Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-29 / 303. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 29., KEDD Bővült a forgalom, s már a tavaszi építke­zés részletein dolgoz­nak a kaposvári cukor­manufaktúra vezetői.- Ilyenkor már osztanak- szoroznak a vállalatvezetők. Mennyire keltett zavart a gazdasági-pénzügyi krízis?- A megrendelés mennyi­ségén és az eredményen nem látszik az általános visszaesés - felelte kérdé­sünkre Horváth Éva, az I. Magyar Cukor Manufaktúra ügyvezetője. - Igaz, a koráb­binál is jobban figyeltünk az üzletmenetre. A következe­tes gazdálkodás meghozta a kívánt eredményt.- Ez látszik a forgalmon?- A tavalyi 5,2 milliárd fo­rintról hatmilliárdra emel­kedett a cég bevétele. Ez az új piacoknak köszönhető, s annak, hogy csaknem meg­dupláztuk a porcukorel­adást. Közel 2000 tonnát vá­sároltak meg tőlünk.- Melyik eredményükre büszke?- Új vállalatirányítási rendszert vezettünk be, s a második somogyi cégként euróbán könyvelünk. így az árfolyamkockázatot talán jobban kivédhetjük.- Mivel várják az új évet?- Beruházással. A cégve­zetés azt vallja: a nehézsé­gek ellenére szükséges a fej­lesztés. Bővítjük az üzem­csarnokot; erre mintegy öt­venmillió forintot fordítunk. Ezzel még nem állunk le; új csomagológépeket is vásá­rolni szeretnénk. ■ H. M. MEGYEI KÖRKÉP W Oévbúcsúztató bombaesővel nagy durranás Csak szilveszterkor, de akkor is csak fél napig legális a tűzijáték (Folytatás az 1. oldalról) A csodaszerkezet hetven robba­nótöltetet lő ki harminc-ötven mé­ter magasra, hasonlóan a többi telephez. A rakéták közül viszont több is akad, mely akár százmé­teres magasságban robban, rá­adásul ezek már útközben hang- effektekkel szolgálnak - nem cso­da, hogy a fiatalok inkább a raké­tákra esküsznek.- Az idősebbek már csak azért is bombatelepeket vásárolnak, mert a rakétákat egyenként kell fellőni - folytatta Gamauf Balázs.- A telepek negyven-ötven má­sodperc alatt adnak le 16-25-40 lövést, azaz olyan, mintha egy tű­zijáték egy részletét mutatnák be. Ha soklövéses a telep, a végén akár fmálészerűen is robbanhat­nak a bombák. A használati utasításokat per­sze be kell tartani: a rakétákat rögzítés nélkül, üvegből vagy csőből kell elindítani, a telepe­ket viszont éppen ellenkezőleg, rögzíteni kell.- Tavaly egy idős bácsi azzal jött vissza, hogy nagyon megijedt, ugyanis a rakéták a tizedik eme­leti erkélyén robbantak fel - tet­te hozzá Boda Gábor vezető piro­technikus. - Kiderült, hogy szép módszeresen az erkélykorlátra drótozta őket, pedig a rakétáknak a nyele is elrepül... Ráadásul mi mindenkinek elmagyarázzuk a vásárolt termék működését, baj csak akkor történhet, ha valaki továbbadja, csak éppen a műkö­dési elvről nem ad felvilágosítást. Amúgy ezek a rakéták nem bal­esetveszélyesek, csak akkor, ha nem rendeltetésszerűen használ­ják őket. De ez olyan, mint a kés: bárki megvághatja magát vele, ha rosszul fogja kézbe... A bombák, rakéták mindegyi­ke kínai gyártmány, ám ez eset­ben ez egyáltalán nem jelent gyengébb minőséget, hiszen a tá­vol-keleti ország a tűzijátékok ős­hazája: elenyésző a hibás model­lek aránya, még leginkább a minirakétáknál fordulhat elő, hogy nem robbannak, ha a vé­kony tartópálca eltörik.- Ezeket főként fiatalok vásá­rolják - mondta Gamauf Balázs.- Hasonlóképpen a többi apró­sághoz, a Méhecskéhez, a Sikoly­hoz, a Tűzvirághoz, a Recsegő- höz. Ezek földi effektek, maxi­mum egy-két méteres magasság­ban működnek. S az áruk is köze­y| ’ ■ ' iliili* A fiatalok inkább a rakétákat kedvelik, melyek sokszor százméteres magasságban robbannak fel Akár százezer forintos büntetést is érhet a petárdázás MAGYARORSZÁGON egy 2005. november 23-i rendelet szerint a csekély hatóanyag-tartalmú, úgynevezett játékos pirotechni­kai termékek egész évben sza­badon forgalmazhatóak, s minden 14. életévét betöltött személy megvásárolhatja őket. A nagyobb hatóanyag-tartalmú kis tűzijátéktermékeket, vala­mint a közepes tűzijátéktermé­keket nagykorú személyek de­cember 28-31. között engedély nélkül megvásárolhatják, s a használati utasításnak megfe lelően december 31-én 18 órá­tól január l-jén 6 óráig felhasz­nálhatják. A petárda birtoklá­sa viszont egész évben tilos, s használata százezer forintig terjedő bírsággal büntethető. lebb áll a fiatalok pénztárcájához. Ami igencsak fontos szempont, hiszen a mostani, válságos idők­ben sokkal jobban megfontolja mindenki, mennyit durrogtat el az óesztendő utolsó napján.- Legálisan először 2003-ban lehetett tűzijátékot vásárolni - folytatta a pirotechnikus -, akkor sokan kipróbálták, ám azóta csak nagyon lassan nő a vásárlói kedv. Aki eddig rákapott, vélhetően az idén is venni fog, aki viszont az el­múlt években sem próbálta, nem valószínű, hogy pont most kap kedvet hozzá. Sőt, egyelőre úgy tűnik, a tavalyi erősebb év volt, mint az idei lesz, ugyanis főként a fiatalabb vásárlókból akad keve­sebb. Akik többen összeállva vá­sároltak 20-25 ezer forintért. Persze szilveszterig még van idő, az igazi roham, mint minden évben, harmincadikéra, valamint 31-én délelőttre várható.- Az utolsó pillanatban a na­gyobb házibulik szervezői jönnek - állította Gamauf Balázs. - Ak­korra dől el ugyanis, mekkora lesz a társaság, mennyi pénz ma­rad az összedobott kasszában. S ők azok, akik a drágább telepe­ket, rakétákat vásárolják. Melyeket, ha esetleg nem hasz­nálnának fel, hivatalosan vissza kellene vinni az elárusítóhelyek­re, ám erre csak a legritkább eset­ben akad példa.- Évente egy-két telep kerül vissza - legyintett a pirotechni­kus. - Mivel a törvény szerint in­gyen kell leadni, ha nem is hasz­nálta fel, sem hozza vissza senki. Pedig év közben legálisan senki sem tarthatná magánál: a házi tű­zijátékhoz rendőrségi és jegyzői engedély kellene, no és egy szak­ember, aki levezényü. Ennek elle­nére sokszor látni családi esemé­nyeken rakétákat - nemritkán szilveszterről maradtak meg. S úgy vannak vele az emberek, mi­re kiérne az ellenőrzés, úgysem lehet bebizonyítani, honnan is lőtték fel őket... ■ Vas András X GY0RSSZAVA2AS 1 Ön szerint engedélyezni kellene a petárda használatát? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: S0NUNE.hu A szavazás eredményét szerdai számunkban közöljük. Fakeresztet állítottak a régi zalai temetőben Ütött a jó döntések órája pénziránytű Iskolai tájolás a pénzügyek útvesztőjében Két új fakeresztet helyeztek el Za­lán a régi temetőben. A falu ön- kormányzata a Zichy család le- származottaival - amennyiben pályázati támogatással pénzhez jutnak - kegyeleti emlékparkot kíván itt kialakítani. Kadlicskó György polgármestertől megtud­tuk: Csicsery-Rónay István, a hí­res festő és illusztrátor Zichy Mi­hály dédunokája készíttette a ke­reszteket szülei sírjára, Csicsery- Rónay Istvánnak és Zichy Mária Alexandrának.- Két éve közmunkásokkal, helyi lakosokkal és egy vállalko­zóval összefogva kitisztítottuk a régi temetőt - magyarázta Kadlicskó György. - Azóta köz­munkásokkal folyamatosan rendben tartjuk. Csicsery-Rónay Istvántól kaptunk öt fenyőcse­metét is. A régi temetőben a Zichy család több tagjának sír­helye is megtalálható: Zichy An­tal (Zichy Mihály bátyja) szeret­teinek a sírhelye is. így az 1852- ben elhunyt első feleség, Tomsics Julianna, valamint az 1857-ben meghalt második, Gotthard Flóra nyughelye is. Zalán 1906-ban zárták be a ré­gi temetőt. A faluvezetés elkép­zelése, hogy a Zichy-leszárma- zottakkal összefogva az egykori feketefenyő-fasort eredeti állapo­tában állítják vissza. Már csak három élő fa található. Szükség lesz a leszármazottak anyagi tá­mogatására is. ■ Krutek J. A gyerek feje: mint a szivacs. A pedagógiai alapkérdés azonban a szűkös órakeretek miatt még mindig a régi, mit itassunk föl vele. Elég-e a matematika, szép tudománya ahhoz, hogy később - egé­szen prózai az igény - tudjunk értelmes pénzügyi döntése­ket hozni. Vagy ehhez sokkal közvetlenebb, közgazdasági pél­datár kell, hogy ha nem is le­szünk milliárdosok, legalább vál­ságot ne idézzünk elő. Somogyból két intézmény, a kaposvári Noszlopy közgazdasá­gi szakközépiskola és a siófoki Baross középiskola és szakisko­la tett alapképzéséhez illeszke­dően nagy lépést a tudatos pénz­ügyek felé. Megpályázták és el­nyerték a rangos Pénziránytű is­kola címet, melyet az alapítók védjeggyé kívánnak tenni. Ezek­ben az intézmé­nyekben kiemelke­dően magas színvo­nalon képviselik a gazdasági nevelés, valamint a pénzügyi ismeretter­jesztés értékeit. Az országban hatvanegyen vannak. Pintér Zoltán, a kaposvári Noszlopy tanára második éve oktatja a tananyagot sikerrel. Az elsőben negyven iskola kezdte a Pénzügyi oktatási programmal, a Noszlopy és a Baross ott volt az úttörők között. Akkor isko­lánként egymillió forint ütötte az állampolgárok elmélyült pénzügyi tudását megalapozó vállalkozók markát. Most - el­végre válság van - mindössze a korábbi tizede. A közelmúltban adták át a Pénziránytű iskola címeket a 2009-2012-es időszakra. Simor András jegybankelnök és Hiller István miniszter együtt tett hitet: az elmúlt évtizedekben számos kutatás és gyakorlati példa vilá­gított rá az alacsony szintű pénz­ügyi kultúra kockázataira. Az interneten is elérhető jól tagolt, lényegre törő oktatási anyag ma­gyarázza a pénz, a piac, a hitel, a kamat, a befektetés, a biztosítás és a nyugdíj fogalmait. ■ B. T. Befagyasztották a tabiak a vízdíjat is Tabon a szemétszállítás díja után a vízdíjat is „befagyasztot­ták”. Bár a víziközmű-szövetség szerint 2010-ben 4-5 százalékos emelés szükséges, a városatyák két változat közül az emelést nem tartalmazó alterhatívát fo­gadták el. E szerint az ivóvíz-szolgáltatá­sért 2010-ben köbméterenként- akárcsak 2009-ben - 313 fo­rintot fizet a lakosság, a szenny­vízdíj pedig köbméterenként 332 forint marad áfa nélkül. A DRV Zrt. által 2009-ben fizetett 11,5 milliós koncessziós díj jö­vőre kétmillió forinttal csökken- így tudták megőrizni az idei díjakat, mondta Schmidt Jenő tabi polgármester. ■ K. J. ■ Alacsony szin­tű a pénzügyi kultúránk. e------­PE RCES INTERJÚ Kivédik a kockázatot

Next

/
Thumbnails
Contents