Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-13 / 37. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 13., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Három ágon jön a szennyvíz, húszezer ember életminősége javul Megkezdődött a Rinya menti szennyvízberuházás előkészítése - jelentették be tegnap a nagyatádi városházán a kilenc település alkotta regionális szennyvíztársulás képviselői. A következő hónapokban 111 millió uniós forintot költenek el itt az előkészületekre. - A Rinya menti térségi szennyvízprogram megvalósulásával húszezer ember életminősége javul. S a térség gazdasági fejlődésének is egyik alapfeltétele a fejlett infrastruktúra - hangoztatta Ormai István nagyatádi polgármester. - A 4 milliárd 250 millió forintos nagyberuházás 85 százalékban támogatásból valósulhat meg; most nyílt meg a lehetőség Magyarország számára, hogy ezen a területen uniós forrásokhoz jusson. Három ágon épül majd ki a csatornarendszer a Rinya mentén, s a projekt részeként korszerűsítik a nagyatádi szennyvíztelepet Is. Elhangzott: az előkészítés folyamata 2011 februárjában zárul le, akkor írják alá a támogatási szerződést, s hirdetik meg a kivitelezést. ■ N. L. Konstruktív ellenzéki szerepre készülnek A megye fejlődése és a somogyiak érdekében konstruktív ellenzékként akar dolgozni a megyei közgyűlésben a szocialista frakció - hangzott el azon a pénteki sajtótájékoztatón, ahol Feigli Ferenc, az MSZP frakcióvezetője vázolta terveiket. Sárái Árpád, a közgyűlés alel- nöke felidézte: 2006 novemberétől 2009 decemberéig a Fidesz- és az MSZP-SZDSZ-frak- ció közösen irányította a megyét. Az MSZP-SZDSZ-frakció - két napirendi pontot leszámítva - valamennyi fontos ügyben támogatta az előterjesztőt, a közgyűlés elnökét. Tavaly azonban szakadt a koalíció; a decemberi döntés után a szocialisták konstruktív ellenzéki szerepre készülnek.- Csak összefogással, együtt gondolkodással lehet sikeres a megye - fejtegette Feigli kaposvári tájékoztatóján. ■ H. M. Lányokat ríkatott a Csillag misztéria Tabáni István és a nagy Valentin-napi dugó Tabáni István Kaposvárra érkezett - ízlelgetem a hírességeknek járó szikár tőmondatot. Az ország leghíresebb múzeumi tere mőce közben a színpadra lép, szerényen mosolyog, elhangzik az első próbasikoly. Balassa Tamás A kaposvári plázában eddigre gyakorlatilag beáll a forgalom, az előadó negyedórás késésével áthatol hatatlanná keményedik az ételudvar előtti közönség. Néhá- nyan mégis kísérletet tesznek, ők az éhesek vagy a mellékhelyiségre igyekvők, esetleg mozijeggyel rendelkezők. Utóbbiak az igazán elkeseredettek, hiszen a filmek pontosan kezdődnek. A művészet mégis hátrébb sorolódik, hirtelen az egészség, az életben maradás tűnik fontosabbnak. Legalábbis ezt mérni le azoknak a gyerekeknek a tekintetén, akiket nem kis küzdelem árán hoznak, tolnak, rimánkodnak kifelé a tömegből szüleik. Néhány kislány szája határozottan sírásra látszik bigy- gyedni, egyikük konkrétan sír. Tabáni-koncerten lányoktól ez akár elvárás is lehet. Ki ez az ember a színpadon, és mi az a hisztérikus sztárimá- dás itt? A tudósító a tömegbe ékelődve, sok más mellett érzi a vállára nehezedő terhet: választ kellene találni az üstökösként berobbanó főcsillag sikerére. Megkérdeznénk őt magát, de ez a Valentin-napi (-heti) fellépéssorozat sűrű kötelezettségei miatt nem lehetséges. Az énekes nem tud időt szakítani beszélgetésre, szerető és szeretetre vágyó szívek várják országszerte, naptárja alaposan be van táblázva. Tabáni István, aki az RTL Klub Csillag születik elnevezésű vetélkedőjében megnyerte a második szériát, imádott sztár lett Magyarországon.- Eszméletlen jó hangja van! - súgja egy gazdagon sminkelt tizenéves kócoska a barátnőjének, és egy bátortalan sikollyal vokálozik be az aktuális Queen-nótába. Igen. Ez egy jó érv, mondom magamnak, tényleg tud ez a fiú, ráadásul nem rángatózik folyamatosan, mint egy átlagos énekes, akibe belevezették Paks egyHúsz méterről is észrevette a felé integető tizenéves lányokat A dokumentátorok. Mobilokkal, fényképezőgépekkel dolgoztak napi áramerősségét. Lecövekel a színpadon középen, mozdulni csak az arcizmait látom, odateszi magát rendesen. Az éneknek él, legyen az finom romantika vagy energikus rock and roll. A gépzenei aláfestéssel ügyesen birkózik, az akusztika tökéletlenségén és a hangosítás hibáin nem akad fenn. Még a dalszöveg elakadt folyamatosságát is a maga természetességével, már-már rutinosan kezeli. És látja a közönséget. A közönségben magát. Hiszen néhány hónappal ezelőtt ismeretlen és átlagos fiatalemberként legfeljebb a hallgatók sorait gyarapíthatta volna. Húsz méterről is észreveszi a pénzbe- dobálós gyerekjátékon fürtökben álldogáló és felé integető tízéves lányokat, tabánis mosollyal integet nekik, begyűjti a Valentin-napi mackókat, akik, mint rendesen, pocakjukon hatalmas piros szívvel érkeznek a színpadra számolatlanul.- Hol vannak a testőrei, te látod? - divatkérdésekben megfoghatatlan ifjak fürkészik a színpad mellett állókat. Pár napja valóban olvashatni, Tabáni Istvánt olyan rajongással veszi körül a gyengébbik nem erősen odaadó és egyre szélesebb közössége, ami kényszerűvé teszi az őrzést és a védelmet. Az énekes közben aggódik, vajon a havi milliós nyereményért vagy az érzelmet gyakran megkönnyező lágy szívért szeretik-e? Ezen a jelek szerint lesz Ideje mélázni. A tömeg szemernyit sem mozdul, mozimenedzser barátom megerősíti a feltételezésemet: filmre az elmúlt húsz percben nem ült be senki. A dokumentátorok dolgoznak, mobilokkal, kamerákkal, fényképezőkkel örökítik meg a Csillag születése utáni cseperedő időszakot.- Földobjuk a jutyubra, ecsém - így az egyik alkalmi operatőr. Egy hivatásos „kollégája” élete legnehezebb forgatásán a célszemélytől tíz méterre, feje fölé emelt súlyos kamerával igyekszik vágóképet prezentálni. Esélye sincs másik szöget keresni a felvételhez. Itt és most a tömeg diktál, és a tömeg éppen nagyon szeret. Szeret egy, a köznépből kiemelkedett, hanggal és tehetséggel megáldott és a jelek szerint a sikertől el nem szálló új „égitestet”. Tíz év múlva veled, ugyanígy. SEGÍTÜNK... Hipóízű az ivóvíz SEGESDI OLVASÓNK SMS- ben írta meg szerkesztőségünknek, hogy településükön hipóízű a víz. Azt kérdezte, hogy mit lehetne tenni ellene. JANKÓ GÁBOR, a DRV Zrt. PR-vezetője válaszolt: - A vízminőséggel kapcsolatos észrevételeket, Illetve a közterületen vagy fogyasztóink saját vízmérőaknájában, szennyvízhálózatán tapasztalt rendellenességek bejelentését a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. INFO-vonalán várja: a 06- 40/240-240 számon, az 1- es menüpontjának hívásával a nap 24 órájában elérhető központi műszaki hibafelvevő szolgálatunk. Kollégáink így a bejelentést követően szükség esetén azonnal tudnak intézkedni, és mindig aktuális információkkal rendelkeznek a hibaelhárítás aktuális helyzetéről, várható befejezéséről. Megörökölt tartozás olvasónk sms-ben tette fel kérdését, mely így szól: - Kinek kell fizetni, ha egy család felnőtt gyermeke el- halálozik, százharmincmilliós adósságot hagyva maga mögött? A szülei - természetesen - lemondanak az örökségről. A közjegyző szerint a szülők testvérei és azok gyermekei a következő örökösök. vadócz attila, a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy minden ügy más és más. Ezért csak általánosságban válaszolt: - Mindenki csak az örökség erejéig felel a megörökölt tartozásért, saját vagyonával már nem. Az öröklés szabályait a polgári törvény- könyv részletesen taglalja. Reményfoszlány és vádbeszéd együtt száll Taszár-ügyben repülő idő Kolber István a változtatásra, Gelencsér Attila és Heintz Tamás pedig a választásra vár Heintz: ötvennyolc nap, és itt az idő; az elszámoltatás nem marad el A döntés világos, háttere homályos, Kolber a megmásítására, a Gelencsér-Heintz-tandem ^ választásokra vár. Ez a rövid ösz- szefoglalója a sikertelennek nyilvánított taszári repülőtér-pályázat szerdai bejelentése utáni pénteki napnak. Kolber István miniszterelnöki megbízott levélben fogalmazta meg a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) döntését kifogásoló érveit, Bajnai Gordon kormányfőt hétfőn levélben és személyesen egyaránt tájékoztatja. A taszáriak aláírásokat gyűjtenek a tanács döntésének megváltoztatását sürgetve. Az MSZP országgyűlési képviselője - és egyben ugyanitt, a alaposan felkészült a meghiúsult taszári hasznosításból péntekre Gelencsér Attila megyei elnök és Heintz Tamás megyei listás kaposvári országgyűlési képviselő; az áprilisi választások 2. és 1. választókerületi Fidesz-KDNP-s jelöltje. A megyeházán tartott pénteki sajtótájékoztatón Gelencsér elmondta: a taszári kudarc felelőssége egy gyenge kormányé és egy súlytalan kormányemberé. Majd arra kérte Kolber Istvánt, hagyja békén Taszárt, és engedje át a megoldást a következő kormánynak. ELHANGZOTT, az MNV Zrt. levélben próbálta elérni a befekteti jelölteket a határidő lejártára figyelmeztetve, de nem kapott választ. A határidő hosszabbítása pedig éppen egy szocialista kormányrendelet miatt nem lehetséges, tették hozzá A megyei elnök bírálta a kormányfő megbízottját a sokéves eredménytelen munkáért, hozzátéve, nem érti, miért utasították el Kaposvár egymilliárdos felajánlását, ha ezután elfogadták egy Seychelles-szigeteki projektcég ugyanekkora vételárát. HEINTZ TAMÁS AZT MONDTA: „ö korábban MSZP-s ismerősöknek eladott 30 hektáros területen semmi nem történt, azt egy busz sem hagyta el”. Kolber István szerinte sok ezer munka- nélkülinek felelős, amiért az ígért háromezer álláshely nem jött létre. Az elszámoltatás nem marad el, hiszen ki kell vizsgálni, mi történt valójában Taszáron, fűzte hozzá Az első számolást a képviselő megtette: „58 nap, és itt az idő". városkörnyéket magában foglaló 2-es kerületben képviselőjelöltje - bízik abban, hogy a döntés megmásítható, mondta ezt pénteken Kaposváron, sajtóbeszélgetésen. Kolber István a SONLINE.hu kérdésére úgy fogalmazott: a befektetők hajlandóságát megismerve lát esélyt arra, hogy március elejéig befizessék a taszári repülőtér és környéke 508 hektáros területének egymilliárdos vételárát. Ekkor jár le ugyanis az ajánlati biztosíték határideje. Ez volt az NVT előtti előterjesztés második döntési alternatívája: várnak márciusig. Nem így tettek, és a hatvannapos fizetési határidő lejártával lefújták a pályázatot. A képviselő szerint ehhez a testület túlzott óvatossága mellett a politikai klíma is hozzájárulhatott. A döntéssel eltette az állam az eredményes pályázó százmilliós ajánlati biztosítékát, de többel nem lett gazdagabb. Kolber szerint ezért az lett volna - az lenne - az ország s benne különösképp a leszakadó régió érdeke, hogy a tanács várjon márciusig. Akkor nemcsak egymilliárd forinttal gyarapodna az állam, hanem a leendő adóbefizetésekkel, és lekerülne a 0,7-1,8 milliárdos környezeti kármentés s a kietlen taszári bázis őrzésének havi kilencmil- liós terhe. ■ Balassa T.