Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-25 / 70. szám
6 i *. a GAZDASÁG 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Élményfürdők - túl sok a jóból? akvapark Szeged: 27 méteres toronylecsúszás - Hajdúszoboszló már a vendégeké Igazán látványos, vendégcsábító a most megnyílt hajdúszoboszlói élményfürdő. Ez Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, másfél százezer vendégre számítanak Egy hónap alatt két óriási, fedett élményfürdővel gazdagodik a hazai akvaparkok amúgy is színes palettája. Már megnyílt a hajdúszoboszlói Aqua-Palace, a szegedi Napfényfürdő Aquapolis pedig péntektől várja a vendégeit. Németh Márk A március 26-án nyíló szegedi Napfényfürdő Aquapolis legfőbb attrakciója egyedülálló csúszdaparkja lehet, amelyben Európa leghosszabb, egy 27 méter magas toronyból Induló vízicsúszdája is helyet kapott. A négyszintes, egyszerre 2500 vendég fogadására alkalmas fedett wellness- és élményfürdőnek más sajátossága is lesz: a gyógyászati részlegében kórházat alakítanak ki. „Évi 400 ezer vendéget várunk az idén a megújult komplexumba a korábbi fürdő 100-200 ezer látogatója helyett" - mondta Hülvely István, a beruházó Ligetfürdő Kft.-ben szakmai befektetőként részt vevő Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. Várakozásai alapján az élményfürdő forgalmának kilencven százalékát belföldi és romániai, szerbiai vendégek adhatják majd. A nyolcmilliárd forint értékű beruházásból hármat állami és uniós támogatásból, hármat MFB-hitelből állnak, a többit önerőből. Magánál az él- ményfürdő-beruházásnál húszharminc éves megtérüléssel számolnak. Az igazán komoly hasznot a szomszédban lévő, kétmilliárd forintos beruházással megújuló és a fürdő forgalmára építő Forrás Hoteltől várják. „A szegedi Aquapolis megnyitása évi 100-200 millió forintos többletbevételt jelenthet” A VÁLSÁG MELLETT (1 júliusi áfaemelés, de a HlNl-hisz- téria is kedvezőtlenül érintette a fedett élményfürdők forgalmát „Mindezek következtében a bevételeink körülbelül 30 százalékkal maradtak el a várttól 2009-ben” - mondta Kelecsényi Ágnes. Hozzátette: az újpesti Aquaworld Vízibirodalomnak a mellette lévő mondta Hülvely István. Körülbelül 25 éves megtérüléssel számol a Hungarospa Zrt. is a március elején átadott, a nagyközönség előtt a napokban megnyitott Aqua-Palace fedett élményfíirdő- je esetében. A 4,8 milliárdból megvalósult (ebből 2,25 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás) beruházás keretében többszintes, fedett élmény- fürdőrendszerrel egészül ki Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Az új épület földszintjén tematikus medencék - többek közt trópusi fürdő, jégbarlangfürdő, római fürdő - várják a vendégeket, az első emeleten családi és Ramada Resort hotellel együtt tavaly összesen 402 ezer látogatója volt A debreceni Aqua- ticumban is csökkent a fürd& zők száma a múlt évben. „Ösz- szesen 194 ezer vendégünk volt, ez a 2008-as évhez képest hat százalékkal kevesebb. Ezt nem tartjuk rossz eredménynek, nagyobb visszaesésre számítottunk a válság hatábabafürdő, szaunavilág található, a második szinten pedig uszoda van. „A fedett élményfürdő által 150 ezer fővel nőhet a teljes komplexum évi 1,3 millió fős látogatottsága” - mondta Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezér- igazgatója. Elmondása szerint a hazai vendégek mellett Romániából a legnagyobb az érdeklődés, de hagyományosan erős a lengyel vendégforgalom is. A vezér- igazgató úgy véli, még támogatással együtt is csak olyan helyen érdemes élményfürdő-fej- lesztésbe vágni, amely már eleve ismert, s megvan a kellő infrastruktúrája és vendégszáma sára” - mondta Fazekas Lajos. Az igazgató az idei első fél évben további visszaesésre számít a belföldi és a külföldi vendégek tekintetében. Az Aquaworldnél az év második felétől már 8-10 százalékos vendégszámbővüléssel és 15- 20 százalékos bevételnövekedéssel számolnak a tavalyi alacsony bázishoz képest. ezek a feltételek Hajdúszoboszló esetén adottak voltak. A piaci szereplők szerint a gyerek-, felnőtt-, nyugdíjasigényeket egyaránt kielégítő, 365 napon keresztül nyitva tartó fürdőké a jövő. Ezért arra számítanak, hogy folytatódik hazánkban a strandok, fürdők ilyen irányú átalakítása, felújítása. „A fejlesztések mennyisége azonban nincs összhangban a fürdőzők, azon belül is elsősorban a külföldi vendégek számának a csökkenésével” - mondta lapunknak Kelecsényi Ágnes, az Aquaworld Zrt. marketing- és értékesítési igazgatója. Hasonlóan látja a helyzetet Fazekas Lajos, a Aquaticum Mediterrán Élményfürdőt üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta: már most is sok az élményfürdő Magyarországon, a piacon a fizetőképes kereslethez képest túlkínálat alakult ki. Úgy véli, a fejlesztések földrajzilag is átgondolatlanul történtek. Mindezek hatására szerinte a piac tovább fog szeletelődni, így lesznek olyan fürdők, amelyek nem bírják a növekvő versenyt, és nem tudnak önállóan megállni a piacon. Talán a nyár jobb lesz, és több vendég megy lubickolni a fürdőkbe HIRDETÉS_________________________________________________________________________ JUTALOM KAMAT Aktív Ügyfeleink új megtakarításait most kimagasló kamattal jutalmazzuk.' Raiffeisen Jutalom Lekötött Betét O 6 hónapos futamidejű Q Új megtakarításra éves kamat és EBKM: 7,00% O Nem akciós EBKM: 4,40% - 4,60% Eves kamat és EBKM: *Az akciós ajánlat a 2010. március 1-jétől újonnan megadott 6 hónapos betétlekötési megbízásokra visszavonásig érvényes. A Raiffeisen Jutalom Lekötött Betétbe Ügyfelünknek a 2010. február 19-i Bankunknál nyilvántartott, összesített megtakarítási állományához képest kell új, minimum 500 000 forint összegű bankon kívüli forrást elhelyeznie. Az akciós kamat akkor érhető el, ha a lekötés dátumát követő hónaptól kezdődően Ügyfelünk bármelyik Raiffeisen hitel- és/vagy bankkártyájával legalább 4 egymást követő hónap mindegyikében minimum 30 OOO forint értékben vásárol. A nem akciós EBKM értékek a 2010. március 1-jén hatályos Lakossági Kondíciós Listának megfelelően kerültek feltüntetésre. A Raiffeisen Jutalom Lekötött Betét, a Raiffeisen Bázis Számlacsomag kivételével, valamennyi lakossági forint Raiffeisen számlacsomag konstrukcióhoz kapcsolódóan igényelhető. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletes feltételek .megtalálhatóak a Bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában, üzletszabályzataiban, továbbá a betétlekötésre irányuló egyedi lekötési megbízásban. Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB BANK ® 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Már visszautalt az APEH 22 milliárdot Jól halad a bevallások feldolgozása. Az eddig beérkezett - az elmúlt évhez képest 130 ezerrel több, 2,923 millió - adóbevallás 96 százalékát már feldolgozta, javított állapotban könyvelte az APEH. 22,5 milliárd forintot pedig már kiutalt az adózóknak. Jó ütemben halad az ellenőrzés is. A március 22-i hét elejéig befejezett 58 ezer vizsgálat 13 százalékkal több, mint tavaly. A bevallások utólagos ellenőrzése és a járulékellenőrzések száma is csaknem negyedével több volt. Az adókülönbözet meghaladja a 130 milliárd forintot. ■ A BUX index 2010. március 24-én 246001 Nyitóérték: | | Változás: 1,36% |. MMA 24332 T 24 200 Záróérték: —i----- 24442 24 100 Előző napi............. , 1 24000 Zá,rínjk: 15:30, a New ¥ork4 (?- 24114 tőzsde nyitása /1 po3nf/^ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK____________2010.03.24. má k, wwmmmmmm Mól 20200 3,06 3492 OTP 7051 1,57 29643 Danubius 3 525 1,29 2 Rába___| 832 A,09 Ú43 Fo tex________423 0,71 150 VE SZTESEK_______________forrásáét *fc*É »*«&« mmm »■ Synergon 724 -1,76 25 ANY 870 -1,13 ____3_ KE G_________445 -1,11 232 Ér oász 22450 -0,22 0_ Egls 21155 -0,21 115 A BUX index az elmúlt napokban 24200 ’ 24114 24100 ,3037 24000 f 23900 \ ^ f\ 2387rf 23800 y V f 23700 23 781 \ / 23600 \/ 0 23546 23 500.----------------------------------po ny/ 03.16 03.17 03.18 03.19 03.22 03.23 /“ó FORRÁS.- BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 03.24.) Új elszámolási ár EUROBÚZA 2010. május__________27 500 TA KARMÁNYBÚZA 2010. május ___ 27 300 TA KARMÁNYKUKORICA 2010. május__________29 500 TA KARMÁNYÁRPA 2010. május______ 28000 OL AJNAPRAFORGŐ 2010. május__________83 000 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2010. március 24-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft í t t 263,69 197,14 184,59-0,32 Ft +1,91 Ft +0,39 Ft Forintbetéti* kamatok (%) Alllanz Bank ’ 4,75 5,00 Budapest Bank 3,25 3,25 Erste Bank 4,00 4,40 K&H Bank*** 3,30 5,10 MKB Bank ' 4,44 4,54 OTP Bank _ J,50 1,50 . OTP Bank**** 5,91 Raiffeisen Bank** 5,60 5,30 * ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA. ** AKCIÓS. *** 3 HÓ HELYETT 6 HÓ. * * * ’ KAMATMOST EXTRA BETÉTAKCIÓ. Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 03.24.) ________________Vételi Eladási Al lianz Bank 257,95 271,18 Budapest Bank 256,44 272,30 CIB Bank_______253,91 275,07 Ci tibank 254,09 275,27 Erste Bank______257,00 271,80 K& H Bank 257,06 271,86 MKB Bank______258,08 271,32 _O TPBank 257,50 270,70 Raiffeisen Bank 258,80 270,44