Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
12 SZTORI 2010. MÁRCIUS 7., VASÁRNAP Modem moziélmény magyar módra RADOS ^ VIRÁG múlt vasárnap éjjel megnéztük az Avatart. Azért éjjel, mert csak akkorra volt jegy. Pedig már február elején odamentem megvenni a híres IMAX moziba, mindenki ugyanis, aki ott látta a filmet, azt mondta, a sima 3D ahhoz képest smafu. Hasonló okokból persze mások is az IMAX- be vágytak, ezért volt olyan nehéz jegyet szerezni. a filmmel nem is volt baj. A látvány zseniális, a történet is rendben - már ami a nagyközönségmoziktól elvárt emészthetőséget illeti. Az optikai hatás mesés. Olyan, amilyennek mondták: mintha egy bokorból kukucskálnád végig az eseményeket a helyszínen. szóval a baj nem a filmmel volt; a baj jóval előtte kezdődött. Amikor a jegyszedő lány közölte, hogy kicsit várni kell, még nem gyanakodtunk. Álldogáltunk egyik lábunkról a másikra a mozi előtt szorgosan. A kezdés elvileg 22.15- kor lett volna - ám a jegyen feltüntetett időpont üres ígéretnek bizonyult. Valaki mögöttem méltatlankodva megjegyezte, ennyi pénzért (1800 forint per fő) még váratják is az embert? Na, akkor rákérdeztem a kis copfos jegyszedőnél, mikor számíthatunk a kezdésre. Ő megint csak azt vetette oda a válla fölött: várni kell. Hogy miért? Mert csúszott az előző előadás. Megjegyeztem, ez bizony fogyasztóvédelmi szempontból nem oké, mire a lány hetykén rám meredt, és pikírten hozzátette: fel lehet menni a menedzserhez az irodába. Semmi elnézést vagy bocsika. Sőt. Az én 1800 forintomért velem még szemtelenkedtek is. Persze nem hajkurásztuk a menedzsert este fél tizenegy után, és végre-valahára a terembe is bejutottunk. A kábé harmincszékes sorokat két oldalról lehetett megközelíteni, de csak az élelmesebbek vették észre, hogy a vászon előtti keskeny fapadló-sávon lehet átjutni a túloldalra. A többség keresztülcsörtetett egymáson. Eltartott egy darabig, amíg mindenki letelepedett. A párom szerint jókat kólázhattak előttünk némelyek - így tötént-e, vagy sem, tény, hogy a padló olyan ragacsos volt, mintha cukros üdítővel kenték volna fel. Odagyógyult hozzá a cipőnk talpa. a film idejére nyugi lett. Élvezhettük az élményt, már amikor nem éppen mögülünk rohant ki valaki vécére. Mert akkor az illető a szűk helyen a sötétben neki-neki- ütődött a támláknak, amibe az egész sor folyton beleremegett. ÉJJEL NEGYED KETTŐKOR lett vége. Rohantunk volna mi is vécére, mégiscsak egy háromórás előadás után voltunk. Ám közel és távol egyetlen vécé sem volt nyitva. A nézők szerencsétlenkedtek a toalettajtókkal pár másodpercig, már ahogyan zárt ajtók kilincsét rángatja kétség- beesetten az ember, aztán kiki vitustáncot járva tekergeti kifelé az épületből. Mondtam a páromnak, álljunk meg valahol, egy kocsmánál például, oda bekéredzkedhet, de ő azt felelte, kibírja hazáig. Attól fogva összeszorított szájjal vezetett. Nemhogy a filmélményt nem lehetett vele megvitatni, de egy hangot sem lehetett kicsalni belőle. ■ Rados Virág A bírónő bátorsága díjazott A bíráknak tanulni kell a családon belüli erőszakról Bátor nő Galajda Ágnes: a bírónőt ezzel az amerikai díjjal tüntették ki a nemzetközi nőnap alkalmából. A Fővárosi Bíróság tanácselnöke elsősorban a családon belüli erőszak megítélésében folytatott munkájával vívta ki az elismerést. Kun J. Viktória „Ha valakit a családján belül, otthonában ér erőszak, az egészen más megítélés alá esik, mintha ez bárhol máshol történik. A bizonyítási eljárás és az ítélkezés során ismerni kell a módszereket, s felismerni a körülményeket, amelyek bizonyítják az erőszakot. Ehhez viszont mernünk kell beismerni azt, amit nem tudunk, s nyitottnak lenni arra, hogy megtanuljuk. Kezelni például önmagában azt a tényt, hogy Magyarországon olyan kategória, hogy családon belüli erőszak, nem is létezik” - foglalja össze a friss kitüntetett saját bátorságát, amely az elmúlt évek munkájában végigkísérte. Dr. Galajda Ágnes, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke hét éve, 2003- ban kezdett a diszkriminációval, embercsempészettel, de leginkább a családon belüli erőszakkal foglalkozni, majd döbbent rá arra, mennyire más szemlélettel kellene ezeket az ügyeket kezeim, akár bíróként, akár nyomozóként, akár szakértőként találkozik velük valaki. „Ma például nemi erkölcs elleni erőszakról beszélünk egy-egy erőszakos ügyben, pedig itt a sértettek emberi jogai sérülnek, méghozzá a legsúlyosabban. Nekem is idő kellett, hogy felismerDR. GALAJDA ÁGNES 2001-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Másoddiplomája: társasági szakjogász. A Fővárosi Bíróság tanácselnöke. Egy felnőtt jogász fia van. jem, hogy ezek az asszonyok, gyerekek hadifogolyként élnek, az erőszakot elkövető pedig lényegében halamat gyakorol felettük” - mondja Galajda Ágnes, aki szerint a bátorság ahhoz kell, hogy kollégáit is meggyőzze arról, hogy a korábbi ismereteik nem adnak megfelelő segítséget a családon belüli erőszak áldozatainak. Hogy hathatós segítséA bátor nő díjat az USA budapesti nagykövetsége adományozta Galajda Ágnesnek, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének, a Bírónők Nemzetközi Szervezete Magyar Tagozata létrehozójának. A 2007 ben Condoleezza Rice, az akkori amerikai külügygük, emberismeretük, pszichológiai érzékük is kell ahhoz, ne engedjék el az áldozat kezét, s ráérezzenek arra a pillanatra, amikor egy kis lökéssel, támogatással ő is meri vállalni azt, ami vele történt. „Egy bírói attitűd nagyot sokat javíthat vagy ronthat a helyzeten, s sokat számít, hogy az áldozat segítő jobbot kap, vagy éppen további miniszter által alapított díjat minden évben annak a nőnek ítélik oda, aki a szabadság, az igazságosság és a társadalmi béke megteremtése érdekében jelentős eredményt ért el, illetve akadályokat legyőzve, sokszor az élete kockáztatásával küzd a nők jogaiért. megaláztatást, esetleg az »intim, családi szféra, nem avatkozunk be« hozzáállást kapja a kollégáktól. Ez is oka, hogy ma nagyon nagy a látencia Magyarországon, a zárt ajtóknak és csukott szemeknek mélyen gyökerező hagyománya van. Sokan azt gondolják, hogy ez magánszféra, ide az állam nem avatkozhat be. Mások már önmagában a témafelvetést is a család és a hagyományos értékek elleni támadásként értékelik. Ebben a kérdésben pedig csakis a nagyon határozott állami elhatározás segíthet.” Galajda Ágnes az elmúlt öt évben hat különböző konferenciát szervezett a bírák képzésére, protokollokat írt az erőszak felismeréséhez. Útmutatót a szemléletváltáshoz, hogy a magyar ítészek is képesek legyenek ösz- szefüggéseiben látni s láttatni a családon belüli erőszak eseteit. Condoleezza Rice alapította a Bátor Nő Díjat ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ * BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft. 06- 20/228-3822------------------------------------- *26896* JÁRMŰ a FORD Transitot, Renault Trafficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06- 30/746-7347-------------------------------------------------*26976* 8 SÍBUSZOK bérbe! 9-11 sz.. 06-30/630- 1122-----------------------------------------------*---------------- *26928* GÉ PEK CSARNOK építésére alkalmas HEA acélszelvények eladók, kb. 60 tonna, és 10 mm-es bordáslemez 200 nm, 95 Ft/kg nettó áron. 06-20/972-6425; www.telkesgep.hu — *27178* ELADÓ: híddaruk 10 to 14 m fesztávú 1950 000 Ft; 5 to 14 m fesztávú 1950 000 Ft; 5 to 16 m fesztávú 1950000 Ft; forgódaruk: 3,2 tonnás 1,3 millió, 4000/160 hidraulikus élhajlító, 3000/6 hidraulikus lemezolló, 2500/16 lemezolló; hidraulikus prés 100 t. Nettó árak! www.telkesgep.hu , 06-20/972-6425---------------------------------------------------------------- *27178* HW 80-11 pótkocsi eladó. T.: 06-20/9727- 145---------------------------------------------------------------- *27182* IFA 6 hengeres, locsoló motor eladó. T.: 06- 20/9727-145-------------------------------------------------------------_ *27182* MEZŐGAZDASÁG ÁRPA 3200 Ft/q nagy tételben is eladó. Harkakötöny. 06-30/3233-789---------------------------------------------------------------- *27168* BÚZÁT, kukoriát veszünk kamionos tételben! 06-70/25-80-479 ELADÓ vagy kiadó gyümölcsös (100 db 6 éves érdi bőtermő termő meggyes) + 4*5- ös épület (pince) 3500 m2 területen. Továbbá 100 db-os idared termő almás, 6 éves, 3500 m2 területen + 10*5-ös épület (pince). Kiskőrös, Agárhalom IV. dűlő. Érd.: 06- 78/311-213,18 óra után.--------------------------------------------------------------- *27180* aF ERTÖDI zamatos gyökeres málnatő utánvéttel is. Ár: 200 Ft/tő. T.: 06-35/384- 940------------------------------------------------■-------------- *27156* ID ARED alma kis és nagy tételben eladó. T: 06/30/908-9284---------------------------------------------------------------- *27176* KÖRBÁLÁS fűszénát, lucernát, kockabálás és körbálás szalmát vennék nagy tételben. 06-30/3821-075--------------------------------1------------------------------- *27179* KÖ RBÁLÁS széna, lucerna, szalma és kis bálás széna, szalma eladó. Kiskőrös I: 06- 30/342-5522------1--------------------------------------------------------- *27151* KU KORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva eladó. 06-30/3302-765- *27152* SZÉNÁT és szalmát vennék. 06-20/3934- 567-------------*27155* TÁ PKEVERŐ darálóval, gyári, 7,5 kW eladó. 06-30/3302-765------------------------------------------------- *27152* VÖ RÖSHEREMAG, lucernamag eladó, utánvétellel is! Tel.: 06-30/967-2072---------------------------------------------------------------- *27115* 2*18 leveles V tárcsa eladó v. elcserélhető 250-300 kg üszőborjúra. 06-30/206-3033---------------------------------------------------------------- *27175* ÁL LÁST KÍNÁL AVON-munkatársakat keresek! Tel.: 06- 30/426-0624------------------------------ *26912* a J ÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06r30/846-1819---------------------------------------------------------------- *26891* ÜZ LETKÖTŐKET keresek ablakszigetelési munkák felvételéhez. T.: 06/70/332-9581------------------—------------------------------------------*27177* UTAZ ÁS a HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587-5564--------,--------------------------------------------- *26926* a NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendégeit a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára, kulturált, zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolással, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel: 06-42/411-297, 06-30/367 2898 *26900* PIHENJEN Zala karoson. T.: 06-20/9829-697---------------------------------------------------------------- *27107* B ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015-------------------------------------------------------------- *26897* ________PÉNZPIAC________ HI TELPROBLÉMÁK megoldása ingatlanfedezettel, munkáltatói nélkül, BÁR-nak is! 06- 70/25-80-479-------------------:------------------------------------.----- *27143* ME ZŐGAZDASÁGI vállalkozások, ingatlanok finanszírozása. T.: 06-20/272-0066 —---------------------------------------------------- — *27165* NAGY FORGALMÚ cégek finanszírozása, adásvétele, elfekvő árukészletek közvetítése. T.: 06-20/272-0066--------------------------------------------------------------- *27181* PÉ NZÜGYI és jogi tanácsadás, adósság- és válságkezelés felső fokon. Adósságok és kintlévőségek behajtása, teljes körű jogi és pénzügyi háttérrel. 06-70/3347-538 *27143* ÁLLAT PALOTAPINCSI kiskutyák eladók. 30/368- 6024--------- *27153* a TAVASZI akció 2010. március 31-ig! Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. T.: 06-30/214-7677, 06-30/307- 1437, T./f.: +36-88/454-914; internet: www.villanypasztorok.hu SZOLGÁLTATÁS HÉVÍZ és Balaton közelében hegyi nyaraló apartmanként kiadó. Tel: 06-30/393-1201----------------------------------5---------------------------- *27154* A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! _________VEGYES_________ AC ÉLKÉMÉNY bontva, horganyzott trapézlemez eladó. 06-20/9568-048 ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. T.: 06-20/3930-115--------------------------------- *27174* BO RFELVÁSÁRLÁS! T.: 06-20/5451-694---------------------------------------------------------------- *27150* CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 20/448- 4588------------------------------------------------------ *26905* a T EXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524 •27108* ÚJ ÁRU érkezett! Olcsó raklapos visszáru közvetlenül az importőrtől. Háztartási gép 35000 Ft/raklaptól, vegyes holland háztartási és műszaki cikk 75000 Ft/raklap. Tel.: +36-20/955-7686------------- *27133* WEB0LDALkészítés rövid határidővel, amely könnyen, számítógépes tudás nélkül is módosítható. Alapdíj: 10000 Ft. T.: +36-20- 417-1363. www.webterv.hu , e-mail: karolyi@rokon.hu-------------------------------------- *27056* _______EGÉSZSÉG_______ a H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06- 70/537-6682 —----------------------------------,------------------------ *26898* a P OTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524----------------------------------------------------------— *27012* RUHÁZAT a ANGOL bontatlan, minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel.: 06- 20/323-0212, www.hollandruha.neet.hu--------------------‘-------------------------------------,---- *26859* a H ASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! +36-30/413-0147 *26895* a KIS LÁBÚ nők cipőboltjában szandálok, magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp„ Wesselényi u. 19. Tel.: (+36)20/962-0553 *26899* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282, 06-30/ 922-0436 *26875* HIRDETMÉNY all. oszt. trapézlemezek Dabason. 29/367-618, +3670/318-9472 *26944* NÖVÉNY a EGZOTIKUS növénymag-katalógus! Tel.: 94/352-552 *26892* JÁTÉK aDARTS célbadobó kihelyezése. 06-30/ 2533-094---------------------------------------------------------------*27083* Apróhirdetések felvét ele telefonon; 06-14Ő8-5644 és faxon;