Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-08 / 32. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 8., HÉTFŐ 13 BULVÁR&KÖRKÉP Az idén is megrendezik az enekesek rangos versenyét Most talált önmagára interjú Los Angelesbe szívesen visszamenne Dobó Kata A 2008-as és 2009-es év magyar és nemzetközi sikerei után 2010-ben ismét megrendezik az Armel Operaverseny és Fesztivált. Bekapcsolódik három új partneroperaház: a Den Nye Opera - Bergen (Norvégia), a Josef Kajetán Tyl Színház - Plzen (Csehország), a Krakkói Opera - Krakkó (Lengyelország), és az idén is itt lesz az előző évben már részt vevő két társulat, a New York-i Dicapo Opera Theatre és a Debreceni Csokonai Színház - mondta el Havas Ágnes, az Armel Produkció & Sajtóiroda vezetője, az Operaverseny igazgatója a február 4-i sajtótájékoztatón. ■ Armel Operaverseny és Fesztivál a Mezzo és Duna Televízióval. Tavasszal öt ország helyszínein zajlanak az első fordulós nemzetközi válogatások. A májusi második fordulónak, valamint a versenyt záró novemberi kéthetes döntőnek újra Szeged városa ad otthont. A Duna Televízió, amely már tavaly is közvetítette a fesztivált, az idén egyenrangú félként vesz részt az eseményen. A televízió figyelembe veszi a nézők véleményét is, a kéthetes döntő idején (2010. november 3-17.) szavazni lehet majd az iénekesekre. ■ Tizenkét évvel a Miniszter félrelép után megrázó kettőst alkot Dobó Kata és Kern András a Halálkeringő című thrillerben. Szentgyörgyi Rita- A Halálkeringő Elzája kokainista, lecsúszott, terhes rendőrnő. Mi vonzotta a szerepben?- Ez a lány a rossz döntések következményeit éli. Teljesen elveszett, igazából már semmit sem akar. Nekem is volt hasonló időszakom, de hála istennek, nem ment el az életem ilyen irányba. Elzát furcsa kapcsolat fűzi az apjához, akit tíz év után keres fel. Ennyi elég volt, hogy felcsigázza az érdeklődésemet.- Hogyan sikerült egymásra hangolódniuk Kern Andrással?- Már a Miniszter félrelép idején szerettem a szókimondását, azt, hogy nem úgy viselkedik, ahogyan elvárják tőle, hanem ahogyan jónak látja. A forgatókönyvíró egyenesen rá írta Rusty szerepét.- Három éve költözött haza Los Angelesből. Új időszámí tás kezdődött az életében?- Az életem örökös újrakezdés. Már gyerekkoromban is sokat utaztam, mivel az édesapám katonatiszt volt. Visszahúzódó voltam, még szerencse, hogy jól jöttem ki a változá sokból. Azt hiszem, az elmúlt pár évben találtam igazán önmagámra. Nincsenek már bennem gör-| csők, sokkal lazább vagyok, mint korábban. Dobó Kata és Kern András a Halálkeringő című filmben Dobó Kata SZÜLETETT: Budapest, 1974. február 25. pályája: 1997-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de amerikai utazásai miatt abbahagyta. Hét évet töltött a tengerentúlon. Jelenleg a Békés megyei Jókai Színházban, a Budapesti Kamara- színházban és a Central Színházban játszik. filmjei: A miniszter félrelép (1997), Túlélésből jeles, A professzor (2003), Csak szex és más semmi (2005), Szabadság, Szerelem (2006) Halálkeringő (2009) Jó iskola volt Hollywood?- Mindenképpen nagy felismerés volt, hogy minél na- gvobb a csillogás, annál na- m % gyobb drámák húzódnak egy- egy élettörténet mögött. Azt # hiszem, én sokkal zárkózot- tabb vagyok, a hollywoodi karrier emiatt sem sikerülhetett.- Nincs hiányérzete? Megszakad a szívem, ha Los Angelesre gondolok. Bármikor lemehettem például a tengerpartra. Szerettem az emberek kedvességét és azt, ahogyan az életről gondolkodnak.- A Hospice Alapítvány egyik hazai képviselője lett. Mit tart fontosnak ebben?- Ma már kevés család lengedheti meg magának, hogy otthon ápolja súlyosan beteg hozzátartozóját. Ezért fontos a három évvel ezelőtt indított Nárcisz program, amelynek lényege, hogy la gyerekekkel is megis- mertessük az elmúlás |ff gondolatát. Barátok közt a héten történik: Szabi gyanúsnak találja Zsolt „nyereményét”. Linda akaratán kívül csúnyán megsérti Pétert. Júlia csalódik Andrásban, és aggódni kezd a kapcsolatuk jövőjéért. Majd úgy dönt, izgalmasabbá teszi szexuális életét Andrással. 20.40 RTL KLUB Összeesküvés-elmélet Egyfolytában retteg Jerry Fletcher taxisofőr. Legjobban a múltjától fél. Tudata mélyén néhány ijesztő emlékfoszlány lapul. Úgy érzi, mintha figyelnék. De Jerry nem félnótás: sok mindenről tud, és sokan kívánják a halálát. 21.20 VIASAT3 Júlia Roberts és Mel Gibson NCIS ismét felbukkan egy régi ismerős, Trent Kort ügynök a CIA-tól. Gibbsszel a bűntett helyszínére megy, ahol két holttestet találnak, és egy füles szerint egy híres maffiózó is felbukkanhat. Ám a bűnöző helyett a könyvelője érkezik oda. 21.20 TV2 Márciustól újra a TV2-n vezet Papp Gergő Tavasszal megújult formában tér vissza a TV2 szórakoztató bulvármagazinja, az Aktív. A stúdiójából március elsejétől egy régi-új arc, Papp Gergő köszönti a nézőket. A riporter-műsorvezető korábban már dolgozott a kereskedelmi csatornának: a Mokka és a Napló munkatársa volt. ■ Az Aktív riportjait egyszemélyes stábok készítik majd. Sztorikat ígérnek, melyek érdekesek. Új műsora tartalmilag is számtalan újdonságot hoz: bul- várszenzációk, erotika, sztárhírek és különleges emberi történetek mellett aktualitások, vala- nint a mindennapok bosszantó, negoldásra váró ügyei is teríték- ■e kerülnek. Az Aktív készítői azt ígérik, )lyan sztorikat mutatnak be, melyek beszédtémát adnak az embereknek. A hetente ötször, hétközna- lonként harminc percben képernyőre kerülő műsor merész, )átor megközelítésű anyagait egyszemélyes stábok, úgyneve- :ett VJ-k készítik, és rendszereién forgat majd riportot Papp lergő, alias Pimasz Úr is. A hazai televíziózásban szokatlan módon a műsorvezető ebruárban a Viasat3 képernyőén látható. Az Unibet Pókermilliomos zombati adásaiban a pókerbaj- mkság második szériáját közve- íti Papp Gergő. Több százan jelentek meg Csurgón, hogy figyelemmel kísérjék a nagybőgő ünnepélyes eltemetését Adjál nekünk lóvét, adjál nekünk márót, és ne kísérts minket, ha meglopjuk a gádzsót - imádkozták a romák Csurgón. A szakadó hó se tartotta visz- sza a somogyi romákat, több százan vettek részt szombaton a csurgói Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat által szervezett bőgőtemetésen. A szertartásnak a muzsikus cigányok körében évszázados hagyománya van. Somogybán a Babócsa környékén fellelhető bőgőtemetéshez kapcsolódó szokásokat Kalányos István (lapunk Vekkere) dolgozta fel, s ez alapján írt forgatókönyvet. Idén, ahogy korábban is, ő játszotta a pap szerepét.- Ez egy háromnegyed órás humoros műsor - mondta elöljáróban Kiss Tiborné, a CKÖ vezetője. - A papnak öltözött ember megdorgálja az öttagú zenekart. Teszi ezt a nagybőgő végakaratának megfelelően, amiért ők öten év közben nem vigyáztak eléggé a hangszerre, s ebbe a nagybőgő belehalt. A temetésére jönnek össze a gyászolók. Az idén tizenötödik alkalommal rendezünk bőgőtemetést, egyébként mindig csonka csütörtök környékére tesz- szük. Szeretnénk elődeink hagyományát nem megszakítani, hanem tovább ápolni, mert az utókornak is szüksége van rá. Kalányos István elmondta: kora ősztől januárig (amikor nem voltak mezőgazdasági munkák) tartották a régi paraszti világban a lakodalmakat. Ilyenkor jutottak kenyérkeresethez a cigányzenészek. Február közepén, csonka csütörtökön vége szakadt ennek. A műsorból semmi nem hiányzott, ami egy humoros temetéshez kell: voltak siratóasszonyok, felravatalozott nagybőgő, kántor, pap és ima a hatalmas Devlához. No meg a remény, hogy húsvét után feltámad a hangszer, és jövőre újra eltemethetik egy újabb, hajnalig tartó mulatsággal. ■ Varga Andrea dat a roma mennyországba. Tiszteljük nevedet, szeretünk téged, és elfogadjuk akaratod. Ma szépen kérünk téged innen, e földi világból, Ne feledkezzél meg a csóró romákról. Adjál nekik lóvét, Adjál nekik márót (ennivaló), és ne kísérts minket, ha meglopjuk a gádzsót (magyar). Szabad legyen lelkünk, sohase éhezzünk, könyörülj meg rajtunk, és mi téged örökké áldunk. Ámen. Eltemették a romák nagybőgőjét farsang vége Siratóasszonyok, kántor, pap; húsvétig szünetel a mulatság Sokan megállítják az utcán a Csillag születik nyertesét Átvehette nyereményautóját Tabáni István, az RTL Klub tehetségkutató versenyének győztese. Ugyan egyelőre nincs jogosítványa, de az új kocsi remek alkalom arraj hogy végre megszerezze. ■ Tabáni István koncerttel ünnepelte a születésnapját. Elárulta: nincs még jogosítványa. „Amint tudom, elkezdem az autósiskolát - mondta Tabáni István. A tehetségkutató győztese így folytatta mondandóját: - Nagyon jó lesz, ha nem szorulok rá más segítségére, jelenleg ugyanis a menedzserem szállít, vagy taxival megyek. Előfordult ugyanis, hogy tömegközlekedéssel indultam el valahová, ám annyian megállítottak, hogy gratuláljanak, hogy elkéstem egy interjúról.” Az egykori teremőrnek megváltozott az élete, amióta megnyerte a Csillag születik döntőjét. Amellett, hogy az utcán állandóan megszólítják, egyre-másra kapja a felkéréseket is. Legutóbb a Fókusz mű- • sorvezetőjeként ismert Gönczi Gábor hívta meg, hogy énekeljen el néhány Queen-dalt együttese, a Smile koncertjén. Az énekes az idén januárban töltötte be a harminckettedik évét, ezért a születésnapi bulin tortával köszöntötték. A legszebb ajándéknak mégis azt tartja, hogy reményei szerint hamarosan elkészül az első lemeze.