Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-26 / 48. szám
14 Emberölés a vád késelés Egy szelet hús miatt ölte KRIMI&HIRDETÉS Tolvajok ébresztették a járműszállító sofőrjét Trükkös tolvajok loptak meg román állampolgárokat az M7-es autópályán. A járműszállítóban pihenő férfiak arra lettek figyelmesek, hogy a gépkocsi ablakán ismeretlenek kopogtatnak, és vélhetően bolgár nyelven magyarázzák, hogy gond van a j árművel. A sofőr és utasa gyanútlanul kiszálltak, a jármű végéhez mentek. Aztán látták, hogy a tettesek elfutnak, beugranak egy autóba, és elhajtanak. Persze előtte kifosztották a vezetőfülkét. A kár meghaladja a 400 ezer forintot. Emberölés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség az ellen a szuloki férfi ellen, aki tavaly októberben egy szelet hús miatt megkéselte a testvérét. Jakab Edit Az 52 éves vádlott és testvére együtt éltek szuloki házukban. Rendszeresen italoztak, és olyankor nem volt ritka köztük a szóváltás. Tettlegességre azonban a bűncselekmény elkövetésének időpontjáig nem került sor közöttük. Tavaly október 29- én délelőtt a vádlott ismerősei portáján ház körüli munkákat végzett, közben nem kevés szeszes italt fogyasztott el. Hazaérve összeveszett testvérével, aki szintén nem volt már józan. Azon kaptak össze, hogy testvére számon kérte a vádlottól, hogy miért ette meg az ő ennivalóját. Veszekedtek, majd lökdösődni kezdtek. A vádlott hiámeg testvérét ba mondta testvérének, hogy hagyja abba a lökdösődést. Emiatt a férfi dühbe gurult, felkapott egy tízcentis pengéjű kést, és hasba szúrta testvérét. A szúrástól erősen vérző sértett a folyosóról az udvarra támoly- gott, ahol összeesett. A helyszínre érkező mentők már eszméletlen állapotban találták, a kórházba szállítása előtt a helyszínen elhunyt. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. Három bíróság is körözte, a marcaliak elfogták Napszemüveget spájzolt a nyárra a tolvaj Balatonszentgyörgy térségében az autópálya-felhajtónál igazoltatás közben a zavart viselkedésé miatt lett gyanús a marcali rendőröknek az egyik autó utasa. Bár nem volt nála semmilyen, a személyét igazoló okmány, a bediktált adatok valósnak bizonyultak. Ám a számítógép által kidobott fénykép már nem hasonlított a férfira. Búzás László marcali rendőrkapitány elmondta: a további ellenőrzés derítette ki, hogy a 49 éves üllői férfit a tatai, a monori és az egri bíróság is körözi vagyon elleni bűncselekmények miatt. A férfit őrizetbe vették. ■ Vigmond E. Két nagy értékű napszemüveget akart ellopni hétfőn késő este egy kaposvári áruházból egy kőkúti férfi. Először letépte az áruvédelmi cédulákat a napszemüvegekről, majd azokat a ruhájába rejtette. Az áruház biztonsági kamerái rögzítették a férfi ténykedését, így hamar fény derült a lopásra. Amelyet egyébként elég feltűnően követett el, nagyobb feltűnést talán csak akkor keltett volna, ha napszemüvegben akar távozni a sötét éjszakába. A tolvaj ellen lopás miatt indított eljárást a Kaposvári Rendőrkapitányság. ■ Jakab E. ■ Zavartan viselkedett, ez lett gyanús. ■ A biztonsági kamerák buktatták le. somogyi hírlap - 2010. február 26.. pénte /---------------------------------------------1 éves lettem! BUDAI BENDEGÚZ DÁNIEL ma ünnepli születésnapját. Szeretettel köszöntik a somogyjádi nagyszülők és a família V________________ JÖVŐ KEDDIG FOKOZATOS FELMELEGEDÉS NAPI MENÜAJÁNLAT TOVÁBBI AJÁNLAT ÉS ÉTTEREMKERESŐ A SONLINE.hu HÍRPORTÁLON! ftOMBARD |Ek L\ » Kaposvár, Honvéd u. 8. www.bombardierpub.hu 82/423-721; 70/318-3363 Húsleves Rántott szelet, mexikói rizs Nap menü: 700 Ft Városon belül kiszállítást vállalunk! 8 Kaposvár, Szondi u. 5. 30/411-5973, s' 70/314-4769 Májgombóc leves A. Stefánia vagdalt burgonya saláta B. Pincepörkölt, savanyúság C. Szilvás gombóc, porcukor Menü ára: éthordóban 520 Ft Mikrózható edényben 570 Ft kiszállítással NAPONTA KÜLÖN RENDELHETŐ: rántott sertésszelet, hasábburgonya, savanyú 750 Ft Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Inlo: 82/528-113 Desszertek gyerekeknek sütés nélkül Sütik, melyekhez nem kell mikro, sütő, tűzhely, csak tíz ügyes uj- jacska. Kekszből készíthetünk keksztekercset vagy golyócskákat meggyel töltve, amelyeket mandulába, dióba, csoki-vagy kókuszreszelékbe forgathatunk. A KEKSZTEKERCS HOZZÁVALÓI: 25 dkg darált keksz, 10 dkg porcukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 dl feketekávé (koffeinmentes), darált dió, 1 csomag vaníliás cukor. krém: 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaópor. elkészítés: A kekszet ledaráljuk, és a porcukorral, a dióval, a kávéval és a vaníliás cukorral összegyúrjuk. Porcukorral meghintett alufólián négyszög alakúra kinyújtjuk. Megkenjük a következő krémmel: a vajat a porcukorral és a kakaóval habosra keverjük. A kekszlapot feltekerjük. Külsejét, ha ragad, kókuszreszelékkel megszórjuk, és alufóliába csomagolva hűtőszekrénybe tesszük. Néhány órát pihentetjük, majd ferde szeleteket vágunk belőle. A babapiskótát krémekkel, gyümölcsökkel megbolondítva finom édességek készíthetők. tejfölös-ananászos süti HOZZÁVALÓI: 3 pohár tejföl, 1 doboz hab tejszín, 1 csomag habfix, 1 citrom, 1 csomag babapiskóta, 3 evőkanál porcukor, 1 ananász- befőtt. Felverjük a tejszínt a fixálóval. A tejfölbe reszeljük a citrom héját, belecsavarjuk a levét, hozzáadjuk a cukrot, összekeverjük, majd beleforgatjuk a tejszínhabot is. Egy szögletes jénait kibélelünk folpackkal, az aljára rakjuk az ananászt. Beborítjuk egy réteg krémmel, babapiskótát helyezünk rá, bevonjuk krémmel, újabb sor piskóta, majd krém. Éjszakára hűtőbe tesszük. Szeletelve fogyasztjuk. [ J fi | 11 1111 K I y iEpflSk'*' TÖRTARANY FELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZÉRT a legmagasabb napi áror 3400 Ft/g TESCO ÉKSZERÜZLET y 82/411-386 < > Ezen a felületen. mindössze 3000 forintért I köszöntheti szeretteit! k _________________ 1 te mpó JOVO KEDDIG FOKOZATOS FELMELEGEDES reggeli ^mérséklet + déli lelhí)zet •'Siótok ... *Fooyod vfab 8-*C.-. 11 “C *• -Kaposvár Csurgó. • 4 °c • “ ^ .) * c Nagyatád- 4 oC JSjjjjjgT '■* ' Készíttette: BBHE21IEHÍ fws üiiir f^zones lója * / Somogy megyében ma a reggeli ködfoltok eliúnnek, de nyugatról 15 «#» beborul az ég. Már délelőtt elered, délután pedig megerősödik az eső. Élénk, gyakran erős déli, éjszaka északnyugati szél fúj. A jel- , lemző hőmérséklet reggel 4, kora délután 7. szombat reggel 4 fok Viznomerseklet körül alakul. Duna 4 °c A legvalószínűbb folytatás: Ti t 4 »r szombaton erős északnyugati széllel hidegfront érkezik. Visszaesik * ,sz“ '57* a hőmérséklet Nyugatról várhatóan egyre nagyobb területen süt ki Balaton a Nap. északkeleten viszont borongós, esős időre van kilátás a kora Velencei-tó 4 °C délutáni órákig. Fertő 2 °C Orvosmeteorologia: gyenge melegfronti hatás várható. Tisza-tó 3 C Közlekedés-meteorológia: az ilyen nyálkás időben sokkal lassabban célszerű a körforgalmakat megközelíteni. Ugyanis nagy sebes- Hójelentés ségnél nem lehet biztonságosan követni az ívet. (A korforgalomból való kíhajtást mindig jelezni kell!) Dachstein 70-180 cm Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Semmering 40-110 cm Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Livigno 120-220 cm előrejelzés: www.eumet.hu Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Közoktatási Típusú Sportiskola OM azonosító: 034Í43 7400 Kaposvár, Béke utca 75. Tel.: 82/411-628 e- mail: titkar@gyakorlo-kap.sulinet.hu internet: www.gyakorlo-kap.sulinet.hu K Igazgató: Molnár Anna ^ Szeretettel várjuk leendő első osztályos tanulóinkat és szüleiket BEIRATKOZÁSRA 2010. március 2-án 8.00 órától 17.00 óráig f—-----------20 10. március 3-án 13.00 órától 17.00 óráig iskolánk könyvtárába PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 17.§-a, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. §-a alapján. A PÁLYÁZAT CÉLJA: Az álláskeresők önfoglalkoztatásának elősegítése beruházási és/vagy jövedelemkiegészítő támogatással. A PÁLYÁZAT ALANYA: Pályázatot nyújthat be a munkaü^i központ nyilvántartásában szereplő személy, aki a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően legalább 3 hónapja folyamatosan regisztrált álláskereső vagy rehabilitációs járadékban részesül és önmaga foglalkoztatását vállalkozói jogviszonyban, oldja meg. A TÁMOGATÁS FORMÁJA, MÉRTÉKE:- vissza nem térítendő tőkejuttatás maximum 2millió Ft és/vagy- legfeljebb 6 hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: a vissza nem térítendő tőkejuttatásra vonatkozó pályázatoknál: 2010. május 3. a hat hónapra vonatkozó támogatásoknál, folyamatos, de legkésőbb 2010. november 30. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó pályázati egységcsomag a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ kirendeltségein térítésmentesen átvehető, ahol a pályázattal kapcsolatban további információ kérhető, illetve kinyomtatható a www.ddrmk.hu honlapról. J*OZU T->\ DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT p° 4 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 46, ; T | TELEFON: (72) S06-800. FAX: (72) 606-804, i *-yc\ í- E-MAIL: DDRMK@LAB.hu , 4 ÁFSZ ' INTERNET: WWW.DDRMK.HU NAGYI KONYHÁJA Kaposvár, Fő u. 35. Tel.: 82/315-433; 30/323-7170 1. Franklurtileves Diós tészta 560 R 2. Gulyásleves Ízes bukta 560 R Fogadó a Bárányhoz Kaposvár, Városház u. 4. Tel.:(82) 527-600, Fax: (82) 527-603 E-mail: fogadoabaranyhoz@t-online.hu http://fogadoabaranyhoz.internettudakozo.hu MAI MENÜ: Korhelyleves füstölt csülökkel 1. Chef ajánlata (sertésszelet baconnal, sonkával, sajttal töltve) 2. Gombafejek rántva, rizzsel, tartámnártás A napi menü igénybe vehető naponta 11.30 és 14.30 között. Ára: 900 Ft j|D‘l JpRsénERfnJ Kaposvár, Zárda u. 3. Tel.: 82/510-560 1. Raguleves Túrósgombóc 2. Felesborsó leves Parajmártás, párolt csirkemell, sós burgonya Menü ára: 560 Ft Kaposvár, Achim A u. 4. Corsó Bevásárlóközpont 20/462-9935 MAI MENÜ: A Bableves, aranygaluska B Paradicsomleves, szalonnás sertéssült, rizi-bizi A MENÜK ÁFtA EGYSÉGESEN 550 F Kilátó Vendéglő Kaposvár, Csalogány u. 56/a. 30/629-6797 Menü ára 650 Ft