Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-16 / 138. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 16., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Az újak közül Pősze Lajos a leggazdagabb vagyonnyilatkozat Sokmilliós tartozások nyomják a T. Házba frissen megválasztott képviselők vállát Az új parlament új va­gyonnyilatkozatokat kí­vánt a képviselőktől. Ösz- szeállításunkban az új so­mogyi honatyák vagyonbe- vallásait vettük górcső alá. Akik eddig is a T. Ház tag­jai voltak, azaz februárban is leadták nyilatkozatukat, most kimaradtak. Vas András Tizenhárom honatya képviseli a megyét az új országgyűlésben. Közülük heten az előző ciklusban is a patkó somogyi tagjainak mondhatták magukat, így febru­árban már közöltük vagyonnyi­latkozatukat: a fideszes Gruber Attila, Heintz Tamás és Mátrai Márta, a kereszténydemokrata Móráig lózsef Attila és Szászfal­vi László, valamint a szocialista Kolber István és Lamperth Móni­ka tehát ezúttal kimaradt össze­állításunkból. Hatan viszont újoncok, illetve a KDNP-s Rubovsz-ky György régi parla­menti motorosnak számít, de so­mogyi honatyaként az idén de­bütál. Hat ingatlannal, melyek közül három fővárosi ház, Illetve la­kás, emellett Zalában szőlő-gyü­mölcsös, a Balaton északi part­ján erdő, Békésben kert találha­tó a nevén. Két esztendős Re- nault-t használ, mindössze 360 ezer forintnyi tartozása mellett 23 milliós követelését írta beval­lásába. Az újak legvagyonosabbika címért valószínűsíthetően a Jobbik megyei listájáról mandá­tumot szerzett Pősze Lajos in­dulhatna a legnagyobb eséllyel. A Szerencsejáték Zrt. hajdani vezérigazgatója hat ingatlant mondhat magáénak: a négy budapesti - köz­tük két budai - ház­nak, illetve lakásnak, valamint a dörgicsei üdülőnek ráadásul egyedül tulajdono­sa, egyedül a bala- tonakali huszon­egy hektáros er­dőn osztozik, igaz, ennek is nyolcvan száza­léka az övé. Régi Mercedese mellett antik bútorait, fest­ményeit írta be bevallá­sába, melyből kiderül, évente 18 millió forintos osztalékot kap cégétől, több mint ötmillió fo­rintnyi készpénzzel rendelke­zik, s emellett hetvenmilliós kintlévősége is van - ezek tük­rében elhalványul hárommilli­ós tartozása. A legtöbb ingatlan a szocialis­ta Harangozó Gábor nevén sze­félmillló forintnyi készpénz mel­lett húszmilliós adósságot görget maga előtt, ebből 17 millióval bankoknak tartozik. Gelencsér Attilának, a megyei közgyűlés fideszes elnökének szintén komoly adósságok nyomják a vállát. Lakáshitele több mint 15 millió forint - en­nek jelentős része svájci frank alapú -, s három éve vásárolt au­tójának tengelyét is 1,7 millió fo­rint terheli... Somogyváron hét esztendeje, Kaposváron tavaly­előtt óta feles tulajdonosa egy háznak, illetve egy lakásnak, honatyai be­vételei mellett megyei elnökként havi 640 ezer, míg somogyvári testületi tagként 18 750 forinthoz jut. Ha csak néhány nap erejé­ig, de - K u z m a László tra­gikus halá­la miatt - már az elő­ző országgyűlésnek is tagja volt Karvalics Ottó. repel. A harmincöt esztendős egykori EP-képviselő négy buda­pesti lakás különböző fokú tulaj­doni joga mellett a Tolna megyei Gerjenben két -. összesen több mint öt hektárnyi - mezőgazda- sági területben is részesedik, emellett egy szekszárdi ház, egy bátaszéki és egy csipkereki te­lekben is tulajdonos. Két Volvója közül az idősebb három éves, s két és Barcs fideszes alpolgármester­autókereskedője a Dráva parti városban házat és kertet mond­hat magáénak felerészben, Balatonmária-fürdőn pedig egy üdülő haszonélvezője. Egyéves Ford Kugával jár, közel tízmilli­ós tartozását kénytelen törlesz­teni, melyhez segítséget nyújt barcsi alpolgármesterként két­százezres, megyei közgyűlési tanácsnokként 171 ezres, ha­vonta felvett díja, s ehhez jön még a kft-je ügyvezetőjeként minden hónapban megkapott 418 ezer forint. Ő az egyetlen so­mogyi parlamenti képviselő, aki az állami, illetve uniós támoga­tásokról szóló passzust is kitöl­tötte nyilatkozatában: munka­helyteremtő támogatásként 8,28 millió forintot kapott a regi­onális munkaügyi központtól átmenetileg nehéz helyzetbe ju­tott munkáltatók támogatása jogcímen. A frissen a T. Házba került honatyák közül a fideszes Berényi László tűnik a legszegé­nyebbnek. A Lungo Drom me­gyei elnökének egy babócsai ház kétharmada, egy öt éves Ford szerepel bevallásában, pluszbevételként pedig 54 500 forintos, ötven százalé­kos -baleseti járulékot könyvel­het el. És a többiekhez hasonló­an egy új, parlamenti laptopot. Berenyi László (Fidesz) Babőcsa, 1300 m2 telken 84 m2 ház 2/3 tulajdon ______________ Fonj Fotu$(5éve;.) i ,i i . ...................arulek ONYBl Ge lencsér Attila (Fidesz) Somogyvár, 2500 m2 telken 100 m2 ház 1/2 tulajdon; Skoda Fabia (3 éves) Laptop Életbiztosítás: 1,2 millió Ft Megyei közgyűlési elnök: 640 ezer Ft/hó; Lakáshitel: 1,28 millió; Kaposvár, 82 m2 lakás 1/2 tulajdon önkormányzati képviselő: 18 750 Ft/hó lakáshitel: 73 300 svájci frank; __________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________autóhitei: 1,74 millió Ft Harangozó Gábor (MSZP) Budapest XII. kér., 92 m2 lakás 1/2 tulajdon; Volvo (3 éves); Laptop Készpénz: 2,5 millió Ft - Banki hitel: Budapest VI. kér., 39 m2 lakás 1/2 tulajdon; Volvo (2 éves) 17 millió Ft; Budapest V. kér., 96 m2 társasház 1/16 tulajdon; magánszemélynek: Budapest V. kér., 96 m2 társasház 2/16 tulajdon; 3 millió Ft Szekszárd, 330 m2 ház 1/6 tulajdon; Gerjen, 38,5 ezer m2 gyep-legelő 2/38 tulajdon; Gerjen, 15,5 ezer m2 gyep-legelő 2/38 tulajdon; Csipkerek, 4320 m2 zártkert 1/2 tulajdon; __________________________Báteszék, 606 m2 telek 1/3 tulajdon___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Ka rvalics Ottó (Fidesz) Barcs, 450 m2 telken 125 m2 ház 1/2 tulajdon; Ford Kuga (1 éves) - Életbiztosítás: 2 millió Ft; Kft-ügyvezető: 418 ezer Ft/hó; Banki hitel: Barcs, 1492 m2 kert 1/2 tulajdon; takarékbetét: 2,5 millió Ft megyei tanácsnok: 171 ezer Ft/hó; 9,96 millió Ft __________________________Balatonmáriafürdó, 334 m2 telken 60 m2 üdülő haszonélvező___________________________________________________________________________________________________ alpolgármester: 200,9 ezer Ft/hó________________________ Pő sze Lajos (Jobbik) Budapest II. kér., 880 m2 telken 280 m2 ház; Mercedes (17 éves) Festmények, Készpénz: 5,6 millió Ft; Ügyvezetői osztalék: 18 millió Ft/év Magánszemélynek: BudapestXII. kér., 77 m2 lakás; antik bútorok-tárgyak; Egyéb követelés: 70 millió Ft 3 millió Ft Budapest XIII. kér., 32 m2 lakás; laptop Budapest IX. kér., 55 m2 lakás; Dörgics, 1440 m2 telken 140 m2 üdülő; __________________________Balatonakali, 21 hektár erdő 8/10 tulajdon___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Ru bovszky György (KDNP) Budapest 11. kér,, 1347 m2 kertben 180 m2 ház 1/2 tulajdon; Renault Lagúna (2 éves) Laptop Banki betét: 6 millió Ft; Egyéni ügyvéd: 1,2 millió Ft/hó Banki hitel: Budapest II. kér., 1347 m2 kertben 180 m2 ház 1/2 tulajdon; egyéb követelés: 17 millió Ft 360 ezer Ft BudapestXII. kér., 61 m2 lakás haszonélvező; Gyomaendrőd, 930 m2 kert; Nemessándorháza, 20637 m2 kert-szőlő-gyümölcsös; _________________________Balatonszepedz, 3562 m2 erdő 66,5% tulajdon__________ Éh es, csontsovány kutyák kóborolnak az utcákon Egyre több megunt kedvenc ke­rül ki az utcákra nyáron. A kóbor ebek élelemszerzés reményében nem csak kukákat borogatnak ki, hanem gyakran szegődnek egy-egy kedves szó után a járóke­lők nyomába. A rohamot már az állatvédők sem bírják, a somogyi menhelyek szinte megteltek.- Egyre borzalmasabb körül­mények között élő kutyákat talá­lunk - mondta Récsei Viktória a Barcsi Természet és Állatvédő Egyesület elnökségi tagja. - Az elmúlt hétben kétszer, 3-4 hóna­pos kölyköket tettek utcára; min­den bordájuk kitapintható volt. A dömping most kezdődött, ezért van szüksége minden segít­ségre az állatvédőknek. ■ J. G. Hiába kedves és hálás élőlény a kutya - mégis az utcára dobták. VAGYONVÉDELEM. Felháborító, hogy sokan mennyire leszólják a fia­talokat: otthon ülnek, nem akarnak dolgozni... Na persze! Elmennék azokhoz, akik ezeket írják, és adja­nak nekem normális munkát! Hét éve diplomáztam és azóta csak szer­ződéses munkám van. Most éppen 70 ezerért dolgozom, mert nem aka­rok otthon ülni! Ezért fizették a szü­leim a főiskolát? Az „okosok” meg jöjjenek el velem munkát keresni. Gratulálni fogok, ha rövid időn belül találnak. Éva VÉLEMÉNY. A Vasárnapi Somogyi Hírlap Részegen a tó közepén című cikkéhez. A férfival kifizettetném a keresés költségét felelőtlenségért. Putyi * Ilyen azért régen nem volt, hogy a pedagógus olyan gyerekek mellett állt ki, akik egyszer már utaz­tak a jegyükkel, vagy szándékosan nem érvényesítették, de a szüléink sem álltak ilyen esetben mellénk, sőt! Igaza volt az ellenőröknek az utazásra vonatkozólag! VOLÁN. Marcali telefoncsicsergője közölte: nem érhetem el az autó­busz-információt, hívjam Nagyatá­dot. Ott közölte az automata: küldjék faxot! Hívom Kaposvárt: no persze, senki nem vette fel a telefont! Csak egyetlen kérdésemért mennyi tele­fonszámlát fizessek? Egy utas RENDŐRSÉG. Péntekre virradó éj­szaka, 1 óra 47 perckor megállt az autóm Kaposvár és Várda'között, s nem indult el. Felhívtam a 107-et, segítséget kértem. Öt percen belül egy fiatal somogyjádi járőrpár érke­zett, behúzták az autómat, ami né­hány méteren belül be is indult. A biztonság kedvéért még egy darabig követtek, hogy minden rendben van-e, majd néhány villogással elkö­szöntek. Nagyon köszönöm a gyors segítséget. Magyarországnak ilyen rendőröket kívánok! Egy pécsi utazó OLTÁS. Igaza van, szégyen ez a rend­szer. A tb-nek kellene alanyi jogon fi­nanszírozni, mert hosszútávon meg­térül! Nekem is visszajár a 90 ezer, amit a lányomért kifizettem, és a kö­vetkező évben meg ingyenes lett. Egy siófoki KAPOSVÁR. A lehetőségek és a virá­gok városa után itt a rokkantak váro­sa. Öt férőhelyes parkolóban négy rokkant parkol. Egyik egy Audi A8-as. Nagyon rokkant lehet. Bubi POLITIKA. Deutsch Tamás szerint, ha felmérik az árvízkárokat, Magyar- ország is kaphat az újjáépítéshez uniós forrást. Z * Huhú! Micsoda ta­nácsokat adhattak a volt kormányfő­nek, ha ezért milliókat fizettek ha­vonta a mi adóforintjainkból! * Ha Mesterházyn múlna, megadóztatná még a befőzött paradicsomot is. Ju­kka * Szerintem is jó ötlet, ha az ál­lami földek jogellenes elherdálását kivizsgáltatja az új kormány. Z * Nem úgy kellett volna sukorózni, hogy a magyar államot másfél milli­árd kár érje! J * Azt mondja Gyurcsány, rohadt nehéz neki ülni a parlamentben, mert nem nyertek, de hát nem kötelező ott ülnie sze­génynek, oszt nem csinálni semmit, mint régen. Z * A három állami bank elnökének havi fizetése bruttó 20 millió forint. Nem is csoda, ha csök­kenti az új kormány! ejha * Először legyen meg a szükséges, aztán az elégséges az új kormányunk által! Julika MUNKAIDŐ. Azért dolgozunk, hogy éljünk, és nem azért élünk, hogy dol­gozzunk.

Next

/
Thumbnails
Contents