Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK 18 KARÁCSONY A szeretet adta a nevelőmunka alapját röplabda A hetvenesztendős Gáspár István életre szóló értéket adott sportoló tanítványainak Gáspár István, vagy ahogy mindenki ismeri: Gazsi, a kaposvári röplab­daélet egyik alapító tagja a napokban töltötte be hetvenedik életévét. Ebből az alkalomból rendhagyó ünnepség keretében kö­szöntötték egykori játéko­sai, barátai, tisztelői. Kun Zoltán A hivatalos ünnepség utáni na­pokban a Kaposvári Városi Sportcsarnokban tisztelői igazi meglepetéspartit szerveztek a kiváló pedagógusnak, edzőnek. A nyugdíjas sportember mind­ezt nem sejtve családjával érke­zett a csarnokhoz, s látszott raj­ta, hogy bizony nem számított ennyi emberre. Közel negyve­nen várták és ünnepelték lelke­sen már közvetlenül a megérke­zés pillanatában.- Hát te hogy kerülsz ide? - szólt kérdése egykori játékosá­hoz, aki szinte a fél országot át­autózva jött el, hogy személye­sen köszöntse egykori mesterét. Bizony zsúfolásig megtelt a csarnok emeleti tanácsterme, ahol a rögtönzött bankett folyta­tódott. A régmúlt emlékei kora­beli fényképek, albumokba ren­dezett újságcikkek formájában elevenedtek meg. Néha bizony komoly vita alakult ki, hogy egy-egy összecsapás milyen eredménnyel zárult, s hol is volt tulajdonképp. A régi Dózsa-pá- lya lelátója mellett még salakos játéktéren küzdöttek a maiak elődei, de legalább olyan csatá­kat értek meg az NB Il-es férfi­mezőnyben, mint a maiak a nemzetközi téren. A Gáspár István vezette Ka­posvári Dózsa a 80-as évek kö­zepén bajnoki címet és Magyar Kupa-bronzot ünnepelhetett. Hatalmas szó volt ez akkor, ami­kor a sportág sokkal nagyobb respekttel bírt, mint manapság. Az edző meghatódva idézte fel emlékeit, s roppant boldog volt, hogy most mindezt a szto­rik főszereplőivel élheti újra. A hetvenedik születésnapra - a szervezőknek hála - valóban rendhagyóra sikerült az aján­dék.- Kővé meredtem, amikor megláttam a lányom a lakás aj­tajában - mondta Gazsi, amikor arról faggatták, mikor kezdte kapiskálni, hogy itt valami ké­szül. - Egyszer csak itt termett Hollandiából.- Mi volt a legnagyobb megle­petés? - kérdeztük két prog­ram között.- Összességében az egész mi­liő, ahogy fogadtak. Óriási do­log, hogy ennyi embert össze le­hetett verbuválni, és harminc­hat év távlatából ennyien jóleső érzéssel emlékeznek rám. Min­den meglepetés volt az ötlettől a teljes megvalósításig. Már a múltkori köszöntés meglepett, arra sem számítottam. Ültem a lelátón, és néztem, hogy mit ke­res ennyi öltönyös, szépen kiöl­tözött ember a csarnokban. Az­tán Szita Károly egyszer csak az én nevemet mondta, és kérte, hogy fáradjak ki mellé. Azon is nagyon meglepődtem, hogy a le­látón feltűnt a fiam, aki Buda­pestről jött emiatt.- Edzőként szinte minden megadatott önnek. Rengeteg tehetség sportpályafutását in­dította el. Volt dobogós diák- és utánpótlás-együttessel, fel­nőttcsapatával bajnoki címet Gáspár István egy röplabdázót ábrázoló szobrot és egy karórát is kapott és kupa­bronzot szer­zett. Kikkel szere­tett jobban foglalkozni, a gyermek vagy a felnőtt kor­osztály tagjaival?- A felnőttekkel sem volt semmi baj. Mindig meg tudtuk beszélni a problémákat. Nem emlékszem olyan esetre, hogy ne tudtam volna megértetni magam. Persze pedagógusként az ifjúsági korosztály volt az igazi. Őket közelebb éreztem magamhoz. Aztán az iskolából kikerülve felnőttként is folytat­tuk a közös nevelőmunkát. így nem volt törés, hiszen ugyan­azon elvek mentén dolgoztunk, mint amit korábban megszok­tak tőlem. Ezekből edzőként sem adtam fel, s érvényre is jut­tattam csapataimban. A neve­lést tartottam a legfontosabb­nak. Ezt a hitvallást próbáltam átvinni a röplabdába is.- Egy nemrég lapunkban megjelent interjúban a sport­iskolától 25 év után nyugdíjba vonuló Burcsa Tibor edző önt említette, mint akitől pályájá­hoz 5z alapvető tudást meg­szerezte.- Mindig a fokozatosság elvét vallottam, lépésről lépésre ha­ladva oktattam a technikát. Ál­landó csiszolással mozdultunk el az újabb szint felé. Nem lehe­tetlent kértem a tanítványaim­tól, csak a megszerzett techni­kai tudás minél magasabb szintű visszaadását. Amint ma­gabiztossá vált ezek alkalmazá­sa, már volt alapja a játéknak. S bár kezdetben még jelentkez­tek a technikai problémák, egy­re élvezetesebb volt maga a já­ték. Ez a helyes útra terelte a fi­atalokat. Nincs még egy olyan labdajáték, amelyben a csapat­tagok annyira egymásra lenné­nek utalva, mint a röplabdá­ban. Ezért is olyan fontos a biz­tos tudás, ami a csoporton belü­li kohéziót is erősítette.- Az elmúlt esztendőkben rengeteget változott a játék. A régi vagy a napjaink röplabdá­ja tetszik jobban? Gáspár István 1939-BEN Kőröshegyen szü­letett, testnevelő, edző. 1962-ben végzett a Testne­velési Főiskolán. Szakké­pesítése: középiskolai test­nevelő tanár. Edzői képesí­tés: röplabda, torna. Családi kapcsolatok révén került Kaposvárra, 13 évig tanított a Munkácsy Mi­hály Gimnáziumban, majd húsz év következett a Mezőgazdasági Főisko­lán, az Agrártudományi egyetemen és újabb kilenc év a Munkácsyban. 42 évet dolgozott testnevelő­ként. Elévülhetetlen érde­meket szerzett a kaposvári röplabdasportban, ahol 36 éven át tevékenykedett. Csapatat: Munkácsy DSK (NB II női - 2 év), Kapos­vári Dózsa (NB II férfi - 20 év). Ezt követően a Dó­zsa jogutódjainak serdüld és ifjúsági együtteseit edzette 11 éven át Közben a Kaposvári Építők NB II- es és NB I-es csapatát is irányította.- Ezt nem lehet egyértelműen eldönteni. Rengeteget változott a sportág, elsősorban taktikai szempontból. Specializálódtak az egyes szerepkörök. A legna­gyobb előrelépés a liberóposzt bevezetése volt. Az alacsonyabb, de kiválóan mezőnyöző játéko­sok kulcsszerephez jutottak, és ezt például jó dolognak tartom. A magabiztosság és a tökélete­sebb játék felé vitték el a röplab­dát. Úgy vélem, régen több hely- cserés akció volt támadásban, és kombinatívabb támadásokat lát­hattunk. Ma többnyire pontos, szélre adott labdákkal próbál­koznak a feladók, kevesebb a ki­sebb, például „szúrt tyúk” labda.- Szinte valamennyi Diamant- mérkőzésen ott van a lelátón, a sportág tehát része maradt az életének. Mit csinál a hét­köznapokban?- Ugyanúgy sportosan élek. Reggelente rendszeresen torná­zom, de sokat mozgok egyéb­ként is. Ebben a tekintetben nem sokat változott az életmó­dom, mióta nyugdíjas vagyok.- Itt a síszezon. Idén is csatol lécet?- Persze, ez nem maradhat el. A Munkácsy-gimnázium meg­szokott csapatával rövidesen Olaszországba utazunk egy évek óta kipróbált síterepre. Ugyan már nem a fekete pályá­kon száguldozok, de megtalá­lom a magam örömére szolgáló útvonalakat. Mindig is imádtam ezt a sportot. Családi kapcsola­tok révén kezdtünk el síelni. Az első út a lengyelországi Zakopá- néba vezetett, a gyermekeim ek­kor felső tagozatosak voltak. Nyolc-tíz autóból álló konvojban haladtunk, és igazi hegyvidéki hangulatú házakban béreltünk szállást. Valamennyien ott ta­nultunk meg síelni. Később én a főiskolán, feleségem a Mun- kácsy-gimnáziumban szervezte a sitáborokat. Az évek során több száz gyerekkel ismertettük meg ezt a szép sportot. ló érzés volt, hogy rengeteg embernek tudtunk olyan élményt adni, hogy később elkötelezte magát a sízés mellett.- Miként telnek az ünnepek?- Mindkét gyermekem fel­nőtt, családos ember. A lányom Hollandiában él, velük minden második évben töltjük itthon az ünnepeket. A fiamék Buda­pesten laknak, hozzájuk kará­csony után utazunk, ott lesz együtt a család. Gáspár István tanítványai, játékosai hetvenedik születésnapja alkalmából egy rendhagyó emlékkönyvvel is kedveskedtek egykori tanáruknak, edzőjüknek A rendhagyó születésnapra egy emlékkönyv is készült, melyben tisztelői jegyeztek történeteket a kiváló pedagógussal, edzővel kapcsolatban. Ezek közül köz­lünk egyet ízelítőül: Gáspár István, Gazsi, Tanár Úr, edzőtárs, sógor? - valamennyi mögött Te vagy egy személyben: a családapa, a testnevelő tanár, a röplabdaedző, egy igazi peda­gógus! azon kevesek közé tartozom, aki életed három meghatározó terü­letén: a családban, a testnevelő tanári, illetve a röplabdaedzői munkádban közelről megismer­hettelek! Láthattam az „APUT”, most a „NAGYPAPIT”, akinek a család mindennél fontosabb, de mellette a PEDAGÓGUST is, hi­szen évtizedeken keresztül igaz elhivatottsággal oktattad, nevel­ted tanítványaidat, sportolóidat! EGY-KÉT EMLÉK ü Sok kÖZÜl! Emlékszel az Országos Középis­kolás Röplabda Bajnokság dön­tőjére 1963-ban? A Nemzeti Sportcsarnokban rendezték - ne­gyedikesgimnazista voltam óriási dolog volt akkor ott játsza­ni A kaposvári Munkácsy-gim­názium csapatával 2. helyezést értünk el! Te is ott voltál - az edzői kispadon! És évekkel ké­sőbb Fonyódon? Az edzőképzés gyakorlati táborában együtt ve­zettük a röplabdások foglalkozá­sait - szakmai kihívás is volt, no meg kitűnő„edzőjelölt"gárda re­mek hangulattal! És emlékszel, amikor az egykori Dózsa-pályán egymás mellett edzettünk, Te a fiú, én a lány NB-s röplabdacsa­patot? Bizony, a szakmai munka mellett nem kis gondot jelentett, hogy ne egymást „kukkolják” a játékosaink, hanem teljes erőbe­dobással az edzésre koncentrál­janak Nem könnyű, de azt hi­szem, sikeres és szép időszak volt az életünkben! A kaposvári férfiröplabdasport összeforrt a neveddel. Tanítvá­nyaid egykor és ma is tisztelnek és szeretnek! Tisztelnek a szak­maiságod miatt, és szeretnek emberségedért! Mind a tanári, mind az edzői munkádban min­dig a lehető legjobb eredmény el­érésére törekedtél, de azt soha­sem helyezted az emberi érté­kek elé!!! VERMESNÉ MERŐ ZSUZSANNA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents