Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 16., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nyakig ülnek a vízügyben vita Várda spórolni akart, a jádiak a saját cégre voksoltak Megoldódott a vita a vízdíjakról. Igaz, nem mindegyik fél volt elégedett a döntéssel Három új arc és rutinos honatyák a szocialistáknál Három régi motorost és ugyanennyi új jelöltet indít Somogybán a tavaszi országgyűlési választásokon az MSZP, mely pénteken Kaposváron mutatta be a hat választókörzet képviselőjelöltjeit.- Bár a Fidesz hivatalosan csak március közepére ígérte, valójában már november végén megkezdte a választási harcot - indokolta a korai kampánystartot Kolber István, a szocialisták megyei elnöke. - Sokan mondják, csak Orbán Viktornak kell jönnie, és minden jóra fordul, ám az országban egyre többen látják az eredményeket. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek köszönhetően Somogy is rengeteget fejlődött, 130 milliárd forint áramlott a megyébe, s ebben jelentős szerepük volt a szocialista képviselőknek. Akik közül Lamperth Mónika, Suchman Tamás és Kolber István egyéni képviselőként is megméreti magát tavasszal. Utóbbi a Kaposvári kistérséget jelentő kettes, míg a marcali honatya az 5. választókörzetben próbálkozik.- Ahogyan eddig, ezentúl is támogatok minden ésszerű fejlesztési javaslatot - mondta az 1. számú kaposvári körzetben induló Lamperth Mónika, aki kijelentette, a megyeszékhely ügyei mellett az egyes emberek gondjait és a helyieket érintő országos problémákat is felvállalja. Példaként a közelmúltban nap- vüágot látott ellenzéki nyugdíjtörvény-tervezetet citálta, mely szerinte hátrányosan érintené a szépkorúakat. - Miután óriási felháborodás lett belőle, a Fidesz cáfolja, hogy drasztikus lépésekre készül, ám öüetük nem új keletű, hiszen 2007. október 3-án többek között a somogyi Móring József Attila nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, mely szerint 70 évre emelnék a nyugdíjjogosultság korhatárát, s az állam nem támogatná a nyugdíjalapot. Ezt azonban nem engedhetjük. A Balaton-parton a 4. körzetben Hajmási Judit, a párt országos etikai és egyeztető bizottságának somogyi delegáltja, a 3- ban Harangozó Gábor agrárközgazdász, korábbi uniós képviselő indul, míg délen, a 6. kerületben Feigli Ferenc, Barcs polgár- mestere, a regionális fejlesztési tanács elnöke próbálja megszerezni a mandátumot. ■ A. V. (Folytatás az 1. oldalról) Varga András várdai polgármester azt mondta: jogszerűnek, ám etikátlannak tartja a várdai testület az eljárást, szerintük másodszor is pályázatot kellett volna kiírnia a jádi önkormányzatnak. Először ugyanis a megállapodások szerint kiírta, amelyre három pályázó nyújtotta be pályázatát: a Kaposvíz Rt., a Somogyvíz Kft. és a DRV Zrt A várdai testület a leg- jobb'árajánlatot tevő DRV Zrt. pályázatát támogatta: nettó 248 forintos ivóvíz-, illetve 359 forintos szennyvízdíjat ajánlottak, a tavalyi árakhoz képest is jelentősen alacsonyabbat. Egyik pályázó sem adott azonban garanciát arra nézve, hogy 2011 után nem emelik az áraikat a csillagos égig. így ezzel az indokkal az első fordulót eredménytelennek nyüvá- nították, mondván, hogy van még idő új pályázat kiírására. Időközben a szakértő felmérte a víz- szennyvíz művek állapotát. Belenta Péter független szakértőtől megtudtuk: a technikai és műszaki felkészültséget tekintve úgy ítélte meg, hogy mind a három pályázó fel tudja vállalni a szolgáltatást A szempontrendszert tehát kidolgozták, de kiderült, hogy feleslegesen, mert újabb pályázatot nem írtak ki. Időközben ugyanis a Somogyvíz Kft. a BITT Kft. kiválásával száz százalékban negyvenöt helyi önkormányzat, közöttük a várdai és a somogyjá- di tulajdonába került. Egy jogszabály alapján ez annyit jelent, hogy ezáltal pályázat nélkül, megbízással üzemeltetheti az ön- kormányzat a vízműveket. Eközben a DRV Zrt. írásos nyilatkozatot tett arról, hogy nyertes pályázat esetén a következő öt évben kizárólag a hivatalos infláció mértékével emeli az árait.- Miután rajtunk kívül a többi érintett önkormányzat - a so- mogyjádi, a somogyaszalói és a magyaregresi - a pályáztatás helyett a Somogyvíz Kft-vel kívánt szolgáltatási szerződést kötni, hiába is vártuk a pályázat kiírását - mondta Varga András. - Ez az eljárás jogszerű ugyan, de az egész folyamatot etikátlannak tartjuk. Erről testületi állásfoglalásunk is született. Megkérdeztük Lőrinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármestert, aki azt mondta: összességében a legelőnyösebb ajánlatot választották a lakossági érdekek figyelem- bevételével, és hangsúlyozta, hogy mind a négy képviselő-testület megszavazta a Somogyvíz KfL-L A polgármester asszony azt is elmondta: a döntésben szerepet játszott, hogy nyilvánvalóan saját tulajdonban lévő céget akartak inkább megbízni, mintsem más, távolabbi székhelyű kft.-t. Azért sem hirdettek meg újabb pályázatot, mivel akkor már tudni lehetett, hogy a Somogyvíz ön- kormányzati tulajdonba kerül. Továbbá a megújult Somogyvíz JANKÓ Gábor, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) PR-vezetője nyilatkozatban juttatta el lapunkhoz a cég álláspontját, miszerint sajnálattal vették tudomásul, hogy az üzemeltetést nem a DRV nyerte el Somogyjád, Várda, Magyaregres és Somogyaszaló településeken, már csak azért Kft. szerződésben vállalta a problémák (a vízminőség javítása, a szennyvíznél a bűzhatás megszüntetése stb.) megoldását, ami szintén segítette a döntést Lényeges szempont volt az is, hogy az ivóvíz- és a szennyvízszolgáltatást mindenképpen egy cégen belül akarták megoldani, mivel korábban mindig számlázási gondokkal küzdöttek a különböző szolgáltatók miatt. A memyei gesztorság testületéi másképp gondolkodtak. Kisfalusi András memyei polgármester azt mondta: amikor a vízszolgáltatóis, mert a jelenleg érvényesnél lényegesen jobb díjakat ajánlottak a pályázatukban. különösen igaz ez a csatornára, számításaik szerint éves szinten akár 4500-5000 forinttal is kevesebbet kellett volna fizetni egy-egy családnak, ha velük kötnek szerződést az önkormányzatok. ról döntöttek a helyi testületek, akkor ők inkább vállalták a számlázási gondokat. És bár Memye szintén tulajdonos a Somogyvíz Kft.-ben, csak ivóvíz-szolgáltatás tekintetében maradtak a saját cégnél, és a kedvező árajánlat s egyéb szempontok miatt a Kavíz Kft.-t szavazták meg szennyvízszolgáltatónak. A négy faluban tehát januártól azonos szolgáltatót, egységes víz- és szennyvízdíjakat állapítottak meg. Ezzel a megoldással is csökkennek némileg a vízdíjak, folyamatos lesz az óraleolvasás, és egységes a számlázás. A vízért januártól a jelenlegi nettó 320 helyett köbméterenként 246 forintot, a szennyvízért pedig 469 helyett 443 forintot kell fizetni. Varga András úgy összegezte: - Ez tisztes árcsökkenés, amelyet a zökkenőmentes víz- és szenny- vízszolgáltatás érdekében kénytelenek voltunk elfogadni. A DRV árajánlata ugyan kedvezőbb volt, de elfogadtatásához a közös közműtulajdonban meglévő 15,79 százalékos tulajdonrészünk kevés volt ■ Meiszterics Eszter SEGÍTÜNK... yv F. SZARKA Ajándék vagy átverés? ÚJSÁGHIRDETÉS ALAPJÁN rendeltünk tűzifát - panaszolta a kaposvári Fésűs Lajosné. - A reklám nagyon kedvező volt, hiszen négy köbméter fa vásárlásakor egy köbmétert ajándékba ígértek. A vállalkozó le is szállította a fát, de nekünk gyanúsan kevésnek tűnt. Majd megmértük, és kiderült, hogy csak 2,8 köbméter akácfát kaptunk. Ötvenkétezer forintot fizettünk, tizenötezerrel csapott be bennünket. Lefényképeztük a fát, és a rendőrséghez fordultunk, de ők nem foglalkoznak a dologgal. A vállalkozó azt mondta, hogy mehetünk akárhová, ebből úgysem lesz ügy. megkerestük a vállalkozót, aki előtt nem volt ismeretlen a panasz, bár állította, nem szállított kevesebb fát. A panaszossal már az autó platóján közösen lemértük a fát - mondta -, csak azután engedte be az udvarba a fuvart. Akkor még elégedett volt. A szállítólevelet aláírta és átvette. Soha nem volt még üyen problémánk. Nem adom a nevemet, ha nincs meg a kért mennyiség. A lakossági megrendelőknek azért adjuk köbméterre és nem súlyra a fát, hogy mérőszalaggal ellenőrizni tudják. Ezek után tényleg oda megy a vásárló, ahova akar, én emelt fővel fogom kivédeni a vádakat. novak Ferenc, a békéltető- tanács elnöke szerint a bizonyítás mindkét fél részéről meglehetősen nehéz. Javasolja, hogy a panaszos tértivevényes levélben szólítsa fel a vállalkozót a hiány pótlására. Ha ez nem történik meg, akkor forduljon a tanácshoz. remélhetőleg vállalkozó a tűzifa eladója, mert ha nem, akkor csak polgári peres eljárás során van lehetőségük a feleknek igazuk bizonyítására - így Novák Ferenc. Hiába tett kedvezőbb ajánlatot a DRV Égi séta a Zselictől a Tejútig. A Zselicből a csillagos égbolt Is sokkal szebb, mint másutt. A lokálpatrióták eddig is tudták ezt, november óta erről azonban tanúsítvány is van: a Zselici Tájvédelmi Körzet elnyerte a „Nemzetközi csillagoségbolt-park“ címet. Most még a zselici dombokig sem kell elgyalogolni, hogy bárki láthassa a csillagos égboltot: a kaposvári megyei múzeumban nyílt kiállítás a Zselicből látható égboltról OLVASÓI ÜZENETEK ' SMS: 20/968-9444 E.ON. Az E.on-t melyik törvény vagy jogszabály jogosítja fel, hogy kötelezze az állampolgárt saját tulajdonának elbontására? Nem mintha azon a redőnyön múlna egy lakás szellőzése. Pistike EREDETVIZSGÁLAT. Csak utoljára: miért nekünk kell egy „rossz rendszer” hibáiért megfizetni?! Atesz GAZDIKERESÖ. Nápolyi masztiff és óriás snauzer kutyákat találtunk. A gazdit kérem, jelentkezzen a 30/968-0218-as telefonszámon! BKV. Ember! Átgondoltabb is lehetne! Ha nem lenne szakszervezet, akkor még ennyi pénzt sem kapna az, aki dolgozik. Példát kellene venni az összetartásukról. Ne mindig csak a saját megélhetését és pénzét féltse! Ők legalább nyíltan mernek tenni saját maguk létbiztonságáért. * Miért a BKV fizessen kártérítést a bérleteseknek közpénzből? Fizessenek azok, akik a kárt okozták! Minden sztrájkoló név szerint ismert. Lehet kezdeni a levonást! Láttam a híradókban a békésen lazsáló, kártyáz- gató sztrájkolókat. Én kizavartam volna a bagázst a megállókat takarítani. Aki nem hajlandó, úgy rúgnám ki, hogy a lába se érje a földet! Laci bácsi * Milyen felügyelő bizottság működött a BKV-nál, hogy a vezetőség ennyi közpénzt ellophatott végkielégítések, titoktartások, tanácsadó szerződések, stb. címén? Juli HAL. A Balaton után a Desedán is... Fodor úr! Le akarja engedni a Deseda vizét, mivel a busa állományt más módon nehéz lesz felmérni. Az olvasatomba a nyilatkozata azt jelenti, hogy a tóban lévő halállományt mentik ki, mivel érzik, hogy lejáraz idejük 2011-be. * Csak tudnám, hogy került az eladott marcali víztározóból a sok elpusztult busa a Balatonba és a máriai csatornába, ami most is látható. A Balatoni Halászati Zrt.-nek kellett lehalászni. Talán halvédelmi bírságolás alá tartozó csúnya módszerrel tették ezt? Uraim, szólaljon meg valaki, mert nagy a felháborodás annak ellenére, hogy jótékonykodtak. ÜGYFÉLFOGADÁS. Hol az igazság? Nem tudom mióta megengedett, hogy egy irodavezető dohányozzon az irodájában és úgy fogadja ügyfeleit? Ha pedig meghallgat egy ügyfelet és az kilép az ajtón, olyan megjegyzést tesz, hogy mintha ittasnak találta volna az ügyfelet! Be kellene vezettetni a szondáztatást! A szürke hétköznapi embereknek soha nem lesz igazuk semmiben sem a polgármesteri hivatalnál, sőt még az ügyfél a hibás, amit a bőrömön tapasztaltam! Igaz a közmondás „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” Egy olvasó POLITIKA. Szerintem Orbán Viktor biztos nem mer televíziós vitát vállalni se Bokrossal se mással, mert jól emlékszik, mekkorát égett Gyurcsánnyal szemben! Ő úgy szeret beszélni, mint a papok a híveiknek a templomban. Senki ne kérdezzen, ne kételkedjen, ne akarjon vitázni, hanem az igehirdetés után menjen szépen haza! Mágus EGÉSZSÉGÜGY. Életmentő készülékek, amik már működnek, ne kerüljenek évi 200 ezerbe, mert a kisnyugdíjas, beteg ember nem tudja fizetni! ELISMERÉS. Gratulálok F. Rebekának a jól megírt, lényegretörő írásáért. Remélem még olvashatunk tőle. És teljesen igaza van. B. E.