Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 25. szám

SZTORI 2010. JÚNIUS 20., VASÁRNAP 12 Körvonalazódó új pálinkafőzési szabályok szesz Nyolcvanliternyi ötvenfokos pálinka lefőzetése esetén nem kellene megfizetni a jövedéki adót Ha saját gyümölcséből valaki pálinkát főzet bérfőzdében, saját fogyasztásra, azt adómentesen teheti majd. Kilencvenéves pálinka- szabadságharcnak vet vé­get az új kormány - leg­alábbis így fogalmazott Orbán Viktor. Ez nem je­lenti azt, hogy pincéjé­ben, kiskertjében bárki „lerotyogtathatja” majd a gyümölcsét. Kun J. Viktória Pálinkaforradalom, szabadságot az őstermelőknek! Ezt üzente és ígérte Orbán Viktor miniszterel­nöki kinevezését követő első fel­szólalásában. A május végén el­hangzott miniszterelnöki expo­zéból kiderül, hogy a nemzeti együttműködés logikáját követő kormány visszaadja az emberek­nek a szabad gyümölcspárlat-ké- szítéshez való jogot. „A vidéki magyar emberek, akik dolgoznak, gyümölcsfákat ültetnek, azt gondozzák, neve­lik, termését összegyűjtik, ki­lencven év óta hadakoznak a mindenkori magyar állammal, hogy a szabadságukat a maguk számára megszerezhessék. Ez a szabadságharc kilencven év után a felkelők teljes győzelmé­vel zárult” - fogalmazott a kor­mányfő. Vagyis: a termelők saját fáikon érlelt gyümölcseiket le­hullás után megfőzhetik saját pincéjüknek. Az első körben elég misztikus bejelentést mindenki a maga ol­vasatában kommentálja, részle­teket azonban egyelőre senki sem tud, ami biztos: sokaknak sokkal olcsóbb lesz majd a szesz. A pénteki, első egyeztetés után dr. Oroszné dr. Prokop Er­zsébet, a Pálinka Nemzeti Ta­nács elnöke annyit tud biztosan: a kormány liberalizálni akarja a pálinkafőzést. „Fölszabadítja” a korlátok közül: bizonyos meny- nyiség alatt adómentesen és el­lenőrzés nélkül lehessen készí­teni gyümölcspárlatot. „Egyelőre az elsődleges elkép­zeléseket hallottuk ma. így 43 hektoliterfok alatt, vagyis 80 li­ternyi 50 fokos pálinka után még nem kellene befizetni a jövedéki adót. Vagyis, ha saját gyümöl­cséből valaki pálinkát főzet bér­főzdében, saját fogyasztásra, azt adómentesen teheti majd. Ez egyébként a magyarországi pálinka-előállítás döntő része, hiszen tavaly magánszemélyek 12,5 millió liter pálinkát főztek, főzettek, míg az ipari szeszfőz­dék mindössze 3-3,2 millió liter­nyit állítottak elő”- mondja az elnök, aki azt mindenképp sze­retné majd elérni, hogy mindez a változás a minőséget és a biz­tonságot ne befolyásolja. Vala­mint azt is, hogy az adómentes­séget a megszabott határig a ke­reskedelmi „előállítók” is élvez­hessék. Az, hogy az „ellenőrzés nélkül” pontosan mit jelent, nem tudni, a testület azonban abban bízik: továbbra is csak en­gedélyezett eszközzel lehet majd pálinkát főzni. A szakértők számára elsőre nem világos, hogy a miniszterel­nök mire gondol. 1850 óta sza­bad a pálinkafőzés Magyarorszá­gon. Korábban „királyi kegy" volt, ekkor azonban állami monopóli­ummá vált - s bizonyos kritériu­mok betartása mellett akárki főz­hetett kedvére. Piros László, a Pá­linka Nemzeti Tanács alelnöke szerint Orbán Viktor „vélhetően elfelejtette, hogy már vége a kam­pánynak”, hogy most így fogal­maz. Ha arról van szó, hogy az előállítás szabályai túl szigorúak, akkor puhítani lehet ezeken. Gálosi Ferenc, egy somogyi bérfőzde tulajdonosa viszont át­Uniós korlátok között A szesz az Európai Unióban a legszigorúbban szabályo­zott jövedéki termékek közé tartozik, a házi pálinkale­párlás teljes liberalizációja elképzelhetetlen. Várhatóan a jövőben is távol lesz a rend attól, amit Orbán Viktor kor­mányfő bejelentett: „Adjuk vissza az embereknek a sza­bad gyümölcspárlat-készítés- hez való jogot!” Figyelembe kell vennünk ugyanis a szeszre vonatkozó uniós sza­bályokat, s közismert, hogy még a legmegengedőbb tag országokban (például Auszt­riában) is engedélyköteles a párlat előállítása, és ettől az alapelvtől Magyarország sem térhet el a jövőben. törésként értékeli a miniszterel­nöki szavakat, miközben azt mondja: fontos az előállítást to­vábbra is a bérfőzdékben tarta­ni. Ez garantálja ugyanis a biz­tonságot. A szeszadó eltörlése vi­szont jelentősen csökkenti majd az árakat: egyetlen liter pálin­kán ugyanis 600 forintot spórol­hat majd a „beszállító”. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ ■ B ÁCS KISKUN megyében 2,5 szobás fel­újított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft. 06-20/228-3822-----------------------------------------------------------------------------*26896* BÜKKSZÉKEN gyógyvizű strandhoz közel, 1355 m2-es telken 200 m2-es, kétszintes, kétgenerációs családi ház eladó. Tetőtér is beépíthető. 06-30/4452-592--------------------------------------------------------------------------------- *27672* ■ I NGATLANcsere! Értékes harkányi ingat­lanomat elcserélném kisebbre értékegyez­tetéssel! www.arzenalmotel.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27601* KISKŐRÖS, Öregszőlő 27. sz. alatti lakóház udvarral, 44 m-es istállóval eladó. T.: 06/20/466-4053--------------------------------------------------------------------------------- *27681* OSTOROSON tehermentes lakás tulajdonos­tól eladó: szoba, konyha, f.szoba + külön épület, pince. Gázfütés+cserépkályha. 8,4 M Ft. 06-30/285-4606----------------------------------------------------------------1---------------- *27691* SO LTSZENTIMRÉN 92 m2-es családi ház 1400 m2-en melléképületekkel eladó. T.: 06/30/4585-358----------------------------------------------------------- *27692* __________JÁRMŰ__________ ■ F ORD Transitot, Renault Trafficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06- 30/746-7347--------------------------------------------------------------------------------- *26976* KISBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 06-30/630- 1122--------------------------------------------------------------------------------- *27399* 9 ÉS 12 személyes buszt keresek, hitelátvál­lalással, ill. bérléssel. 06-30/9-060-063------------------- *27143* __________GÉPEK__________ CL ASS Mega 208-as, ‘98., 510-es gabona­asztallal és szállítókocsival, orosz zúzós kukoricaadapter, MTZ 82, nagy fülkés, mű­szakival, T088-as trágyaszóró eladó. 06- 20/3355-358--------------------------------------------------------------------------------- *27680* ELADÓ: híddaruk: 10 tonnás 14 m, 5 tonnás 16 m, 5 tonnás 13,5 m, forgódaru 3,2 ton­nás. Hétvégén is. 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *27707* ELADÓ: lemezollógép; csőhajlító; gyökölők- élgyalu; gyorsdaraboló, átmérő: 600 mm; hegesztőgépek; hidraulikus prés; hőkezelő kemencék; körasztalok; lemezlecsévélő, pa- lástkőszörű; mágnesasztal; frekvenciavál­tók; hajtóművek; gumiipari hengerszék; ho­mogenizálok; hidraulikus tápegységek; kompresszor; mérlegek; papírbálázó prés; görgőspályák; légtartály; szivattyúk. Hétvé­gén is. www.telkesgep.hu 06-20/9726-425----------------------------------------------------------------------1--------- *27707* KA LAPÁCSOS malom eladó, MFL-Ausztria gyártmány, teljesítmény: 12 tonr^/h, komp­lett üzemi technológia. 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *27707* KOMBÁJN MDW-514. eladó. 06-20/497- 0804--------------------------------------------------------------------------------- *27629* MTZ-820-AST vennék. 06-20/5518-983--------------------------------------------------------------------------------- *27701* * RÁBA 250-es 5 db, IH 6,2-es nehéztár­csák, ICB Frászt 145/65 gyorstraktor, bil­lenős pótkocsik, T088 trágyaszórók, KSMK 6 soros műtrágya-adagolós kukoricaekéző, Welmer T174/2, IH 6 késes mélylazító, IH 6200 gabonavetőgépek, 3 méter vontatott V tárcsa, Grime DR 1500 burgonyakom­bájn, környei 8,4 simítok, Bogé csavar- kompresszor. Érdeklődni: 06-30/444-59- 75, Győr--------------------------------------------------------------------------------- *27647* RÁBA 3 tengelyes, billencs pót, Rába 2 ten­gelyes fixes pót, Case homlokrakodó 1,5-ös kanállal, 1 t-s, léghűtéses, dízeltargonca, 1 db Pannónia, gyártási év: 1964, eredeti ál­lapotban, műszakival igényesnek eladó. T.: 06-20/9576-118--------------------------------------------------------------------------------- *27684* RZ-3. szárzúzó, Rába-180. motor, Ciklon kompresszor, 2 t targoncatorony, HIAB rönkfogó eladó. 06-20/9582-449--------------------------------------------------------------------------------- *27674* ZET0R 5611-est vennék. T.: 06/30/207- 2621--------------------------------------------------------------------------------- *27705* MEZŐGAZDASÁG AKÁC gyérítést veszek. 06-20/423-0813-----------------------------------------------------------------------------------*27670* BAZ megyében 17 ha terület kiemelt EU ál­lami támogatással eladó. 06-20/423-0813--------------------------------------------------------------------------------- *27670* BORFELVÁSÁRLÁS. Tel.: 06-20/545-1694-----------------------------------------------------------------------------------*27631* KASZÁLÓT bérelnék Kiskőrös 40 km-es kör­zetében. T.: 06-30/342-5522--------------------------------------------------------------------------------- *27677* KÖRBÁLÁS füszéna 40 bálától szállítva, 6000 Ft/bála. 06-30/3700-207--------------------------------------------------------------------------------- *27704* KU KORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva eladó. 06-30/3302-765--------------------------------------------------------------------------------- *27679* MADÁRRIASZTÓ „műsas”. Ára: 15 000 Ft. Tel.: +36-30/9467-970 www.madarriaszto.hu-----------------------------------------------------------------------------------*27328* ■ TÖMÖRKÉNYEN 7200 nm-es szántó ta­nyával eladó. 06-30/502-4598--------------------------------------------------------------------------------- *27642* VÁ GHATÓ erdőt vásárolok. 06-20/423- 0813-----------------------------------------------------------------:---------------- *27670* ÁLLÁST KÍNÁL ABLAKSZIGETELÉSI, ablakcseremunkák fel­vételéhez női és férfi üzletkötőket keresek. T.: 06/70/3329-581--------------- *27686* CU KRÁSZT keresek Londonba! Jelentkezni: homfe@hotmail.co.uk--------------------------------------------------------------------------------- *27667* ■ JÓL fizető bedolgozói munka, leinformál­ható cégtől. 06-30/846-1819--------------------------------------------------------------------------------- *26894* KKFHÁZÁRA juhászt keresek: 06-30/278­1950--------------------------------------------------------------------------------- *27673* ■ OTTHONI munkalehetőség! Faipari dísztárgyak, játékok, díszek kiegészítő munkája, csomagolása. Tájékoztatás vá­laszborítékért: V.R. munkaszervező, 8532 Marcaltő, Bem út 5. *27577* ■ OTTHONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508--------------------------------------------------------------------------------- *27706* TANYÁRA dolgozót keresek. 06-70/276- 1724--------------------------------------------------------------------------------- *27693* _________UTAZÁS_________ 8 B ALAT0NB0GLÁRI ÜDÜLÉS! Olcsón, üdü­lési csekkel is. 06-20/344-4416 www.balatoniszallo.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27637* ■ BALATONGYÖRÖKI üdülőház kiad 2-3-4 ágyas, teraszos szobákat fürdőszobával, 3000 Ft/fő/éj. Reggelilehetőség! Érd.: 06- 83/346-329-----------------------------------------------------------------------------------*27638* B.FENYVESEN nyaraló kiadó. 06-20/971- 2420-------------------------------------------------------:------------------------- *27552* ■ H ÉVÍZ, apartman kiadó, 1500/fő. 06- 30/587-5564--------------------------------------------------------------------- *26926* H0RVÁT apartmanok kiadók. 06-30/600- 4293--------------------------------------------------------------------------------- *27370* ■ KIADÓ Balatontól, szabadstrandtól 300 m-re 2 db apartman 4 felnőtt és 2 gyermek részére. Ár: 2500 Ft/fő/nap. Udvarban par­koló, grill. Érd.: 06-70/315-8634-----------------------------------------------------------------------------------*27622* ■ PÉCSHEZ közeli Sikonda Wellness- fürdőnél klirtiatizált nyaraló egész évben ki­adó (üdülési csekk elfogadása). 06- 70/537-4357--------------------------------------------------------------------------------- *27536* ■ ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelé­ben, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015--------------------------------------------------------------------------------- *26897* S NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendége­it a Joco Panzió. A belvárostól pár perc sétára kulturált, zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolás­sal. szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel.. 06 42/411 297, 06 30/367 2898 -35900­■ ÜDÜUÖN kellemes környezetben a Bala­tonnál, a Bogiári Kollégiumban. Európai színvonal, magyar árak, gyönyörű park, sportpálya, konditerem, szauna várja Önt! Étkezés légkondicionált étteremben, svéd- asztalos reggelivel. Elhelyezés 3 és 2x3 ágyas galériás szobákban. Minden szobában fürdő, WC van. Üdülési csekket elfogadunk! Érd.: Szabóné Molnár Bernadett, 06/30/9375250. www.boglarikollegium.hu , detti@boglarikollegium.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27655* WWW.igaliszallas.hu Gyógyfürdőtől 300 m- re apartmanok kiadók! Üdülési csekket el­fogadok. 06-70/2187-823------------------------------------:--------------------------------------------- *27275* ■ ZALAKAROS belvárosában apartmanok 6000 Ft/2fő/éj. Üdülési csekket elfogadok. 06-20/311-6454--------------------------------------------------------------------------------- *27515* ZALAKAROS! T.: 06/20/9829-697--------------------------------------------------------------------------------- *27624* NYARADON Horvátországban, a gyönyö­rű Bracs szigeten! Magyarul beszélünk, üdülési csekket elfogadunk. Villakabo. Tel.: 00385-996-989-365 27678. ■ ZALAKAR0S0N jól felszerelt, panorámás apartmanok, személyenként 2500 Ft-tól ki­adók. 30/957-6319, www.zalakarosvilla.hu--------------------------------------------------------------------------------- *27588* ÁLLAT KUVASZ kiskutyák minőségi tenyészetből ol­csón eladók. Tel.: 06-70-333-08-09--------------------------------------------------------------------------------- *27639* ■VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya-riasztó­kiképző, kártevőriasztó, kapunyitó, gázérzé­kelő. Elektro Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu 06-30/214-7677, 06-30/307-1437 T./F.: 06-88/454-914--------------------------------------------------------------------------------- *26893* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956--------------------------------------------------------------------------------- *27343* _________VEGYES_________ ÁL LAGÁTÓL függően hegesztőgépet, dina­mókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. T.: 06 20/3930-115---------------;----------------------------------------------------------------- *27696* CS APDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 06-20/448- 4588--------------------------------------------------------------------------------- *27604* ELADÓK: gyerekülés kerékpárra, gépkocsi­ba, görkorcsolyák, roller kerékpárok olcsón. Kőszeg, Várkör 64. Tel.: 06-20/379-31-63 EUROSZELVÉNYEK, 10 mm-es bordáslemez eladó, 95 Ft/kg nettó. Hétvégén is! 20/972-6425.-------------------------------------------------------------------,------------- *27707* FA IPARI gépek, kádárszerszámok, kovácsül­lő, tűzhely ea. Eger. 06-20/3560-801--------------------------------------------------------------------------------- *27668* HEA-650 euroszelvény eladó, 100 fm, 95 Ft/kg nettó. Hétvégén is! 06-20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *27707* MEGNYÍLT a Margitkert Vendéglő grill és bogrács terasza! Tudnivalók: www.bogracsterasz.com--------------------------------------------------------------------------------- *27703* MÉTERES vásznat, pirosat és kék csíkost, zsákokat is veszek, hívásra házhoz megyek. I: 06-20/534-5158--------------------------------------------------------------------------------- *27696* ■ TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524--------------------------------------------------------------------------------- *27479* 8 ÚJ ÉS használt kerékpárok, női hajlított váz, első kosár, kontrás és váltós, görkor­csolyák, gyerekülések olcsón eladók. Turis­ták Boltja és Bizományi, Kőszeg, Várkör 64. T.: 06-20/3793163--------------------------------------------------------------------------------- *27533* ÜDÜLŐJOGOKAT másodkézből, ügyvédi hát­térrel kínálunk! Üdüljön Ön is 4-5* színvo­nalon. Külföldi ügyfeleink részére üdülőjogo­kat keresünk: +36-70/637-19-00, 06-1/ 769-04-11--------------------------------------------------------------------------------- *27675* ________EGÉSZSÉG________ ■ H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682--------------------------------------------------------------------------- .26898* ■ POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524--------------------------------------------------------------------------------- *27012* RÉGISÉG_________ ■ R ÉGI kitüntetések, fémpénzek, papírpén­zek, 1945 előtti képeslapok, fotók, egyéb papírrégiségek vétele. 06-1/215-4693, 20/912-6667--------------------- *27683* VÁ LLALKOZÁS PARTNEREINK részére eladó cégeket kere­sünk (adósággal rendelkezőt is). 06-30/ 9-060-063---------------------------------------------- .27143* RU HÁZAT % Kis LÁBÚ nők cipőboltjában szandá­lok. magas és lapos sarkú cipők, bokaci­pők -is. csizmák vására' 1077 Bp, Wes­selényi u. 19 Te!.: (+36)20/962 0553 ffi HASZNÁLT holland és német ruha ked­vező feltételekkel, házhoz szállítva is el­adó! +36 30/413 0147 ■ ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06­20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu---------------------------------------------------------------------------;— *26862* KÖNYV S ANTIKVÁR felvásárlóközpont vására! régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnal: díjtalan kiszállás! 06 1/787 9282,06 10/ 877 1460 -.W75­HIRDETMÉNY ■ II. oszt trapézlemezek Dabason. 29/367-618, +3670/318-9472-----------------------------------------------------------------------------------*26944* RENDEZVÉNY KULTURÁLIS események szolgáltatója vagy beszállítója? Célközönségét nehezen érik el hirdetései? Megoldás: KULTURÁLIS SZAKNÉVSOR. Minden, ami a rendezvény- szervezéshez elengedhetetlen. Regisztrál­jon most kedvezményesen! Bővebb infor­mációk: Lingl Zsófia ( marketing@mmikl.hu , 06-1/225-6012, www.erikanet.hu , www.kulturalisszaknevsor.hu )--------------------------------------------------------------------------------- *27569* Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1488-5644 és faxon: 06-1488-5669

Next

/
Thumbnails
Contents