Somogyi Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-12 / 84. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ HÍRSÁV Kitüntetést kapnak a barcsi romák létrehozták A Barcs Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat kitüntető címeit a testület legutóbbi ülésén. A a képviselők átadták Bogdán Csaba képviselő mandátumát és meghallgatták az eskütételét is. (jg) Barcson folytatódott a papok éve a papok éve tiszteletére Barcsra látogatott Rózsás László, a kaposvári székes- egyház apát-plébánosa. A barcsi esperesi kerület papjaival találkozott, majd szentségimádást tartott a Rózsafüzér tagjaival. Este a katolikus templomban szentmisét tartottak, (jg) Ivartalanítást szerveztek az állatvédők folytathatja menhelyen élő kutyák ivartalanítási programját a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület. Ehhez ismét forrást nyert a helyi önkormányzattól. Szujóné Ponyi Andrea állatorvos elmondta: a kedvencként tartott kutyák ivartalanítása része a felelős kutyatartásnak, (jg) Központi pénzből szépül meg az óvoda Az önkormányzati minisztérium 11 millió forintos támogatásával szépül meg a nemesdédi óvoda. Tíz éve az egykori iskolából alakították át. Most kicserélik a tetőt, a nyílászárókat, belső felújításra is jut az összegből, (ve) Nagyatádi sikerek a költészet napján KARDOS PETRA, a nagyatádi Babay iskola diákja nyerte a József Attila szavalóverseny megyei döntőjét Balatonszárszón az ötödik- . hatodik osztályosok között. A hetedikes és nyolcadikos kategóriában is nagyatádi siker született: Basa Bella, az Árpád Fejedelem általános iskola tanulója lett az első. A megyei közgyűlés és a NABE szárszói csoportja külön- díjakat adott át. (ft) Veszélyben a méh-kolóniák mezőgazdaság Védekeznek a somogyi méhészek, új taktikát próbálhatnak ki (Folytatás az 1. oldalról) Mindentudó hangyasav Akácvirágzás. Petrus Lajos kaposfüredi méhész is hagyományos módszerekkel védi a méhcsaládjait Az egyik vezető vegyipari cég tájékoztatása szerint, amennyiben a fertőzést nem észlelik időben, s nem kezelik megfelelően, a parazita teljes mézméh-kolóniák pusztulását okozhatja. A szakértők becslései szerint az ember által fogyasztott élelmiszerek mintegy harmadának előállításához szükséges a méhek, a virágok és termények beporzóinak tevékenysége. Nagy Csaba, megyei méhészeti tanácsadó sunyi betegségnek nevezte a jelenséget. Kellő figyelemmel, szakszerű ellenőrzéssel kivédhető a súlyos baj.- Sokan persze nem ússzák meg a fertőzést - jelezte. - A méhészeknek segítséget jelenthet, hogy az atka elleni védekezésre és a takarmány-kiegészítésre évente országosan mintegy 500 millió forintos keret áll a rendelkezésükre. A parazitafaj a méhcsaládok tömegét teheti tönkre. Tóth Szabolcs, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal (MgSZH) élelmiszerlánc-biztonsági igazgatója azt mondta: a fertőzés a megyében is jelen van, de nem bejelentési kötelezettség alá tartozó betegségről van szó. Munkatársaik azonban számos somogyi méhészettel kapcsolatban állnak, s így értesülnek az aktuális helyzetről.- Kiemelten fontos a védekezés, ám ezt a teendőt megfelelő szerek használatával megoldják a somogyi méhészek - jegyezte meg. - Ha bármilyen szakmai kérdésük van, bizalommal az állatorvos kollégákhoz fordulhatnak, kérhetik a tanácsukat. Bíró Márton, a Magyar Mézút Egyesület országos elnöke lapunk kérdésére arról beszélt: a Varroa destructor térségünkben is gondot okozhat.- A parazitafaj szaporodása szinte folyamatos - folytatta. - Ahol télen legalább egy alkalommal védekeztek, ott nagy valószínűséggel megúszhatják a fertőzést. Léteznek olyan atkairtószerek és eljárások, amelyet direkt erre a célra kísérleteztek ki. Az úgynevezett Hasítás-mentes időszakban végzik el a védekezést. Nagy a tét. Sok méhészetben előfordulhat a fertőzés, ám jó eséllyel - csaknem 96 százalékos hatásfokkal - ki lehet irtani a bajt keltő parazitát. A szakember kitért rá: ősszel egy somogyi méhészetben tapasztalt varroa fertőzést. Ott terven felüli védekezést hajtottak végre, így próbálták megóvni az állományt. Az óvatosság ellenére a méhek egy része legyengült, tizedük elpusztult. Súlyos esetben viszont akár az egész méhészet tönkremehet.- Akácvirágzásra ütőképes az ismert cég arra törekszik, hogy az európai méhészek számára is elérhetővé tegyék a ma világszerte a legnagyobb gazdasági kárt okozó méhkártevő parazita elleni hatékony védelmet biztosító megoldást. tájékoztatásuk szerint a parazita elleni védekezés egyszerű és a hagyományos módszereknél sokkal gyorsabb. A kaptárba a cég által gyártott, s biológiailag lebomló műanyag „csíkokat" helyeznek, melyek növényi cukorral kevert hangyasavat tartalmaznak. A termék hatóanyaga áthatol a méhsejte- ken, s a parazitát a szaporodási helyén támadja. A megoldás fő hatóanyaga a természetben is gyakran előforduló hangyasav - áll a tájékoztatóban. legyen a méhcsalád - felelte a legfontosabb teendőket firtató kérdésünkre Bíró Márton. - A méhésztársadalom megmozdult, teljes erőbedobással dolgoznak. Megyénkben közel 1700 méhészt tartanak számon. Az akác-, a vegyesvirág, a hárs és a repceméz tette ismertté a somogyi mézet. Magyarországon évente csaknem 24 ezer tonnányi mézterméket állítanak elő, amelynek közel tíz százaléka somogyi áru.- Az uniós export meghatározó jelentőségű: számottevő mennyiségű magyar mézet szállítanak Németországba, Dániába, Francia- és-Olaszországba is. ■ Harsányi Miklós Egészséges életmódra szoktatnák a csurgóiakat megelőzés Idősebbek is elkezdhetik - a város működésének alapja a fitt lakossága Profik és talán leendő profi sportolók vették birtokba a csurgói városi sportcsarnokot. Előbbiek - a férfi kézilabda csapat - otthonosan, utóbbiak - az óvodások - a nagy tér felfedezésének izgalmával használták a küzdőteret. Egészséges életmód Csurgón címmel kezdődött program, amit Ilia Csaba alpolgármester nyitott meg. Azt mondta: a város működésének alapja lakói egészsége, ezért fontos, hogy már a legkisebbek is sportoljanak. Pintér Szilvia, a polgármesteri hivatal munkatársa elmondta: a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány 1,3 millió forintos pályázati támogatásával egy komplex programmal rukkolnak elő, szeretnék valamennyi korosztályt bevonni. Eszközöket vettek, amelyek a sportcsarnokban , illetve a mellette levő játszótéren várják az érdeklődőket, előadásokat szerveznek és sportprogramokat.- A gyermekkori rendszeres mozgás segíti a növekedést és a fejlődést, hozzájárul a lelki és a Az óvodásokat nem lehetett leszedni az új mászókáról testi egészséghez - magyarázta Pintér Szilvia, miért fontos a legkisebbekkel kezdeni. A fiatal és középkorú lakosság pedig\ a mozgás által karbantarthatja testét, megelőzheti a betegségeket. Csurgón egyre több az idős ember, rendszeres mozgással javulhat az életminőségük, hiszem nyugdíjasként sem késő elkezdeni a testedzést ■ Varga A. Felfedező séta Kaposváron, hangok nélkül, élményekkel séta Nemcsak idegenvezető, hanem jeltolmács is segítette a siketeket, hogy megismerhessék a várost (Folytatás az 1. oldalról) 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem éve, ennek jegyében több rendezvényt is szervez az Esélyek Háza, tudtuk meg Illésné Óvári Helénától, az Esélyek Háza szociális munkatársától. A siketek és nagyothallók számára szervezett kaposvári túra ötlete a SINOSZ megyei szervezetétől származott. Szálkái Iván főtitkár elmondta: nagyon jó fogadtatása volt a tagjaik körében a programnak. Általában havonta egy alkalommal szerveznek rendezvényeket, télen jobbára előadásokat vagy gyógyfürdőbe szervezett kirándulásokat, tavasztól őszig viszont a szabadtéri programokat részesítik előnyben. A kaposvári városnézés annak ellenére különlegesség, hogy többnyire itt élő tagjaik jöttek el, akik persze ismerik a megyeszékhely nevezetességeit. Ám más úgy végigjárni ezeket, hogy könyvből szerzik az ismereteket, s más úgy, hogy idegen- vezető tájékoztatja őket jeltolmács segítségével, és válaszol is a kérdéseikre. Arató Miklós is örömmel fogadta a kezdeményezést, ugyan régóta a megyeszékhelyen él, és figyelemmel kíséri a város életét, ismeri a nevezetességeket. Úgy vélte: sokkal több információhoz juthattak így, hogy szakVidámak hangok nélkül is. Jelekkel tolmácsolták az idegenvezető tájékoztatóját a kaposvári sétán ember vezetésével járták végig. Attól pedig még kedvesebb volt a program, hogy megoszthatták ezt az élményt sorstársaikkal is. Sándor János, a megyei szövetség elnöke szerint az ilyen túrákat jó volna megyei szintre kiterjeszteni, és sokkal több olyan programra volna szükség, amelyek összekötik a hallók és a siketek világát. Májusban a festők városa hangulatfesztivál keretében például elhoznak Kaposvárra egy különleges buszt, amelyben tökéletesen szimulálni tudják a siketek világát, hogy a hallók is átélhessék legalább néhány percre, hogy milyen az élet hangok nélkül. ■ Jakab Edit