Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-26 / 71. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK SOMOGYI GAZDASÁG 11 Az ezüst gyorsan bearanyozta az életét kitüntetés Jó László tanulságosnak tartja a kereskedelmi pályát, élményeiből könyvet írhatna Húsz éve képviseli a somogyi kereskedők és a vendéglátók érdekét, három évtizede van a pályán. Előbb társadalom- biztosítási előadóként vizsgálta a magánvállalkozókat, majd átállt a túloldalra. Hatvannégy éves, s még hosszú időre tervez az üzleti világban - Jó László, a Kisosz somogyi elnökének ítélték oda a Magyar Köztársaság aranyérdemkeresztjét. Harsányi Miklós A foci örök szerelem - ennek is köze volt ahhoz, hogy a kitüntetett nem vett részt a minapi fővárosi ünnepségen. Jó László ugyanis az elismerés bejelentése előtt már lefoglalta helyét a Reál Madrid-Lyon meccsre. így amíg Budapesten ünnepeltek, akkor a somogyi Kisosz-vezér épp egy spanyolországi túrán zarándokolt.- A Rákóczi-ifiben rúgtam a bőrt, jobb szélső voltam még a hatvanas évek derekán - idézte föl. - Akkor melyik fiú ne álmodozott volna arról, hogy ünnepelt focisztár lesz? En is az akartam lenni. A foci iránti rajongás a mai napig megmaradt. Aztán rövid időn belül elszenvedett két lábtörés megpecsételte a sorsát. így a zöld gyep helyett maradt a középiskola. A Táncsicsban érettségizett, s szakmai képzésekre járt. A kaposvári textilművekbe repítette az élet. Hét évet húzott le az üzemben, amely a csúcsidőben egy nagyobb falunyi munkásnak adott biztos kenyeret.- Művezetőként belefáradtam a három műszakba - indokolta a pályamódosítást. A textiles éveket a tb-korszak váltotta Díjazott értékteremtő. Jó László csütörtökön vette át a kitüntetést a fővárosi ünnepségen. Több évtizedes szakmai tevékenységét ismerték el fel. Az ellenőrzési osztály főelőadójaként hamar beleásta magát a maszekvilágba. Felvetésünkre, miszerint akkoriban is vastagon fogott-e a revizorok ceruzája, arról beszélt: más szemlélet uralkodott. Ellenőrzésekből akkor se volt kevés, ám ostobaság lenne egy lapon említeni az utóbbi évek gyakorlatával. S hogy müyen stikliket követtek el a büfések, trafikosok vagy a kor nagymenőinek tartott butikosok? Nagyjából azt, amiről manapság is gyakran hallani.- Nem jelentették be az alkalmazottat vagy a TB-járulékot felejtették el befizetni - így Jó. - Persze a nagyobb állami cégek is ráfaragtak a slendriánságra. Jó néhány vállalatnál, nagyobb gyárnál a táppénz vagy épp a családi pótlék kifizetésével, számfejtésével keletkeztek gondok. Kereken 29 éve döntött úgy: átáll a másik oldalra. Belevetette magát az üzleti világba. Egészen pontosan gyermekruházati-boltot nyitott.- Cicanadrág, mintás póló, farmerdzseki - a kisfiúknak és leányoknak varrt ruhanemű értékesítése szép summát hozott. Magabiztos győzelmet aratott a divat területén. Ahogy mondta: kreativitásban nem volt hiány. A nyugati divat bizony már a hetvenes évektől begyűrűzött az országba. Amint a franciák, a németek vagy az olaszok előrukkoltak egy új szabású ruhával, a magyar gyártók az ehhez kísértetiesen hasonló modellt kereskedelmi mennyiségben szállították a butikosoknak. Virágzott az üzlet, a siker mégis óvatosságra intette. A bevétel egy részét mindig visszaforgatta. A sors később újabb döntés elé állította. Egy barátja elhunyt, s a családtól átvette a dohányboltot. - Volt ott minden, mint a búcsúban - folytatta. - Az ötven felettiek értik, a mai tinik viszont aligha fogják fel, hogy a nyugati szappanok, dezodorok, rúzsok, szemhéjfesték, púderok hihetetlenül felcsigázta a tömegek érdeklődését. Manapság, amikor már a kisvárosokban is giga-áruházak nőnek ki a földből, nehéz elmagyarázni a hiánygazdaság lényegét. A nyolcvanas évek derekán, ahogy megérkezett egy karton szappan, rögtön elkapkodták. Idővel a beszerzési csatorna is bővült: néhány állami cég jogot szerzett a nyugati importra, s tőlük gyakran sikerült megcsípni egy-egy szállítmányt. Persze az osztrák, német vagy épp olasz kirándulásra kiruccanó turisták közül is sokan ajánlották fel szolgálatukat. Idővel az illatszernél is nagyobb keletje volt a bizsunak. Külföldön videóztak AUSZTRIÁBÓL, NÉMETORSZÁGBÓL és az egykori Jugoszláviából is tetemes mennyiségű illatszert és csokoládét importáltak az alkalmi beszállítók - idézte föl. A környéken néhány személy igen szép bevételre tett szert a kereskedelemből. Egyesek később új utakra merészkedtek. A nyolcvanas évek közepétől már nagyobb tételben hoztak be videókazettákat, lemezeket Kilószám vitték a lányok-asszo- nyok. Később már grammban számolt a mester, a nyolcvanas években ugyanis ékszerboltot nyitott. Az ezüst bearanyozta az életét. A rendszerváltás után azonban gombamód elszaporodtak az üzletek, s így újabb ötlet után nézett.- Értékbecsüs tanfolyamot végeztem el - folytatta. - A magam útját jártam, de közben a piac rezdülését élénken figyeltem. A megújulásra törekvés létkérdés az üzleti vüágban. Válságban a luxuskiadásokat fogják vissza leghamarabb az emberek; ez nem okozott drámai meglepetést a kitüntetett kaposvári szakembernek. Azzal viszont már nem számolt, hogy ilyen tartós lesz a hullámvölgy. A szakma tavaly tíz százalékos forgalom-visszaesést élt át az előző évihez képest, pedig már akkortájt sem volt diadalmenet a kiskereskedők élete. Jó állítja: bárki, bármit szövegelhet. Amíg nem lesz sok új munkahely, a béreket nem emelik meg tisztességesen, addig nem reménykedhetünk változásban. - A Kisosz ezért száll síkra; a gazdaság felpörgetése nélkül aligha lesz érezhető elmozdulás - vélte. - Rakétatempóra kell kapcsolni, különben a válság csak tovább mélyül. Rendet raknak az utakon Kaposvár Idén már több mint 800 kátyút tüntettek el Százezres kár a balatoni gyümölcsösben Negyven gyümölcsfa égett el szerdán késő este Siófok külterületén. A kárt százezer forintra becsülték - közölte a katasztrófavédelmi ügyeletes. Az avartűz terjedt át a széplaki gyümölcsösbe, s ekkor semmisültek meg a fák. A siófoki tűzoltók vonultak ki, tudtuk meg. A nap folyamán hat avartűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat. Siófok, Kadarkút, Bal- atonlelle továbbá Somogyszent- pál külterületén dolgoztak. Csütörtökön sem unatkoztak az egységek: Ötvöskónyi valamint Bábonymegyer térségében is nádastűz ütött ki. ■ H. M. Tíz éve bérelt telephelyen, kölcsön gépekkel kezdtek dolgozni a Kaposvári Közterület-fenntartási Kft dolgozói. A szakma és a lakosság ma már a régió egyik legismertebb vállalkozásaként tekint a vállalkozásra.- Április elsején ünnepük a vállalkozás megalapításának tizedik évfordulóját. Merész lépés volt a cégalapítás?- Határozott elképzelések birtokában kezdtük el a munkát - felelte kérdésünkre Bank György, a Kaposvári Közterületfenntartási Kft. ügyvezető igazgatója. - Induláskor nem volt túlságosan könnyű a helyzet. Kemény munkával azért túljutottunk a megpróbáltatásokon. Az emberek esze és a szíve helyén volt; a kiváló közösségi szellem a nehezebb periódosukon is átsegített. A tisztességes viszonyok megteremtése alapozta meg jövőnket.- Mi volt az első nagy sikerük?- Az első megrendelésre a mai napig emlékszem. Nem tétováztunk, eredményesen teljesítettük a megbízást. Azóta Kaposváron, a megye más településein és a régióban rengeteg megrendelést nyertünk el. Az út- és járdaépítéseken kívül forgalomtechnikai feladatokat is ránk bíznak, s KRESZ-táblák elhelyezésével is foglalkozunk. Álltuk a sarat, rövid időn belül megsokasodtak a megrendelések.- Mekkora szerepet játszott a gépesítés?- Óriásit Bérelt telephelyen, bérelt gépekkel startolt el a vállalkozásunk. Azóta hatalmas változást éltünk át; évek óta saját tulajdonú telepheüyel rendelkezünk és már két aszfaltmarónk is van. Egyértelmű sikert jelent, hogy amíg korábban csak hengerelt aszfaltot használtunk munkánk során, addig már évek óta újra hasznosítjuk az alapanyagot. Ennek köszönhetően öntött aszfalttal is dolgozunk.- Bár még csak március van, építkezések, útfelújítások özö- nén vannak túl Kaposváron. Beindult a tavaszi nagyüzem?- Közvetlen kapcsolatban állunk a városgondnoksággal. Szerintem meglehetősen gyorsan reagálnak a lakossági jelzésekre, problémákra, amelyet nyomban jeleznek felénk. Kaposváron az idén is jelentős kátyúzási munkálatokat végeztünk el. Március végéig közel 70 utcában több mint 800 gödröt és úthibát szüntettünk meg. S ez még csak a kezdet!- Lesz folytatás?- Tudomásom szerint újabb kátyúzásra, járda- és útfelújításra nyűik hamarosan lehetőség. Jó lenne talán bizonyos szakaszokat öntött aszfalttal átépíteni. Szerintem ez - bizonyos esetekben - még a térköves megoldásnál is gazdaságosabb és időtál- lóbb lehet. A fővárosi Hűvösvölgyi úton több küométemyi hosz- szúságban így újították fel a járdát, Somogybán is érdemes lenne elgondolkodni ezen a megoldáson.- Hogyan ünnepel a csapat?- Valamennyi munkatársunkat meghívjuk a találkozóra. S közösen idézzük fel a mögöttünk hagyott időszak legemlékezetesebb pillanatait. ▲ HIRDETÉS Hagyományosan érlelt darabolt sonka, Füstölt frikandó sonka .................. Fü stölt hátsó csülök. Üzleteink: i KAPOSVÁR Budai Nagy Antal u. 9. 336-82-321-046 Kossuth Lajos u. 61. 336-82-423-014 > TOPONÁR Posta u. 2. W 336-82-427-939 Nagykőn 331-82-422-122 WWW Ml IMIN VIKII I INI 0 BK9 ARNYt KOLASTECHNIKA /400 Kapo wm. íhimi.utif I) u 4. Il i 111 onn FAX 02/4 11 000 ínto^ rt’donyholt int©