Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-15 / 12. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JANUÁR 15., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Három tehénnél nem lehet több Kadarkút lakóövezetében Csatornacsőd Nemeseden adóssághalmaz Simonyiban sem tudnak már bért fizetni- Amióta város lett Kadarkút, csípi a szemét az itt élőknek az állattartás - fakadt ki panaszos kadarkúti olvasónk. - Hoztak egy állattartási rendeletet is, ami szerint csak három tehenet lehet tartani. Nekünk meg nyolc van. Többször felszólítottak bennünket - sőt, legutóbb meg is büntettek ötezer forintra -, hogy csökkentsük a számukat, mert büdös, meg sok a patkány. Hetente vitetjük el a trágyát, az állatok körül rend van. A patkányok bárhol megjelenhetnek, ott is, ahol nincs állat. Érdekes módon csak a mi állataink zavarják a környéken élőket. Másutt is tartanak a megengedettnél több disznót, de őket nem piszkálja senki. Ha egyszer van rendelet, az miért nem vonatkozik mindenkire, miért csak velünk szemben ilyén szigorúak? Diszkriminatívnak tartjuk, hogy csak velünk akarják betartatni a rendeletet! ■ Ha bejelentés érkezik, azt kivizsgálja az önkormányzat, és ha szükséges, akkor büntet.- Valóban szabályoztuk az állattartást a városban - mondta Verkman József polgármester. - A rendeletünk 2008 áprilisában lépett hatályba, az állattartóknak volt idejük intézkedni. Lakóházak között, lakóövezetben nem lehet három tehénnél és két sertésnél többet tartani. A nagyobb számú állatnak a külterületen van a helye. A lakosság és a környezetvédelem érdeke ezt kívánja. A rendeletet be kell tartani. Az önkormányzat munkatársai nem járnak házról házra, hogy ellenőrizzék, kinél hány állat van, de ha bejelentés érkezik, azt kivizsgáljuk, és szükséges esetben szankcionáljuk is. Verkman József arról is beszélt: a kérdéses helyen a feltételek sincsenek meg, hiszen hiányzik a zárt trágyatároló és a szennyvízakna is. - A túlságosan sok állat zavarja a szomszédokat. A rendelet életbe lépése után csak egy-két olyan porta volt, ahol az engedélyezettnél több sertést tartottak, de az állományt felszámolták, illetve csökkentették. A város közepén nem lehet marhatelepet fenntartani. ■ F. Szarka Ágnes Bár Fortuna névadóként szerepel a faluban, a szerencse, úgy tűnik, alaposan elkerüli Nemesvidet. Csődhelyzetben az önkormányzat (Folytatás az 1. oldalról) PintéméHegedűs Szilvia körjegyzőtől megtudtuk: a hiteltörlesztéseiket már nem tudják teljesíteni. - Körbefutottam az összes országgyűlési képviselőt, minisztereket, és addig könyörögtem, míg pénzt nem adtak - tette hozzá Harmath István, aki tavaly februárban időközi választáson lett Nemesvid polgármestere. Elmondása szerint akkor már látszott, hogy a támogatások elmaradása miatt a korábbi években a csatornafejlesztésre felvett hitelek törlesztése meghaladja a települések erejét. Év elején a működés- képtelen önkormányzatok egyéb támogatásaként a település rendkívüli segítséget kapott: kétmillió forintot, majd később újabb hat és fél milliót. Az önkormányzati minisztériumtól hárommillió forinthoz jutott, és nyolcmilliót kapott az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására. Pintérné Hegedűs Szilvia körjegyző azt is elmondta: az önkormányzat minden forgalomképes vagyonán jelzálog van. A helyi adókból minimális a bevételük, főleg amióta egy nagy cég kivonult a faluból a maga hárommil- Uó forintos adózásával. Ez az ősz- szeg negyedévnyi tőketörlesztést tudott volna fedezni. Ha az önkormányzat csődöt jelent, a bíróság kinevez egy pénzügyi gondnokot, aki rendelkezik a kifizetések felett. Ez azt jelenti: az adósságrendezési törvény szerint a normatív állami támogatásokból a meghatározott kötelező feladatokra lesz pénz, fejlesztésekre semmi. 2005-ben kezdődött a 900 millió forintos beruházás három település összefogásaként. Ne- mesviden és Somogysimonyiban szennyvízcsatorna épült, Za- lakomárban pedig bővítették a szennyvíztisztítót A fejlesztéshez a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács több mint ötszáz- millió forint támogatást adott. Ezt pótolta ki a víziközmű-társulat hitele, valamint az önkormányzatok saját kölcsöne. Nemesvidnek gesztorönkormányzatként csaknem 320 millió forintot kell visz- szafizetnie húsz év alatt, amelynek a kamata is majdnem ugyanennyi. ■ Vigmond Erika Fatolvajokat fogott Devil, a német juhász akció A kaposvári kutyás csapat legfiatalabbja volt a csütörtöki hős Ismét bravúros elfogást könyvelhet el a kaposvári rendőrség kutyás alakulata: Kiss Csaba és Skrek Roland, valamint Devil, az ördögien ügyes német juhász, „aki” a csütörtök reggeli rajtaütés hőse volt. Reggel nyolc óra körül az elkerülő út környékén, egy Topo- nárhoz közeli parkolóban motorfűrész zajára figyeltek fel a közeli erdőből. Hamarosan rátaláltak egy helyre, ahol a nyomok alapján nem sokkal korában még fakitermelés folyt. A helyszínen Devil azonnal „szagot fogott", és bár a tolvajok többször is irányt váltottak, követte a nyomokat több mint egy kilométeren át. Egy bokor aljában rátalált egy motorfűrészre és egy táskára. A kutyavezetők ekkor értesítették a járőrszolgálatot, amely a Kaposvár és Kaposfüred közötti körforgalom közelében feltartóztatott három személyt. Kiss Csaba a megtalált eszköz helyéről újra elindította Devilt, s a kutya további egy küométeren át egyenesen a három feltartóztatott személyhez vezette gazdáját. Sőt, nem elégedett meg ennyivel. Leült az egyik elé, és ugatással jelezte, övé a táska és a motorfűrész. A „kiválasztott” nem is tagadta. A jómadarak a jelenlegi adatok alapján mintegy hét köbméter fát vágtak ki közel százezer forint értékben. ■ J. E. JEGYZET VAS ANDRÁS Szabadmagyar demokraták AZT MÁR RÉGÓTA tudjuk, hogy összenő, ami összetartozik, igaz, ezt eddig széljobb formációk és politikai pártok kapcsolatára értették szocialista prominensek. Akik vélhetően álmukban sem gondolták, hogy egyszer a két nagy rendszerváltó pártra lesz érvényes az állítás. Hiszen ahogyan távolodtunk a szabadságillatú 89-es évtől, úgy tűnt egyre valószínűtlenebbnek az urbánus-liberális SZDSZ és a népnemzeti MDF összeborulása. Főként, hogy utóbbi a 90-es évek végén éppen annál a Fidesznél talált menedéket, mely a szabad demokraták elől húzott át jobbra, akik pedig az egykor ősellenség szocialistákkal bútoroztak össze. ha nem politikáról lenne szó, azt hihettük volna, innen már nincs visszaút, ám a közélet ezen szeglete éppen olyan, mint a jófajta hurka: jobb, ha az ember az odavezető utat nem, csak a végterméket ismeri. Alig fél évtized alatt sikerült úgy összerázni a nagy magyar politikai szemetesládát, hogy az egykori nagy riválisok most a másikban lássák a menekülési útvonalat. A magukat szűk két év alatt totálisan leamortizáló SZDSZ-nek poütikai hátország kellett, melyet a Bokros Lajossal csatasorba induló MDF-nél találhat meg, míg a Fórumnak pénzre van szüksége a kampányhoz. Az érdekek találkoztak, a liberálisközeli vállalkozók megpakolják a közös perselyt, így néhány prominens SZDSZ-es politikus a jobbközép párt oldalvizén beevickélhet a T. Házba. Az ötlet nem eleve elvetélt: létrejöhet egy politikai erő, mely azokat képviselheti, akik megcsömörlöttek a néptribunok megosztó hangoskodásától. Nincsenek kevesen, sőt... persze akárcsak a puding, a hurka próbája is az evés. Gyilkosság szemtanúja volt, fenyegetik levél Ki leszel nyírva, figyelni fognak és követnek - írja a „maffiózó” Az egyetem húzhatja maga után a gazdaságot (Folytatás az 1. oldalról) A szálak egy 2004 végi tragikus eseményhez nyúlnak vissza, amikor gyilkosság történt a pa- muki italboltban. Két vendég keveredett szóváltásba, s egyikük egy széttört sörösüveggel elvágta a másik torkát. Az elkövető ma is börtönben van. A kocsmát ekkor még a később polgármesterré választott Tóth Csaba vezette. Akkor is jelen volt, amikor a tragédia történt, s a gyilkossági ügyben tanúként szerepelt. „Maffiózónk” azt írja, ő egyik szabadult börtöntársa a gyilkosság elkövetőjének, és ezért állíthatja: tulajdonképpen Tóth Csaba juttatta börtönbe a gyilkost. A levél szerint a polgármester jobban teszi, ha szedi a sátorfáját Pa- mukról, de még a környékről is, mert „figyelni fogják”, hogy megJ torolhassák vélt bűneit. A levélíró A FONYÓD! RENDŐRKAPITÁNYSÁG bűnügyi osztályán a fenyegető levél ügyében feljelentéskiegészítést rendeltek el, s Tóth Csaba mai indítványától függ, hogy megkezdődik-e a nyomozás. Nincs kizárva, hogy a levélírónak több vonatkozásban is felelnie kell: a címzett hölgy esetében becsületsértés, a polsztoriját megdönteni látszik, hogy a küldeményt Lengyeltótiban adták fel. Kevéssé valószínű tehát, hogy egy Sopronkőhidáról szabadult börtöntárs a közeibe gázmester indítványára viszont zaklatás lesz a vád ellene. ha elrendelik a nyomozást, a rendőrség adatgyűjtésbe kezd. Mivel kézírásról és megleheti sen hosszú levélről, azaz terjedelmes írásmintáról van szó, az írásszakértő elméletileg kétséget kizáró választ adhat arra, hogy ki írta a fenyegetést zarándokolt. Figyelemre méltóak még a szándékosan ejtett helyesírási hibák, a szerző ugyanis a létező összes kettőzött betű helyett egyet írt. Az ilyen „fegyelmezetten rossz” helyesírás nem túl élet- szagú, míg a bonyolultabb szabályok szerint írandó szavak jól szerepelnek. Tóth Csabának persze ez a legkevésbé jelent vigaszt. Állítja: már telefonon is zaklatják. A falu vezetőjének arról is tudomása van, hogy a közelmúltban újabb feljelentéseket tettek ellene, melyben bűncselekménynyel vádolják. Tóth Csaba azt mondta: a fenyegetőzések, zaklatások és a lejárató kampány nem szegte kedvét, s indul az idei választáson. ■ Füleki Tímea Nem elég a rangos publikációk sora, az egyetem kapuin belül, a „steril laboratóriumokban” végzett számos sikeres kísérlet. Mindez nem sokat ér, ha nem jut el a mindennapi gyakorlatba. Ezt ismerte fel a Kaposvári Egyetem, s több sikeres pályázaton nyertek pénzt. A legújabb üyen programjukat tegnap mutatták be. Babinszky László, az egyetem rektora elmondta: most mintegy százmillió forintot kapott az egyetem. A többi sikeres pályázattal mindez együtt áll össze* egységes egésszé, hiszen ezek a programok kiegészítik egymást. Nemrégiben például az oktatási infrastruktúra-fejlesztésre nyert az intézmény 3,1 milliárd forintot. A rektor szerint a két kiemelt feladat a tehetséggondozás és a tudományos eredmények szétterítése a gazdasági szférában. Utóbbi azért is lényeges, mert jogos elvárás, hogy a befektetett összeg szemmel látható módon hasznosuljon azok számára is, akiknek az adóforintjai mindezt lehetővé tették. Kolber István országgyűlési képviselő úgy vélte: az ország versenyképessége múlik azon, hogy sikerül-e a tudomány és a gyakorlat közti együttműködést megvalósítani, hogy hasznosuljon a tudás. A Kaposvári Egyetem pólus, amely húzhatja maga után a somogyi gazdaságot. ■ Jakab E. Az írásszakértőnek könnyű dolga lesz