Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-27 / 22. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 27., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Siófokon a Kánaán? szakái tamás siófoki hor- gászturisztikai menedzser: - Karácsonykor az egyik bevásárlóközpontban valóban azt éreztem, hogy itt tehetősebbek az emberek, hiszen a panaszok ellenére a bevásárlókosarak bőségesen tele voltak. A statisztikák azonban gyakran csalókák, a gazdagság érzete is lehet, hogy inkább statisztikai megállapítás. A fővárosban azért messze jobbak a jövedelmi viszonyok. baráth ISTVÁN siófoki cégvezető: - Lokálpatriótaként még jobbat kívánnék a siófokiaknak. Való igaz, hogy Siófok kiemelkedően jó és tehetős város, de ehhez nemcsak a turizmusban betöltött szerepe járul hozzá, hanem az itt élők szorgalma is. Persze a település fekvéséből származó előnyök vitathatatlanok, de a városbeliek keményen meg is dolgoznak azért, hogy relatívan jól éljenek. beke ibolya siófoki rendőrtiszt: - Ha a saját hivatásomat veszem alapul, akkor azt mondhatom, hogy a fizetésemet a törvény határozza meg, függetlenül a lakhelyemtől. Egy szegényebb településen is ennyit keresnék. Ha nem a saját jövedelmet nézem, akkor tán valamivel jobban élnek a siófokiak, bár a szezona- litás miatt egyre többen panaszkodnak. Kevesebben nyomhatják a gombot jelzőrendszer Elveszik a segélyhívót, vagy bérleti díjat kérnek a használatáért Csak egy gombnyomás, és máris jön a segítség. Most. De vajon hányán mondanak le róla, ha bérleti díjat kell fizetni az egyedül élő időseknek? (Folytatás az 1. oldalról) Bezeréti Katalin, a balatonföld- vári kistérségi társulás elnöke, Földvár polgármestere elmoríü- ta: a szociális minisztériumhoz, illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz fordulnak amiatt, hogy a tervezettnél jóval kevesebb támogatást kapnak a szociális feladat ellátására. Míg korábban kötelező önkormányzati feladat volt a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása, addig az idéntől ez megváltozott, így a feladatra már nem lehet állami normatívát igényelni, hanem pályázati úton lehet rá pénzt szerezni. A kistérség pályázott is, és a napokban döbbenten értesültek arról, hogy nyertek ugyan, de a korábban kapott 27 millió forint állami támogatásnak csak töredékét, 8,7 millió forintot. Ez az összeg mindössze 234 segélyhívó készülék fenntartására elegendő. Bezeréti Katalin nem érti, mi alapján döntött a pályázatot kiíró hivatal a kistérség 13 településére kihelyezhető készülékek számáról. Az ellátottak helyzetéről, betegségükről, a rászorultságuk fokáról ugyanis nem kértek statisztikát.- Szomorú, hogy mindig azokVisszatérő tiltakozás A SEGÉLYHÍVÁSRA HASZNÁLT jelzőkészülékek mellett a földvári kistérség nem először emelte fel a hangját. Alig több, mint egy évvel ezelőtt több somogyi kistérséggel együtt a szaktárcához fordultak a szociális ellátásokról szóló törvény módosítását kérve. Akkor azt a 2009- től érvényes előírást kifogásolták, amely szerint a segélyjelzővel rendelkezők száma nem haladhatja meg a házi segítségnyújtásban részesülők számának háromszorosát. Már ekkor felvetődött az az alkotmányosságinak tartott probléma, hogy a korlátozások miatt a kistérségek kitől tagadhatják meg a segélyhívó berendezést. tói veszünk el, akiknek a legkisebb az érdekérvényesítő képességük. A kistérség korfája egyértelműen elöregedő képet mutat, idősek, betegek használják a készülékeket, akiknek szükségük van erre a biztonsági kapaszkodóra - hangsúlyozta a földvári polgármester, és hozzáfűzte: a jelzőrendszeres segítségnyújtás ráadásul a legolcsóbb szociális ellátási forma, hiszen azoknak az embereknek, akik a készülékeket igénylik, nincs szükségük napi gondozásra, képesek magukat otthonukban ellátni. Bezeréti Katalin elmondta: a társulás önkormányzatai januárra még finanszírozzák mind a 410 berendezés költségét, de támogatás híján később esetleg kénytelenek lesznek bérleti díjat kérni érte. ■ Kolumbán Tünde Bővítik a térségi bölcsődét Nagyatád Jobb körülményeket a legkisebbeknek Három hete veszett nyoma egy atádi nőnek A bölcsőde újjáépítését és bővítését készítik elő Nagyatádon; az intézmény az egyedüli bölcsőde a Rinya menti térségben. Jelenlegi működési engedélye alapján félszáz csöppség elhelyezésére alkalmas. Ezt növelni szeretnék, s az épület állapota is már régen megérett a felújításra. A nagyatádi bölcsőde rekonstrukcióját a dél-dunántúli operatív program keretében igyekeznek elvégezni, a támogatásért pedig a Rinya menti önkormányzatok társulása pályázott. Az átalakítás teljes költsége a számítások szerint 85 millió forint, a megszerezhető támogatás ugyanakkor 70 millió. Az átalakítás nyomán 50-ről 72- re növekedhet majd a létesítmény Ótven helyett hetvenkét kicsinek lesz hely. befogadóképessége. Ablak- és ajtócserét, az épület gépészeti és elektromos rendszereinek cseréjét, fűtéskorszerűsítést terveznek. A pályázatot már beadták, a város képviselő-testülete pedig még tavaly 15,5 millió forintot biztosított a legkisebbek otthonának újjáépítésére. ■ N. L. Csaknem három hete nyoma veszett egy 48 éves nagyatádi nőnek. A rendőrség eljárást indított az ügyben, és a lakosság segítségére is számít. Pappné Magyar Szilvia 2010. január 6-a óta tartózkodik ismeretien helyen. 155 centi magas, normál testalkatú, haja barnásfekete, festett, szeme barna, fülei elállóak, álla kerek, műfogsort visel, beszéde halk, járása lassú. Eltűnésekor fekete csizmát, sötétkék farmernadrágot, hosszú, fekete szövetkabátot viselt. Különös ismertetőjele nincs. A rendőrség kéri azok jelentkezését, alak bármilyen információval rendelkeznek az asszonyról. Jelentkezni a nagyatádi kapitányságon lehet, vagy a 112-es, illetve a 06/82 553-210-es telefonon. 20 EVE IRTUK rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Király Béla, az Amerikában élő kaposvári származású professzor. Arról szólt, indul-e jelöltként az idei márciusi választásokon. Kijelentette, olyan fejlemények álltak elő, amelyek alapján minden esélye megvan arra, hogy indulhat a választásokon az eredeti terveknek megfelelően. Egy korábbi megegyezés alapján ugyanis a Fidesz, az SZDSZ és az MDF elhatározta, hogy Kaposváron az 1. számú választókörzetben támogatják a függetlenként induló jelölt megválasztását IGENCSAK MEGLEPŐDNÉNK, ha idén áprilisra valaki ösz- szehozná ezt a hármast... Telítettek a gondozási helyek összefogás A családból kiemelt fiataloknak segítenek i Konferencián találkoztak a Szo- cioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ (DDRMHSZK) és a megyei gyermekvédelmi központ szakemberei, hogy megvitassák, hogyan tudnának hatékonyabban együttműködni. Céljuk az, hogy a családból kiemelt gyermekek közül minél többen kerüljenek vissza a családjukhoz. Tarsoly Edénétől, a gyermek- jóléti csoport megbízott vezetőjétől megtudtuk: két kérdőíves felmérést végeztek a közelmúltban, a megyei gyermekjóléti szolgálatok szakembereit és a megyei gyermekvédelmi központban a szakellátás képviselőit kérdezték meg a témában. SZAKELLÁTÁSBA VETT GYEREKEK SZÁMA 8007 _________________________137 20 08 ________________202 20 09 _ ____~_____140 UT ÓGONDOZÓI ELLÁTÁSBÓL * A CSALÁDHOZ VISSZAKERÜLŐ 1-’ 1 2007 17 | 2008_____________________21 1 2 009_________________________ 29 A tapasztalat azt mutatta, hogy a gondozási helyek magas százalékban megteltek, gyakran igen nehéz például testvéreket elhelyezni.- Ez nem azért van - mondta a szakember -, mert sok gyermek kerül be, hanem sokan hosszú évekre bent maradnak a rendszerben. A folyamatot szeretnék meggyorsítani, hogy minél több gyereket otthon tudjanak gondozni. Ahhoz, hogy ezt elérjék, a megyei gyermekjóléti szolgálatoknak, a jelzőrendszeri tagoknak és a többi, a folyamatban részt vevő szakembernek óriási a felelőssége - hangzott el. Ráadásul az anyagi lehetőségek igencsak behatároltak, pedig ezekhez a módszerekhez - például a szülőknek szóló programok, klubok, terápiás foglalkozások szervezéséhez - mind-mind pénz kell. A konferencián szó esett a szakember- hiányról is. ■ Meiszterics E. Somogy szépségei a Művészetek Palotájában Somogy megye kulturális értékeit láthatja a közönség a Művészetek Palotájában január 31-én a Hetedhét ország családi vasárnap rendezvénysorozaton. Sárdi Árpádtól, a megyei közgyűlés al- elnökétől megtudtuk: a megye meghatározó alkotóműhelyei, művészei mutatkoznak be január utolsó vasárnapján, többek között a Somogy Táncegyüttes kamaracsoportja, a balatonend- rédi csipkeverők, Balogh Ildikó tojásfestő, népi iparművész, Buni Gabriella fazekas, Ferenc- né Fogarasi Éva natúrmontázs- készítő vagy Török Emőke nemzetközi babatanár. A rendezvény házigazdája, Várkonyi Attila elmondta: a Hetedhét ország virtuális körutazás, amely megmutatja, hogy bár Budapest az ország középpontja, az ország vidéki városai, megyéi megannyi értéket képviselnek. A kezdeményezés révén a látogatók bebarangolhatják az egész országot úgy, hogy még utazniuk sem kell. A programsorozatban a gyerekekre Is gondoltak: a 2007 őszétől látogatható Cifra Palota ezúttal is tárt kapukkal várja a kicsiket, kézműves-foglalkozásokon, interaktív játékokon keresztül játszva ismerhetik meg Magyarország népművészetét, kultúráját. A rendezvény 10 órától 15 óráig látogatható majd. ■ Meiszterics Eszter