Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-18 / 140. szám
Csodás arcot kap Siófok városközpontja 21. század Elkészült a Fő utca, átépítik a víztornyot, készül a pláza és a könyvtár, megújul a kórház A pláza nem csak a bevásárlások helyszíne, hanem találkahely Is lesz. Új funkciókat kap a terület, amit korábban a Sió Áruház foglalt el Ma délelőtt hivatalosan is birtokba vehetik az autósok és kerékpárosok a felújított siófoki Fő utcát. Augusztustól három milliárd forintért teljesen megújul a kórház. A Sió utca és a Szépvölgyi utca közötti szakaszon két ütemben összesen 1547 méteren kapott új burkolatot a pályatest, ezzel egy időben lecserélték a kiemelt szegélyeket is. A Bethlen Gábor utca - Vilma utca közötti szakaszon az útpálya két oldalán a közlekedési iránynak megfelelően kerékpárút vezet. A Vilma utca - Beszédes- híd közötti szakaszon az eddigi kétszer két sávos szakasz kétszer egy sávosra szűkült, cserében a biciklisek az útpálya déli oldalán kijelölt kétsá- vú kerékpárutat kaptak, az északi oldalon pedig parkolókat alakítottak ki. A város a Dél- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által, az önkormányzati belterületi közutak felújítására, korszerűsítésére kiírt TEUT- pályázaton nyert pénzt a beruházáshoz. A jövőbeni tervek között szerepel a Fő utca- Mártírok útja kereszteződésében egy körforgalom megépítése a Fő utca déli oldalán folytatódó kerékpárúnál, az északi oldalon a kapubejáratok valamint a csomópontok figyelembevételével parkolók kialakításával. Két lépcsőben, összesen több mint három milliárd forintot fordítanak a városi kórház európai színvonalú, modem központtá alakítására. Elsőként korszprű, kilenc ággyal működő „egykapus rendszert” építenek ki a sürgősségi ellátásra szoruló betegek számára. Új, 1154 négyzetméteres sürgősségi osztály létesül új gyermek sürgősségi részleggel, és helikopter-leszállópályával. Az augusztusHárom milliárd forintért korszerűsítik a kórházat. Új sürgősségi osztály is létesül bán induló beruházás jövő év végére fejeződik be, közben egy másik - az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló - projekt keretében új központi diagnosztikai, sterilizáló, műtő és intenzív osztály, valamint központi betegfelvételi egység épül. A központi műtő, a sterilizáló és az egyéb átalakítási munkák 2012-re készülnek el. A kórház vezetése arra törekszik, hogy a munkálatok miatti átszervezés minél kisebb kényelmetlenséget okozzon a fekvő- és járóbetegeknek. Az elhelyezés megváltoztatása szeptemberben várható a sebészeti ambulancia és a vérvételi labor átköltöztetésével. A pályázati pénzből egymilliárd forint körüli összeget eszközbeszerzésre fordítanak. A kórház vezetése szerint az elavult géppark esetenként már a biztonságos működtetést veszélyezteti, a meghibásodások időlegesen várólistát eredményeznek. A költséghatékony működtetés érdekében a város egy energia racionalizáló pályázatot is beadott. Ennek keretében kerülne sor az épület külső szigetelésére, a külső nyílászárók és a radiátorok cseréjére. A kórház területén létesített mini gázmotoros erőművel termelnének villamos áramot és a fűtéshez szükséges energiát helyben állítanák elő. A teljes kórházi infrastruktúra átépítése nyomán a negyvenéves siófoki intézmény, nemcsak nevében lesz súlyponti intézmény, de valóban kiemelt kórházként 120-150 ezer lakos egészségügyi ellátását emeli magasabb szintre. Emellett nagyon fontos szerepe lesz az M7-es autópályán történő balesetek sérültjeinek fogadásában, valamint a bajbajutott turisták jobb kiszolgálásában is. A következő szezonra áll a pláza; az épület új arcot ad Siófok belvárosának Kutatóintézet is lesz a könyvtár, ahol kétszázezer dokumentum olvasható AZ ÖNKORMÁNYZATI beruházásokkal párhuzamosan folytatódik a térszerkezetét szintén meghatározó és már korábban megkezdett „Pláza” építése. Az új projekttulajdonos Erste Ingatlan Kft ígérete szerint 2011 végére átadják a komplexumot Augusztus 31- ig tartanak a közműkiváltási munkák, amelyek során a téren található erős- és gyengeáramú hálózatokat valamint a víziközműveket helyezik át a tér déli oldalára. A KÖVETKEZŐ ütemben, 2011. február 28-ig kell végeznie a kivitelezőnek a mélygarázzsal. A födém elkészülte után kezdődhet a tér végleges kialakítása. A városközpontban zajló városi és magánberuházások következtében megváltozott a közlekedés rendje: megszűnt az át- közlekedés lehetősége a Szabadság téren. A már végleges állapot alakul ki azzal, hogy a Fő utca- Kele utca, a másik oldalon pedig a Fő utca- Szűcs utca igénybevételével hurokrendszerben haladhatnak a járművek a Fő tér környékén. a városközpont teljes átalakítása nem csupán építészeti átalakítás és felújítás lesz, hanem egy funkcióváltás is. Nagyobb hangsúlyt kap majd a sétálóutcás, korzós jelleg. Kilencvennyolc év után új köntöst és kávézót kap a víztorony a város jelképének számító 98 éves víztorony is új köntösbe öltözik. A most még palánkokkal körbezárt területen eddig a kevésbé látványos, ám annál fontosabb munkálatok zajlottak. A 150 KÖBMÉTERES TŰZIVÍZ TÁROLÓT teljes terjedelmében a térburkolati szint alá helyezték el A víztorony közvetlen környezetében elvégezték a szükséges közmű- és alapjeltárásokat, elkészült a két, egyenként 6 személyes felvonó vasbeton süly- lyesztéke és al3 méter magasan lévő üvegterasz acélszerkezete. A jelenlegi 25 méter magas teraszon elkészült a bővítés zsaluzata; ezen a szinten lesz a kilátó. A torony legfelső zárt részén egy kiállítótér és egy kétszintű kávézó kap helyet, amelynek felső részén a padlózat folyamatosan körbeforog. A liftek a 30 m magas első kávézó szintre érnek majd fel. a városközpont arculatát és forgalmi rendjét átalakító beruházások kezdete 2009-re nyúlik vissza. Ekkor kezdődött a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár építése. a teljes egészében saját forrásból finanszírozott beruházás a finisébe érkezett, május végén bokrétaünnepséget tartottak az intézmény ■ú falai között Az akkor szerkezetkész épületet az ácsok vették birtokba és ezzel párhuzamosan elkezdődtek a belső munkálatotc. AZ ÚJ könyvtár új társadalmigazdasági környezetben, gyökeresen megváltozott otvasói-haszná- lói igényekkel, kiterjedt szolgáltatói tevékenységgel, korszerű tele matikai rendszerrel felszerelve várja majd olvasóit. Az új helyen hatalmas könyv-, periodika-, folyóirat, napilap, könyvtárközi kölcsönzési lehetőség, közhasznú információszolgáltatás, CD, CD-ROM, hangoskönyv kínálat, helytörténeti kutatási lehetőség egyaránt elérhetővé válik. Az 1706 négyzetméternyi terület több mint duplája a réginek, így az új -felnőtt - és gyermekkönyvtári részleget is magában foglaló - intézmény tágas, kulturált körülményeket biztosít majd a látogatóknak, és igazi közösségi tér lesz helyet adva egy új helytörténeti gyűjteménynek, egy 45 négyzetméteres előadóteremnek, olvasóteremnek és hírlapolvasónak A felnőtt részleg több mint 200.000 dokumentumot számláló állományával (könyv, folyóirat, hangzó dokumentum, elektronikus dokumentum, külön gyűjtemények), a gyermekrészleggel együtt a jövő év elején költözhet az új épületbe. Megszűnik a zsúfoltság, javulnak a körülmények a bölcsődében SZINTE A 24. ÓRÁBAN ÉRKEZETT a pályázati lehetőség a csúcsra járatott bölcsőde bővítésére, hiszen a 60 férőhelyes intézmény folyamatosan 90 fő felett látja el a kicsiket. A létesítmény nem túl korszerű konyhája az utóbbi években külön engedéllyel működik A várakozási idő pedig akár egy év is lehet annak ellenére, hogy az óvodák azonnal átveszik a bölcsődése- ket, hogy azok betöltötték a 3. életévüket Ai Új Magyarország Fejlesztési Terv Del Dunántúli Operatív Programjának jóvoltából .150 millió forintból valósulhat meg a Nyitnikek bölcsőde fejlesztése és kapacitásbővítése. A beruházáshoz az önkormányzat. biztosítja a bekerülési költség felét. A korábbi épület két szárnnyal bővül, itt kap helyet két ríj csoportszoba a kiegészítő helyisegekkel, az új épületrészekhez terasz és uniós szabványoknak megfelelő eszközökkel felszerelt játszó udvar kapcsolódik és megújul főzőkonyha. A mai kor kívánalmainak megfelelően a tervezők arra is odafigyeltek, hogy az épületet a mozgáskorlátozott szülők is használni tudják. Az akadálymentes közlekedést segíti az új főbejárat mellett kialakítandó rámpa. A kivi teli tervek most. készülnék, a köz- beszerzési eljárás lezárulta után, várhatóan októberben indulhat a munka. A beruházás várható befejezése 2011. július 30. Labaucz Lilla színésznő a vizek szerelmese, s a kedvenc városa Siófok 13. OLDAL eiísM Hí Ba//J