Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-10 / 34. szám
MEGYEI KORKÉP 5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 10., SZERDA Zöld jelzést a kátyúzásnak! kormányhatározat Közel kilencezer úthiba éktelenkedik most a régióban (Folytatás az 1. oldalról) Úgy tudni: a kátyúzásnál használt aszfaltbeszerzést akarja megpályáztatni a Magyar Közút. Légrádi Veronika, a vállalat szóvivője lapunk internetes hírportáljával, a Sonline.hu-val kedden közölte: a Magyar Közút bizonyos esetekben felmentésért folyamodik, s ezeket a közbeszerzéseket ki akarják írni. - Idetartozik a kátyúzás is.- Nem kerülhet kátyúba az útfelújítás - reagált megkeresésünkre tegnap Budai Ferenc, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) megyei elnöke.- Sajnos bőven van munka - folytatta. - A vasúti vonalak felszámolása miatt a közlekedés egy részét átterelték a közútra, így még nagyobb a terhelés. S az eddig gyakran katasztrofálisnak mondott útállapot ezután még gyatrább lehet. Ne tegyenek mást az illetékesek: csak autózzanak ki a 67-es útra. Mernye után elképesztő állapotokkal szembesülhetnek. Budai szerint letaglózná a térséget, ha elhalasztanák az útfelújítást. Az unióban ilyesmi nem fordulhat elő, érvelt a kátyúzási program folytatása mellett. - Kormányváltás vagy más politikai döntés miatt nem szabad felfüggeszteni az útkarbantartást - húzta alá az Iposz somogyi elnöke. Tennivaló bőven akad - egyebek mellett ez szűrhető le a Magyar Közút tájékoztatójából. Országosan 77 ezer kátyút tartanak nyilván, a dél-dunántúli régióban a legfrissebb statisztikák szerint 8500 éktelenkedik. A közút azt állítja, ez a legkevesebb az összes régió közül. Tájékoztatásuk szerint: „Amint az időjárás megfelelő (nulla Celsi- us-fok és száraz burkolat), társaságunk 77 üzemmérnökségének 3300 munkatársa folyamatosan dolgozik a kátyúk megszüntetésén. A 2009. december végi szélsőséges időjárás hatására naponta országosan akár 1000-1500 új kátyú is keletkezett. Idén januárban a dél-dunántúli régióban összesen több mint hétezer kátyút szüntetett meg a társaságunk.” A közút nonprofit zrt. - országosan - 2007-ben 4,3 milliárd forintot költött a 30 ezer kilométeres közúthálózaton a kátyúk megszüntetésére. Tavalyelőtt hatmilliárdot, tavaly 6,3 milliárd forintot használtak fel. Bank György, a Kaposvári Közterület-fenntartási Kft. ügyvezető igazgatója úgy vélte: súlyos következménye lehet annak, ha valóban késnek a közbeszerzési pályázatok. S ezzel a beruházások a reméltnél hónapokkal később rajtolnak el. Ma már olyan helyzet alakult ki az ágazatban, hogy egy ilyen lépést nem szabad megkockáztatni.- Szerintem rengeteg térségben kriminális az úthelyzet, azt hiszem, ezt nem kell bizonygatni - tolmácsolta véleményét a cégvezető. - Amennyiben az állam segíteni kíván, azonnal zöld jelzést ad a kátyúzási programnak. Ezzel elhárulhatnak a jogi akadályok, s természetesen az ügyben döntő, hogy a felújításhoz szükséges forintokat is időben és pontosan biztosítsák. ■ Harsányi Miklós Kutya érzés kátyúba hajtani. Több ezer ilyen van a somogyi utakon is Előresorolják a nagy forgalmú utakat A STATISZTIKA SZERINT 2007- ben - országosan - csaknem 450 ezer kátyút szüntetett meg a társaság. Tavaly már 740 ezret. A MAGYAR KÖZÚT Nonprofit Zrt. az országos közutak állapotát az országos közutak kezelési szabályzatának el& írásai szerint folyamatosan - télen, nyáron - az útellenőrt szolgálat révén ellenőrzi. A hetvenhét üzemmérnökség télen-nyáron - amennyiben az időjárás engedi - előzetes ütemterv alapján folyamatosan folytatja a kátyúzást. Előreveszik a nagy forgalmú utakat, a mellékutak- ra csak ezután kerül sor. A balesetveszélyes kátyúkat a lehető legrövidebb időn bejül kijavítják. A KÁTYÚ OKOZTA KÁRIGÉNYT a Magyar Közút illetékes megyei igazgatóságain lehet bejelenteni. A benyújtott adatok alapján a szakemberek megvizsgálják és nyilvántartásba veszik a káreseményt, s kitöltetnek egy bejelentőlapot is. Még egy hét, és lejár a határidő apeh Dönteni kell, február 15-ig küldhetik vissza a nyilatkozatot Pályázati pénzből Kutatnak Nem indul reménytelenül a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutató Intézeténél az esztendő. Bíró Péter, a tihanyi intézmény igazgatója azt mondta: külső forrással nem számolhatnak. Állami támogatás helyett pedig inkább a pályázatokból elnyerhető forrásokra támaszkodhatnak, ezekből nyerhetnek elegendő pénzt. ■ K. T. Még egy hetük van a döntésre azoknak, akik az szja-bevallá- sukat az idén az adóhatósággal akarják elkészíttetni. Az erről szóló kitöltött, aláírt nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig küldhetik vissza az arra jogosultak.- Idén bővült azoknak a köre is, akik élhetnek ezzel a lehetőséggel - tudtuk meg Barlai Krisztinától, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferensétől -, hiszen az egyszerűsített közteherviselés szabályai szerint adózók is elkészíttethetik bevallásukat az adóhatósággal. Az APEH egyébként már postázta az szja-csomagokat. Az adózóknak nincs más dolguk, mint kitöltve, aláírva február 15-ig postára adni a 0953Ny jelű nyomtatványt. Ez szolgál ugyanis az egyszerűsített bevallás választására. Az egyszerűsített bevallás választásával tavaly óta élhetnek azok a magánszemélyek, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást, és az adóévben kizárólag munkáltatójuktól vagy kifizetőjüktől származó bevallási kötelezettség alá eső bevételt szereztek. Az adóhatóság a bevallási ajánlatát legkésőbb április 30-ig küldi meg a magánszemély által megadott címre. Az aláírt bevallást a magánszemélynek 2010. május 20-ig kell visszaküldenie az adóhatósághoz. Elektronikus benyújtás esetén szintén ez a határidő. ■ Márkus Kata Brrrrwf F. SZARKA ÁGNES Pluszköltség a számlán MEZŐCSOKONYAI OLVASÓNK nem érti, hogy a tényleges áramfogyasztás mellett miért kell még jó néhány pluszköltséget is kifizetnie. Ezek a kiadások teszik ki a számla mintegy harminc százalékát. AZ E.ON VÁLASZA: - A hálózati társaságok (elosztói engedélyesek) a hálózat- használatért úgynevezett rendszerhasználati díjat (RHD) számítanak fel. Az ügyfeleknek külön a hálózati cégeknek nem kell fizetniük, mert a szolgáltató cégek díjai már tartalmazzák ezt. Az RHD-díjakat hatóságilag szabályozták, és a Villamosenergia-tör- vény előírásai miatt a számlákon kötelezően fel kell tüntetnünk. Ezeket a díjakat a számla eddig is tartalmazta, de 2008-ig nem kellett megbontani. Az aktuális változásokról a számlalevelek hátoldalán folyamatosan tájékoztatjuk ügyfeleinket. A számla adattartalmának változásával kapcsolatban egyébként annak idején részletes tájékoztató levelet küldtünk ügyfeleinknek, illetve honlapunkon is folyamatosan elérhetőek a részletes tájékoztatók. Támogatás az izzócseréhez kaposvári olvasónk olvasta, hogy pályázati támogatást kaphat, aki a hagyományos izzóit energiatakarékosra cseréli. Kérdése, hova lehet beadni a pályázatot? A KÖRNYEZETVÉDELMI és Vízügyi Minisztérium uniós forrásból 230 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki energiatakarékos izzók cseréjére. A vásárlásra az időseket és a nagycsaládosokat támogató közhasznú alapítványok, egyesületek és óvodák pályázhatnak. Földrengés: megrepedt a várdai templom fala (Folytatás az 1. oldalról) A 2,9-es erősségű hétfői rengés után repedést vettek észre a helyiek a templom falán, ami mára ujjnyi vastagságúra nőtt. - Alig lehet kinyitni az ajtót, a teljes boltív keresztben megrepedt, lejött a vakolat - mondta Varga András polgármester. Kedden véletlenül éppen a faluban járt a biztosító szakembere, aki megállapította, hogy friss repedések láthatók a templomon, és ezt valószínűleg a földmozgások okozhatták. A földrengés váratlanul érte a várdaiakat, sokan megijedtek, főleg, akik a házakban tartózkodtak. Elmondásuk szerint megremegtek az épületek, belengtek a csillárok, és elmozdultak a bútorok. A járókelők nem tapasztalták a mozgásokat.- Somogyjád és Várda között van egy töréspont, erről tudtunk. A helyi idősektől hallottam, hogy 60-70 évvel ezelőtt éreztek mozgást, de az elmúlt 30-40 évben nem - mondta Varga András. Hozzátette: a napokban várják a statikust, mert a 2002-ben újjáépített templom renoválása nem lesz olcsó. Portik lózsef plébános az egyházközség nevében már fel is ajánlott egymillió forintot a felújításra. A polgármester szintén azon van, hogy támogatást teremtsen elő az önkormányzat büdzséjéből. ■ Meiszterics E. Vigyázni kell. Az óvatos közlekedés a gyalogjárdán sem árt mostanság, s nem is csak az itt-ott ráfagyott hó miatt. A képünkön látható felirat is arra figyelmeztet: felülről is érhet bennünket meglepetés... OLVASÓI ÜZENETEK ♦ SMS: 20/968-9444 KAPOSVÁR. A Szent Imre utca 15- nél a szemetes konténer a zöld növényzeten van. Hajrá virágos Kaposvár! Arra járó * Tisztelt Tóth István matek zseni úr! Most vettem hitelre három millióért egy autót. Kérem önt, amennyivel több az adósságom, rendezze! * Ki kellene jelölni egy helyet, ahol a városi képviselők egymásra nyelvet ölthetnek. A lőtér mögött erre alkalmas hely van! Bubi * Azért az már kész katasztrófa, hogy a polgármester azzal népszerűsíti saját magát, hogy mennyi közmunkást foglalkoztat, közben idős emberek - hogy közlekedni tudjanak - maguk sózzák a házuk előtt a járdákat. Közben az úgynevezett közmunkások a lapátjaikon dülleszkedve nézik jó pénzért, amit az adófizetők pénzéből, állami finanszírozásból kapnak. Ember (Ember! Úgy tudjuk, minden lakó köteles a háza előtti járdát a hótól megtisztítani és síkosságmentesíteni. - A szerk.) VEGYE ÉSZRE! A keddi lapban megjelent Vegye észre! cikket olvassák el azok, akikre vonatkozik, és ne dicsér- gessék magukat az újságban. XY KUTYAKERESŐ. Karádon elveszett hathónapos bajor véreb kan kutyám. Aki tud róla, kérem értesítsen a 30/621- 84-09-es telefonszámon! Köszönöm! VÉLEMÉNY. Nem gondolom, hanem tudom! De amint már le is írtam, attól még senkinek sem lesz jobb. Sőt csak rosszabb! Egyébként az a legnagyobb baj, hogy mi alapjáraton irigy nép vagyunk. És ez nem hiszem, hogy sokat fog változni. Mr. X SIÓFOK. Siófokon miért nem takarítják el a havat? Nincs mindenhol fűtött járda! vmmmmim ■I Ön szerint nyugaton miért kevesebb a kátyú? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: JŰB S0NUNt.hu A szavazás eredményét csütörtöki számunkban közöljük.