Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-22 / 44. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Lefújták a halászati privatizációt Balaton Buzsák és Lelle kerül az új halgazdálkodási nonprofit zrt.-hez (Folytatás az 1. oldalról) Állami tulajdonban maradnak a tógazdaságok, nem kerül magánkézbe a halfeldolgozás sem. Archív felvételünk Irmapusztán készült Elutasított balatoni pályázatok: Suchman amondó, a közhivatalnok tegye a dolgát, és ne politizáljon Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke elmondta: a tógazdaságok lefújt privatizációjával együtt az irmapusztai volt szolgálati lakások kérdése is rendeződni fog. A Balatoni Halászati Zrt. kettéválasztása kapcsán a BFT elnöke felidézte, hogy az átalakításra a társaság több millió forintos vesztesége miatt volt szükség. De mivel a halászati társaság jelentősége vitathatatlan, ezért másfél évvel ezelőtt javaslatot tett arra, hogy a szétválás után hozzák létre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt- t, mint a térség élővilágának egyensúlyáért és a horgászturizmusért felelős céget.- A Balatoni Halászati Zrt. terhei azonban továbbra is megmaradtak, ezt rendbe kellett tenni, és dönteni kellett a társa- 1 ság tulajdonában lévő somogyi % tavak sorsáról - mondta Such- | mán Tamás, és hozzátette: mi- | vei a mai napig senki sem fog- § lalta írásba, hogy a Balatonban idegen helyről hozott ivadékhalak is kockázat nélkül telepíthetők, ezért született a Vagyon- tanácsnál az a döntés, hogy a tógazdaságok maradjanak állami tulajdonban. Suchman Tamás lapunknak azt mondta: a Balatoni Halászati Zrt. adósságállományát az állam rendezte, a cég tehermentessé vált. A társaság sorsát illetően pedig az a távlati terv, hogy a halászati cég az agrárportfólió vagyonkezelőjébe olvad bele. ■ Kolumbán Tünde A bft ülésén Suchman Tamás meglehetősen kritikus hangon beszélt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) munkatársairól és a pályázatok elbírálásáról. A BFT elnökének tudomása szerint 15-ből nyolc dél-dunántúli pályázatot már elutasítottak, és egyes források szerint ez vár a Tihany felvirágoztatását célzó, egyúttal teljes politikai és szakmai konszenzuson alapuló projektre is. Suchman azt mondta: elismeri, hogy a pályázatok előkészítése nem minden esetben kifogástalan, azt azonban nonszensznek érzi, hogy miközben a pénz megvan rá, elfogadható koncepcióval bíró és még alakítható pályázatokat is veszélyben kell érezniük. A BFT elnöke az előbbiek és az NFÜ lassú pályázati elbírálásai miatt is miniszteri felülvizsgálatot kért, mondván: ez így egy nemtelen játék. Suchman szerint a pályázati ügyek hátterében az áll, hogy a választások előtt néhányon túlhangsúlyozzák politikai szerepüket. - Az NFÜ-ben dolgozókra is ugyanaz vonatkozik, mint minden hivatalnokra. Elmegy, majd az urnáknál szavaz, akire akar - fogalmazott a szocialista politikus, és hozzátette: a közhivatalnok tegye a dolgát, és ne politikai állásfoglalása legyen. Amikor már csak egy szál fürdőnadrág marad fehér gyűrű Pénzzel segítik a bajbajutottak hazautazását is, valósággal koldulják a rá valót (Folytatás az 1. oldalról)- Húsz éve még senki sem foglalkozott az áldozatokkal, támogatásukat a Fehér Gyűrű szervezte meg - mondta Fügedi László, aki tavaly a siófoki áldozatvédelmi iroda vezetőjéből lett a közhasznú egyesület elnöke. Azt mondja: a szervezet sokat tett azért, hogy rögzítsék az áldozatok jogait, merthogy joga az áldozatnak is van, még akkor is, ha azt érezzük, az csak a bűnözők privilégiuma. - A bűnöző tisztában van a jogaival, az áldozat nem - ad magyarázatot az előbbiekre Fügedi László, aki arról is beszél, hogy számukra a fénykor 2000-2004 volt, akkor ugyanis országszerte tizenegy irodát tudtak működtetni, míg idén öt egész éven át nyitva tartót és három szezonálisát. Azt mindenki elismeri, hogy a civil áldozatvédelemre szükség van, a Fehér Gyűrűnek azonban terjeszkedni aligha van lehetősége az alacsony központi támogatás miatt. Csak viszonyításként: míg a húsz hazai állami áldozatsegítő iroda ötmilliárdos költség- vetéssel dolgozik, addig a civilek még tízmilliós támogatást sem kapnak az államtól. Pedig, ahogy Fügedi László mondja, állami feladatokat is ellátnak, hiszen a húszezer forintot meg nem haladó, szabálysértésnek minősülő bűnesetekkor csak ők tudnak segíteni, ráadásul az állami irodák akkor sem tudnak támogatást nyújtani, ha az áldozat 72 órával a bűncselekmény bekövetkezte után fordul hozzájuk. Az elnök szerint nekik igazán a megyeszékhelyeken kívül akad feladatuk, különösen a turisztikailag frekventált területeken, ahol gyakorta fordul elő, hogy az áldozatnak csak a fürdőnadrágja és a törülközője marad meg a nyaralás közepén. A Fehér Gyűrű az ilyen esetekben is segít: vissza nem térítendő támogatást adnak például a hazautazáshoz. Az ehhez szükséges pénz nagy részét pedig jobb híján szinte úgy koldulják össze: vállalkozásoktól vagy éppen önkormányzatoktól. ■ Kolumbán T. JEGYZET Ketrec az égből lesz itt olyan elszámoltatás, amilyen még sose volt! Egyik kezemben bilincs, másikban zárkakulcs, szájam habzik, a bárgyú nép meg kajázza, hogy itt bizony mindenki falhoz fog állni, aki valaha is másik pártra szavazott, mint a mienk. Van félnivalója, nincs félnivalója? Hát persze, hogy van! Lassan kedveltebb fordulatok ezek a közbeszédben, mint az, hogy mi volt tegnap a Mónika show-ban. szerencsétlen hívek meg elhiszik, hogy nem kell soká várni, és leeresztenek egy nagy-nagy közös ketrecet az égből, melyben a tenger fenekére süllyesztik, aki nekünk nem szimpatikus. Megy a könyvtáros, aki legutóbb nem jött velünk tüntetni, megy a polgármester, mert független merészelt lenni, de megy a szomszéd is, aki megkérdezte egyszer, ki a fene az a Monnyonle. boldog idők jönnek, a baj csak az a fránya jogállam, amelybe belebotolhatunk. Mit mondunk véreres szemű híveinknek, ha kiderül: börtönbe csak az szokott menni, aki bűnözik. (Aki bűnözik, az menjen is börtönbe, de sürgősen! Jobbról, balról, alulról, felülről, középről. BKV-tól, MÁV-tól, mindenhonnan.) de azt, ugye, nem gondoljuk komolyan, hogy felszámolunk mindent, ami nem mi vagyunk. Különösképpen azt a jelentősnek tűnő tábort, mely azokból áll, akik nagy ívben tesznek a politikára. Mert nincs kellő intelligenciájuk, hogy tudják: miért gyakoroljuk állampolgári jogainkat Vagy éppen azért, mert kicsit több van nekik a kelleténél, és nehezen értik, hogy lehetséges az: vannak honfitársak, akiknek elegendő felmutatni csupán egy vörös, narancs (vagy sávos) lapot, és fennhangon bégetve mennek utána. Újabb üzenet a leilei körforgalomban: seprű, szemétlapát és „Itt az idő!" A bilincset meg a ketrecet a napokban új motívumra cserélték Rókák járják az utcákat, elkerülik a csapdákat Új orvosi ügyeleti autó óvja az életet Dél-Somogyban Lecserélik a Barcsi kistérség orvosi ügyeleti autóját. Nuszpl Árpád, a Dráva Menti Kistérségi Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. ügyvezetője azzal a kéréssel fordult a Többcélú Kistérségi Társuláshoz, hogy járuljon hozzá az ügyeleti gépjármű cseréjéhez. Az autót a tanács a többcélú kistérségi társulások részére megítélt ösztönző támogatási keret terhére vásárolta még 2005 februárjában. Az ötéves elidegenítési tilalom február 3-án lejárt. További ok a cserére, hogy a gépjármű 250 ezer kilométert futott, fenntartása a gyakori meghibásodások miatt gazdaságtalanná vált. ■ Jeki Gabriella (Folytatás az 1. oldalról) Az újabban seprűvel és szemétlapáttal díszített balatonlellei villanyoszloppal kapcsolatban Witzmann Mihály, a helyi Fidesz- csoport elnöke elmondta: - Többféle szóbeszéd eljutott hozzám is, hogy ki, illetve kik helyezhették el ezeket a szimbólu- f mókát, de erről nekem hivatalos f információm nincs. Az ország- J gyűlési képviselőnk véleményé- J vei értek egyet, a nép tréfás vé- I leménynyilvánításának tartom a dolgot. Azon persze nyugodtan el lehet gondolkozni, hogy az utóbbi időben napvilágot látott törvénysértési ügyek mennyire szolgálhatnak alapjául az ilyesfajta megnyilvánulásoknak. Balatonlellén kedvelt beszédtéma egyébként a rendhagyó kampányüzenet, akad, aki szinte hősként beszél a bátor ötletgazdákról, míg mások megvetéssel szólnak a kultúrálatlannak vélt kommunikációról. ■ F. T. Rókák járják a tabi utcákat. Bemerészkednek a baromfiudvarokba is, nem kis kárt okozva a gazdáknak. Ezt a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén Szigethy Szilárd evangélikus lelkész, önkormányzati képviselő vetette föl. Hozzátette: nem csak pusztítást okoznak, veszélyt rejthet az is, hogy esetleg veszettek. A tabi önkormányzat korábban is tett lépéseket, hogy a városba merészkedő rókákat befogassa. Csapdákat helyeztek ki Tab több pontján: legutóbb a temetőben, azt megelőzően az evangélikus templom közelében, illetve a szociális otthon területén.- Sajnos, a csapdák kihelyezése nem hozott kellő eredményt - mondta Schmidt fenő polgármester. - Különösen a külterületekhez közel eső utcákban tűnnek föl gyakran a ravaszdiak továbbra is. Megnyugvásra talán az adhat okot, hogy a város területén még nem találtak veszett rókát. Schmidt Jenő a képviselő-testület ülésén is felhívta a vadászok figyelmét: lőjék ki a rókákat. A polgármester hozzátette: tudja, hogy belterületen erre nincs lehetőség, ezért a külterületi részen, az erdőkben kell irtani. ■ Krutek József ■ Levelet is írtak már a vadászoknak.