Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-02 / 1. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUAR 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kötelességből örökké telhetetlent a főigazgató Bár titkos álma valóra vált, pozíciójából adódóan sohasem lehet elégedett Leitner Sándor nem akarja szétválasztani magában a tanárt és a művészt Leitner Sándor NEM SOKON MÚLOTT, hogy nemhogy főiskolára, de még gimnáziumba sem járhatott. Órásmester apja betegsége miatt nem tudott belépni a szövetkezetbe, kisiparosként viszont fiát az Egyéb kategóriába sorolták, ami igencsak rögös utat jelentett az előmenetel szempontjából. Végül aztán mégiscsak olvashatta eredetiben az Aeneist, hiszen a Petőfi-iskola után bekerült a Táncsics Mihály gimnázium humán tagozatos, azaz D osztályába. érettségi után a pécsi tanárképzőre készült, ám előbb át kellett esnie a kötelező honvédelmen: előfetvételisként a mezőtúri laktanyában sajátította el az alaki rejtelmeit, míg a puskát a túrkevei lőtéren szokta meg. Néhány éve egy rajtalálkozón ismét a környéken járt, s nem ismerte meg a rendszerváltás után teljesen leamortizált, szétlopott egykori helyőrséget.. a pécsi főiskolás évek alatt kötött életre szóló barátságot Martyn Ferenc festő-szobrász- szal, aki nagyobb hatással volt rá, mint később a képzőművészetifőiskolán csoport- vezető tanára, Balogh Jenő. Jellegzetes fekete kalapját például tőle vette át NEGYVENEGY ESZTENDEJE, huszonhárom évesen rajz-irodalom szakos tanárként tért vissza szülővárosába, ahol fél évtizednyi általános iskola következett, hogy aztán 1974- ben máig szólóan elkötelezze magát a tanítóképző, illetve az ezredfordulótól a Kaposvári Egyetem mellett A főiskolán kétszer is főigazgatónak választották, második megbízatása 1997-ben kezdődött - 2009 szeptembere, azaz a művészeti főiskolai kar egyetemi karrá alakulása óta dékán. Bár legnagyobb vágya a kar megalakulásával már teljesült, máris tovább álmodott: öt éven belül doktori iskolát szeretne a karon. No és egy új, a 21. század minden igényét kielégítő korszerű épületet A következő évtizedben tehát még lesz dolga... Bár legnagyobb álma, az egyetemi művészeti kar már teljesült, nem változtat régi szokásán, s fogadalommal kezdi az új esztendőt. Mint hosszú évtizedek óta annyiszor. Vas András- Mindig sikerül megtartani őket?- Legalábbis megpróbálom - feleli Leitner Sándor. - Az év során gyakran eszembe jutnak, s ilyenkor figyelmeztetem magam: Leitner, emlékezz, mit fogadtál!- Az idén mi a cél?- Szeptember óta művészeti kar vagyunk, nem főiskola, a nevünkben tehát előreléptünk. A tartalmat is erősíteni kell, még több nemzetközi elismertséget szeretnénk szerezni.- Van ilyen már most is?- Hogyne! A karon dolgozó kollégák közül a szakterületükön sokan ismertek, mi több, elismertek: fotóban, díszletvagy látványtervezésben. Akad olyan tanárunk, aki jövőre egy opera jelmeztervezője lehet a New York-i Metropolitanben. És akkor a diákokról még nem is beszélek.- Ezek csak általánosságok. Konkrétabb ideák?- Inkább intézményi szinten gondolkodom. Például túl vagyunk a művészeti karok országos, párhuzamos akkreditá- cióján, ahol nemcsak magukhoz, de egymáshoz is mérik a különböző képzési helyeket. Minden kategóriában a legmagasabb szintű besorolást kaptuk, s feltétel nélkül akkreditálták a szakjainkat.- Nyugodtan hátradőlhetne, ehelyett inkább telhetetlennek tűnik.- Azt hiszem, így természetes. Mint minden vezető, egy főigazgató sem lehet teljesen elégedett.- Főigazgató?! Nem dékán?- Való igaz, egyetemi kar lettünk, ám én büszke vagyok a régi titulusomra. Ráadásul a szakmában is így ismertek meg. De nem az elnevezés a fontos, hanem a mentalitás. Egy intézményvezető olyan, mint egy edző: mindig maximalista.- Pedig a nagy álma már megvalósult: egyetemi szintű művészeti képzés folyik Kaposváron.- S a Füredi utcában felnőtt gyerekként ennél többre nem is vágyhatnék. Hiszen mi lehet a legfontosabb egy ember számára, mint a szülővárosában megvalósítani a legtitkosabb vágyát.- Mióta álmodozott?- Igazából nem is tudom... Sokáig csak rejtett gondolatként élt bennem, nem mertem igazán hinni benne. Hiszen 97-ben még azért vállaltam el újra a főigazgatói jelölést, hogy kiharcoljuk, ne kelljen Pécshez integrálódnunk, hanem létrehozzunk egy önálló egyetemet. S bármilyen hihetetlenül hangzik is, de 2002-ben még csak rajz szak létezett. De talán akkor kezdtem igazán hinni a művészeti kar megszületésében, amikor megalakult a Kaposvári Egyetem. Előtte az jelentette a kihívást, hogy megvalósítsuk Magyarország egyik legjelentősebb tanítóképzését.- A művészi véna nem tiltakozott a rengeteg hivatali elfoglaltsággal járó főigazgatóság ellen?- Igazából sohasem akartam vezető lenni, még egy tanszék irányítása sem vonzott túlságosan. Aztán Várkonyi Imre, az akkori főigazgató a fejébe vette, hogy vezetőt nevel belőlem. Ha csak rajtam múlik, megelégedtem volna azzal, hogy festek, s művészeket nevelek.- Ehhez képest...- Ilyen a világ. Vagy az élet A feladatok megtalálják az embert- Ki is lehet térni előlük.- A környezetét nem hagyhatja senki cserben. S az egyik feladatot követi a másik.- Mókuskerék?- Annak tűnhet, de akkor egy idő után belefásul az ember. Ám ha mindig érti és látja a célt...- A művészi énje nem tiltakozott a törés ellen?- Rengeteg kompromisszumot kellett kötnöm, sok mindenről le kellett mondanom, illetve mondaniuk, akik a környezetemben éltek. Fiatalabb koromban reggel bementem a főiskolára, este haza a családhoz, aztán éjjel a műterembe. Sokszor onnan mentem ismét a főiskolára.- És manapság?- Sajnos már nem bírom az éjszakázást... Muszáj komolyan venni a koromat, a kapacitásomat. Ötletekben persze most sincs hiány, de be kell látnom, meghatározott óraszámból áll egy nap.- Nem lehet időre művészked- ni?- Áááá...- Pedig a diákjainak ad ilyen feladatot- Öszvérmegoldás. Egy műalkotás elkészítése szellemi és gyakorlati folyamat. Ezen belül bizonyos szakaszokat lehet időre teljesíteni. Ezzel próbálkozunk néhány éve a Róma-hegyi napokon. De egyáltalán nem biztos, hogy az ott készült alapoknak műalkotás lesz a vége. Ezzel szemben egy egyszerű skicc is kerülhet olyan kontextusba, hogy azzá válik. Remélem, a diákjaink ilyesfajta munkái inkább az utóbbi példát erősítik majd. Az első lépések, élmények ugyanis nagyon meghatározók.- Emlékszik a sajátjára?- Egy szénrajzomat lehozta a Somogyi Néplap. S odaírták alá: Leitner Sándor festőművész.- Megelőlegezett bizalom?- Nagyjából teljesült is az egyik legnagyobb álmom!- És az első kiállítás?- A mai MTESZ-székházban, az akkori ifiházban volt. Oda jártam szakkörre. Ahová a helyi vívócsapatból csábítottak át- Naponta elmegy előtte.- Es eszembe is jut mindig. Az idei kari gólyabált például ugyanabban a teremben tartottuk. Szinte láttam a falakon az akkori munkáimat- Mosolyogna rajtuk?- Egy részükön bizonyosan. Persze ettől még az enyémek, az is én vagyok-voltam, szervesen illeszkednek az életembe. Még ha sokkal rosszabbul is rajzol- tam-festettem, mint ma. Teljesen más technikával, látásmóddal. Minden művész bejár egyfajta utat, közben alakul, érik.- így jutott el az in view arthoz?- Régóta éreztem, azért nem érdemes egyetlen műalkotást sem létrehozni, hogy valaki hatalmas összeget fizessen ki érte, aztán egy páncélterem mélyére kerüljön. Ilyenkor az ember nem is képes beleélni magát a keletkezési folyamatokba, nem kerül közel a képhez, szoborhoz. Innen jött az ötlet, hogy jobban be kell vonni a látogatókat: 1995 óta foglalkoztat ez a probléma.- Sikerült megoldani?- Művészettörténészekkel, -filozófusokkal kiállításokon keresztül figyeltük az embereket, s kiderült, jól érzik magukat a vizuális hatásrendszerű misztériumokban, felszabadulnak.- Ez már nem csak festészet.- Festészeti effektusokba épített szcenáriumok.- Rátalált az igazi útjára?- Őszintén? Nem tudom... De bizonyos dolgok fontosabbak, hogy egyszerűen láttassuk őket. A társadalom egyre jobban elidegeníti az embereket, akik feloldási lehetőségeket keresnek. S úgy tűnik, ebben jól érzik magukat. Nekem ennyi elég.- Nem az a tipikus művészi hozzáállás. Inkább tanáros...- Nem tudom, s nem is akarom magamban szétválasztani a kettőt. A tartalmon van a hangsúly, nem a skatulyákon, titulusokon. Az a lényeg, hogy az ember ne engedje magát eltérítem a céljaitól. Melyek lehetnek álmok, de akár újévi fogadalmak is. Ha ez sikerül, értelmes, értékes élete lesz... Az új év első napján nem vitték erdőbe a mamit a Fenyvesben étlapoző Globális vendéglátás franciakulccsal, amerikai történetekkel, no meg remek magyar konyhával Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk... Özv. Zimbabwei Kálmánná Ötödik évadomba léptem hát, a koromról pedig szó továbbra se hagyja el élő ember száját Az új év első napján előbb ekképp pö- röltem a tükörrel picinyt, megpróbáltam ráncba szedni ekevesztő barázdáimat, s végül kimásztam a make-up vödörből. Munkára fól, kaptam hónom alá epekedő pennám, hogy újult erővel egyek a somogyi gasztronómia hasznára. Kétezer-hat október 7-én hirdettem hadüzenetet az epém ellen, hogy önfeláldozzam magam a kulináris örömök oltárán. Hány disznó, hány lúd, hány marha van mögöttem, nincs ki összeszámolja. De az igazságot áhítozó éhségem éppoly csillapíthatatlan, mintha tegnap lett volna, amikor betettem lábam a szentbalázsi Fenyves étterembe. Tényleg tegnap volt, másodjára. Kicsit lehangolót olvastam vissza a korabeli krónikámban. Félve léptem hát be ismét a helyre, ahol aztán percről percre kerített hatalmába az újabb és újabb csalódás. Mindegyre kedvező irányba. Pedig a kezdés hűvösre, hogy ne mondjam: zi- mankósra sikerült. A magamfajta füstölgők számára fenntartott télikert ugyanis először csak fájdalommentes fagyhalálra lett volna alkalmas. A gázüzemű fűtőszerkezet is csak percekig bírta; sebaj, tapasztalt felszolgálónk hatalmas franciakulccsal és egy cserepalackkal olvasztotta meg keményedé szívemet. A kabátos bevezetés alkalmat teremtett az ismerkedésre, emberünknek kizárólag mi jelentettünk elfoglaltságot. Kiderült, házigazdáról van szó, régi vágású, harminc évvel ezelőtt a Kapósban szocializálódott vendégszerető vendéglátósról. Akinek mind a politikáról, mind a közéletről volt véleménye, de oly ügyesen középre fókuszáló, hogy (lévén nem ismerte fól, ki lappang a vödör make-up alatt) óvatlan nyilatkozatától tartó féÉrtékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): bírja szóval KÖRNYEZET (1-10 pont): pedáns tisztaság ÉTEL (1-20 pont): 20(I3F január elsején hibátlan volt •A korábbi pontszám lelmem alaptalannak bizonyult. A beszélgetőpartnerünk által elmondottakból így sem volna ildomos bármit megosztanom e hasábokkal, egy kivétellel. Ez egyrészt belsőépítészeti erény (falra függesztett amerikai katonai elismerések a Fenyves panzió tulajdonosának), másrészt a nép hangja-haragja. A tulaj szerint a kelet-zselici térségtől szinte mindig csak elvenni tudott az élet, előbb a szomszédos motokrosszpályát, később az amerikaiak taszári jelenlétét. Utóbbival 3500 munkahely ment a lecsóba... S ha már lecsó, akkor - új év, új malac - magyaros szűzérmékkel kezdtük. A lecsó és a pásztorpecsenye ízét kellően kiegyensúlyozó fogás szépen díszítetten érkezett színünk elé. Hibát keresve sem találunk benne, pedig istenemre, villáról villára csak azt kerestük. A lágy gombás (finoman vargá- nyás) raguval spékelt szarvasszeletről hasonlóképpen felsőfokon tudunk csak szólam (a díszítés lehetett volna erdei gyümölcsökre építve), és a fogások mellé készített házi krokett - burgonyafánk - szintén üde, friss és ropogós élményt nyújtott. Mondanom sem kell, a hatalmas, omlós és ízletes palacsinta túrótölteléke is vitt mindent. Minden idők legzimbabweibb mamija ellágyultában is szigort ígér mindazonáltal 2010-re is. 9(6)* Bvr
