Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-05 / 3. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 5., KEDD MEGYEI KORKÉP Dühöngenek a sofőrök székely János kaposvári nyugdíjas: - Hirtelenjében nem tudnám összeszámolni, hogy hányszor hajtottam az utóbbi időben kátyúba. Sajnos igen sokszor. S ami igazán bosz- szant, nem tudom, hogy mennyiben károsodott emiatt az autóm. Nagyobb felelősséget követelnék az utak építőitől, s azoktól, akik átveszik az újonnan épített szakaszt. Csak ez vezetne eredményre. RÓZSAHEGYI FERENC kaposvári raktáros: - Az autósokat lázba hozza egy nagyobb útjavítás híre. Aztán pár hét, hónap elteltével csak azt tapasztalják, egyre nagyobb kátyúk táton- ganak az úton. A kaposvári Tallián utca kiváló példa erre, de az Áchim András úton is egyre-másra tűnnek fel a gödrök. Bárcsak erre adna pénzt az állam, így talán gyorsan eltűnnének ezek az idegesítő hibák. árva GYÖRGY kaposvári taxis: - Igen komoly feladat lenne felmérni az összes kátyút a városban. Bár nekünk, taxisoknak van any- nyi előnyünk, hogy jól ismerjük a megyeszékhely útjait, ennek ellenére előfordul, hogy gödörbe hajtunk. Évente százmilliókra tehető a járművekben keletkezett kár. Hihetetlen, hogy a kátyúzás ennyire megerőltető idehaza. 20 EVE IRTUK A DIKTÁTOR ELFOGÁSA Után kritikus helyzet alakult ki - magyarázta Ceau§escu és felesége gyors elítélését és kivégzését a romániai Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja. - A Securitate egységei pontosan tudták, hol tartják fogva a gyilkos Conducatort, s többször megpróbálták elfoglalni a laktanyát, ahol őrizték. Tudtuk, ha sikerül a mentési akció, az ország vérfürdővé válik, és több százezer ember lelte volna értelmetlenül halálát. Olyan akcióra volt tehát szükség, mely gyökeresen megváltoztatja az erőviszonyokat. abban utólag is mindenki egyetért: így volt a legjobb... Somogyi számlamilliomosok számlalottó Fejétől bűzlik a hal, mondja a „kisember” (Folytatás az 1. oldalról) Egy éve hirdették meg, s mintegy 283 ezer pályázat érkezett eddig. Tavaly januártól havonta tíz ember nyert egymillió forintot a Tiszta Haszon Programban, s közöttük öt somogyi is. Az utolsó sorsolásra tegnap délután került sor, ennek nyerteseiről még nem kaphattunk információt. A kormány a feketegazdaság elleni küzdelem elemeként indította útjára tavaly januárban a programot, amelynek célja elsősorban a szemléletformálás volt, hogy számlaadásra és számlakérésre ösztönözzön, és ezzel is bővüljön a közterhekhez hozzájárulok száma. Minden 14 évesnél idősebb ember pályázhatott, aki beküldte a nevére szóló, 2009-ben kiállított és legalább ezer forint értékű lakossági szolgáltatásról - a fodrásztól a cipészen át a magánorvosig - szóló számla adatait SMS-ben, vagy feltöltötte az internetre. A Kormányszóvivői Iroda adataiból kiderül, hogy a múlt év elején, amikor gőzerővel reklámozták a programot, háromszor többen próbálkoztak: januárban több mint harminc- hatezer ember. Áprilisban már harmincezer alá süllyedt a szám, júliusban húszezer alá, s folyamatosan csökkent, csak decemberben ugrott meg. A Somogyi Hírlap hevenyészett közvélemény-kutatása szerint az embereket nemigen mozgatta meg a lehetőség. - Ha számla nélkül olcsóbb, miért kérnék számlát? - vetette fel az egyik megkérdezett. Tóth Zsuzsanna kaposvári fodrász azt mondta: pár vendége még az akció beharangozásakor jelezte, hogy majd kérik a számlát, mert beküldik, de aztán egyikük sem tette meg. A fodrász úgy véli: sokkal többet jelentene a gazdaság fehérítésében, ha kisebb adóval sújtanák a kisvállalkozókat. Ugyanezen a véleményen volt egy kolléganője, akitől mindössze egyetlen számlát kértek beküldési céllal.- Eleve magasabbak lennének a szolgáltatás díjai, ha nem keresnénk a kiskapukat, így a vendég sem érdekelt ebben - fogalmazott a huszonéves fod- rászüzlet-vezető. Szányi Katalin nagykanizsai kozmetikusnál zalai és somogyi Eggyel is nyert az öt somogyi nyertes közül mindössze egy, Bősz Ákos vállalta, hogy nyilatkozik lapunknak. Elmondta: még kaposmérőiként pályázott, de immár töröcskei lakos, ott építkeztek a menyasszonyával. A tavasszal nyert egymillió forint nagyban hozzájárult az építési költségekhez. Amúgy a számla is a házhoz kapcsolódott, egy pénzügyi szolgáltatáshoz. meglepődtem, amikor értesítettek, hiszen én csupán egyetlen számlát küldtem be, míg az ismerőseim sokkal többet - mondta a boldog nyertes. Hozzátette: tisztában van a program eredeti céljával, de hogy arról maga mit gondol, nem szeretné megosztani. Sikeres program lőrincsik ÉVA, a Kormány- szóvivői Iroda munkatársa a Somogyi Hírlapnak azt mondta: a 2009. december 31-én lezárult program sikerét jelzi a több mint 280 ezer pályázat Ez a szám azt mutatja, hogy sokan érezték, érzik fontosnak a terhek közös viselését Fontos hangsúlyozni, hogy a programmal nem csupán azok nyertek, akiknek kisorsolták a pályázatát, hanem az egész ország. A töröcskei Bősz Ákos egyetlen számlával nyert egymillió forintot Az eddig beérkezett pályázatok száma havi bontásban (db) vendégek is megfordulnak. Azt mondta: tízen biztosan kértek számlát, hogy pályázhassanak. Egyikük minden nyereményakcióban nyerni szokott, de most elkerülte a szerencse. Horváth Sándor porrogi polgármester azt mondta: vállalkozása van, már csak azért is kér mindenhol számlát, mert leírhatja a költséget. Úgy véli: bár nemes a szándék, nevetséges a számlaakció.- Természetesnek kéne lennie, hogy mindenki ad számlát - mondta. - Ám amíg állami szinten csalások történnek, nem a tízezer forintos számlán múlik a jövőnk. Miközben off- shore cégekkel lehet adót csalni, és milliárdok vándorolnak a zsebekbe a közbeszerzési eljárásoknál, meg a számlagyárosok, fiktív számlákat kiadók és befogadók semmi vagy csak nevetségesen kevés büntetést kapnak, addig nincs értelme. Mindenkinek tisztességgel be kellene tartani a szabályokat. Nem akcióra, hanem példamutatásra volna szükség, és a büntetést sem a kisembernél kellene kezdeni. ■ Varga Andrea A szerencsés új évre koccintottak hagyomány A kéményseprők boldogságot, gazdagságot kívántak Kaposvárnak A hagyományoknak megfelelően az idei év első munkanapján Szita Károly polgármesteren keresztül kívánt boldog és szerencsében gazdag új évet Kaposvár lakóinak a Kapós Kéményseprő Kft. Az 1994 óta hagyományos újévi köszöntőn Keresztúri János ügyvezető igazgató és Balajcza Zsolt kéményseprő idén egy marcipántortát ajándékozott a polgármesternek. A korábbi újévi köszöntőkön Szita Károly kapott már kéményseprős söröskorsót, a város címerével díszített pecsétnyomót is a kéményseprőktől. A koccintás után Szita Károly három szerencsét hozó szálat húzott ki a ké- Szerencsét hoztak a városnak. Szita Károly polgármester (balról) fogadja Keresztúri János, a Kapós Kémény- ményseprők lószőrkeféjéből. seprő Kft. ügyvezető igazgatója és Balajcza Zsolt kéményseprő (jobbról) újévi jókívánságait HIRSAV Elavult a barcsi traffipax A JELENLEGI SEBESSÉGMÉRŐ készülék már elavult és gyakran meghibásodik - közölte Cserti István rendőrkapitány. Januárban újabb készülékek kerülhetnek a megyébe; ígéret van egyre a Barcsi kistérségben is. (jg) A szeretetről versben-zenében lábodon katolikus fiatalok nyitott szívvel itták magukba a versben, zenében közvetített ünnepi gondolatokat. Az ünnepekben adták elő a híveknek szeretettől áthatott félórás műsorukat, mely Róka Judit hitoktató lelkes fáradozását dicsérte, (ga) Hótolót vásároltak a kelevíziek kelevízen 945 ezer forintos pályázati támogatással és némi önerővel, összesen egymillió 322 ezer forintért kistraktort vásárolt hótolóval együtt a kelevízi önkormányzat. A kistrak- tor minden kommunális munkát megkönnyít a kis faluban, alig érkezett meg, már be is vetették, (ve) Megdrágult a buszjegy a siófoki vonalakon MAJD KILENC SZÁZALÉKKAL emelkedtek a helyi buszokra váltható jegyek és bérletek árai az év első napjától Siófokon. A vonaljegy ára a díjemelés után 195 forintra emelkedett, míg például egyvonalas havi bérletet 3 ezer forintért válthatnak az utasok, (kt) Félmilliárdnyi értéket mentettek meg A marcali tűzoltóság statisztikája szerint összesen 460 riasztást kaptak tavaly. Ebből 242-szer műszaki mentéshez, 134-szer pedig tűzesethez vonultak; a legnagyobb az áprilisi avartűz volt Főnyed- nél. A legtöbbször augusztusban vonultak. A becsült megmentett érték összesen csaknem 450 millió forint volt. (ve) Pályázati pénzen újul a hivatal Szentborbáson Az elavult tetőszerkezetet fedik újra, illetve javítják a polgármesteri hivatal és orvosi rendelő épületén. A munka területfejlesztési támogatással egymillió 400 ezer forintba kerül az önkormányzatnak - mondta Dudás Jánosné szent- borbási polgármester. A felújítás befejezése március végére várható. Új bútorokat, asztalokat vettek a hivatalba 300 ezer forintért. A kultúrházba hangosító berendezést szeretnének vásárolni, ehhez s a falunap megrendezéséhez pályázati támogatást igényeltek. Ezenkívül játszótér kialakítását tervezik a buszforduló mögötti területen. ■ Gamos A.