Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-05 / 285. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 5., SZOMBAT Négy testvér, négy kutya és a csonka 6:3 az utolsó cserkész Államellenes összeesküvés és két év börtön lett a mozgalom újraszervezéséből Csak egy hónappal a meccs után tudta meg az angol-magyar végeredményét Lévai József vend ősöknek köszönheti ere­deti nevét: a ma már 75 esz­tendős kis József Ladillaként látta meg a napvilágot. Ol­vasni cserkészlapokból ta­nult meg, s ennek két, életre szóló elkötelezettségét is kö­szönheti. Letette a voksát a mozgalom mellett, s azt is el­döntötte, újságíró akar lenni. Már gyakornokoskodott, ami­kor a Rákosi-érában letartóz­tatta az ÁVH, államellenes összeesküvéssel vádolták, pe­dig csak a cserkészetet szeret­te volna újraéleszteni Kapos­váron. A börtönévek alatt ha­tározta el a névmagyarosí­tást, amikor az egyik vallató­tiszt a fejéhez vágta, mit ug­rál, amikor még a neve sem magyar. A rácsok mögött is megtapasztalta a rendszer el­lentmondásait: az ávós őrök a Szabad Európa Rádiót hallgatták éjjelente... az 56-os forradalom évében szabadult, október 23-án ép­pen munkaszolgálatos kato­nának készülődött. Természe­tesen azonnal az események sűrűjében találta magát, tagja lett a forradalmi bizottság­nak, így a bukás után bujkál­nia kellett Miután kiszaba­dult Tökölről, fel is hagyott az aktív politizálással. belevetette magát a turista­mozgalomba, hamar a kapos­vári természetjárók vezetőjévé vált, emellett munkahelyén is annyira jól teljesített, hogy fel­ajánlották neki- Lévai elvtárs, lépjen be a pártba. Ha tudták volna, valójában a reakciós ladillát hívták maguk közé... A RENDSZERVÁLTÁS CtZ MDF- ben érte, alapítója volt a párt kaposvári szervezetének, tag­ja a politikai foglyok szövetsé­gének, utóbbinak köszönhet& en díszőrséget állhatott Nagy Imre újratemetésén az üres koporsó mellett Az Antall-kor- mány idején a nemzetbizton­sághoz került, majd 94-ben szakított a fórummal, s a kis­gazdákhoz pártolt, ma azon­ban már egyik formációnak sem tagja. Helyette Kaposvár történetét bújja, s újabb és újabb helytörténeti munkák­kal jelentkezik. Nyolcvanas évekbeli sza- mizdatok az asztalon, a székeken, dobozokban, a polcokon pedig saját köny­vek, no és szépen bekötve a cserkészújság, a Zász­lónk évfolyamai. Vas András- Ezeknek köszönheti a bör­tönt?- Tulajdonképpen... - vála­szolta Lévai József. - Az ötvenes évek elején újjá akartuk szer­vezni. Mi voltunk ugyan az első úttörők, de az utolsó cserkészek is, s hiányzott. Kiderült, lebuk­tunk, jött az ÁVH, s elvittek.- Az Andrássy út 60-ba?- Ide, Kaposvárra, a Kossuth utcába. A Berzsenyi park sarká­val szemben még ma is áll a ház. Az évszázad mérkőzése, az an­gol-magyar ment éppen a rádió­ban, amikor bekopogtattak ér­tem. Kettő-egyre vezettünk...- Az még nagyon az eleje volt!- Több mint egy hónap múlva tudtam csak meg a végered- s ményt.- Mivel vádolták?- Államellenes összeesküvés­sel. És hogy ávósokat akartunk meggyilkolni.- Elég messze jutottak a cser­készszerveződéstől.- Azt vertek ránk, amit akar­tak. Ki volt találva minden. Két hónapot voltam az ÁVH-nál, utá­na átkerültem a börtönbe. Há­rom évet kaptam, végül tíz hóna­pot elengedtek.- Mi volt bent a legrosszabb?- Ehetetlen volt a koszt. A börtönből hordták át az ÁVH- hoz a maradékot, de az őrök még abból is kiették a javát. Ti­zennyolc kilót fogytam, járni is alig tudtam, így kerültem fel Pestre, a rabkórházba.- Feljavították?- Szó szerint. Ott minőségileg és mennyiségében is normális ételt kaptunk. Amúgy érdekes társaság gyűlt össze: együtt ül­tem az egykori szófiai, majd ber­lini követtel, a horvát követtel, a háborús bűnösként kivégzett Imrédy Béla egykori miniszter­elnök személyi titkárával. És né­hány olyan emberrel, akikről kint mindenki azt hitte, már ré­gen kivégezték.- S hogyhogy hamarabb kien­gedték?- Igazából nem tudom. De tíz hónappal a büntetés letelte előtt, 1956 januárjában szabadlábra helyeztek. Persze folyamatosan megfigyeltek, s időről időre je­lentkeznem kellett a rendőrsé­gen. Én voltam az egyik fekete bárány a városban.- Ennek ellenére októberben megint a fősodorba állt.- Amikor megalakult, bevá­lasztottak a forradalmi bizottság­ba. Én voltam a legfiatalabb tag.- Ehhez képest a forradalom leverése után, ha lehet így fo­galmazni, olcsón megúszta.- Szerencsém volt. A város­ban bóklásztam, amikor bejöt­tek a szovjetek. Persze, akik fél­tek a forradalomtól, egyből elő­jöttek, boldogan sétáltak, ittak, énekeltek, hogy végre vége, megúszták. Egy ilyen részeg csoporttal akadtam össze, belém karoltak, vittek magukkal. így későn értem haza, a letartóztatá­somra küldött kocsi megelőzött. Észrevettem, s elmenekültem. Karácsonyig bujkáltam.- A városban?- Előbb Kutas és Beleg között egy bakterházban, majd egy nagyatádi családnál. Akkor is szerencsém volt, amikor hozzá­juk igyekeztem. Az országúton baktattam, amikor Ötvöskónyi- nál felvett egy lovas kocsi. Egy pufajkás ült a bakon, aki, amikor ellenőrző ponthoz értünk, azt mondta, a baj társa vagyok.- Mivel vette rá?- Csontrészeg volt... Aztán, amikor hazamentem, egy dara­big senki sem keresett, kiderült, azt hitték, disszidáltam.- Gondolom, hamar korrigál­ták a tévedést.- Bevittek, persze, de nagyon óvatosan bántak velem. Felme­rült ugyanis, hogy a szovjet elhá­rítás embere vagyok. Mi a fenét kerestem volna amúgy itthon börtönviselt forradalmárként.- Ezért kerülte el a börtönt?- Azért Kistarcsát, Tökölt megjártam. A maradék tíz hóna­pot ledolgoztatták velem.- Ilyen múlt után nem megle­pő, hogy a nyolcvanas évek vé­gén ismét az ellenzékiek között bukkant fel. De miért pont az MDF-hez csatlakozott?- A Fideszhez öreg voltam... De jó volt velük a kapcsolatom, a levéltárból ismertem néhányu- kat. Vittem nekik szamizda- tokat, s ekkor derült ki, hogy ugyanonnan szerezzük be őket.- Rajk-butik? Demszky?- A harmadik helyről, Nagy Jenőtől. A kaposvári Meszesek azt hitték, provokátor vagyok, le is ellenőriztek. Megkérdezték, hány kutyája van.- A helyes válasz?- Négy. S innentől nem volt gond.- Mégsem Orbán Viktorral lett lefotózva, hanem Bíró Zoltán­nal, Antall lózseffel.- Az író Fekete Gyula segítsé­gével kerültem kapcsolatba a fó­rummal, tőle kaptam meghívót a második lakitelki találkozóra. Ahol elhívtuk Bírót Kaposvárra, tartson előadást. Csurig telt az ifiház, s igencsak meglepte az embereket a szokatlan hang.- Mégsem őt, hanem Pozsgay Imrét dicséri a könyvében. Ami legalábbis meglepő, hi­szen tagja volt a legfőbb párt­vezetésnek, vezetője a nép­frontnak, miniszter a diktatúra idején, igazi kommunista.- De ma már nem az, megvál­toztak a nézetei.- Talán ez így még rosszabb...- Nézőpont kérdése. De nem­csak vele, Antallal is kifejezet­ten jóban voltam. Bízott ben­nem, beválasztott abba a csapat­ba is, mely módszeresen átvizs­gálta a Bem téri székházat, nincs-e bepoloskázva.- Mégsem lett képviselő.- Mivel a nemzetbiztonsághoz kerültem. Meg aztán nem akar­tam Pesten élni, Kaposvárhoz köt minden.- És a környékéhez.- Természetjáróként valóban elég jól ismerem.- Szerénykedik.- Sok mindent mi építettünk ki. Például a gyertyánosi turista- házat, a Négy testvér forrást...- ...és a Cserkészt Nem csípte a név a pártvezetés szemét?- Észre sem vették.- Ha csak részletében, de való­ra váltotta vele ifjúkori álmát.- Igazából azért álltam be ter­mészetjárónak is. Kicsit úgy éreztem, mintha cserkészek len­nénk: tábortűz, sátrazás, főzés a bográcsban.- A rendszerváltás után a moz­galommal nem próbálkozott?- Dehogynem, csakhogy a mai gyerekeket már nem lehet úgy fegyelmezni.- Talán nem is baj...- Meg aztán ez is olyan volt, mint minden az országban. Nem egy-két csapat alakult a környé­ken, hanem egyből nyolc. A klasszikus széthúzás. Ebből vi­szont elegem volt.- Ezért hagyott fel a pártpoliti­kával 94 után?- Csak az MDF-ben. Még be­léptem a Kisgazdapártba.- Torgyán megihlette?- ígértek egy újságírói állást.- Megtartották?- A Dél-dunántúli Független­ség főszerkesztője lettem.- Az elnevezés Gömbös Gyula félhivatalos kormánylapjára hajaz.- A pártelnök kérésére az is volt a cél! A fejléce teljesen meg­egyezett... De csak néhány szá­mot ért meg.- S azóta?- Politikai drukker vagyok. Szimpatizálok néhány párttal, de nem kötelezem el magam. De ha valaki felkeresne, hogy szer­vezzük újra a cserkészetet.. Meglengetjük süvegünket a bonnyai szakács bablevese előtt étlapozó Csak a kissé műcsárdai belső rombolja a hangulatot az amúgy vendég-visszacsalogató Koppányban Megyei gasztronómiai körsétánkban visszaté­rünk azokba az éttermek­be, amelyekben jót et­tünk, vagy ahonnan éhe­sen távoztunk... Özv. Zimbabwei Kálmánná Hiába a hétvége, s pláne a délidő, árván tottyanunk le a kissé ek­lektikusán berendezett bonnya- pusztai Koppány csárda padjá­ra. Közel a cserépkályhához, ami a mostani, hűvös-nyirkos tél eleji napokban kifejezett főnye­remény. A kockás abrosz, bár kissé foltos és lyukas, letűnt idők békés-barátságos vendéglőhan­gulatát idézi fel, csakúgy, mint a középkorú pincér, aki segítőké­szen kalauzol végig az étlap - sokszínűségből eredő - nehéz­ségein. Míg válogatunk, hozza az italokat, ráadásként, ahogyan legutóbb, még vagy két és fél esztendővel ezelőtt is, a helyben s nem mellékesen kemencében sült kifliket, melyek a ház aján­dékai. Igazi vendégcsalogató fo­gás, mely nem drága, mégis ér­tékes gesztus, a mai zord gasztrovilágban értékelendő kedvesség, frissen, ropogósán. Tördelgetjük a kifliket, s köz­ben a konyha felé fülelünk, ahonnét gyanús, mikrosütő- csengetésre hajazó hangokat hallunk - egy pillanatra el is bi­zonytalanodunk, miféle leves kerül majd elénk. Nos, utólago­san is bocsánat a séfnek, hogy megkérdőjeleztük főzési tech­nikáit: akár használt, akár nem mikrohullámot, az első fogást nem érheti kritika. A tojásos erőleves persze konyhai alap­kelléknek számít mindenütt, de legalább hőfokában és ízé­ben is megfelel a vendéglői kí­vánalmaknak. Hanem a bable­ves. Óriási tálban érkezik, a ka­nál megáll benne, kellemesen pikáns, sok pirított szalonná­val, zöldséggel, jókedvvel, bő­séggel. Bár az agy folyamato­san küldi a vészjelzéseket, hogy hékás, a főétel még hátra­van, s a gyomor már így is tele, nem bírjuk abbahagyni. Ez az, amit nem lehet megunni... Jókívánságainkkal felvértezve küldjük végül vissza a tálat, s máris érkezik a második kör. A Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): 10(9)* Ember a talpán KÖRNYEZET (1-10 pont): 6(»)* Művi eklektika (1 -20 pont): 18 (16)* Fizetésemelést a bablevesért! *A korábbi pontszám ház egyik specialitásaként vá­lasztott - s döntésünkkel pincé­rünk tetszését is elnyerő, dicsé­retét kiérdemlő - koppányi zse- bes hús valójában óriási szelet rántott húst takar, melyet gazda­gon bélelt gombával séfünk. Méghozzá értőn fűszerezett, kel­lemesen hagymás töltelékkel, melynek íze sütés közben kellő­képpen átjárta a húst, s a gazda­gon megszórt sajttal egyetem­ben kivívja az ízlelőbimbók elis­merését. Hasonlóképpen jó vá­lasztásnak bizonyul a zengő- várkonyi szelet, mely csakúgy, mint a koppányi zsebes, alapté­telnek rántott húst jelent. Még­hozzá olyanképpen gazdagon bélelve, hogy a belbecs elmenne akár egy zónaadagnak, már csak köretet kellene passzintani hozzá. Szalonna, sonka, hagy­ma, sajt íze keveredik, elegye­dik, olvad össze és támad, a ren­geteg babbal bélelt gyomor tilta­kozna, de esélye sincs, ezúttal a szem nyeri a csatát a száj és az értelem ellenében. Pihegve kérjük a számlát, ami harmadosztályhoz képest kissé borsosnak tűnik, ám az is igaz, a szolgáltatás jóval megha­ladta a besorolást. Pincérünk az ajtóig kísér, viszontlátást emle­get, mi pedig ismételten meg­kérjük, továbbítsa jókívánsága­inkat a szakácsnak. Mindany- nyian ígéretet teszünk, teljesít­jük a másik óhaját... > *

Next

/
Thumbnails
Contents