Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

Chile: több száz halott katasztrófa Utórengések és fosztogatások nehezítik a mentést A chilei fővárostól, Santiagótól 500 kilométerre fekvő Concepción városát érintette a legsúlyosabban a szombati pusztító földrengés ■EEEEEEM Megárasztotta az eső a kisebb folyókat A PÉNTEK-SZOMBATI csapa­dék hatására a kisebb fo­lyókon árhullámok indul­tak el, a belvízzel elöntött terület nagysága 150 ezer hektárra nőtt. Az Országos Vízügyi Informaükai Szol­gálat honlapján közölt ösz- szesítés szerint a folyókon jelenleg 802 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség érvényben. Dubaji gyilkosság: elkábították az áldozatot A dubaji rendőrség szerint megfojtása előtt elkábították a gyilkosai Mahmúd al-Mab- húhot, a Hamász radikális palesztin szervezet katonai parancsnokát. Mabhúhot ja­nuár 20-án ölték meg egy dubaji szállodai szobában. A gyilkosok izombénító vegyszert használtak, hogy az ellenállásra utaló külsé- relmi nyomok híján termé­szetesnek tűnjön a halála. Mégis hatalmon marad Gordon Brown? SZINTE teljesen eltűnt az ellenzéki brit Konzervatív Párt még alig néhány hete is jelentős támogatottsági előnye, és a legfrissebb fel­mérés alapján a kormányzó Munkáspárt akár hatalmon is maradhat a tavasszal ese­dékes parlamenti választá­sok után. Ez lehetővé tenné, hogy Gordon Brown meg­tartsa miniszterelnöki posztját. Újra esélyes lehet Brown Már a négyszázat is meg­haladja a chilei földren­gés halálos áldozatainak száma. Száz túlélőt talál­tak egy ház romjai alatt. Vég Márton „Több mint 400 halálos áldozata van a Richter-skála szerinti 8,8-es erősségű földrengésnek. Minden lehetséges módon igyekszünk visszaállítani az alapvető szolgál­tatásokat, de még sok tenniva­lónk van” - jelentette be Michelle Bachelet, Chile elnöke. A valaha mért leghevesebb földmozgások egyike szombaton sújtotta a dél­amerikai ország középső részét A Magyarország chilei képvise­letét ellátó Buenos Aires-i konzu­li hivatalnak nincs tudomása ar­ról, hogy lenne magyar áldozata a természeti katasztrófának. A természeti csapás kétmillió embert érint közvetlenül, több mint másfél milüó otthon rongá­lódott meg, a károkat több tízmil- liárd dollárra becsülik, ez az or­szág nemzeti össztermékének 10-15 százaléka is lehet. A gyako­ri utórengések miatt sokan a sza­bad ég alatt töltötték az éjszakát Chilében, attól tartva, hogy a gyenge épületek rájuk omlanak. Nagy a pusztítás: a földrengés epicentrumához közel fekvő Concepciónban leszakadt egy híd a Biobio folyón, az ország legfőbb észak-déli autópályája pedig több helyen is megszakadt Több településben tönkrement a törté­nelmi belváros, Curicóban példá­ul a patinás régi épületeknek a 90 százaléka elpusztult. A térségben sokfelé nincs elektromos áram, telefon, és van, ahol a vízszolgál­tatás is szünetel. A santiagói re­pülőtér továbbra is zárva van. A mentőalakulatok főleg Concepción városra koncentrál­nak. Jó hír, hogy száz embert ta­a cunamikatasztrófa szeren­csére nem súlyosbította a hely­zetet, bár a chilei média sze­rint a földrengés okozta szökő­ár komoly károkat okozott Talcahuano város kikötőjében: az óriási hullámok hajókat be rítottakfel, konténereket szór­láltak egy összedőlt 14 szintes ház romjai alatt. A fosztogatók megjelenése viszont megnehezí­ti a túlélők utáni keresést. Sokan csak élelmet vittek magukkal, de akadnak olyanok is, akik például elektromos háztartási készüléke­ket zsákmányoltak. „Élelemre van szüksége a lakosságnak. Híján vagyunk a készleteknek, és ha nem tudjuk ezt megoldani, akkor éjjel súlyos biztonsági problémáink lesznek” - fogalma­zott Jacqueline van Rysselberghe polgármester. A rendőrség víz­ágyúkkal és könnygázzal is csak nehézségek árán oszlatta szét a fosztogatókat. „A chüeiekkel való szolidaritás jegyében azonnal 3 millió eurót tak szanaszét a város víz alá került utcáin. Hawaiin a szö­kőárriadó két órán át tartott, majd lefújták. Japánban több százezer ember evakuálását rendelték el a partvidéken, de a szökőár végül csak 120 cen­timéter magas volt bocsátunk a helyszínen dolgozó szervezetek rendelkezésére, hogy megerősítsük reagálóké­pességüket a földrengés utáni el­ső, legkritikusabb napokban” - jelentette be Krisztalina Georgie- va, az Európai Bizottság humani­tárius segítségnyújtási biztosa. Barack Obama amerikai elnök is segítséget ajánlott fel a dél-ameri­kai országnak, de András Velasco chilei pénzügyminiszter szerint az országnak van elegendő saját forrása a károk rendezéséhez. A CNN-nek nyilatkozó geoló­gusok szerint a chileiek még he­tekig számíthatnak kisebb-na- gyobb erejű utórengésekre. Chi­lét 50 éve nem sújtotta ehhez mérhető erejű földrengés, de a válságkezelő hatóságok egyik il­letékese szerint valószínűtlen, hogy drámai mértékben emel­kedne az áldozatok száma. Ttidni kell, hogy ez a földrengés erősebb volt, mint a haitit sújtó januári földrengés, de a központja jóval mélyebben volt, így a felszínen nem volt olyan pusztító, ráadásul az újabb épületeket Chilében - ahol 1960-ban hatezer emberéle­tet követelt egy földmozgás - már földrengésbiztosra tervezik. Nem oszt már ki több pozíciót a kormány Mától az új kormány felállásáig nem lehet új vezetőket kinevezni sem a minisztériumoknál, sem a központi államigazgatási szer­veknél, illetve ezek helyi szerve­inél. „A minisztériumokban nem lehet szakmai tanácsadói és főta­nácsadói címet adományozni és a köztisztviselőknek pluszfeladat nem adható ki” - fogalmazott Szollár Domokos. A kormányszó­vivő szerint olyan európai gya­korlat ez, amelyre a rendszervál­tás óta nem volt példa. A döntés indoka: nem akarják megkötni az új kormány kezét. A kabinet január közepén döntött arról, hogy a választások előtti időszakban több területen, így a személyi kérdésekben, az állami vagyon átruházásával, tá­mogatási szerződésekkel kap­csolatos ügyekben döntési mo­ratóriumot rendel el. A közbe­szerzések területén április 1-jén lép életbe a tiltás. A Fidesz korábban úgy nyilat­kozott, a szocialisták olyan sze­mélyi kinevezésekről döntenek, amelyekkel hosszú időre bebeto­nozzák magukat. Szerintük a ki­nevezések azért veszélyesek és károsak, mert a pártok érdekeit szolgálják. Ilyen kinevezések kö­zé sorolták a Pénzügyi Szerveze­tek Állami Felügyelete és a Köz­ponti Statisztikai Hivatal elnö­kének és a nagykövetek és az uniós biztos jelölését. ■ V. M. Alakuló Fidesz-kabinet EGY FIDESZ vezette kormány­ban pozíciót vállalna Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Pintér Sándor pedig a belügyi tár­ca várományosa. Bár még nincs végleges döntés, a Fi­desz minden valószínűség szerint egy „humán ” csúcs­tárcát állít föl, hogy igazolja: politikájuk középpontjában az emberek állnak. Idetar­tozna az egészségügy, az ok­tatás, a kultúra és a szociá­lis kérdések. Lefújták a cunamiriadókat Szentképpel is verték a diákokat a kollégiumban Diákokat vert meg több fiatal fiú és egy férfi egy katolikus gimná­zium kollégiumában Nyíregyhá­zán, a tanulók közül hárman könnyű sérüléseket szenvedtek és kórházba kerültek. A rendőr­ség elfogott és előál­lított két fiatalkorú gyanúsítottat - kö­zölte a Szabolcs- Szatmár-Bereg me­gyei főkapitányság sajtószóvivő­je. Fülöp Gergely elmondása sze­rint a nyíregyházi kollégiumba négy személy rontott be, ahol há­rom 16-19 éves diákot bántal­maztak. A tanulókat ütötték, rúgták, egyiküket egy falról le­eső szentkép keretével is hátba vágták. Az elkövetők végül elme­nekültek a helyszínről, amikor a portás a nevelőtanárért szaladt. A szóvivő a verekedéssel kap­csolatban elmondta: a nyomozás adatai szerint előzőleg a kollégi­umba tartó fiúkba az utcán két hasonló korú sze­mély kötött bele. A diákok bementek az intézménybe, a kö- tözködők viszont két másik társukkal, köztük egy kö­zépkorú férfival utánuk mentek és Verekedni kezdtek. A csopor­tos garázdaság miatt indult eljá­rás során a rendőrség azonosított egy harmadik verekedőt, egy kö­zépkorú férfit, akit más hatóság is köröz, ellene elfogatóparancsot adtak ki. ■ ■ Hárman kórház­ba kerültek a támadás miatt. Nagy fogás Spanyol és francia rendőrök elfogták az ETA legfőbb parancs­nokát. Ibon Arronateguit Franciaországban vették őrizetbe két társával, akik a gyanú szerint egy spanyolországi akcióra készültek. A letartóztatás­sal 2008 óta ötödször fogták el az ETA legfőbb vezetőjét. A baszk szepara­tista szervezet támadásaiban eddig több mint nyolcszázan haltak meg. Választások 2010 Magyarország megint vizitdü Azzal, hogy Lendvai Ildikó MSZP-elnök elismer­te, jó döntés volt a vizitdíj bevezetése, azt is jelzi, hogy a szoci­alisták újra bevezetnék - mondta Pesti Imre, a Fidesz képvise­lője. Az MSZP úgy reagált: nem akarják újra bevezetni a vizit­díjat, de fenntartják: a Fidesz populizmusának áldozata lett. őszödi szivárogtatás Szili Katalin azt kérte az MSZP elnöksé­gétől, illetve frakcióvezetőjétől, kezdeményezzék a Nemzetbiz­tonsági hivatal baiatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát. Nyakó István szerint az MSZP egyetlen politikusa sem étintett a kiszivárogtatásban. soKASODNAiyMrtÍRTOK Abíróságökon 183 pártot tartanak hi­vatalosan nyilván, közülük 55 a legutóbbi parlamenti választá­sok óta alakult az Országos Igazságszolgáltatási Tanács adatai szerint. Hasonló pártalajiitási hullám a 90-es évek első felében volt jellemző. Az akkor alakult pártok közül 31 működik. alig három hét Tizennyolc napjuk maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választás­ra, eddig az Országos Választási Iroda szerint hat jelölőszer­vezet összesen csaknem 300 jelöltjét vették nyilvántartásba. E9 0 0 jP Folytatódhat a Silvio Berlusconi elleni korrupciós per. A milánói'' —bíróság elutasította az olasz kormányfő ügyvédjének beadványát, és március 26-1 1 * » ^|| J ra tűzte ki a következő tárgyalási napot. A kormányfő legutóbb a tálibokhoz ha- f 'r- ® I ‘ ‘ sonlította a bírókat, amikor meghirdette az igazságszolgáltatás reformját. HUZijjLIj JL^ --J mm' *íí

Next

/
Thumbnails
Contents