban azóta sem tudott elhelyezkedni. Leg­inkább a gyümölcsszezonban jár el dolgozni, epret szed, ké­sőbb almát, ezzel próbálja va­lamennyire kipótolni a havi hetvenezer forint állandó bevé­telre beállított családi kasszát, melyből ketten próbálnak megélni. Bogdánékhoz viszonyítva még jól is megy soruk, hiszen a háromtagú família negyven- nyolcezer forintot tud össze­hozni havonta.- Kiegészítésképpen gazdál­kodunk - magyarázza Bogdán Vendelné, hogyan is lehet eny- nyi pénzből kijönni. - Az idénymunkára nehéz építeni, persze megyünk, amikor lehet, de leadásra nevelünk tizenkét malacot és öt lovat. A férjem korábban Kaposváron dolgo­zott a temetkezési vállalatnál tizennégy évig, de már hét esz­tendeje nincs munkája, s tu­dom, nem is lesz már soha. Ahogyan a pálmajoriak többsé­gének sem. Pedig a rendszer- váltás előtt nem volt ez sze­gény falu, a téesz mindenki­nek munkát adott. Aztán a munkahelyek eltűntek, csak mi maradtunk... JEGYZET KERCZA IMRE Alkotmányos felelősség ALKOTMÁNYT ÍRNI felelősség. A Fidesz-többségű parla­ment erre a felelősségre vál­lalkozik. Eldöntötték: új al­kotmányt készítenek Ma­gyarországon. A munka elő­készítése megkezdődött. ALKOTMÁNYT KÉSZÍTENI a rendszerváltás óta szinte valamennyi parlament meg­próbált. De vagy a politikai akarat nem volt meg, vagy az időből csúsztak ki, így aztán a tervből nem lett semmi. Most időben van­nak, hiszen csak alig több mint egy hete kezdte meg a munkáját a parlament, s máris foglalkozik ezzel. az országnak van alkotmá­nya: agyontoldozott-foldo- zott alaptörvény; 1949-ben alkották meg, és a XX. szá­mon iktatták törvénybe. Az­óta csak a nagyon precíz jogtudósok tudják, hány módosítása volt. Csak emlé­keztetőül: valamikor az egyetlen párt vezető erejét iktatta törvénybe az alkot­mány. Ma arról rendelke­zik, hogy pártok közhatal­mat nem gyakorolhatnak. A különbség óriási. De módo­sították előírásait akkor is, amikor egy új kormány ha­talomra lépett, s az állam- szerkezet megváltozott. A köztársasági elnök feladat-, és hatáskörét kezdetben egy kollektív testület, az Elnöki Tanács gyakorolta. Ma egy­személyi a felelősség. az alaptörvény jelenlegi formájában is szolgálja, amit a társadalom elvár tő­le. Rögzíti az alapjogokat, a társadalom berendezkedé­sét, és alapja a jogrendnek. kétségtelen, egy új alkot­mány hívebben rögzíti a társadalmi változásokat, és jobban kijelöli a társadalom fejlődésének irányát. Hosz- szabb távra meghatározza az állam funkcióit, a funkci­ók ellátásának módját. A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN 20 évvel időszerű erről gondol­kodni. Új kapitány a fonyódi rendőrség élén Új vezetője van a Fonyódi Ren­dőrkapitányságnak. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Mergancz Sándor rendőr dandártábornok a beosz­tás betöltésére kiírt pályázat alapján június 1-jétől Lengyel Ti­bor rendőr alezredest, a balato­ni vízirendészet Igazgatásren­dészeti Osztályának korábbi ve­zetőjét bízta meg a Fonyódi Rendőrkapitányság kapitány­ságvezetői feladatainak ellátá­sával. A beosztást korábban megbízás alapján betöltő Kiss Ferenc rendőr alezredes június 1-jétől a Rendészeti Igazgatóság Bevetési Szolgálatának szolgá­latvezetői tisztségére kapott ki­nevezést. A Balatont okolják Tolnában a Sárköz elöntéséért víz, víz Pénteken újabb esős, szeles felvonás jelenthet csapást a mélyen fekvő partszakaszon Feláldozták a sárközi területeket a Balaton vízállásáért - így fogal­mazott Kővári László, a szekszár­di közgyűlés mezőgazdasági bi­zottságának elnöke a Sárközben vízzel elöntött több ezer hektár­nyi terület és az emiatti milliós károk okát firtatva. A bizottsági elnök kiadónk Tolna megyei hír- portáljának, a Teol.hu-nak azt hozta fel az ottani gondok egyik okaként, hogy a két héttel ezelőt­ti első nagy esőzésnél és orkán erejű szélnél újra kinyitották a Sió-zsilipet, s így a többi vízfo­lyásnak a Sárközben nem volt hová elvezetnie a vizet.- Extrém időjárás esetén jel­lemzően így járunk: Tolnában azért okolnak minket, mert egy­Keddi pillanatfelvétel a Balatonról. Állítólag még egy esős, szeles „rohamot” kell kibírni, pénteken általán eresztjük a vizet, a Bala­tonnál pedig azon háborodnak fel, hogy nem eresztjük jobban - reagált a felvetésre Pécseli Pé­ter, a Balatoni Vízügyi Kirendelt­ség vezetője. Szerinte nem jelen­tene megoldást a Sárköznek ha befejeznék a vízeresztést, mert az a Sió tolnai szakaszán csak 10 centivel ala-csonyabb vizet ered­ményezne. - Ha a Balatont nem apasztottuk volna az utóbbi he­tekben, akkor most 125-128-as vízállásnál járnánk - emlegette a szakaszmérnök a mélyen fek­vő balatoni területek számára súlyos következményeket jelen­tő vízállást. A Balaton szintje keddről szerdára egy centit emelkedett, így elérte a százhúszat. A szer­dán beállt viszonylagos szél­csendnek köszönhetően mégis javult a helyzet, s a víz vissza­húzódott a fenyvesi mély szaka­szokon. - Péntekre jeleztek még 50-80 milliméternyi csapadékot - így a kirendeltségvezető. Mint mondta: az újabb csapadékhul­lám megint ronthat a helyzeten, különösen, ha ismét északi szél­lel érkezik. ■ F. T.

Next

/
Thumbnails
Contents