Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-28 / 23. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Torgyánékra alig nyitják az ajtót csokonyavisonta A gyógyfürdője s nem a festmény miatt ismerik a falut Plafonig érnek a politikusok a Nagyatádi Szabó István-emlékházban. Pasa József gondnok látja a leggyakrabban a monumentális festményt Igazi kuriózum Somogy­bán, habár kevesen tud­nak róla. Nem csak Deb­recennek van ilyen... Nagy László Orbán Viktor magyaráz, Torgyán József óvón a magyar korona fö­lé helyezi a kezét, két angyalka pedig a magyar címerrel játsza­dozik. Mögöttük a teljes akkori kormány, s még jó néhány ma is ismert vagy már eltűnt politiku­sunk. Háttérben az Országház, a budai vár és egy Mária országá­ra utaló kép. Már ennyiből sem lehet kétséges: a maga nemében különleges festményt rejt Cso­konyavisonta. Az öt méter hosz- szú, 2,75 méter magas tablót 2001-ben készítette Róth István festőművész a Nemeskürty Ist­ván vezette millenniumi bizott­ság megbízásából. Értéke a szó­beszéd szerint húszmillió forint. A 2000. év magyar kormányát ábrázolja pufók angyalkák és a koronázási ékszerek társaságá­ban. A falusi tisztaszobák szent­képeit idéző alkotás számára Csokonyavisonta a végállomás: 2007 óta a Nagyatádi Szabó Ist- ván-emlékház falán pihen.- Kezdetben a sajtó hírveré­sének is köszönhetően sokan megnézték, ma már alig-alig nyitják rá az ajtót az érdeklő­dők a maga nemében különle­ges festményre - mondta Csík László csokonyavisontai polgár- mester. - Soha, egyetlen látoga­tó sem tett megjegyzéseket a műre, nem viccelődött a képen, inkább az az általános véle­SONLINE.hu Olvassa el, hogy a hozzászólók kit álmodtak a Kosához, Torgyánhoz hasonló festményre a somogyi politiku­sok közül. Részletek a SONUNLta-n. mény, hogy ha már elkészült egy ilyen alkotás, akkor vigyáz­zunk rá, hiszen egyszer ez is történelem lesz majd. A gyógyfürdő miatt sokan jönnek a faluba, de csak kevesek érdeklődését kelti fel az emlék­ház, ahol elsősorban a kisgaz­dapártot alapító Nagyatádi Sza­bó Istvánhoz kapcsolódó tár­gyak, kordokumentumok látha­tók. Csokonyavisontán bíznak benne: a debreceni polgármes­ter huszáros festménye ismét rá­irányítja majd a figyelmet a ná­luk elhelyezett és mára méltán vagy méltatlanul elfeledett alko­tásra is, amelynek a segítségével az idelátogatók olyan szemüve­gen tekinthetnek a magyar kö­zelmúltra, mint kevés helyen. Naphosszat... a filmszemlén utó dok Vasziljev és Törőcsik a színész „werkfilmjében” Országossá válik a régió kulturális hálózata Február elsejétől országos há­lózatokban tevékenykednek a Pécs2010 Infopont hálózatai. A dél-dunántúli régióban eddig huszonegy ilyen információs pont létezett. A bővítés utolsó állomása­ként a hálózat országossá válik a Kulturális Központok Orszá­gos Szövetsége közreműködé­sével, mindez további hetven új helyszínt jelent. ■ Jeki G. A jövő héten kezdődő Magyar Filmszemlén láthatja a közön­ség a Naphosszat a fákon című színmű kaposvári előadásának próbafolyamatáról készült do­kumentumfilmet. Kolovratnik Krisztián színész első filmes­ként látott munkához ősszel a Csiky Gergely Színházban. Naphosszat (Törőcsik- Vasziljev). Ezzel a címmel mu­tatják be a Kiemelt informáci­ós filmek kategóriájában Kolovratnik munkáját. A szí­nész (Eszter hagyatéka; Pánik; Szabadság, szerelem) eredeti­leg meghallgatásra érkezett Kaposvárra. A negyvenen túli férfit kívánó szerepet azonban a kaposvári Kocsis Pál kapta meg. Kolovratnik azonban olyan komolyan érdeklődött a Párizsban élő orosz rendező színháza iránt, hogy végül har­mincórányi nyersanyagot ké­szíthetett filmjéhez. Még Moszkvába, Vasziljev Dráma Iskolájába is eljutott. Vasziljev háromszor rende­zett Magyarországon, mind­annyiszor Törőcsik Mari fő­szereplésével, Schwajda György meghívására. Rendkí­vüli elmélyülést kívánó mun­kastílusa most feltárul a kö­zönség előtt. ■ Balassa T. Népszerű a Balaton Ausztriában Népszerű a Balaton az osztrákok körében. A közelmúltban meg­rendezett, látogatórekordot döntő bécsi Utazás kiállításon is élénk érdeklődés mutatkozott a balato­ni ajánlatok iránt, közülük is a wellness-szolgáltatások voltak a legkeresettebbek. Idén a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága is ki­emelten kezeli az ausztriai mar­ketingkommunikációt. ■ K. T. SEGÍTÜNK... MÁRKUS KATA Tilos lesz a parkolás kaposvári olvasónk ke­reste meg szerkesztősé­günket azzal, hogy a Buzsáki utcában a házak előtt parkoló autók miatt december eleje óta áldat­lan állapotok uralkodnak. Az említett utcában egysá­vos aszfaltozott út van, s mellette a sportpálya kerí­téséig földes az út. Ez utób­bi oldalon az Arany János utca felől megállni tilos tábla van. Ha tehát a földes területen parkolnak az ut­cában lakók, a rendőrök megbüntetik a gépkocsik tulajdonosait. Ezért az au­tósok házaik előtt, a beto­nos részen hagyják autói­kat. így viszont a Buzsáki utcában közlekedő jármű­veknek, ha nem fagyos az idő, tengelyig sárban kell járniuk, hogy kikerüljék a parkoló járműveket. Beje­lentőnk szerint már odáig fajult a helyzet, hogy az ál­ló járműveket kerülgető sofőrök dudálással adnak hangot nemtetszésüknek az utcában. Szerinte öt-hat sofőr kényelme további kétszáz közlekedő problé­máját okozza. hartner Rudolf, a kapos­vári városgondnokság ve­zetője azt mondta: - Miu­tán a földes oldalon elkezd­ték büntetni az autótulaj­donosokat a rendőrök, át­álltak a másik oldalra, ott szabályosan parkolnak. A lakók egy része azt kérte tőlünk, hogy szereljük le a megállni tilos táblát az ut­ca elejéről. Ennek a kéré­süknek azonban nem tu­dunk eleget tenni, mert a sportpálya kerítése és a mellette lévő rézsű nem állékony. hartner szerint további módosítás várható a Buzsáki utca közlekedésé­ben. A javaslat szerint a másik oldalon is- megtiltják a parkolást, tehát az utca egyik oldalán se lehet meg­állni az autókkal. Előtérben a megfelelő tárolás biztonság A tűztől is megvédik a nélkülözhetetlen iratokat 2010. január 19-e fekete dátum­ként marad meg a kaposvári, so­mogyi emberek emlékezetében. Ezen a napon lett a tűz martalé­ka a megyeszékhelyen a SZÜV- székház. Az anyagi kár súlyos tíz­milliókban mérhető, s nélkülöz­hetetlen iratok vesztek oda.- Az évek során az országot járva szomorúan tapasztaltam, hogy a különböző cég- és válla­latvezetők - tisztelet a kivételnek - mennyire nem fordítanak kellő figyelmet az értékes céges papí­rok, fontos iratok megfelelő táro­lására; valamiért minden más fontosabb - mondta Hever Mi­hály, a Rottner Trésor GmbH ma­gyarországi képviselője. - Egy ilyen megrázó tűzesetnek kell történnie ahhoz, hogy az embe­rek rádöbbenjenek: a létfontossá­gú adatokat tartalmazó papírok, kazetták, CD-k és DVD-k megfe­lelő védelmet igényelnek. Az ál­talunk forgalmazott tűzálló pán­célszekrények, adattároló széfek, postaládák és fegyverszekré­nyek erre jelentenek megoldást Bejáratott magyarországi keres­kedőhálózatunknak köszönhető­NÉGY évtizedes múltra visz- szatekintő osztrák cég a Rottner Trésor GmbH. Szerte a világon negyven ország­ban vannak jelen, s nyolc­ezer raklapnyi árukészlettel rendelkeznek. en - tapasztalt, megbízható szak­embergárdával dolgozunk - az ország szinte minden pontján el­érhetőek vagyunk. Valamennyi termékünk MABISZ-tanúsítván- nyal rendelkezik, vagyis az ösz- szes biztosítótársaság elfogadja. Kérdés: vajon érdemes-e kockáz­tatni, amikor már 200-300 ezer forintért megvalósítható a tűzál­ló biztonsági rendszer? ▲ ROTTNER TRÉSOR GMBH (magyarországi képviselet) Telefon: (21) 3800-818 Fax: (21) 3800-819 Mobil: (30) 377-6600 Web: www.rottner-tresor.hu E-mail; hever.mihaly@rottner-tresor.hu KEDVES ESEMESEZŐK! A jövő hét­től a választási kampány végéig nem közlünk politikai üzeneteket. Kérjük, péntektől az ilyen jellegű SMS-ekkel ne bíbelődjenek! Megér­tésüket kérjük. A szerkesztő POLITIKA. Szerintem Budapest leve­gője nem azért rossz, mert panelos, hanem mert Bokros. Juli. * Az MSZP 2006-os ígéretei elszálltak: nyugdíj- emelés, foglalkoztatási helyzet, csa­ládtámogatás, Széchenyi-terv, gazdák támogatása, ingyenes tankönyv, stb. Az őszödi beszéd őszintesége miről árulkodik? Jelenleg hány százezer gye­rek éhezik? Egy kisnyugdíjas * Embe­rek! Nem csak két párt van! Ne enged­jétek, hogy a nyugdíjasok döntsenek a sorsunkról! Húszévi „ígérgetést" már át kell gondolni! Ne engedjük félreve­zetni magunkat, túl sokba kerül a „kö­zéposztálynak”! Lia * Miért a kisem­berektől vonnak el mindent, miért nem csökkentik a pártnyugdíjakat, mi­ért ülnek jó nyugdíjjal a parlament­ben? Máshol kéne csökkenteni! Juli * Eleinte a törökök, azután a Habsbur­gok, majd a németek, végül az oro­szok ugráltattak bennünket, most a brüsszeliek. Asvéd modell! Nem él eb­ben az országban egy ép eszű ember, aki megalkotná a „magyar modellt”? S.Papa * Valaki! Önnek és az Önhöz hasonló gondolkodásúaknak köszön­hetjük azt, ami most van az ország­ban. „Hazudtunk éjjel és nappal." Em­lékszik? M * A választások előtt a szo­cialisták eltitkolták az államháztartási adatokat? Ejha * Hol vannak az új böl­csődék, amiket megígértek, hogy ne legyen 130 százalékos telítettség? * Mágus! Igaza van. Csak hazugsággal lehet embereket félrevezetni, becsap­ni, mint ezt az MSZP, SZDSZ teszi fo­lyamatosan és kiáll a gazdagok olda­lán. Minimálbér, nyugdíjelvonás, vég­kielégítések. Kérem, tájékozódjon, ta­lán megvilágosodik ön is. Ideje lenne, és akkor nem írna ennyi butaságot mindig Máguska * Orbán az egyetlen, aki ötször indult a miniszterelnökség­ért Csak egyszer volt képes nyerni! Fejlettebb demokráciákban az ilyet úgy nevezik: bukott politikus! Laci bá­csi * Az MSZP ezt az áfa-leengedést egyszer már megetette velünk! SZÜV-TŰZ. Miért szégyelljem ma­gam, kedves dr. Farkas Judit? Nem én hazudtam, tettem nevetségessé városunkat ország-világ előtt. De ha valakin segíteni kellene önzetlenül, megtenném. Mamu * Ez már a mo­rális mélypont. Ha egy önkéntes élet­mentő egyesület parkolási engedélyt kap, egyes polgártársaink már irigy- lik. Mamu! Ön mélységesen szégyell- je magát, én pedig el vagyok kese­redve, és ön helyett is bocsánatot kérek! Zozó

Next

/
Thumbnails
Contents