Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-01 / 125. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 1., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 PERCES INTERJÚ Lipótfán versengenek Gondnokból polgármester? panasz Falusi mindenesek magányban, kevés fizetésért Visszavették a motorosoktól a területet, fontos a nyugalom Meglepetéssel szolgálnak a pecásoknak - nyílt horgászversenyt hirdet a Forrás egyesület. Ezen a héten szombaton a lipótfai tározón folyik a pontvadászat.- Évről évre sokakat vonz az erőpróba. Mennyi indulóra számítanak az idén?- Tizenkettedik alkalommal tartjuk meg a Prillinger Vándorkupát, amelyet egyúttal a Somogyi Hírlap néhai szerkesztőjének, Kurucz Ferenc emlékére szervezzük meg - válaszolta kérdésünkre hétfőn Markó István, a Forrás Horgászegyesület elnökségi tagja. - A tavalyi verseny megdöntött minden addigi rekordot. Akkor 108-an vállalták a küzdelmet, remélhetően idén még több horgásztársunk jön el.- Mi a nevezés feltétele?- A verseny közben egy bottal - úszós vagy fenekező -, s egy tűvel lehet horgászni. A verseny június ötödikén, szombaton fél kilenctől fél egyig tart. A felnőttek nevezési díja kétezer forint, az ifiknek egy ezres, a gyermekeknek pedig ötszáz forint. A nevezési díj magában foglalja az egész napra érvényes napi jegyet is; így a verseny után tovább lehet horgászni.- Mi jellemzi a helyi halállományt?- A változatosság. Bőven van ponty, amur, kárász és keszeg, s több tekintélyes méretű csukát is megakasztottak. ■ Harsányi M. Közmunkát is végeztetnek velük, de a falugondnokok legfőbb gondja a bérbesorolás: a legalacsonyabb kategóriába tartoznak. Varga Andrea Önálló, országos szakszervezetet hoztak létre tavaly a falu- és tanyagondnokok, akkor mindössze 41 alapító taggal. A szervezet a napokban tartotta első országos választmányi ülését, ahol a küldöttek már közel hatszáz falu- és tanyagondnok nevében fogalmazták meg legégetőbb munkavállalói gondjaikat. Továbbá, arról is döntöttek, hogy belépnek a LIGA Szakszervezetekbe. Csörsz Klára, a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség kaposvári ügyvezető társ- előke elmondta: napjainkban több mint 1200 falu- és tanyagondnok segíti a hazánk legkisebb falvaiban és a tanyavilágban élőket. Gyakran minimálbérért dolgoznak, s állandó készenlétben vannak. Tevékenységük igencsak összetett: az ebédkihordástól a gyógyszer- és élelmiszer-beszerzésig, a gyerekek, betegek, idősek szállításától a ház körüli segítség- nyújtásig, és gyakran olyasmit is végeznek, ami nem az ő dolguk volna.- Az országos választmány ülésére érkezett falu- és tanyagondnokok egyik fő gondja éppen az, hogy a kevés fizetésért gyakran ők a település mindeMunkában a falugondnok. Gyakran minimálbérért dolgoznak, s állandóan készenlétben állnak nesei: szociális segítés helyett sokszor karbantartást, közmunkát kell végezniük - mondta Csörsz Klára. A másik fő sérelmük a bérbesorolás: egy falugondnok alacsonyabb bérkategóriában szerepel közalkalmazottként, mint a nyolc általánossal és egy jogosítvánnyal alkalmazott gépkocsivezető, holott a falugondnoknak ezeken túl még egy 260 órás szaktanfolyamot is el kell végezni. Megtudtuk: az ülés résztvevői azt is elpanaszolták: a normatíva (a falugondnokság állami normatívával támogatott szociális alapszolgáltatás) ősz- szege évek óta csökken, és nem fedezi a falubuszok fenntartásának, a falugondnokok bérének költségeit. Mindezt tetézi, hogy a többnyire magányosan dolgozó falu- és tanyagondnokokra munkáltatójuk esetenként közmunkásként, vagy éppen rivális, potenciális polgármester-jelöltként tekint, hiszen ha jól dolgozik, hamar kivívja a helyi közösség megbecsülését. Szemétszállítás tavalyi áron Nagyatád Időt nyert a testület; emelés csak jövőre Játékok tárlata a múltból és a jelenből Nem drágul a szemétszállítás Nagyatádon - erről döntött legutóbbi ülésén a város képviselő testületé. Úgy határoztak, hogy év végéig továbbra is a 2009-es díjak maradnak érvényben. Minden évben ilyentájt kerül napirendre a hulladékszállítás díjainak megállapítása Nagyatádon, s május végén most is menetrendA 2009-es szállítási árak maradnak érvényben 2010 végéig. szerűen kezdeményezte a köz- szolgáltató - a Saubermacher- Pannonia Kft. -, hogy a szolgáltatási díjakat igazítsa a következő gazdasági év várható költségeihez a képviselő-testület. Ezúttal azonban emelés helyett arról született határozat, hogy ezentúl nem a naptári év közepén, hanem annak végén határozzák mega szemétszállítás díjtételeit, s ez alapján módosítják a közszolgáltatási szerződést. Ormai, István polgármester elmondta: ezzel fél évet nyertek a lakosság számára. A megállapodásnak megfelelően a szolgáltatónak a következő - 2011-es - díjfizetési időszakra vonatkozó díjkalkulációt és költségelemzést november 15- ig kell letennie az önkormányzat elé. ■ N. L. Játékkiállítás nyílt a somogy- tarnócai faluházban. A közel 150 kiállított játékot a településen élők gyűjtötték össze. Gonda Gabriella művelődés- szervező elmondta: a tárlaton a régi és a mai kornak gyermekízlését tükrözik, fiús és lányos játékok egyaránt. Hozzátette a szervező azt is: minden korosztálynak jutott játék, a fiúknak robot, a lányoknak baba. ■ Jeki Gabriella Visszavonta márciusi döntését, mégsem adja oda a TECO Motoros Sportegyesületnek a crosspá- lyának kiszemelt területet a nagyatádi képviselő testület. A volt laktanyában egy 27 ezer négyzetméter nagyságú területet szeretett volna használatba venni a városi motoros egyesület, s ezt kora tavasszal oda is adta nekik a testület A kiszemelt hely fél kilométerre van a legközelebbi a lakott területtől. A motorosok úgy vélték, hogy ez elegendő, a városrészben lakók közül azonban többen más véleményen voltak, s aláírásgyűjtésbe kezdtek a motorospálya ellen, a várható zaj miatt. Több helyszíni bejárás és egyeztetés után ismét napirendre tűzte az ügyet a képviselő-testület, s most visszavonták a motorosoktól a használati jogot. A képviselők ugyanakkor megbízták a város polgármesterét, hogy segítsen alkalmasabb helyet találni a motorosok számára. Ormai István polgármester hangsúlyozta: a nagyatádi lakosok nyugalma, a lakóingatlanok környezetének zavartalansága a legfontosabb szempont, ezért javasolta a korábbi döntés visszavonását - Bár a laktanyában kinézett terület valóban alkalmas lenne motoros pályának, az átadásával hosszú távon konfliktushelyzetet teremtenénk motorosok és lakók között, mivel nem tudjuk teljesen kiszűrni a motorzajt - közölte Nagyatád polgár- mestere. - Az egyesületnek azonban jogos igénye, hogy legyen egy hely a számukra, ahol normális körülmények között sportolhatnak. A városlakóknak is az az érdeke, hogy ne a város útjain és a környékbeli dűlőuta- kon kelljen használniuk a járműveket, hanem arra alkalmas helyen tegyék. Ezért segítenünk kell az egyesületnek másutt megtalálni a pályának alkalmas területet. ■ N. L Másfél éve pálya nélkül a motorosok magukra vállalták a pálya kialakítását és karbantartását, ha sikerül alkalmas területet találni számukra. Az egyesületről tudni kell: 1995 óta fogja össze a helyi motorosokat, és szervez a városban sportrendezvényeket Másfél éve pálya nélkül van a több mint harminc nagyatádi motoros. Markó István: tekintélyes méretű csukát is megakasztottak A huszárság mellett a legsikeresebb, misztifikált fegyvernem az ég katonái A magyar honvédségi repülés hagyományait akarja ápolni az idén alakult egyesület Tíz év taszári szolgálat alatt szeretett bele a repülésbe Mester- házy Sándor. Sorkatonaként került a somogyi vadászrepülő ezredhez, ám továbbszolgálóként ott ragadt, s első osztályú rádiómechanikusként - négy MIG-21-es tartozott a keze alá - dolgozott a rendszerváltásig.- Bár életem egyik legszebb időszakaként tekintek vissza arra a tíz évre, akkoriban bizonytalannak tűnt minden, ezért váltottam - mondja Mesterházy Sándor, aki manapság informatikus vállalkozóként dolgozik. - Az élet engem igazolt, hiszen Taszáron megszűnt az alakulat, a reptér. A repüléstől, a pilótáktól, a földi kiszolgáló személyzettől azonban sohasem szakadtam el. így jutott el tavaly a balatonkenesei repülős baráti találkozóra, ahol a beszélgetések során megszületett az ötlet: létre kellene hozni egy, a magyar repülőhagyományokat ápoló egyesületet.- Januárban Kecskeméten alakult meg Az ég katonái hagyományőrző egyesület - folytatja. - Tizenegyen hoztuk létre, akik úgy gondoltuk, több ezren vannak, aki kötődnek a repüléshez, kenyeret jelentett számukra annak idején a légierő. Mert nemcsak az egyes repülőtípusok, de a helikopter pilótái, kiszolgáló személyzete is ide tartozik. Óriásiak a hagyományok, -a huszárság után a katonai repülés volt a következő sikeres, misztifikált fegyvernem a seregben. A magyar pilóták a világ élvonalába tar- toztak-tartoznak, Szabó „Topi” Zoltán, Vári Gyula vagy Kovács Péter többször is megnyerték például a világbajnokságot. Az egyesület azonban nemcsak a közelmúlt eredményeire, sikereire akar emlékeztetni, számon tartanak minden olyan évfordulót, mely a magyar katonai repüléshez köthető. • - Az idén is megrendezzük Kenésén a baráti találkozónkat - magyarázta Mesterházy SánMesterházy Sándor: Rhen Istvánra emlékezünk pénteken dór -, ahol megemlékezünk a negyven esztendeje a nagy tiszai árvíz idején a mentésben élen járó helikopterezredről. Tíz éve, hogy utoljára repült idehaza a MIG-21-es típus, három évtizede járt magyar űrhajós az űrben, az idén lenne hatvan esztendős a hajdani taszári repülőezred, s centenáriumát üljük, hogy Petróczy István ezredes első magyarként katonai pilótái jogosítást kapott. A Magyar Honvédség támogatását élvező egyesület természetesen nem csak a szép dolgokra emlékszik: Kecskeméten a bázis bejáratánál álló MIG-21-es vadászgép mellett elhelyezték réztáblájukat, mely a második világháború óta feladatteljesítés közben hősi halált halt repülősöknek - 29 pilóta, két műszakis és egy sorkatona - állít emléket.- A tűzszerészek után a katonai repülés követelte a legtöbb halálos áldozatot békeidőben - tette hozzá a hajdani taszári rádiómechanikus. - Pénteken például Rhen István főhadnagyra emlékezünk a taszári temetőben, aki kiképző repülés során szenvedett halálos balestet. És a jövőben is minden lehetőséget meg akarunk ragadni, hogy a magyar katonai repülés hagyományaira emlékezzünk. ■ Vas András