Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-17 / 40. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 17., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Örök önkormányzati hiány eladó nagy szám Bűvészmutatvánnyal felérő kihívás a költségvetés a településeknek (Folytatás az 1. oldalról) Somogy egyetlen megyei jogú városát, Kaposvárt mintegy 600 millió forinttal rövidítette meg az idei központi büdzsé. Kéki Zoltán címzetes főjegyző kedden azt mondta: az elvonás javarészt az oktatási, szociális és egyéb normatívák csökkenéséből adódik. A költségvetés működési fejezetének egyenlege a fenti hiánnyal számol, amit folyószámlahitellel lehet egyensúlyban tartam. A város 18 milliárdos működési költségvetésében azonban mindig van annyi likvid forrás, amivel a hitelfelvételt minimalizálni lehet. Fegyelmezett gazdálkodást kértek az intézményeiktől, hiszen kényes év következik, amikor dologi és személyi kiadásokból egyaránt zárolni kényszerültek bizonyos összegeket. Az intézményeket a bevételek növelésére ösztönzik, és amennyiben pótlólagos forrásra tesztnek szert, azokat szabadon felhasználhatják.- Nagyon nehéz év vár az ön- kormányzati intézményekre, de úgy látjuk, az intézményeink és az önkormányzati költségvetés is túl fogja élni az idei esztendőt - mondta Kéki Zoltán. - Még egy 2010-es évet azonban a közszolgáltatások fájdalmasabb sérülése nélkül aligha élnénk túl. A főjegyző hozzátette: a fájdalmas döntéseket ez az év sem nélkülözi. Próbáltak azonban a lehető legkisebb „felületen” visszalépni a feladatvállalásból. Önként vállalt feladatokat csökkentének, civil támogatásokat faragnak, nem lesz tavaszi fesztivál, szűkülnek a bizottsági alapok. A Bartók Béla iskola bezárása mással, a gyereklétszámmal magyarázható. Összességében kevesebb pénzből is legalább azonos szintű oktatási, szociális, egészség- ügyi és kommunális szolgáltatást kívánnak nyújtani Kaposváron idén is.- Szinte bűvészmutatvánnyal felérő feladat, de megcsináljuk - így Kéki Zoltán. - Közben további nagy fejlesztések várhatók, ha nem is annyi, amennyit szeretnénk. Intézmény- és útfelújítások csúsznak, mivel a hiteleket is vissza kell fizetnünk valamikor. De a város nem adja föl a fejlesztéseit, mert a válság idején is munkát kell adnunk. Optimista vagyok, hiszem, hogy egy ilyen Zongor Gábor TÖOSZ-főtitkár: reform volt elég, most végre cselekvés kell tíz éve halljuk, hogy ellehetetlenülnek az önkormányzatok, és valahogy mindig volt túlélés, de most az az érzésem, hogy valaminek a határára értünk- mondta kérdésünkre kedden Zongor Gábor, a Települési Ön- kormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára.- Ha ezek a kondíciók maradnak jövőre is, nagy baj lesz. A TÖOSZ TISZTSÉGVISELŐJE Úgy véli: jellemzi a helyzetet, hogy minden harmadik önkormányzat forráshiányos, és hogy külön miniszteri keret létezik a bajba jutott települések megsegítésére. Ezt még 2000- ben hozta létre Pintér Sándor belügyminiszter. A keret létével a szaktárca azóta is kisko- rúsítja, kiszolgáltatottá teszi a településeket, hiszen nem vis maior gondokról, hanem nagyon is előre látható alulfinanszírozottságról van szó, hangsúlyozta a főtitkár. Évről évre milliókért kuncsorogni, ez nagyon nem normális gyakorlat, tette hozzá. ELJÖTT A PILLANAT, hogy egy Új kormány és egy új parlament mély levegőt vegyen, és hozzányúljon a rendszerhez. Le kell számolni az illúzióval, hogy mindenért adjon több pénzt az állam. Ez korlátos megoldás. Nem több központi forrás kelj mert az továbbra is az állami diktátumot erősíti, hanem kiszámítható saját lábon állás - mondta Zongor Gábor. Kérdésünkre kifejtette: szerinte mindezt nem kellene reformnak hívni, mert a „sokat beszélünk és nem történik semmi” jellegű megoldásból túl sok volt az elmúlt két ciklusban. mi pénzünk. Elköltésébe a közmeghallgatáson mi is beleszólhatunk ..... m X GYORSSZflVflZAS év után csak jobb jöhet, és az idő majd a fejlesztéseinket igazolja. Tabon a mintegy kétmilliárdos költségvetésben a tavalyi óO millióhoz képest 80 milliós működési hiánnyal számolnak. Szűcs Dóra jegyző azt mondta: ennek az összegnek hitelfelvétellel kell megteremteni az eüensúlyát.- Az oktatás és a szociális normatívák mellett az államigazgatás egyéb feladatai, köztük az okmányiroda támogatása rendkívüli módon lecsökkent - mondta a jegyző. - A város évekkel ezelőtt ésszerűsítette a működést, tovább karcsúsítani a feladatellátás veszélyeztetése nélkül nem tudunk. Jelenleg mintegy 260 embert foglalkoztat az önkormányzatunk. A városban, ahol a hónap elején elfogadták a költségvetést, aligha növelhetők számottevően a helyi bevételek. Az ingatlanértékesítés nehézkes, és a vállalkozások errefelé sem szaporodnak gombamód, említette a jegyző. Üde színfolt a somogyi önkormányzatiságban Balatonszárszó. A tóparti község költségvetési mozgástere ez elmúlt években rendre 60-65 milliós plusz volt. Idén ezt emészti a költségek növekedésének és az állami normatíva apadásának mínusz ötvenmilliós egyenlege. A településen 79 önkormányzati alkalmazott dolgozik az iskolától a hivatalig, plusz a nonprofit kommunális cég tizenhat dolgozója, valamint 26-28 államilag támogatott közmunkás. A hétfőn elfogadott közel 700 müliós költségvetésről Gestnemé Kiss Ildikó jegyző azt mondta: a családias üdülőközpont szeretné megőrizni vívmányait, támogatják például a Kötcse, Nagycse- pely, Teleki és Szólád alkotta intézményfenntartó társulás hátrányos tagjait. A strandolás is ingyenes marad. Két szabad plázsuk mellett egy központit 28 millióért fejlesztettek tavaly, mégsem döntöttek most a fizetőssé tételéről. Pedig ennek reális esélye volt. Balatonszárszó gondja a lelakott parti üzletsor. Az öt egység 120 milliós felújítási költségét nem tudják vállalni, keresik a befektetőt - ez itt a közérdekű információ helye - a nyugalmas balatoni idillbe. A jegyző bennünket meggyőzött, csak hát a banki háttér... ■ Balassa Tamás Összemérhetik tudásukat a nagybajomi diákok Rendőrségi irodát kaptak a cseriek biztonság Kaposváron Határozottan fellépnek a rendbontók ellen Tizennyolcadszor rendeznek Csokonai-napokat a nagybajomi általános iskolában. Hétfőn az alsó tagozatosok meseíró versenyével indult a programsorozat, melyet játékos nyelvi vetélkedő és sportverseny színesített. A héten összemérhetik tudásukat az iskola legjobb matekosai, tehetséges rajzolói, versmondói és ifjú nyelvészei, de lesz rendhagyó irodalomóra Sebestyén István bukovinai székely mesemondóval is. Az Ész-bontó játszóházban Lőrincz József saját készítésű képesség- fejlesztő játékaival ismerkedhetnek a diákok. A rendezvénysorozatot az eredményhirdetések után a hagyományos farsangi mulatság zárja. ■ F. Sz. A. A cseri városrész a lakók szerint Kaposvár egyik legkevésbé biztonságos része. Mostantól a remények szerint javul a helyzet. Marad a napi 12 órás megerősített rendőri jelenlét, és kedden körzeti megbízotti iroda is nyílt a Cseri úton. Szita Károly polgár- mester azt mondta: a város adta át a helyiséget a rendőrségnek, ez már az ötödik ilyen létesítmény az elmúlt években. Van már iroda a lakótelepen, a Sávházban, a Donnerben is. A Ná- dasdi utcában is elkészült egy iroda és egy szolgálati lakás, a Cserben az iroda. Az idén erre 8,7 millió forintot fordított a város. Az idén is kap a rendőrség ezenfelül tízmillió forintot a kiRendőri iroda a kaposvári Cseri úton. Szita Károly polgármester és Nagy Krisztián törzsőrmester, körzeti megbízott az iroda átadásán emelt járőrszolgálat költségeihez. Mindezért elvárja: a rendőrök hatékonyan lépjenek fel azokkal szemben, akik az együttélés szabályait képtelenek betartani, ám a munkába igyekvő tisztességes embereket indokolatlan igazoltatásokkal ne zavarják. Kemény Gábor városi rendőr- kapitány hozzátette: a Cserben a rendőrség tudomására jutott bűncselekmények száma nem haladja meg a város más részein tapasztalt mértéket, ám ennél fontosabb az emberek szubjektív biztonságérzete. S ha valahol a lakosság egy része úgy érzi, hogy nincs biztonságban, akkor ez ellen minden eszközzel tenni kell. ■ J. E. JEGYZET A svéd modell nagykoalíció vagy ezzel egyenértékű társadalmi szerződés szolgálná leginkább Magyarország érdekeit. Érdekes gondolat, a felvető személye miatt is: Bajnai Gordon miniszterelnök vélekedik imigyen. Mielőtt sokan a fejükhöz kapnának, hogy ugye, már régóta mondom, ez a pali nem normális, tegyük hozzá: Bajnai elismerte, ennek most nincs realitása. Pedig belátható időn belül rengeteg olyan alapvető átalakítási feladatot kellene véghezvinni, ami kétharmados többséget igényelne: az adórendszer, a kampány- és pártfinanszírozás, az egészségügy, az oktatás, valamint a közigazgatás reformját, a korrupció visszaszorítását, a kisebb parlament ügyét. Mindezek jórészt kétharmados többséget igénylő változtatások. utóbbi amúgy még meglehet, közvélemény-kutatók szerint nem eleve elvetélt gondolat a Fidesz-KDNP abszolút többsége, csak éppen a kormányfő nem erre gondolt. Sokkal inkább társadalmi megegyezésen alapuló kétharmadra. Bajnai hosszú távú, kormányokon átívelő, néhány alapvető teendőben konszenzusos megállapodást vizionál. a gondolat nem ördögtől való, tavaly májusban például született ilyen törvény: az ország alapvető érdekeit érintő ügyekben a politikai pártok nézetkülönbségeiket teljes egészében figyelmen kívül hagyják, nem bírálják egymást, felfüggesztenek minden társadalmi, gazdasági és politikai vitát, s csak a teljes nézetazonosság jegyében nyilatkoznak. KÁR, HOGY SVÉDORSZÁGBAN. Még nagyobb baj, hogy nálunk nem a svéd modell a divat, a jobboldal szívesebben tekinget Itália felé. A római jelszó pedig: Vae vic- tis - jaj a legyőzőiteknek... Vért adtak a kaposvári taxisok Véradást szervezett a kaposvári Taxi 5 társaság kedden a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Répás Boldizsár, a társaságot üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a vérellátó pénteki megkeresésére szólították meg munkatársaikat. A fuvarozók több mint fele elment a felhívásra, mások a közeli napokban adnak vért. Miután a taxisok sok időt töltenek az utakon, és sok balesetet látnak, fontosnak tartják a segítségnyújtást, hiszen bármikor, bárki kerülhet nehéz helyzetbe. A Taxi 5 szerződésben áll a vérellátó szolgálattal a különféle vérszállítmányok fuvarozására. ■ B. T. Kötelező feladattól függ a pénzszűke A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI rendszer a 18 ezer milliárdos államháztartáshoz képest 3500 milliárd forintból gazdálkodott a múlt évben. Nem kevés pénz, de a feladatok nagyságrendjéhez és a számolatlanul érkezett kötelezőfeladatokhoz képest nem is sok. A Világbank és az unió által szigorúan ellenőrzött válságköltségvetésben ez lett idén a bejelentett 120 milliárd forinttal kevesebb. Kiadásnövekedésekkel együtt mintegy kétszázötvenmilliárdos a 3175 hazai települési önkormányzatra nehezedő tehertétel. SZJA-BEVÉmEK ALAKULÁSA Év Millió összbevétel _____________forint százalékában :2 000 460748 - 14,2 2007 494 276 14,8 2008 558 613 15,8 Önkormányzati szféra éves költségvetése | Kiadások milliárd forintban | [] Reálérték, inflációs hatás (%) I 3210 3253 | f—l 13135 1 103,9 97,8 fi fi 90,4 n j I Irtil In 1 líl 2006 j 2007 2008