Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-15 / 12. szám

TURIZMUS&PROGRAMOK SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 15., PÉNTEK 10 A balatoiimáriafürdői termálhotel látványterve már évekkel ezelőtt elkészült, ám eddig nem sikerült tőkeerős beruházót találni a projekthez, mely hatvan-nyolcvan új munkahelyet hozhat a településnek Ismét felcsillant a re­mény: Balatonmáriafür- dőn termálhotel épülhet, melytől a helyiek az üdü­lőszezon kitolódását és munkahelyeket várnak. Vas András Galácz György ma már óvatosan fogalmaz. Balatonmáriafürdő polgármestere három esztendeje örömmel újságolta: nagy az esé­lye, hogy a Bárdos Lajos utca és a csatornapart - hivatalos nevén Nyugati-övcsatorna - közötti li- getes-zsombékos, a helyiek és a nyaralók által szabad strandként használt területen 2008 őszére megépül egy minden igényt ki­elégítő termálhotel. Melynek kö­szönhetően kitolódik - a mári- afürdőiek reménye szerint egész évessé válik - az üdülőszezon, s nem mellékesen 60-80 új mun­kahely is létrejön. Ami első hal­lásra nem tűnik nagy dolognak egy olyan ritka kivételes helyzet­ben lévő faluban, mint Balaton- mária, ahol ilyentájt, télidőben is alig egy-két álláskereső akad - nem ügy a környező, a tótól távo­labbi települések lakói számára -, ám a falu vezetése némi né­pességgyarapodást is remélt az új hoteltől. Mármint, hogy az ott munkát kapók közül néhányan a településre költöznek. A terv azonban megmaradt az álmok szintjén, kiderült ugyanis, hiába az elnyert közel egymilliárd forintos uniós tá­mogatás, a hazai befektető anyagi helyzete nem teszi lehe­tővé a szállodaépítést. A tavalyi év végén aztán ismét felcsillant a remény: egy magyar pénz­ügyi tanácsadó csoport jelezte az önkormányzatnak, elképzel­hető, hogy lenne befektető a ho­telprojekthez. akárhogyan is alakul a ter­málhotel sorsa, a csatorna­part másik oldala, a hajóál­lomás környéke bizonyosan megújul az idén. Az önkor­mányzat a szabad strandtól a Rákóczi utcáig terjedő sza­kaszra százmillió forintot költ, mely így ugyanúgy 21.- Egyelőre nagyon kevés az információnk, így nem is aka­runk semmit elkiabálni - mondta Galácz György. - Egy hét múlva talán már okosabbak leszünk, a tanácsadó cég ugyanis akkorra jelezte, hogy érdemi választ tud adni. századi külsőt kap, mint egy éve a faluközpont. A fizető­strandon szabadtéri színpad építését és a kiszolgáló épület tetőcseréjét tervezi a település vezetése, mely egy integrált közösségi teret alakítana ki a jelenleg nyugdíjasok által használt épületből. A polgármester ezek után in­formációnkat sem akarta meg­erősíteni, mely szerint angol cég építkezne a településen. Azt viszont elárulta, hogy a koncepció nem változott, azaz a termálhotel ugyanazokkal a fel­tételekkel épülhetne meg, mint amelyekre a képviselő-testület, a helyiek és a közüzemi szolgál­tatók is - melyek rendszerei el­bírnák a nagyobb terhelést - rá­bólintottak.- Ez lenne a falu legnagyobb szállodája - folytatta Galácz György. - A part menti, terület nagyobb része önkormányzati tulajdon, ebből két hektáron va­lósulhatna meg a beruházás. A terület ára 340 millió fo­rint, azaz a közel ötmilliárdos projekt nagyjából hét százalé­ka, a megvalósulást - s ezért is óvatos egyelőre a polgármester - viszont nehezíti, hogy jelen­leg nincs olyan uniós pályázat, melytől a befektető támogatást remélhetne a beruházáshoz. Melynek ugyan meg kellene küzdenie a környék termálfür­dőivel - Marcali, Hévíz, Zala- karos is fél órán belül elérhető -, ám fő vonzerejét éppen az je­lentené, hogy a vendégek hely­ben kapnának meg minden szolgáltatást.- Reményeink szerint a be­ruházó lát fantáziát a szálló­építésben - jegyezte meg Galácz György -, az viszont biztos, hogy a terület rendezé­sére ettől függetlenül is sor ke­rül: a tervezett sétány minden­képpen megépül. Százmillió a hajóállomás környékére TELEVIZIO-MUSOR itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. JANUAR15., PENTEK gn i rara tvz ........................."fii mi...............“nfi msT^ .......lfjf dtoatv.................BÚI spejorum I H 5.30 Top Shop 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel 6.50 Miért éppen Alaszka? 6.00 Hattól nyolcig 6.00 Milliárdos *0 6.00 Reggeli Magazinműsor 7.00 Mokka 9.00 Afrika gyöngyszeme 9.00 Hrvatska krónika 7.40 Pimaszok, avagy... 8.00 Térkép katasztrófák © pj 8.35 Reflektor 9.00 Stahl konyhája © (portugál sor. - 52/52.) © 9.25 Ecranul nostru 8.10 3 fitt perc 8.40 Heuréka!... 7.00 Újrafeltalálók © y 9.00 Csak csajok 9.10 Tinün kalandjai © A főfelügyelő titokban visszatér, 9.50 English 4 You 8.20 Szívek szállodája 9.10 Női pulzus 8.00 Állati rekordok © J 10.05 Top Shop 9.40 Telekvíz. Teleshop hogy rábeszélje lányát, menjen 10.20 Nyugat 100 - A vetélkedő 9.05 Halálbiztos diagnózis 9.40 Kézművek 9.00 Svindlerek © 11.25 Adadus© 11.50 Az Ezüst té kincse vele Rio Oelaneirőba. 11.05 Arcpoétika 9.55 Gyilkos sorok 9.55 Carlo és vendégei 10.10 A póráz két végén (amerikai vfgjátéksorozat) (német-jugoszláv-francia 10.05 Nappali 11.30 Átjáró 10.45 Smallville 10.30 Család-barát 11.10 Új otthon 3D-ben W 12.00 Híradó Déli kiadás kalandfilm, 1962) 102 © 12.00 Híradó délben. Sporthírek 12.00 Híróra 11.35 Jó barátok 11.30 Kívánságkosár 12.10 Fák) fel Amerikát! 12.10 06-91-33-55-33 13.45 Kvízló Telefonos játék 12.25 Kárpát expressz 12.55 Záróra. Iskolapélda 12.25 A nagy házalakítás 14.00 Híradó. Kikötő - Friss 13.10 Zeusz bajnokai J2 13.30 Fél kettő © 14.45 Charlie - 12.55 Szomszédok © 14.35 Szabadlábon Erdélyben 13.15 Meztelenül is 14.20 A Vatikán titkai (14/1.) 13.40 Égig érő városok 14.35 Viva LasVegas! © Majom a családban © 13.30 Körzeti magazinok 15.00 Könyvkalauz © szép vagyok! 14.45 Családi kép tök jó helyen A malmöi csavartorony b (amerikai vígjáték, 1964) (német családi sorozat) 14.30 Ez történt ma reggel 15.25 Magyar bullzene 14.10 Nyomtalanul 15.00 Mindaz, amit az ételről... 14.15 Küzdj, Arman, küzdj! q 16.15 Második esély © 15.35 Szentek kórháza © 16.25 Körzeti híradók. Hírek 16.25 Jó kis bagázs © (26/26.) 15.50 CSI 15.55 Mi vagyunk az unió 15.15 Állati rekordok © (amerikai-mexikói sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák 16.45 Teadélután 16.50 Sophie (49.) © - Miami helyszínelők 16.15 Beavatás. Kikötő 16.10 Svindlerek © vF£i 17.20 Mónika (amerikai sorozat) © 17.35 McLeod lányai © 17.15 Színes városok 16.40 Jó barátok 16.55 Állomás © (magyar sor.) 17.20 Étkek és tévhitek 5 - A kibeszélőshow © 17.25 Joshi Bharat © (ausztrál sorozat-74/10.) 17.40 Ez történ ma reggel 17.35 A nagy házalakítás 17.30 Térkép -Ráadás© W 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 18.20 A palota ékköve 19.30 Az időjárás titkai (25.) 18.20 Meztelenül is 18.00 Híradó. Sport 18.15 Állati rekordok© 19.00 A széf 19.05 Hal a tortán © (koreai sorozat-54/10.)© 19.35 Esti mese szép vagyok! 18.35 Mese Felfedezők 20.00 Fókusz© Utána: Aktfv extra 19.30 Híradó este 20.00 Híradó (átváltoztatóshow) 19.00 Külvárosi rendőrök 19.15 RiverCottage 20.35 Barátok közt © 20.10 Jóban Rosszban 19.50 Sporthírek. 20.20 Sporthírek. Időjárás 19.15 Két pasi - meg egy kicsi (olasz sorozat-113.)© ősszel© fj (magyar sorozat) (magyar sorozat) © Időjárás 20.25 Thérese nővér.com (amerikai vígjátéksor.) 20.00 Nyakig a pácban 20.15 Miből lesz Közben: Hfrek 21.20 Az ördög maga © 20.00 Üdítő (fr. krimisor. - 32/27.) © 20.30 CSI - Miami helyszínelők (angol film, 2008) 70' © a cserebogár? © |3 21.20 CSI - New York-i (am. akciófilm, 1997) 103' Kottái Róbert 21.15 Arkangyal © (amerikai krimisor.) 21.10 Tuti tippek Beilleszkedni helyszínelők® R.:AlanJ. Pakula 21.00 Péntek este (angol minisorozat-3/2.) 21.20 2020 - A tűz birodalma 21.15 Híradó. vagy különbözni W (amerikai krimisorozat) Esz.: Hamison Ford, 21.30 Home Fsz.: Dániel Craig, Yekaterina (am.-angol-ír sci-fi, 2002) Sport. Váltó 21.15 Földünk, 22.15 Gyilkos elmék © Brad Pitt, Treat Williams - Otthonunk, a Föld Rednikova, Gábriel Macht, Fsz.: Christian Balé, Matthew 21.40 A repülő tőrök klánja © a csodabolygó (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósotsolás (francia dokumentumfilm) Lev Prygunov McConaughey (hongkongi-kínai film, 2004) Fejlődni rohamosan 23.20 A hatalom hálójában © 23.20 Jericho © (amerikai sor.) 23.00 Prizma 22.00 Sorsfordítók © 23.10 Hősök (amerikai sor.) 23.35 Kikötő (ismétlés) 22.30 Földrengető (amerikai krimisorozat) 0.15 Tények este 23.15 Hírek, időjárás (spanyol film, 2002) 130' 24.00 Dirt - A hetilap Kulturális magazin katasztrófák© ! 0.20 Reflektor © 0.45 Dakar 2010 © 23.25 Teadélután (ismétlés) Fsz.: Antónia San Juan, (amerikai sorozat) 0.05 Tuti tippek A Nyugat kialakulása M 0.35 IttHON Argentína-Chile Hétfőtől pénteklk minden, Najwa Nimri, Angéla Molina 0.50 Négy szoba 0.10 Egy füst alatt-Beindulva 23.30 Az ősök nyomában | 0.55 Odaát © (összefoglaló) ami szórakoztatói 0.10 Világokon át (amerikai szatíra, 1995) (am. vígj., 1995) © Az Északitól a Déli-sarkig (amerikai akciófilm-sorozat) 1.15 Csillagkapu © 0.10 Nappali (ismétlés) 1.00 A sátán kutyája © Fsz.:Tim Roth, Antonio 1.40 Makám-koncert, IBS 0.25 A szex forradalma © j 1.45 Autómánia (amerikai sci-fi sorozat) 2.00 Prizma (ismétlés) (kanadai krimi, 2000) Banderas, Quentin Tarantino Színpad, 2008. április 12. 1.20 Rejtélyek, mítoszok... Cfi HÍR TV Wü ATV Üli halqZAT ül EÜROSPORt“""""™'BÍ SPORTl Wl HBO HÉ DISCOVERY ISI Q ............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................ 1330Paletta. 14.05 Zöldövezet. 1430lsko- 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 16425 17.00 Nagy mezőgazdasági magazin. 1730 8.30 Szánkó-vk9.00 Síugrás 10.00 labdarú- 11.45 Nem olimpiai sportágak világjátéka. 6.00 Zuhanás 8.10 Az ellenség nyelve 9.50 15.00 Hogyan készülj? 16.00 Miami Ink. 2 lapélda. 15.05 Reporters. 15.30 Panasz- Futam. 16.55 Híradó. 17.06 Hazai turizmus. Épi-tech. 18.00 Helyszín. 18.30 Tűzoltók. gás 10.15 Alpesi sí 11.30 Dakar-rali 12.15 12.15 St-leselkedő. 13.15 Zuhanyhíradó. Időjós a pácban 11.15 Családi karácsony 17.00 Újjáépitők. 18.00 A legnagyobb min­'S könyv. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. 17.55 Híradó. Fórum. 1855 Híradó. Időjá- 19.30 Charlie - Majom a családban (német TeniszWTA-tomal330Alpesisíl430Snoo- 14.45 Amerikai futball. NFL 1730 Futsal- 13.15 37. AFI Életműdíj - Michael Douglas derít visz. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 N 1730 Európai híradó. 18.05 Értékmentés rás. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Párshow. családisor.). 2030Hírháló. 21.00 Düh ésdi- kér 1830 Labdarúgás 1855 Eurogólok 19.05 magazin. 18.00Kosádabda.NBA.20.00He- 14.40 Közös titkunk 1620 Mester és tanít- Hogyan készült? 21.00 Katasztrófa. 2130 ifi másként. 18.30 Hard Talk. 19.00 Híradó. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hal- csőség (amerikai akciófilm, 1992). 23.00 Labdarúgás 21.45 Snooker 23.00 Dakar-rali ti helyzet. 21.00 Légbölkapott. 21.15 Olasz vány 18.05 Csúcsformában 3.19.35 Filmek Rács mögött külföldön. 2230 A világ legkö­20.05 PéntekS. 21.00 Híradó 21.2130 Cél- ló. itt vagyunk! 22.55 Híradó. 23.05 700-as Bűnözök városa (amerikai-perui akciófilm, 13. szakasz (élő) 23.45 Extrém sportok 24.00 labdarúgás 23.15 Liverpool Tv. Liverpool- és sztárok 20.00 Hideg nyomon 21.55 Hank vérebb embere házasodik. 2330 Futbalihu­Q pont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 klub. 23.55 Híradó. 0.05 Többet ésszel! 1994). 1.00 Night Club-turné Sílövészet 0.45 Dakar-rali Tottenham. 245 Olasz labdarúgás és Mike 23.20 Stiletto 1.00 Alpha Dog ligánok. 030 Dühöngő világ sSmÖ^T—11 KAPÓS TV —ü bÖgÍK MARCALI 91,2 és 88,o1örjÖÍY^H|i MR2 PETŐFIRARIoTB MR1 KOSSIJTh"rAdÍoÍB KAPOSVÁRON 08.00 Képújság 9.00 Korzó 17.00 Négy Me- 19.00 Híradó-helyi hírekkel, információkkal Ómként időjárás jelentés, közszolgálati hírek, 06.00- Őránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás 6.00 Hírek, időjárás630 Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal-Táj 18.00 Híradó-megyei hírek első kézből 1830 zógazdasági Magazin 1730 Fejezetek Ma- 1930 Navigátor - a Pécsi Egyetem műsora felhívások 16 órától óránként Marcali Híradó csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. Hírpercek. Benne: hírek, összefoglalók 9.02 6.00180 perc 9.00 Napközben 11.05 A hely xQ Unikum 19.00 Híradó 1930 Miért?-napiak- gyarország közlekedéstörténetéből - a Trial 20.00 Híradó - helyi hírekKel, információkkal 19.00 Marcali Híradó 2030 Hírtrálő21.00 Düh közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához 11.02, 11.30 Vendéga háznál 12.01 Krónika 12.30 M tuális műsor, vendég: Tóth Renáta, a Kormo- Média Kft dók. filmje 13. r.: Arccal a vasútfe- 2030 Melanzs - közéleti magazin 21.10 Is- ésdicsősség-amerikaiakciólilm23.00Bűnök gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- 13.02,15.02 Sporthírek-Rövid összefogla- Magánhangzó 13.04 Rádiószínház 1330 A rán Együttes énekese, akivel új szólóalbumá- lé 18.00 Géniusz ism. 19.00 Kapospont - a métlések reggelig városa -amerikai-perui akciófilm 01.00 Night tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- lók, hírek a napi eseményekről 14.03 Zene hetednapi adventista egyház félórája 1435 'H | rólbeszélgetünk20.00Híradó2030Képúj- KaposTetevaóhírműsoral9.20KaposSport ClubTumé0130Helyszín-bűnügyimagazin fogató20.00Zenegép tanuláshoz 15.00Közlekedés 18.03Zeneol- Tét-idő 1523Zöldövezet 1530Közelről 1803 ság 23.00-01.00 A napi műsor ismétlése 1930BestofPótkeiékism.20.00Kapospont ..................................^ vasáshoz 19.02: 20.02 Sporthírek - Rövid Ütköző 18.15 Magánhangzó 1830 Határok 01 .00 Képújság ism. 2020 Kapós Sport ism. 2030 Hírhátó SÜPRA TV...................fNK 1^5?...............................,TY..........................................................r~~. összefoglalók, hírek a napi eseményekről. nélkül 19.04 Sportvilág 19.55 Mese 20.04 VID ÉKEN 21.00Dühésdicsósség-amerikaiakciófilm 19.00 Híradó 1930 Navigátor-a Pécsi Egye- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 07.00,10.00,13.00,1800,19.00 Csurgói Minden ami sport... 22.00 Kultúrfitnesz Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap 19.00 Miért?-napi aktuális műsor 1930 Hír- 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Ka- tem műsora 20.00 Híradó 2030 Melanzs - tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok híradói, ism. 1320 Háttér ism. 17.00 Háló- 23.00 Netidők 24.00 Himnusz 0.02 Éjféli mix történetei 2225 Esti beszélgetés 23.04 Arc­adó 20.00 Unikum 2030 Híradó pospont. Kapós Sport közéleti magazin 21.10 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film zatTv 2030 Hírháló 21.00 Hálózat Tv 1.00 Zenei válogatás-Egy kis hazai... vonások 23.34 Tér-idő 0.10 Éjszaka • ■ ■ *n»* *•-«****. ■&!>.. • tfrum im■■ 'ta

Next

/
Thumbnails
Contents