Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-28 / 302. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 28., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A visszatérítésre is utaznak máv Legközelebb a rendkívüli időjárásnak kevesebb hatása lesz a közlekedésre Levizsgázott a vasút - mondogatták az utasok az egy héttel ezelőtti mí­nuszokban. Záporoztak a panaszok, sokan vissza­kérték a jegyek árát. Harsányi Miklós Erről kérdeztük Balogh-Fazekas Anitát, a MÁV Start Zrt. szóvivő­jét. - Az utasok, amennyiben le­mondtak az utazásukról (decem­ber 20-án, 21-én), kezelési költ­ség levonása nélkül visszatérít­hették menetjegyüket, helyje­gyüket, pótjegyüket. Az utasok kártérítési igényt is benyújthattak. Erre - harminc percet meghaladó ké­sés esetén - a belföldi forgalom­ban közlekedő feláras szerelvé­nyek esetén van lehetőség. Vo­natkimaradásnál a kártérítés összege nem haladhatja meg az utas menetjegyárának a tizen­ötszörösét. Fél óránál hosszabb késedelemnél pedig az ötszö­rösét. A szóvivő aláhúzta: kárté­rítés esetén az utasoknak egy­értelműen bizonyítaniuk kell az elszenvedett kárt. S a kárté­rítés csak az utazással lehet kapcsolatos, egyéb károk meg­fizetésére a MÁV-Start Zrt.-nek nincs lehetősége. Persze-kíváncsiak voltunk ar­ra, hogy egészen pontosan mennyit követeltek az utasok. Erre - érdeklődésünk idején - még nem volt mód. Az adatok feldolgozása még tartott. - A MÁV a tapasztalatokat leszűri, s lehetőségeihez képest próbál javítani műszaki technológiá­Vasárnap délutáni pillanatkép a kaposvári állomáson. Nagy volt a forgalom, sokan nyilván ekkor érkeztek haza ünnepi családlátogatásukból ján, a vasutasok felkészültsé­gén - jelezte még a vasúti társa­ság szóvivője. Közleménye sze­rint a cél nem lehet más, mint hogy a normálistól jelentősen eltérő időjárásnak legközelebb már kevesebb kihatása legyen a vasúti közlekedésre. Elmaradt járatok, megnyúlt utazás - az autóbuszok utasai is élénken emlegethetik a zord időjárást. A Kapós Volánhoz a zavarokkal kapcsolatban mini­mális utaspanasz érkezett - er­ről számolt be Kovács Melinda, a cég vezérigazgatói assziszten­se. Közölte: a társaságon kívül álló okok miatt bekövetkezett eseményeket az utazóközönség tudomásul vette. A Volán az elővételben váltott menetjegyek díját visszatéríti. Erre akkor kerül sor, ha az utas menetjegyét utazásra nem használta fel, azaz a buszjárat elmaradása vagy forgalmi zavar miatt az utazásról lemond. (:VM ■ ön miért kéme kártérítést? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: ~ SONLINE.hu Ér A szavazás eredményét keddi számunkban közöljük. A krumpliban a megélhetés Homokszentgyörgyön községi konyhakert Azért találták ki, hogy kedvet kapjanak az állástalanok a kert műveléséhez Forintosítható, munkát biztosí­tó ötlettel állt elő Homokszent- györgy. Kísérleti jelleggel kony­hakertet alakítottak ki a telepü­lésen, ahol zöldségféléket állí­tanak elő. Átlagosan hatvanan dolgoz­nak itt, a munkások pedig az Út a munkához programból ke­rültek ki, azok közül, akik ren­delkezésre állási támogatásban részesülnek. Ennek célja, hogy az állástalanok is kedvet kapja­nak az otthoni kertműveléshez, és hogy megtanulják ennek az alapjait. A településen ugyanis egyre kevesebb a kiskert, és ez­zel arányosan csökken a házi­lag megtermelt zöldség- és gyü­mölcsfélék mennyisége.- Helyi felhasználásra kitű­nőnek bizonyult ez a próbálko­zás - mondta Kulcsár Szilvesz­ter polgármester. - Ahhoz ké­pest, hogy csak áprilisban in­dult, ráadásul kísérleti jelleg­gel, és még az időjárás sem volt kedvező, meglepően hasznos­nak ítéljük. Minél több olyan dologra van szükség a község­ben, amely értéket jelent, és nem utolsósorban munkát, megélhetést is tudunk biztosí­tani ezzel az itt élőknek. A konyhakertben a vörös­hagymától kezdve a sárgaré­pán, paprikán és paradicsomon át egészen burgonyáig mindent az igényeknek megfelelő meny- nyiségben termeltek meg. Homokszentgyörgyön a munkanélküliek más módon is bekapcsolódtak a helyi mun­kálatokba: tűzifát állítottak elő, tetőtől talpig felújítottak egy házat, és már a következő évre készülnek hasonló programok­kal. ■ Jeki Gabriella A KONYHAKERTBEN TERMETT (MÁJUSTÓL OKTÓBERIG) Vöröshagyma 160 fej Fokhagyma 7 füzér Saláta 960 fej Zöldborsó 17 kg Zöldbab 168 kg Petrezselyem 242,5 kg Sárgarépa 185 kg Paszternák 128,5 kg Burgonya 1143 kg Uborka 197,5 kg Paprika 106 kg F. SZARKA ÁGNES Árucsere ünnep után a fogyasztóvédelmi Egye­sület a karácsonyi ajándé­kok cseréjéről juttatta el hozzánk információit. Sok esetben az ajándékok ki­bontása után kiderül, hogy a kapott termék nem hi­bás, de számunkra még­sem megfelelő. a kereskedőknek ezt a ter­méket nem kell kicserélni­ük. Ennek ellenére egyre több kereskedő ajánlja fel vásárlóinak, hogy az ünnep után pár napig kicseréli az árut, vagy le lehet vásárolni üzletében az árát De csak számla vagy blokk ellené­ben. Tehát kérjük el a blok­kot, és őrizzük meg. Az is elképzelhető, hogy a keres­kedő megígéri a cserét, ám erről „megfeledkezik", ezért írassuk rá a blokkra vagy akár a jótállási jegyre, hogy milyen esetben, milyen ha­táridőn belül hajlandó a ter­méket kicserélni, vagy a termék árát hogyan lehet levásárolni üzletében. NEM GYŐZZÜK HANGSÚLYOZ­NI. hogy a magyar nyelvű használati-kezelési útmuta­tót is minden esetben meg kell kapnunk. amennyiben telefonon, pos­tai úton vagy interneten ke­resztül rendeltük meg a ter­méket, az áru átvételétől számított nyolc munkana­pon belül indoklás nélkül elállhatunk a szerződéstől. Ebben az esetben mindösz- sze a termék visszaszolgál­tatásának költségét kell kifi­zetnünk, a vételár pedig visszajár nekünk. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN MA Kaposváron a Guba Sándor utcai rögzített telepítőhelynél 8.30-15.30-ig, Balatonszentgyörgyön 10-14-ig, Balatonföldváron 12-18-ig, az autópályán (94+400 km) 14- 16-ig mérik a sebességet Karácsonyuió egy kis dzsesszei. Vamus Xavér vasárnap a kaposvári re­formátus templomban adott fergeteges hangulatú koncertet a Talamba ütőegyüttessel. A műsorban mozaikszerűen kapcsolódott egymásba Bach, Beethoven és Mozart zenéje a rögtönzött dzsesszbetétekkel. Varnus Xavér most először játszott a világ legnagyobb hordozható kon­certorgonáján, a Rogers Trilliumon OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 HÁCS. Szeretnénk megköszönni Mátrai Gabriellának, Hács polgár- mesterének a hétvégi csodálatos rendezvényt. Nagyszerű élmény volt mindannyiunk számára! Valamint köszönjük az egész éves munkáját neki is és a képviselő-testületnek is! Reméljük, a jövőben is hasonló erővel és lendülettel dolgoznak! NJ. POLITIKA. Szíjjártó Péter ismét meg­nyilatkozott, és mondott egy nagy marhaságot: „a Bajnai-kormány a kudarcok kormánya...” Egy kicsit meglepett a dolog, de rájöttem, hogy tőle csak ennyi telik. A Vezér a 2002- es bukásuk óta azt veri a fejébe, hogy a kormány bármit tesz, a fel­adat a mocskolódás. így Szijjártó csak azt teszi, amire idomították. Ha a vezéri útmutatáson kívül mást is olvasna, akkor érdekes dolgokkal ta­lálkozhatna. Elolvashatta volna, hogy az IMF is, az unió is elégedett a magyar válságkezeléssel. És azt is, hogy nyugati - köztük uniós - szak­értők is Görögországnak a csőd el­kerülésére a magyar válságkezelést javasolják követendő példának. Va­lószínűleg a szakértőknek van igaza. Akkor viszont a Szijjártó-féle szöveg­nek csak egy célja lehet: aljasul, mocskos módon félrevezetni az em­bereket. Adófizető * Mátrai nem küld lapot, mert akkor azt hiszik egyesek, például Mamu, hogy azon­nali kormányváltást akar a kellemes karácsonnyal! Juli * Megint a nyugdí­jasokat próbálják megvenni egy ka­rácsonyi lappal a Lamperthék. Saj­nos van rá vevő, pedig csak egy ol­csó trükk az adófizetők pénzéből. * Szép karácsonyi lapot kaptunk Szita Károly polgármester úrtól. Köszön­jük. Biztos nem kellett Lamperth Mó­nikának javasolni, ez nem a pártok, hanem a szeretet ünnepe! KAPOSVÁR. Szeretném megköszön­ni Szita úrnak a szökőkutakról szó­ló kiadványt! Hihetetlen, hogy Ka­posváron élek 37 éve, mégsem fi­gyeltem fel egy régi kútra. Boldog karácsonyt! Némethné LENGYELTÓTI. Gryllus Vilmos kon­certje vasárnap Lengyeltótiban na­gyon szép élmény volt! Igazi adven­ti hangulat, csillogó szemű gyere­kek. Köszönjük a szervezőknek! UTAZÁS. L-nek (és a hozzá hason­lóknak)! A nyugdíjasok azon kevés százaléka utazik ingyen, aki 65 év feletti. A többiek fizetnek az utazá­sért 50 százalékot, ezt is korláto­zott számban. Ne ezt sajnáljátok, nézzetek körül (és magatokba), hány „léhűtő” tartja a markát segé­lyért (tisztelet a kivételnek), majd a munka nélkül kapott pénzt a kocs­mába viszik. Ez nem csípi a szeme­teket? Békés ünnepeket mindenki­nek! SA * Kedves L! Jobb lett volna, ha nem „dobod fel ezt a labdát”, vagy legalább is tájékozottabb len­nél! Miért kell mindig a nyugdíjaso­kat támadni? Hogy tisztába légy a dolgokkal, nem csak a kisdiákok, a nyugdíjasok is fizetnek az utazásért - kivéve évi tíz alkalmat, amikor igénybe vehetik a kedvezményt -, csak 65 éven felüliek utazhatnak ingyen! Ezt sajnálod az idős embe­rektől? Békés karácsonyt neked! Mariann Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hozzá­szólnának valamelyik cikkünk­höz, vagy feldolgozásra érde­mes témát ajánlanak, nyomják a mobilt!

Next

/
Thumbnails
Contents