Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-29 / 303. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 29., KEDD SPORT A narancs nyerte a sárgák csatáját örömfoci Jól szórakozott a sportcsarnokba kilátogató közönség a villámtornán A Rákóczi labdarúgója, Farkas Zoltán (labdával) egy gólt lőtt, s csapatával a második helyen végzett a közönségsikert hozó tornán A várakozásoknak megfelelően remek hangulatú focitornát kísérhettek figyelemmel a Kaposvári Városi Sportcsarnokba kilátogatok, ahol a megye- székhely három kiemelt élcsapata lépett pályára. Temesvári Iván- A szabály, hogy labdával játszunk és rúgjuk - zárta rövidre a szabályismertetést Dér Tamás, a Sportcsarnok és Intézményei igazgatója, aki ezúttal a szpíkeri feladatokat is vállalta. A három vegyes csapat kialakítása után először a sárga és a piros mezesek feszültek egymásnak, a villámtorna első találatát pedig a kosarasok egyik erőssége, Dávid Gergely szerezte, vezetéshez juttatva a sárgákat. A szintén kosaras Márkus Tamás egyenlítő gólja után Kántor Sándor ragadta magához a | kezdeményezést, s lőtt mester- hármast, míg a túl oldalon Schultz István kozmetikázott az eredményen. A második mérkőzésen a narancssárgák és a pirosak léptek pályára, s a nyitó találkozóval ellentétben ezúttal már a labdarúgók is hallattak magukról, hiszen az egyik oldalon Reszli Gábor kétszer, míg Balázs Benjámin és Bőle Lukács egyszer-egyszer volt eredményes, addig a másikon Szolomájer Miklós duplázott, ám a pirosak újabb 4-2-es vereséget szenvedtek. - Nem volt semmi gond, szépen játszottunk, csak nem eredményesen - értékelt Zarka Péter edző. A döntőt a Fekete Ádám, Gordan Filipovics páros irányította narancssárgák és a Prukner László vezette sárgák vívták. A fináléban Kovács Domonkos és Farkas Zoltán gólja után 2-0-ás hátrányból állt talpra a narancs alakulat, amely Reszli Gábor, valamint Bőle Lukács duplájával nyert 4-2-re. A jó hangulat csak fokozódott a focit követő sorverseny alatt, melyet a Rákóczi labdarúgói nyertek a holtversenyben másodikként célba érő Kaposvári KK kosarasai és a Diamant Kaposvár röplabdázói előtt. A szórakozáson és a szórakoztatáson kívül a Rákóczi labdarúgói amolyan felkészülésnek is tekinthették a hétfő esti mozgást, hiszen a zöld-fehérek ma már Pécsen lépnek parkettre, ahol a IV. Arany Ászok Teremkupán szerepelnek. Az ifjabb Dárdai Pál szervezte esemény a Média csapat-DD Gáz öregfiúk ösz- szecsapással 11.15 órakor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Az első igazán tétre menő mérkőzést pedig a Rákóczi vívja a másodosztályú Kozár- misleny ellen 12.45 órakor, majd 14.45 órakor a Lancast Hungary ellen meccsel Prukner László csapata. A másik csoportban a Pápa, a REAC és a Pécsi MFC küzd a továbbjutásért, majd a végső győzelemért. Stier Lilla három aranyat nyert a pécsi évadzáró versenyen Tizenhat aranyéremmel tértek haza a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE úszói a Pécsen rendezett idényzáró versenyről. Kovács László és Hajdú Sándor tanítványai közül különösen Stier Lilla volt elemében, aki 200 méter háton, 200 gyorson és 200 mellen is elsőként csapott a célba. Németh Dávid sem panaszkodhatott, igaz a 200, illetve a 800 gyorson nyert aranya mellé neki egy ezüst is „becsúszott11. Voltak duplázók is szép számmal, hiszen Bencs Barbara 200 pillangón és 200 gyorson, Pamuki Dávid 200 mellen és 200 gyorson, Hamlin Matthew 200 mellen és 400 vegyesen, míg Kováts Domonkos 100 háton, valamint 200 vegyesen állhatott a dobogó legfelső fokára. Gosztonyi Ákos 200 mellen végzett az élen, de egy ezüst és egy bronzéremnek is örülhetett, Kurdi Márk pedig a 400 vegyesen szerzett aranyérme mellett egy ezüstöt is begyűjtött. Varga Krisztina 200 mellen, míg Hamlin Benjámin 100 mellen állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Hamlin Dorothy egy ezüst, Kacsó Gergő két, míg Gréczi Martin egy bronzzal tért haza. Az Adorján SE 4x50 méteres Varga Krisztina, Hamlin Dorothy, Bencs Barbara, Stier Lilla összetételű leány vegyes váltója másodikként ért célba. ■ Temesvári I. 11 WMMMm HIRDETÉS .. ■>:. . . _ , • .. . JÓIMUL M ü '/ f \ y l I " j 176 oldalon ! 2 ÜÜ j18 88jj'í A Somogyi Hírlap Nagyszerű ötletekkel 1490 Ft PP^;I beküldők fotóival Negyedéves előfizetőinknek*: f Kemény kötésben 990 Ft f fel megrendelheti: Nem előfizetőinknek*: jj. ,2 • ^ • tatafo^ 499Q A könyv árát a leadott megrendelések alapján a Somogyi Hírlap terjesztői hálózata gyűjti be. A könyv személyesen is átvehető, de kérésre házhoz is visszük. *Az ár csak teljes árú előfizetés esetén érvényes. Egy előfizető kedvezményes áron maximum 5 példányt vásárolhat