Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám

2010. MÁRCIUS 21.; VASARNAP 3 SOMOGYI KÖRKÉP Szűrtek és szúrtak a családi napon lions Kántor Sándorból feladat lett: fotójából puzzle-t raktak ki az ifjak szombaton Hajrá Kodály! - buzdították kedvenceiket a diákok. A pergő programokban nem volt hiány a Lions kaposvári családi napján, 160-an versenyeztek Belehúztak. Pontokra és időre ment a sorverseny Megmozgatták a közösséget: a szülők sem hiányoztak A szeretetnek ezer arca van - jegyezte meg elér- zékenyülve egy nyugdíjas asszony a Lions Club Ka­posvár családi napján. Harsányi Miklós Közel ezer érdeklődőt vonzott a rendezvény, amelyet a nemzetkö­zi Lions szövetség programsoro­zatához kapcsolódva tartottak meg. Sportverseny, egészségügyi vizsgálatok és véradás - ez sze­repelt a szombati programban. Amíg a sportcsarnok emeletén az ingyenes szűrővizsgálat előtt hosszú sorok kígyóztak, azalatt valódi viadal bontakozott ki a ko­sárpályán. Feszültség és izga­lom: a délelőtti órákban tizenhat kaposvári iskola diákjai mérkőz­tek meg. Teremhoki, kosárra do­bás és futóverseny tarkította az izgalmakban bővelkedő össze­csapást. Rózsaszín, sárga, zöld, kék pólós fiúk és lányok ver­sengtek a minél jobb helyezé­sért. A srácok állták a sarat; a bajnokesélyesnek kikiáltott csa­pat hozta a formáját, értékes pontokat gyűjtött össze mindjárt az elején. Tudásuk előtt sokan meghajoltak, ám a következő számban már az ellenfél sprin­téit gyorsabban. Szülők, nagyszülők és diák­társak tömege szurkolt a csapat­nak. A népes közönség soraiban számos ismert arc is feltűnt.- Még engem is megleptek a gyerekek - mosolyödotttel Kán­tor Sándor 168-szoros válogatott röplabdázó, szövetségi kapitány. A neves kaposvári sportember fotójából puzzle-t raktak ki az if­jak. - Ilyen megmozdulásokra van szükség, amely a Lions ne­véhez fűződik - így Kántor. - Kézzel fogható segítséget nyújta­nak a gyerekeknek és az idő­sebb korosztálynak is. Az egészségügyi szűréseket rendkívül fontos feladatnak ítéli meg a Lions Club kaposvári szevezete. Glaucoma, hallás-, anyajegy-, mozgásszervi-, anya- jegyvizsgálat várta a megjelen­teket. Ezenkívül vérnyomás-, és csontsűrűségmérésre is lehető­ség nyílt. Farkas Zoltán, a Lions Klub hazai szövetségének kor­mányzója is ellátogatott a kapos­vári rendezvényre. Pintér Istvánná elnök rámutatott: ezút­tal is minél több emberre kíván­ták kiterjesztem a vizsgálatot. A nap folyamán szinte megállás nélkül érkeztek betérők; az idő­sebbek és fiatalok egyaránt kér­tek és kaptak segítséget, jó taná­csot. A kórház és a váradóállo­más munkatársai fogadták a je­lentkezőket.- Szerintem a maximumot hozták ki magukból az egész­ségügyi szakemberek - szórta a dicséretet Lukics Jánosné kapos­vári nyugdíjas, aki anyajegy­vizsgálaton vett részt. - Sajnos, sokan túl későn fordulnak or­voshoz. Épp ezért lényeges, hogy a lakosság rendszeresen részt vegyen a szűréseken. Gratulálok a szervezőknek, hogy ilyen sok embernek adtak esélyt. Egy széken várt a sorára Báló István. A nyugdíjas férfi több vizsgálatra jelentkezett. - Meg­tanultam a leckét: rendszeres kontrollra van szükség - jegyez­te meg. - S remek, hogy élet­módtanácsokat is adnak. Csaknem harminc segítő mű­ködött közre a szervezésben. így - Munkácsy Mihály Gimnáziu­mon kívül - a Kaposvári Egye­tem (KE) munkatársai is komoly segítséget nyújtottak. A testne­velési tanszék tanárai állították össze a sportprogramot. Borbély Csaba, a KE oktatási rektor-he­lyettese a Lions program kap­csán arról beszélt: nemes ügyről van szó, amely sikerre van ítél­ve. A campus elkötelezett a tár­sadalmi szerepvállalás iránt, mi­nél több városi, megyei és régiós program részese kíván lenni. A Lions Club Kaposvár a tombolafelajánlásokból befolyt összegből a kaposvári Zita Gyer­mekotthonnak vásárol sportesz­közöket, jelezte Vargáné Bíró Éva koordinátor. S mit hoz a jövő? A civil csapat már az újabb rendezvényre készül. Legköze­lebb a Festők városán találkoz­nak a lakossággal. Hasított a rock 'n' roll Bogláron: tizennyolc banda tizenöt perce- Hasít a rock 'n' roll - így fogalma­zott Mits Gergely zsűritag, basz- szusgitáros, a Kodolányi lános Főiskola oktatója szombaton Bal- atonbogláron, ahol már tizenhar- madszor rendezték meg a Légrá- di Antal Tehetségkutató Rock­fesztivált. A bogiári, immár országos hí­rű rockfesztivál a helyi művelő­dési ház és a bogiári nagyren­dezvényeket jegyző Helyiérték Egyesület szárnyai alól nőtt ki. Idén tizennyolc banda élt a szó szerinti „tizenöt perc híméwel“, ennyi időt kaptak a fellépők ar­ra, hogy a komoly szakmai szín­vonalról árulkodó zsűri előtt bi­zonyítsanak.-Eleinte ez a környékbeli és a megyei zenekarok fesztiválja volt, most már az ország számos pontjáról érkeznek ide fiatalok - mondta Keserű Zoltán, a szerve­ző Helyiérték Egyesület elnöke. - A fiatalok élvezik a zene örömét, tanulnak egymástól, odafigyel­nek egymásra és megtanulják, hogy milyen felelősséget és alá­zatot kíván a színpad - így Kese­rű Zoltán, aki szerint hatalmas a program közösségformáló ereje.- Nagyon nagy dolog, hogy ezek a fiatalok felkészültek és meg is merik mutatni magukat - lelkesedett a többi zsűritaghoz hasonlóan Nagy Illés, a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) pályázati koordinátora. A díjazottjai hangszereket, stúdióidőt kaptak, s az sem elha­nyagolható, hogy a legjobbak az ország nagy, meghívásos feszti­váljain szerepelhetnek. A' fészti- vál szombat este Lovasi András zenekara, a Kiscsillag koncertjé­vel zárult. ■ Füleki T. A fiataloké volt a színpad, a képen a fővárosi Field Street Buzsáki tűz: felrobbant egy gázpalack is (Folytatás az 1. oldalról) Hírportálunk, a Sonline.hu úgy tudja: egy csaknem száz négyzet- méter alapterületű családi ház te­tőzete, illetve a közeli melléképü­let teteje borult lángba. A Lenin utcai esetnél a marcali tűzoltókon kívül a kaposváriak is kivonul­tak. A megyei katasztrófavédel­mi igazgatóságon elmondták: a helyszínen órákig dolgoztak a tűzoltók. A tűzben egy 11,5 kilós PB gázpalack felrobbant, egyet si­került kihozni a lángoló épület­ből. Személyi sérülés nem tör­tént, az anyagi kár tízmillió fo­rint. A tűz keletkezési okát firta­tó kérdésünkre jelezte: még vizs­gálják. ■ Füleki T.-Harsányi M. HIRDETÉS | a i^bitis i ii B, | HIlCVÉTir. S0NUNE.hu /"""A ÚJ HELYEN PÉCS // J FORRÁSÜZLET 1,em. —I ;\U7‘urA&lÉW KATTINTS RA ___TE isi E3T23

Next

/
Thumbnails
Contents