Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

A Jobbik is kíváncsi a pénzügyekre sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kor­mányfőnek azt a kijelenté­sét, amely szerint a válasz­tások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzeté­be, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek - mondta Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke. Bölcsek tanácsa a spanyoloknál is az európai unió soros eblö­ki tisztét betöltő Spanyolor­szág a „bölcsek tanácsa” (ilyen van nálunk is) meg­alakítására készül. A szak­értői testület feladata a gaz­dasági válság elleni straté­gia kidolgozása lesz. Luis Rodriguez Zapatero minisz­terelnök ma jelenti be, kik lesznek a tagjai a tanács­nak. Pert vesztett a TV2 Szabadi Bélával szemben SZEMÉLYISÉGI JOGI PERT vesztett tegnap a TV2 Sza­badi Bélával szemben nem jogerősen azért, mert hoz­zájárulása nélkül mutatta bilincsben, és valótlanul ál- b'totta róla, hogy „nem léte­ző szaktanácsadásért mü- liókat vett fel”. A TV2 meg­sértette az egykori politikai államtitkár becsülethez és jó hírnévhez való jogát is. Szabadi: Megsértettek Elszabadult vonat Egy utasok nélküli személyvonat túlfutott tegnap a helsinki pályaudvaron és egy szállodának ütközött, de csupán anyagi kár keletkezett. Eddig ismeretlen ok miatt a vonat fékberendezése nem működött, és a szerelvény a közeli hotel üres konferenciatermében állt meg. A vonaton csak háromfős személyzet tartózkodott: ők sértetlenek maradtak, és szerencsére a szállodában sem sérült meg senki. Sólyom védi a nyugdíjat aggály Vétó a nyugdíjpénztári és a közoktatási törvénynek Véleményezésre az Alkot­mánybíróságnak (AB) küld­te a magánnyugdíjról szóló törvényt az államfő. Sólyom László szerint az érintettek nem kapnak lehetőséget a társadalombiztosításba való visszalépésre. Vég Márton Sólyom László a közoktatási tör­vény módosítása és a magán­nyugdíjpénztárak átalakításáról szóló döntés miatt az AB-hez for­dult véleményezésért Az államfő szerint aránytalanul korlátozza a magántulajdont, és nem nyújt visszautat a váltásban részt vevő pénztártagoknak a pénztárak biztosítóvá alakításáról szóló, még december közepén elfoga­dott törvény. Szerinte az érintet­teknek az alkotmány alapján le­hetőséget kell kapniuk a kötelező társadalombiztosításba való visz- szalépésre, ha úgy érzik, hogy a változások aránytalanul hátrá­nyosan érintik őket Miután pedig a törvény a visszalépés lehetősé­gét nem biztosítja, az elnök sze­rint ez sérti az alkotmány által vé­dett tulajdonhoz való jogot. A tervezet még az MSZP-frak- ción belül is óriási vihart kavart. A Fidesz kezdettől fogva bírálta az elképzelést, és már elfogadá­sa előtt alkotmánybírósági vétó­ra ajánlotta az államfőnek, az el­lenzéki párt ugyanis a nyugdíjak ellopásaként értékelte, hogy a je­lenlegi tulajdonosi rendszer he­lyett nemzetközi pénzügyi cso­portok, biztosítók kezeljék a nyugdíj-megtakarításokat. „A pénztárak privatizációjával a kormány külföldi befektetőknek akarta adni az idős emberek jö­vőbeni sorsát” - magyarázta Sol­tész Miklós fideszes politikus. „Tudomásul vesszük az államfő döntését, de a törvény kezeli a mai magánnyugdíj­rendszer bizonytalanságait, koc­kázatait” - hangsúlyozta Keller László. Az MSZP-s honatya sze­rint az államfő egyoldalúan köze­lítette meg a kérdést. Az aggályosnak vélt változta­tás részletesen szabályozta a ma­gánnyugdíjpénztárak átalakítá­sát, amelynek végén, 2013 janu­árjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesz­nek. A jogszabály valamennyi pénztárnak lehetőséget ad egy szabadon kiválasztott intéz­ménybe történő beolvadásra. A pénztártagok számláján felhal­mozott megtakarítás pedig átke­rül a magán-nyugdíjbiztosító rt- nél vezetett egyéni számlára. Az államfő alkotmányellenes­nek találta a közoktatási tör­vény intézményvezetők kineve­zésére vonatkozó részeit is. Azt önkormányzati fenntartású is­koláknál csak a kétharmados - önkormányzati - törvényben le­hetett volna megtenni. Mit mond a pénzügyi tárca? - Semmi sem sérül A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM sze­rint alkotmányos a törvény. Azért volt szükség a változta­tásra, hogy továbbvigye a nyug díjrendszer 97-ben megkezdett, de be nem fejezett reformját A pénztártagok döntési jogosult­sága - az önigazgatású magánpénztáraknál -jogilag nem jelent tulajdonosi pozíci­ót Alkotmányos jelentősége az egyéni számlán felhalmozott megtakarítással való rendelke­zésnek van. Ennek biztosítása nem jelenti a tulajdonjog kor­látozását Mindegyik ellátási forma esetén egyformán bizto­sított a megtakarításhoz törté­nő hozzáférés. A pénztártag halála esetén az öröklés felté­telei változatlanok Az új, hogy a kedvezményezettnek csak hozzátartozók jelölhetők A szerzett jogok nem sérülnek. Ma hozhatják haza Szlovákiából a sérült magyar hegymászókat Várhatóan kedden hozzák haza mentőautóval Szlovákiából azt a két magyar hegymászót, akit a Magas-Tátrában elszenvedett balesete nyomán még a poprádi kórházban ápolnak. Hajdú Péter és Erőss Zsolt állapotát stabili­zálták az orvosok. Erőss agyráz­kódást szenvedett, mindkét lába eltört, az egyik nyüt töréssel, hét­fő délután még röntgenezésre, esetleg CT-re lesz szükség. Har­madik társukat már kiengedték a kórházból. A kassai magyar főkonzul fel­hívta a figyelmet, hogy a Magas- Tátrában évente 10-15-en halnak meg. Többségük nem veszi fi­gyelembe az időjárási körülmé­nyeket, vagy letér a kijelölt ösvé­nyekről. A mentés költsége tete­mes, az elmúlt hét végén balese­tet szenvedett magyarok kisza­badításán több mint negyvenen vettek részt. A három tapasztalt magyar hegymászót szombaton lavina sodorta el - más forrás szerint 150 méterről lezuhantak egy jégfalról -, miközben a Kopki hegygerincen ereszkedtek lefelé a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe. Sérüléseik súlyosak. ■ Kőkemény bizonyíték P. József ellen Akár már januárban vádat emel­hetnek a kiskunlacházi gyilkos­ság ügyében. A rendőrség szerint megdönthetetlen bizonyítékok igazolják, hogy csakis az előze­tesben lévő gyanúsított, P. József ölhette meg 2008. november 23- án a hajnalban hazafelé tartó 14 éves kislányt Kiskunlacházán. A helyszínen talált DNS-min- ták alapján kijelenthető, az elfo­gott P. fózsef H. Nóra gyilkosa. A férfi egyedül követte el tettét ab­ban a kiserdőben, ahol a lány holttestét megtalálták. A helyszí­nen talált cigarettacsikknek nincs jelentősége, a lacházi kiser­dő a fiatalok kedvenc találkahe­lye, sokan megfordultak ott. ■ Szigorúbban ellenőrzik az Amerikába utazókat Tovább szigorítja az Egyesült Ál­lamok a repülőgépen beutazók átvizsgálását - jelentette be az amerikai Közlekedésbiztonsági Felügyelet. Tizennégy országból, köztük a terrorizmust támogató államokból érkező minden utas­ra motozás és kézi­poggyász-vizsgálat vár. Áz Egyesült Ál­lamok szerint töb­bek között Irán, Szu­dán, Szíria és Kuba is szponzorál­ja a terrorizmust. Nigéria tegnap kifogásolta a listán való szereplé­sét, igazságtalannak tartva, hogy egyetlen ember viselkedése mi­att - karácsonykor egy nigériai akart felrobbantani egy Delta- Northwest járatot - 150 millió másikat büntetnek meg. Az új szabályozás szerint a világ min­den országából repülőgépen az Államokba utazóknál gyakorib­bak lesznek a vizsgálatok. Többórás fennakadást okozott egy ellenőrizetlen légi utas a New York melletti Newark nemzetkö­zi repülőterének egyik terminálján még vasárnap este. Egy férfi úgy jutott át a C termi­nál ellenőrző kapuin, hogy nem világították át. -Ezt észrevették. Emiatt a terminálról visszaren­deltek minden utast. Újbóli be­léptetésük csak órák múltán kezdődött el, két-háromezren vá­rakoztak órákig. ■ Ne csodálkoz­zunk, ha alaposan megmotoznak. Csillag születik? Angéla Merkel német kancellár énekel gyermekekkel a berlini kancellária ünnepségén. Az úgynevezett német csillagénekesek minden évben pénzt gyűjtenek karitatív szervezeteknek az egész világon. Intenzív plakátkampány az MSZP jelöltjeivel Jelöltbemutató plakátkampányt indít az MSZP január közepén. A szocialisták így szeretnék bemu­tatni a választókörzetekben indu­ló egyéni jelöltjeiket és még is­mertebbé tenni a miniszterelnök­jelölt Mesterházy Attilát Az egy­séges arculatú pla­kátokon megjelenik a jelölt szlogenje is. A körzetekben pedig feltűnik mellettük a kormányfőjelölt arcképe is, kü­lön plakátokon. Az MSZP kampánystábja az akciót azzal indokolta, hogy így egyrészt bemutatják, mennyit fej­lődött a „helyi Magyarország” az elmúlt két ciklusban. Ennek sike­rét a helyi érdekeket képviselő szocialista politikusokhoz köti a kampány. Áz elképzelés alapja az, hogy egyes kutatások szerint vidéken jobban értékelik az MSZP tevékenységét - és jobban érzik a fejlesztések hatását mint országosan. A kampányban az MSZP szeretné kihasználni azt is, hogy Mesterházy Attila a régebbi szo­cialista politikusok­hoz képest „tiszta lappal indul” a baloldali választók szemében. A jelölteket bemutató kampány ilyenkor a választások előtt a ko­pogtatócédulák összeszedését is segíti, ami egy április 11-i válasz­tás kihirdetése esetén már febru­ár végén elkezdődhet. ■ ■ Kutatások sze­rint a vidék job­ban értékeli őket.

Next

/
Thumbnails
Contents