Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-28 / 23. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 28., üü i EIBB A világ egyik leghíresebb farsangi mulatságát Velencében tartják, de ebben az időszakban szerveznek álarcos mulatságokat Toscanában, Róma közelében és Bari mellett is. Mindegyikre jellemzőek a pa- pírmaséból készült színes díszletek. Az európai karneválok királynője egyértelműen a lagúnák közé épült Velencében van. Itt az ünnepségeket a mai napigaz elmúlt századokból örökölt szokások alapján rendezik. A karnevál kezdetén a jelmezbe bújt emberek végigvonulnak a városon,és Velence leghíresebb teréig, a Szent Márk térig menetelnek. Ezt követően színes léggömbök szállnak felfelé harsonaszó kíséretében, majd a colom- binának nevezett konfettivel töltött papírgalamb kötélen lecsúszik, és az ünneplők fejére szórja a konfettiket. Az így megnyitott farsangi ünneplés hamvazószerdáig tart, ekkor karnevál hercegét egy megrendezett bírósági tárgyalás után máglyán elégetik. így vesznek búcsút a téltől. A karnevál jelképévé vált maszkok gyártásának nagy hagyományai vannak. A középkorban a maszkkészítő mestereknek külön céhük volt, s máig családi vállalkozások készítik ezeket a csodálatos álarcokat A bauta nevezetű fél álarc igen kedvelt volt, hiszen nem takarta el az egész arcot, és viselése közben is lehetett enni-inni. A legnépszerűbb jelmezek közé a patríciusmaszkok és a kártyalapok tartoznak. A karneválozók bőr-, porcelán- és papírmasé- maszkok közül válogathatnak. A karneváli forgatagból a finom falatok sem hiányozhatnak. A helyi asztalok kedvencei a fritelle és a galani nevű édességek, kelemen Zsófia MUNKÁCSY GIMNÁZIUM CSÜTÖRTÖK TANULÁS Minden idők legnagyobb költségvetésű filmje az Avatar. A forradalmian új technikákkal dolgozó rendező, James Cameron folytatást is tervez A mozivilág megmentője avatar Még a fanyalgók is elismerik a lenyűgöző látványvilágot Minden idők egyik legjobban várt és legnagyobb költségvetésű filmje. Négy éve készül, és a reklámok szerint ez a film az, ami végre visszaülteti az embereket a mozivászon elé. És valóban, az Avatar robbanás- szerű siker lett, két hét alatt kétmillió dollár bevételt hozott. Azóta már a filmkritikusok elismerését is magáénak tudhatja, hiszen két Golden Globe-ot nyert, és szép reményekkel néz az idei Os- car-gála elé is. Az alaptörténet: Jaké Sully, a kerekes székbe kényszerült katona ikertestvére halála miatt egy távoli bolygóra, a Pandorára kerül egy tudományos programba. A kísérlet során egy távvezérelt testet, egy avatart kap, ami az ő DNS- éből és az őslakos humanoid nép, a Na'vik DNS-éből készült. Mivel a megszólalásig hasonlít a háromméteres, kék, macskaszerű lényekre, ezért azt a feladatot kapja, hogy beépül a törzsbe, és információkat szállít róluk. A Na'vik ugyanis nemcsak érdekesek, de egy milliárdos vállalkozás útjában állnak: falujuk éppen egy értékes érc legnagyobb lelőhelye felett csücsül. Jake-nek egy sor véleüen folytán sikerül rávennie a törzsfőnök lányát, hogy segítsen neki beilleszkedni a Na'vik közé. Ahogy egyre jobban megismeri őket, elkezd kételkedni abban, hogy valóban helyes-e, amit tesz. Amikor pedig háború robban ki a katonák és a Na'vik könész, Sam Worthington, aki főszerepével valószínűleg azonnal bevonult a hollywoodi szépfiúk sorába. Sigourney Weaver alakítása is megérte a mozipénzt, az ismert színésznő, aki már nem először dolgozott Cameronnal, ismét kitett magáért. Sokan kifogásolják, hogy a szereplők elvesznek a digitális maszkok alatt, ami szerintem nem igaz, hiszen a főhősnő, Zoe Saldana sem tűnik fel soha macskaszem és kék bőr nélkül, és mégis: az arcvonások, a mozgás, a mimika teljesen tükrözik őt. Hiába, kinőttünk már abból a korból, amikor a nem emberi lények megjelenítése műanyag masszára emlékeztetett. Ha már itt tartunk, feltétlenül beszélni kell a látványvilágról. Nem hiába várt ennyi évet Cameron a film elkészítésére. A technika végre utolérte az elképzeléseit, a Pandora minden egyes kis zuga tökéletes. Ezt még azok is elismerik, akik amúgy nem sokra értékelik a filmet. Az éjszaka világító növényzet, a lebegő hegyek, a Pandora égboltján ragyogó holdak... egytől egyig gyönyörűek, és három dimenzióban olyan élethű ez az új fantáziavilág, mintha mi is ott sétálhatnánk a szereplőkkel. Külön figyelemre méltó, hogy több mint egy évig egy magyar, Kiss Balázs is dolgozott a filmen, neki köszönhetjük az egyik leghangsúlyosabb jelenetet. Összességében talán nem túloztak azok, akik azt állítják, hogy az Avatar megváltoztatja a filmtörténetet. szili petra MUNKÁCSY GIMNÁZIUM zött, kénytelen választani, és eldönteni, hogy ki ő valójában... Érdekes rhódon a történetről megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint rabul ejtő mese, mások szerint sablongyűjtemény. Tény, hogy a természettel harmóniában élő nép és a civilizáció konfliktusa nem ismeretlen sem a filmművészetben, sem az irodalomban, hiszen történelmünk is bőven szolgál példával. Mégsem róhatjuk fel James Cameronnak a témaválasztást, hiszen ezt a hagyományosnak tekinthető problémát remekül vitte át egy futurisztikus dimenzióba. Bár a cselekmény nem bővelkedik hajtűkanyarokban és váraüan fordulatokban, de egyenletesen ível fölfelé a tetőpontig, és bőven elég izgalmas ahhoz, hogy majdnem három órára a vászon elé szögezze a népet A narráció megoldása viszont különleges, azzal, hogy a főszereplő mondja fel videonaplóra a vele történteket, rugalmas kapcsolódási pontot teremt a történetben. Akik pedig a mesét élővé teszik, azok nem mások, mint a szereplők. Vannak egyértelműen szerethető pozitív hősök és utál- nivalók is. A színészek választása kivételesen jó, mindenki nagyszerűen formálja meg az általa képviselt szereplőt. Kiemelendő talán az ismeretlen ausztrál szíA világhírű sci-fi egyik főszereplője Sigourney Weaver (jobbról) Karnevál a lagúnák között 13 IN MEMÓRIÁM BAGONYAI ATTILA (1964-2010) Amikor elveszítünk valakit, az olyan érzés, mintha életünk fontosabb gyöngyszemeiből gurult volna el egy darab. Ugyanis az élet olyan, mint egy lánc: bár nem bomlik szét egy szem gyöngy hiánya miatt, de a hely, amit az ott hagyott, örökké üres lesz. Bármennyi év telik is el, bármilyen gyorsan táncolnak el előttünk az élet sejtelmes szikrái, nem olyan erősek, hogy el tudják pusztítani a rengeteg tudást, tapasztalatot, amit kaptunk attól, aki ezekkel mind rendelkezett Az ész és a logika nagy kincs, többet ér minden külső szépségnél. Az igazi énje mindenkinek belül van, s egy embert csak akkor ismerünk igazán, ha meglátjuk benne az igazi belső értékeit. Szerénység, kötelességtudás, szorgalom: olyan szavak ezek, melyeknek nagy súlyuk van, és még nagyobb szerepük. Egy ember nem lehet minden percben erős és bátor, van, amikor egy sötét mezőn áll, de ha tele van reménnyel, és mer küzdeni, akár mattot is adhat az ellenfélnek. Mint a sakkfigurák, úgy lépkedünk az életben előre, de vannak, akiket eltántorítanak a pályáról, és vannak, akik győztesként kerülnek ki a játszmából. Mindenki, aki tudást és tapasztalatot ad a másiknak, a nyertesek oldalán áll, és ünnejjelhet. Minden bánatot és örömöt át kell élni. Most egy gyöngyszem valóban leszaladt az életünk láncán, de az még nem azt jelenti, hogy végképp le kell mondanunk róla. A búcsú mindig fáj, főleg, ha nem tudunk rá felkészülni. Mindent köszönünk, Attila bácsi! FONYÓDI GIMNAZISTÁK Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. HUMOR A világ legrövidebb könyvei FRANZ KAFKA: Vidám mesék az izraeli konyha csodái: A sertés vili. Henrik: A kulturált válás kézikönyve dugovics TITUSZ: A baleset- mentes várvédés fortélyai DZSINGISZ KÁN: Diplomácia david beckham: A sikeres tizenegyesrúgás fortélyai A W3-BAN elhangzott értelmes mondatok nagymamák, akik nem szívesen beszélnek az unokáikról A junior Gyermekétkeztetési Vállalat langusztabeszállítói népszerű ételek a gyermek- zsúrokon sorozat: A spárga TOLDI MIKLÓS: Higgadt reagálás konfliktushelyzetekre, /-//. rész GEORGE w. BUSH: Családi vakációm Irakban katolikus konyha - Nagyböjti húsreceptek az indiai konyha csodái: A marha ÁDÁM: Éva féltékenységi rohamai pató PÁL: Dinamizmus és innovatív készség bakiparádé - Tréfás történetek agysebészektől A magyar helyesírás örök érvényű szabályai woody allén - Harcművészet és kardforgatás mesterfokon vatikáni munkásmozgalmi dalok gyűjteménye sikeres átképzőprogramok: Hímzőtanfolyam csecsen harcosoknak SZTÁRPLETYKÁK Életműdíj Robbie-nak a Brit Awardon Nicole lesz az új Bond-lány? A 30. Brit Awards-díjátadót február 16-án rendezik, és - ahogy azt már előre tudni lehet - Robbie Williams fogja megkapni az ez évi Outstanding Contribution To Music kitüntetését, ami lényegében életműdíj. Mi tagadás, Robbie Williams számtalan slágerlista vezető albumának elkészítése után, az állandó jótékonykodása és a rászorulók támogatása mellett ma sem hanyagolja el zenei karrierjét. A legújabb, Bodies című száma is igen népszerű. (forrás: www.music.hu ) A Pussycat Dolls frontasszonya már túl van néhány castingon, ő akar lenni az új Bond-lány Dániel Craig oldalán a következő 007-es moziban. Az énekesnő néhány hete szakított a Forma-1-es pilóta Lewis Hamilton- nal, és azóta nagyot fordult körülötte a világ: így ugyanis sokkal több ideje van a saját karrierjére. Most megpróbálja valóra váltani egy nagyon régi álmát, hogy színésznő lehessen. Fejébe vette, hogy ő lesz a következő Bond-lány Dániel Craig mellett az új 007-es filmben. A következő Bond-filmet Sam Mendes rendezi, a forgatókönyvet már írják, a produkció a tervek szerint 2011-ben kerül a mozikba. Nicole Scherzinger nem aprózza el, Bond-lány akar lenni SAJTÓ Ég