Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-24 / 301. szám
i Somogyi Hírlap® == 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK XX. ÉVFOLYAM, 301. SZÁM g0 KÖZÉLETI NAPILAP dflL ■■I u"-'- -V.NAGY LÁSZLÓ: ADJON AZ ISTEN Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, az Isten Megtölteni a világot szeretettel _ I égi, 1988-ban írt levelet forga- i J toka kezemben. Gyerekkéz ír- f \ ta, a betűvetés első élményével: "* „Kedves Jézuska! Én kérek szépen egy jó pár csattól És kérek szépen egy olyan nevű babát, amit úgy hívnak, hogy Hő mérsz fikszid, azaz babaszép- ségszalon. Kérlek szépen azt a című könyvet: A kökény kisasszony. És még kérek szépen egy szép akváriumot, és ha lehet, egy 1989-es naptárt. Egy blúzt, egy nadrágot is kérek szépen még. És amit te akarsz. Várlak Jézuska! Üdv: aláírás. ” Huszonegy év telt el azóta. Már nem készül levél a Jézuskának, kívánságlisták sem állnak össze. Mindenki tudja, mi hiányzik a másiknak, mit szeretne, mire lenne épp szüksége. Kétezer-kilenc karácsonya van. Hány és hány családban veszik élő ma este a fiók mélyéről a hajdani, Jézuskának írt féltve őrzött levelet? Hányán emlékeznek az elmúlt karácsonyokra? A múlt ködébe veszett vagy a sötétségbe zuhant együttlétekre? Az elszállt reményekre és lehetőségekre? Odalett ifjúságukra és lehanyatlott éveikre? Hányán álmodják vissza azt a régi karácsonyt, amikor gyermekük még velük töltötte az ünnepet? S hányán emlékeznek a háború vagy a felkelés verte, megtépázott szentestékre, amikor a szobában vézna karácsonyfa állt? Amikor házilag főzött szaloncukor és ezüstpapírba csomagolt dió lógott áfán, s csak a szülők és nagyszülők által készített ajándékokra tellett? Hányán törölgetik ma este könnyes szemüket? Pedig az advent az ünnep időszaka. A költő szerint „rokona annakagyönyö- rű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. A csend, a békesség, az éjféli szentmise, a hívó harangszó után. Mára a negyedikgyertya is elfogyott az adventi koszorún. Elmúltak a várakozás megszentelt napjai. Estére a karácsonyi készül& dés zaja is elcsitul, az éktelen lárma, a fárasztó hangoskodás. Lelohad a bevásárlási láz, kibékülnek a karácsonyfaállításon vagy az ünnepi est előkészületein összevesző családtagok. Áhítatos nyugalom és béke költözik a házakba. Felgyulladnak a fények a feldíszített fenyőfán. Apró szentjánosbogarak. Olyanok, mint a csillagok. Csak szebbek, mert azok elérhetetlennek látszó, távoli messzeségben tündökölnek, míg a karácsonyfa fénye elérhető, itt van velünk. Oly sok csillogás, viliódzó reklámok sokasága után szemünk és szívünk odaszelídül szobánk békét és melegséget sugárzó kis fényeihez. Meg a vacsorához terített asztalon álló gyertyához, amelynek lángja beragyogja ünnepünket. A viasz lassan elfolyik, megsemmisülése akár jelkép is lehet: az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy megváltsa az emberiséget. Jó lesz ma este lélekben összebújni, egymást átölelni, meghitt órákat eltölteni. Élvezni az ünnepi este meleg hangulatát, a szép muzsikát, az őszinte beszélgetést vagy az igehirdetést. Jó lesz gyönyörködni a feldíszített karácsonyfában, énekelni a „Mennyből az angyal"-t, nézni a gyerekek rögtönzött betlehemes játékát és kánonját, s izgatottan bontogatni az ajándékokat. Jó lesz egymásnak örömet szerezni, és ezt az örömet, szeretetet megpróbálni elfogadni. Ettől válik ünneppé a karácsony. Olyan ünneppé, amit még azok is tartanak, akik úgy gondolják magukról, hogy nem keresztények vagy nem vallásosak. Egy plébános szerint a templom olyan, mint az akkumulátor: ellátja az embereket jó gondolatokkal. Ám a jó gondolatok befogadó lélek nélkül semmit nem érnek. Az igazi keresztény élet a hétköznapokon mutatkozik meg. Ott dől el, kiben mi lakozik, akár vallásos, akár nem. Ne tagadjuk, ilyenkor karácsonykor mindannyiunkat megérint a keresztény hagyomány, a dicsőség és az áhítat. A jászol illata, a kisded\ a pólya, a pásztorok, a királyok, az Úr angyala és afé- nyességes csillag. Megannyi legenda, amely elhalványulhat, de a karácsony üzenete soha, mert az a gyermeki kíváncsiságon, a csodaváráson és a szerete- ten alapul. Pázmány Péter szerint „A szeretet gyémánttá teszi az ember szívét, hogy semmi keserves.ütésektől meg ne romoljon". Együtt erősek vagyunk, támaszt nyújtó szeretet nélkül viszont elveszünk. ■ ■ Mikszáth Kálmán szerint a karácsonyfája minden fák között a legcsodálatosabb, mert kétfajta gyümölcs terem rajta: egyiket a boldog gyermek szakítja le, a másikat az örömet szerző szülő. A nagyszülők szerint viszont a legédesebb, amit ők szakítanak le, mert ők kóstolták már mind a kettőt. Rajtunk, múlik tehát, hogy a karácsony ne üres ünnep legyen. Ne váljon a képmutatás napjává, amikor pénzen megvásároljuk családtagjaink és mások szeretetét. Az ajándékok sokasága és a szeretet nem zárja ki egymást, de nem is következik egyik a másikból. Egy jó film megnézése a tévében, egy szép könyv fellapozása, egy gyönyörű vers elolvasásának közös élménye, régi karácsonyok felidézése széppé varázsolhatja a legszegényebb karácsonyt is. Mert az ünnepi este nem csak hangulatos és finom vacsorát jelent, s feldíszített fenyőfát, alatta ajándékkal, mint a- hogy arról sincs szó, hogy reggeltől estig imádkoznunk kell. Károlyi Amy írja: „Nem tudok vízen járni / követ kenyérré változtatni / halakat megsokasítani / nem tudok holtatfeltámasztani / ezért arra várok, ki / tud a vízen járni / tud követ kenyérré változtatni / megtöbbezteti a halakat / és felébreszti a halottakat. ” Addig is lehet szeretni, a hozzánk közel állók lelkét simogatni, másokkal együtt érezni, az elesettek, a nincstelenek, az egyedül élők felé kezünket nyújtani. Baj lenne, ha mindez pillanatig tartana, az esztendővel együtt elmúlna - miként lehullanak a levelek a fáról -, s újra kérget vonnánk a szívünk köré. Kellenek az ünnepek, hogy erőt merítsünk belőlük, hogy hétköznapi csalódásainkat, megveretéseinket, megaláztatásainkat el tudjuk viselni. Akinek a karácsony ugyanolyan, mint bármelyik másik nap, az szegényebb egy meghatározó, felemelő élménnyel, az elveti a ve- zeklés, az önvizsgálat, a fogadkozás, összességében a lelki gazdagodás lehetőségét. Reményik Sándor találóan fogalmazott: „Akarom, hogy fontos ne legyek magamnak. ” Vagyis az ünnep arra is alkalmas, hogy végiggondoljuk, kik fontosak nekünk. Kik gondolnak ránk, s kikre gondolunk mi, kiknek küldjük valóságosan vagy gondolatban az üdvözletünket? Eszünkbe jutnak-e barátaink, ismerőseink, elgondolkodunk-e azon, hogyan lehetnénk jobbak?Miként segíthetnénk az elesetteken, szerezhetnénk örömet másoknak? Nem bántottunk-e meg valakit, s ha igen, hol a bocsánatkérés felé vezető út, egyáltalán: képesek vagyunk-e hidat építeni az ellentétek fölé? Ha mindenki csak egy kicsit próbál jobb lenni, akkor jobb lesz a világ! Mára szétesett minden, s nekünk ösz- sze kell rakni! Ha holnap újra szétesik, nekünk újra össze kell rakni! Mert küldetésünk van. Hogy teljesítsük, állandóan úton kell lennünk. Taitosz görög bölcselő mondta 2300 évvel ezelőtt: „Aki nem tud hinni, az vár / aki hisz, az elindul. ” Van-e elég erőnk ahhoz, hogy elinduljunk, hogy mérleget vonjunk, hogy a szeretet és a hit erejéből merítve folytassuk utunkat? Van-e erőnk, hogy e szétesett világot összerakjuk, s megtöltsük szeretettel és megértéssel? Kell, hogy legyen! Az úton nem vagyunk egyedül. Kevesen sem. ■ Árpási Zoltán 1
