Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-26 / 48. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 26., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP Jövő héten kedden és szerdán lesz az iskolai beiratkozás A gyarapodás költségvetése kaposvári modell A költségvetés harmadát fejlesztésre fordítják ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A tanköteles korú, az idén május 31-ig a hatodik életévüket betöltő gyermekek beíratása az idén március másodikán 8 és 17 óra között, március harmadikán pedig 8-tól 16 óráig lesz a lakókörzeti általános iskolákban. A beiratkozáshoz szükséges az óvoda vagy a Nevelési Tanácsadó szak- véleménye és a gyermek személyi lapja. A beiratkozási körzetekről az óvodák, általános iskolák adnak felvilágosítást. A városban működő egyházi iskolákban ettől eltérő időpontban lehet a beiratkozás, melyről az intézmények adnak tájékoztatást. Március végéig kérhető a támogatás Március 31-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket a szociális irodába azoknak a 13 éves lányoknak a szülei, akik be szeretnék adatni gyermeküknek a méhnyakrák elleni védőoltást. Kaposvár közgyűlése 2008-ban döntött a védőoltás támogatásáról, az idén az 1997-ben született kaposvári leánygyermekek szüleinek nyújt anyagi segítséget a város az oltóanyag megvásárlásához. Az érintett 13 éves gyermekek szüleinek a napokban postázták a nyomtatványokat, amelyeket március végéig kell visszajuttatni a szociális irodába. Igazolás kell, hogy kapják a támogatást Az idei tanévre albérleti támogatást, kollégiumi férőhelyet elnyert hallgatóknak február 15-ig kellett igazolást benyújtaniuk a népjóléti igazgatósághoz arról, hogy az első félévi vizsgakövetelményeiknek eleget tettek, illetve beiratkoztak a második félévre. Az igazolások benyújtásának elmulasztása esetén a támogatást megszünteti a hivatal, ezért felhívják a támogatásban részesülők figyelmét, hogy akik még nem tettek eleget kötelezettségüknek, pótolják! Bár a kormány az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetését készítette el, Kaposvár folytatja beruházásait, hogy 2010- ben is munkát adjon a városban élőknek. A bajban nem elvenni, hanem adni kell - határozta meg Szita Károly polgármester a gazdasági válság kirobbanásakor kidolgozott kaposvári modell alapelvét 2008 őszén. Ennek nyomán tavaly után idén is olyan költségvetést állítottak össze a városházán, amely a megszorításokkal szemben valóban ad, munkahelyeket teremt. A kormány másképpen cselekedett: az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetését készítette el, 2009-hez képest 609 millió forintot vesz el a kaposváriaktól. Az elmúlt nyolc évet tekintve még szomorúbb a helyzet: az önkormányzatok idén kevesebb pénzt kapnak az államtól, mint 2002-ben. Ezt az elvonást semmilyen szigorú gazdálkodással nem lehet ellensúlyozni. Részben a kabinet elhibázott gazdasági és költségvetési politikája miatt a dologi kiadások is nagymértékben nőnek, egyebek között az energiaár-emelések miatt az intézmények működtetése háromszázmillió forinttal fog többe kerülni. Az egyre romló körülmények ellenére a megyeszékhely vezetése leszögezte: nem enged a kaposvári modellből, azaz továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy munkahelyek megteremtésében és megőrzésében segédkezzen. A kisebb vállalkozásoknak továbbra sem kell iparűzési adót fizetniük, ezzel 70 millió forint marad náluk. A foglalkoztatási alapot idén harmincmillió forinttal töltötte fel a város, míg az adóátütemezés révén 300 millió forintnyi közteher megfizetésének halasztását kérhetik a gyárak. Folytatódik a közcélú foglalkoztatás és a közmunkaprogram is: idén több mint ezer ember megélhetését biztosíthatja mindez Kaposváron. 2010-ben harminckétmilliárd forintból gazdálkodik a város, ebből csaknem tízmilliárdot fejlesztésre, építésre fordít. FolytaSzita Károly: 2010-ben 32 milliárd forintból gazdálkodik a város, ebből csaknem tízmilliárd jut fejlesztésre tódnak és nagyrészt be is fejeződnek a nagyberuházások, vagyis elkészül a városi fürdő, véget ér a belváros átalakítása, megújul a Sávház. Megkezdődik ugyanakkor az új vásár- csarnok építése, az Együd Árpád Művelődési Központ pedig új épülettel és új kulturális lehetőségekkel bővül. Számos új fejlesztés is történik idén Kaposváron: egyebek között megkezdődhet a Rippl- Rónai-villa felújítása, elkészül a keleti ipari park, megtörténik a közvilágítás teljes korszerűsítése. Megépül továbbá a cukorgyár és a Virágfürdő között a biogázvezeték. Ugyancsak az energiatakarékosság jegyében az elkövetkező években bővül a távfűtéses intézmények köre: a kórház után a Munkácsy Mihály Gimnázium, a Berzsenyi általános iskola és az Eötvös Lo- ránd szakközépiskola Damjanich és Virág utcai épülete is csatlakozik a hálózathoz. Az intézményfelújítás, az ütés járdaépítés sem marad el, dacára annak, hogy a kormány megszüntette a hazai fejlesztési forrásokat, és csökkentette az uniós pályázatok önerőalapját is. Ez Kaposvár esetében több mint százmillió forintos elvonást jelent, ebből következően idén már nem tartható a korábbi években megszokott intenzív felújítási ütem. A szociális ellátást is bővíti Kaposvár Megyei Jogú Város, hiszen az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek. A kormány májustól 14 ezer kaposváritól veszi el a gáz- és távhőtámogatást, ezzel esetenként akár ötvenszázalékos emelést hajt végre. A tavalyi másfél milliárdnyi szociális támogatással szemben idén háromszáz- millió forinttal többet fordít az önkormányzat a kaposváriak megsegítésére. 5 SEGÍTÜNK... Lopni tilos, de érdemes? PANASZOS OLVASÓNK az egyik kaposvári hipermar- ketbe tért be vásárolni. Mire végzett, a parkolóban hagyott autójáról lelopták a dísztárcsákat. Szerencsére egy ismeretlen tanúja volt az esetnek, aki felírta az elkövető autójának rendszámát. Olvasónk bejelentést tett a rendőrségen, ahol a kárösszeget nyolc-tízezer forintban határozta meg. Olvasónk nehezményezte, hogy csak a jegyzőkönyvet vették fel, és miután a nyilvántartásból azonosították a gépkocsi tulajdonosát, nem indultak azonnal a tettes elfogására. Egy hét múlva kapott értesítést, miszerint a rendőrség illetékesség hiányában megszüntette a nyomozást, és az anyagot átküldte a polgármesteri hivatalhoz, mert húszezer forintig szabálysértés. OLVASÓNK ÚGY VÉLI: nem szabad lopni, de érdemes, mert senki nem foglalkozik - húszezer forint kárérték alatt - az elkövetővel, még akkor sem, ha a nevét és címét is ismerik. bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense válaszolt: - A kérdéses esetben a polgármesteri hivatal szabálysértési hatósága jár el, így a sértettnek célszerű közvetlenül ehhez a hatósághoz fordulnia. Azonosítható számlaszám lapunkban február 19-én jelent meg a Manapság csak egy napra tervezhet a család című írásunk, amelyben egy nehéz helyzetbe került családnak kérnek segítséget. Felmerült: valóban az érintett család kapja meg a pénzt? Ellenőriztük, s valóban a család kapja meg az adományt. Könnyebben juthatnak lakáshoz ezentúl a diplomások kaposvári közgyűlés Nem kell munkáltatói támogatás a diplomások házában a lakásvásárláshoz Húsz igen szavazattal, hét tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el tegnap a városi közgyűlés Kaposvár idei költségvetését A büdzsé valamivel több, mint 23 milliárd forint bevétellel, valamint két és fél milliárdos pénzmaradvánnyal számol, továbbá csaknem 29 milliárdos kiadással, 3,2 milliárdos áthúzódó kötelezettséggel és 6,4 milliárdos hiánnyal. A működési hiány 609 millió, Szita Károly polgármester szerint éppen annyi, amennyit az állam elvont az önkormányzattól. A „Kaposvár számít rád” programról szóló előterjesztés kapcsán Kéki Zoltán címzetes főjegyző kitért arra, hogy a Fő utca 93. szám alatt épülő diplomások házában nem túl nagy az érdeklődés a lakásokra. - Ezért szeretnénk néhány korlátozást megszüntetni annak érdekében, hogy többen pályázhassanak a lakásokra - mondta. - Ne követeljünk például munkáltatói támogatást a lakásvásárláshoz, s érdemes volna kitolni a pályázók korhatárát is. Kováts Imre (Somogyért) azzal a javaslattal állt elő, hogy megfelelő időben vásárolja vissza az önkormányzat a lakásokat, nincsenek ugyanis olyan ingatlanjai a városnak, amelyeket a Kaposvárra érkező, a kulturális vagy tudományos életet gyarapító vendégek rendelkezésére bocsáthat. Szita Károly azt mond- Büdzséalkotó fideszesek: Heintz Tamás (balról) és Tóth István ta: csupán egyetlen dolog lendíthetne a lakásvásárlási kedven, ha kedvezményes hitelekhez juthatnának a vásárlók. A csütörtöki közgyűlésen tárgyalta a képviselő-testület a Kaposvár Kártya továbbfejlesztéséről szóló napirendi pontot, melyet a vártnál nagyobb érdeklődés kísért. Pintér Lóránd frakció- vezető (SZDSZ) szerint azzal, hogy a tömegközlekedést is olcsóbban vehetik majd igénybe a kártyatulajdonosok, egyre inkább szociális kártyává válik a kezdeményezés. - Ezért talán a kiváltásához is érdemes volna támogatást adni a kaposváriaknak - mondta. Szita Károly a felvetésre közölte, nem tervez ilyet a város, majd hozzátette: - Úgy tűnik, képviselő úr semmit nem értett meg a kártya kibocsátásának lényegéről. Csizi László (SZDSZ) megismételte párttársának kezdeményezését, mire a polgármester úgy reagált: már ketten nem értik a kártya lényegét, majd a szavazás eredményét látva (3 tartózkodás, 23 igen) annyit mondott: hárman nem értik a dolgot Támogatást tehát nem ad a kártya kiváltásához a város, ám a helyi tömegközlekedés igénybevételéhez és a parkoláshoz kedvezményt, valamint köztéri internetelérhetőséget biztosít szeptembertől. ■ Márkus Kata