Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-28 / 23. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 A Rákóczinál is járt a kapitány labdarúgás Országjáró körútja során Kaposvárt is útba ejtette Erwin Koeman Erwin Koeman (jobbra), a magyar válogatott szövetségi kapitánya Szekeres Tamással, a nemzeti együttes technikai vezetőjével a Kaposvári Rákóczi FC Cseri úti edzésére is ellátogatott (Folytatás az 1. oldalról) A magyar labdarúgó válogatott holland szövetségi kapitánya a lis­tavezető' Videotonnál kezdte a sz­erdai napot, majd Kaposvár felé vette az irányt. A kapitány Szeke­res Tamás technikai vezető társa­ságában érkezett a Rákóczihoz, ahol ülés Jánossal, a zöld-fehérek ügyvezető-elnökével és Prukner László vezetőedzővel beszélgetett. A mintegy félórás eszmecsere után a következő célállomásként a Cseri úti műfüves pályát céloz­ta meg a holland válogatottal 1988-ban Európa-bajnoki címet szerző Erwin Koeman, hiszen a szakember kíváncsi volt a Rákó­czi edzésére is. A tréning előtt azonban a kapitány a villámláto­gatáshoz stílszerűen egy villám­interjút is adott. - Igazán remek munka folyik a kaposvári egye­sületnél, mert rendkívül ügyesen gazdálkodnak a Rákóczinál a ren­delkezésre álló forrásokból - mondta Erwin Koeman. - Már van összehasonlítási alapon a ma­gyar, illetve a holland klubokat il­letően, s mondhatom nagy dolog, hogy a Rákóczinál évek óta jó eredményeket érnek el. Sokakhoz hasonlóan Erwin Koemant is „megfogta” az ék­szerdobozszerű Rákóczi-stadion. - Nagyon szép a stadion, s bár élőben itt még nem láttam mécs­esét, egészen speciális hangula­ta lehet ennek a pályának, kö­szönhetően annak, hogy ilyen közel van a lelátó a küzdőtérhez. Természetesen a kötelező kér­dés sem maradhatott el, azaz, van-e olyan Rákóczi-játékos, akit a kapitány számításba venne a válogatottnál? - Ezt minden Zágrábban játszanak A RÁKÓCZIHOZ kapcsolódó hír, hogy a csapat szomba­ton újabb felkészülési mérk& zést vív, igaz ezúttal idegen­ben. Január 30-án 13.30 órakor a Croatia Sesvete ven­dége lesz Zágrábban a Pruk- ner-legénység. klubnál megkérdezik tőlem - fo­galmazott mosolyogva Erwin Koeman. - Én tudom kire, kikre vagyok kíváncsi, ám ezt a média felé egyenlőre nem szeretném kinyilvánítani.- Engem is meglepetésként X GYORSSZAVAZAS ■J Ön elégedett Eiwin Koeman eddigi munkájával? Szavazzon hírportálunkon : m / ma 16 óráig: SONLINE.hu ./ A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. ért, hogy a szövetségi kapitány meglátogatja a klubokat - mondta Illés János, a Rákóczi FC ügyvezetője. - Érdeklődött, mi­ként működik az egyesületünk, milyen lehetőségeink, s terveink vannak. Ezen kívül biztosított minket arról, hogy ha lesz olyan játékosunk, aki a teljesítményé­vel rászolgál a válogatottságra, nem kerül hátrányba amiatt, mert vidéki klubban futballozik. A magunk részéről bízzunk benne, hogy Erwin Koeman, vagy a majdani mindenkori szö­vetségi kapitány személyesen is átakarja élni a Rákóczi-stadion bajnoki mérkőzésein tapasztalt speciális hangulatát... ■ Temesvári Iván Filmbemutató és sportfórum a megyeházán program Az elmúlt öt esztendő somogyi sportsikereit idézik fel az érdeklődőknek Filmbemutatóval egybekötött sportfórumot rendeznek január 29-én, pénteken 14 órától Kapos­váron, a megyeháza földszinti termében. A Somogy Megye Sportmúze­umáért Alapítvány Kuratóriu­ma és a Somogy Megyei Sport- szövetség ezen a délutánon mu­tatja be azt a huszonöt perces filmet, amely a somogyi sport elmúlt öt évét foglalja össze. A Somogyi sport büszkeségei 2004-2009. című összeállítás­ban nem csak a legjobb ered­ményeket veszik sorra, hanem megszólalnak a megye sikeres sportolói, és egyebek mellett azok a sportágak is terítékre ke­rülnek, amelyek az elmúlt idő­szakban tették le a névjegyü­ket. A filmbemutatót olyan sportfórum követi, amelyre még nem volt példa Somogy­bán, de a szervezés közben ha­mar kiderült, hogy igény van rá. A sportszövetség és a me­gyei önkormányzat sportirodá­ja a legeredményesebb somogyi labdajáték-csapatok képviselőit hívta meg egy kötetlen, őszinte, helyzetértékelő beszélgetésre. Borsos Attila, a Siófok KC NB I- es női kézilabdacsapatának szervezési igazgatója, Buday Ferenc, a Csurgói KK NB I-es férfi kézilabdacsapatának veze­tőedzője, Fonai Tibor, a Dia- mant Kaposvár férfi röplabdae­gyüttesének elnöke, Horváth Miklós, a Kaposvári Rákóczi FC NB I-es futballcsapatának elnö­ke, valamint a rendezvény ide­jén Kínában túrázó Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapatának képviselője egyaránt várja a sportbarátok kérdéseit is. A program nyilvános, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A félelmetes hírű és erejű szlovén Bled vendége lesz a kaposvári egylet Újabb kiadós utazás vár a Dia- mant Kaposvár 11-szeres bajnok és 12-szeres kupagyőztes férfi röplabdacsapatára. A társaság közel 500 kilométernyi buszo­zást követően Szlovéniában, Bledben lép pályára csütörtökön 18 órakor a Közép-európai Liga keretében. Az utóbbi években félelmetes eredménysorral büszkélkedhet az ACH Volley Bled. Még 2007- ben elhódították az Élcsapatok Európa Kupáját, rá egy évre pe­dig megnyerték a Közép-euró- pai Liga négyes döntőjét; azóta a Bajnokok Ligájában érdekel­tek. A bledi együttes mondhat­ni a szlovén válogatottal egyen­értékű. Pontosabban annál is erősebb, mivel remek légiósok találhatók a kanadai Glenn Hoag irányította európai sztár­csapatban. A korábban Olaszor­szágban is játszott Ramon Gato a kubai, Veljko Petkovics pedig a szerb válogatott tagja, míg Marcelo Barreto a távoli Brazíli­ából érkezett. ■ Az ACH Volley Bled mér­lege tíz győzelem mel­lett két vereség a Közép-európai Ligában.- A játékosok közül Szabó Alpár belázasodott, a többiek viszont hadra foghatók; ennek ellenére még nem tudok kezdő­csapattal szolgálni - mondta Tarka Péter, a Diamant Kapos­vár edzője. - Sűrű a progra­munk, s szeretném elosztani a terhelést a játékosok között. Va­sárnap este (szintén a Közép­európai Liga keretében) a me­zőny első feléhez tartozó horvát HAOK Mladost Zagrebet fogad­juk, míg a jövő héten kedden a Dunaferrnél, újabb három nap elteltével pedig a Kecskemétnél vendégeskedünk. Az a célunk, hogy sem Dunaújvárosban, sem pedig a Hírős városban ne fáradtan lépjünk majd pályára. Még az ősszel a Diamant Ka­posvár szolgáltatta a Közép-eu­rópai Liga talán legnagyobb meglepetését azzal, hogy a so­mogyi megyeszékhelyen le tud­ta győzni a bledi sztárcsapatot. A csütörtök esti szlovén vissza­vágón nem igazán reményked­hetünk hasonló huszárvágás­ban; már a szettgyőzelem is na­gyon nagy szó lenne. ■ Fenyő Gábor Száz évet ünnepel idén a Barcsi SC Ságvári siker a téli előkészületi teremtornán labdarúgás A balatonszabadiak játékosa, Filipovic Almir hét találattal lett a gólkirály Fennállásának századik évfordu­lójának ünnepli a Barcsi Sport Club. Az ünnepi eseménysorozat tervezésére, kidolgozására Cen­tenáriumi Emlék Bizottság ala­kult. A tagok már harmadik alka­lommal ültek össze. Hamarics Miklós klubelnök elmondta: négy elemre építik a jubileumi soroza­tot, ünnepi közgyűlésre, gála mérkőzésre egy NBI-es élcsoport meghívásával, a barcsi Dráva Múzeum kiállításával, valamint a 31. Négy Város Labdarúgó Tor­nájának megrendezésével. Hoz­zátette: máris jelentős adat és em­léktárgy gyűlt össze, és kérnek mindenkit, hogy segítsen a klub történetével kapcsolatos informá­ciók összegyűjtésében. Bjeki G. Ságvári sikert hozott a megyei másodosztályú klubok teremtor­nája a siófoki Beszédes iskolá­ban, melyen ezúttal tizennégy együttes vett részt. A somogyiak mellett ezúttal Tolna (Mag- yarkeszi, Dalmand) és Fejér (Enying) megyékből is érkeztek csapatok. A résztvevőket két ötös és egy négyes csoportba sorsol­ták, melyekből az első kettő ju­tott a középdöntőbe, ahol újabb két darab, immár hármas cso­portban folytatódtak a küzdel- _ mek. I o A középdöntő egyik hárma- p sát a nagypályán is remeklő | Somogyjád nyerte a Kapós- £ füred előtt. A másik ágon a A rivális csapatok teremben is komoly küzdelmet folytattak Ságvár lett a befutó a abalaton- szabadi együttes ellenében. Az előbbiek javára annyi döntött, hogy több góllal verték a cso­portjuk harmadik tagját, a Kisbárapátit, mint a nagy rivá­lis szabadiak. A felkészülési torna harma­dik helyért Kaposfüred - Bala- tonszabadi mérkőzést rendez­tek, melyen az utóbbiak maga-, biztos sikert arattak. A döntő már szorosabb találkozót ho­zott. A Ságvár-Somogyjád ösz- szecsapás döntetlennel zárult, mely után büntetők döntöttek a ságváriak javára. A torna gólkirálya a balaton­szabadiak labdarúgója Filipovic Almir volt hét találattal, a leg­jobb kapusnak járó különdíjat pedig csapattársa Kántor Jenő kapta. Az előbbi nagypályán is ontja a gólokat, hisz tizenöt baj­noki meccsen szerzett tizenki­lenc találatával vezeti a góllövő­listát. A legjobb játékos Széphelyi Tamás (Kaposfüred) lett, a leg­sportszerűbb csapat pedig a Kisbárapáti volt.- Az ifjúsági csapatokról sem feledkeztünk meg, a me­gyei másod és harmadosztályú U19 csapatoknak február ti­zennegyedikén rendezünk ha­sonló tornát - mondta Lázár Lajos, a megyei másodosztályú klubok teremtornájának szer­vezője. ■ Keszthelyi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents