Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-15 / 293. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 15., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Kaposvár ruhát, játékot, könyvet is gyűjtöttek a Munkácsy-gimnázium diákjai a rászorulóknak karácsonyra. A karácsonyi vásárt követően hétfőn pedig nyugdíjas munkatársait köszöntötte az intézmény vezetése, (mk) Kőröshegy ÚJABB öt esztendőre Vass Tibort választotta elnöknek a megye legnagyobb lovas szervezete, a Kőröshegyi Lótenyésztők Egyesülete a napokban tartott közgyűlésen. Taglétszámuk meghaladja az ötven főt. Marcali a betlehemi énekből öröm címmel nyílt kiállítás a marcali Helytörténeti Múzeumban. Az ünnepi tárlatot a marcali Noszlopy általános iskola tanulóinak, valamint a város óvodásainak alkotásaiból válogatták össze, (ve) Mezőcsokonya a település általános iskolájában került sor a Kéz a kézben Mezőcsokonya és Újvárfalva esélyegyenlőségéért című pályázat nyitórendezvényére. A mintegy száz résztvevő megismerkedett a projektmenedzser-pályázattal és az óvodás, valamint a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekeknek szervezett programokkal. Bemutatkoztak a partnerek is: az Építőipari Szakképző Iskola képviselője, valamint a Táncsics Mihály Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának felelőse. A program hivatalos részét tea- és játszóház zárta, (szá) Nemesdéd erdélyi testvér- települést választott Nemesdéd. A falu delegációja a Szent Erzsébet-napi ünnepségre utazott Gyimes- felsőlokra, ahol aláírták az együttműködési megállapodást. A kapcsolat a civil szervezetekre és az egyházakra is kiterjed, (ve) Szenyér vendégül látta az időseket a település önkormányzata. A faluban mintegy hetven nyugdíjas él, akiket vacsorára hívtak. Személyenként 2000 forint is járt ajándékba az ünnepi vendéglátás mellé, (ve) Rokonok ülnek a posztokon állás „Ki kinek a kije” alapon döntenek még ma is sok helyütt Nem javul, hanem egyre erősödik a diszkrimináció a munkaerőpiacon. Vidéken főleg a sógor-koma-jó barát van nyeregben. Varga Andrea Tőlünk nyugatabbra már rájöttek, hogy rossz irány, ha életkor és családi állapot, gyerekek száma alapján válogatnak a munkára jelentkezők közül. Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadó azt mondta: nálunk nem javul, hanem egyre romlik a helyzet. Napjainkban a negyvenes korosztály már idősnek számít a munkaerőpiacon, így nem meglepő, hogy 42 éves mérnök ismerőse nem talál munkát. Nemrég az újságok beszámoltak a francia kormány legújabb kezdeményezéséről, miszerint a munkafelvételi diszkrimináció ellen „névtelen önéletrajz” bevezetésével akarnak harcolni. A projekt lényege: a toborzó cégek nem látják a pályázó személyes adatait (név, lakcím, kor), sem a fotóját, mert azt az állami munkaügyi központ kezeli. Csak a megadott tudás és szakmai tapasztalat alapján hívják be a pályázókat állásinterjúra. A karrier-tanácsadó úgy véli: nálunk, ahol a diszkrimináció elleni harcnak nincs kultúrája, jót tenne egy hasonló intézkedés. - Tapasztalom szerint Magyarország különösen híres arról, hogy komolyan diszkrimi- nálnak álláskereséskor nem, életkor, családi állapot szerint - mondta Joó Zsuzsanna. Gyönyörű példája, hogy egy nőnek nincs ideális életkora, mert A SOGOR-KOMA-JO barát szituáció talán soha, de az életkor szerinti diszkrimináció idővel megszűnhet. A FIATALSÁGKULTUSZ erős, de eljön az idő, hogy olyan magas létszámban lesz a ma diszkriminált korosztály a munkaerőpiacon - míg a fiatalabbak az egyre kevesebb születés miatt kevésbé -, hogy a hazai munkavállalók derékhadát már a középkorúak jelentik - így Joó Zsuzsanna. Állásajánlatra várva, s abban bízva: protekciómentes lesz a felvétel vagy még nincs gyereke, vagy már van, vagy idős. De férfiaknak se könnyű negyven év felett. Ma már nemcsak az ötvenesek vannak nehéz helyzetben, hanem a negyvenesek is.- Mindenkinek azt tanácsolom: ne tüntesse fel születési adatait, családi állapotát az önéletrajzán - folytatta a szakember. - Nyilván az iskolai végzettségekből nagyjából kiderül, de ne ezzel kezdje, ne vágja maga alatt a fát, mert rögtön félreteszik, anélkül hogy végigolvasnák. A törvény szerint a szóbeli interjún se lehetne mindezt firtatni, mégis jellemző. S fényképet is csak akkor csatoljunk, ha külön kérik, hiszen árulkodik az életkorról, de még az anyagi helyzetről is, és szubjektivitásra ad okot. Megtudtuk: vidéken az is nehezíti a munkába állást, hogy jellemzően „ki kinek a kije” alapon megy. Na, ez a pályázat kire van kiírva? - hangzik el a kérdés „illetékes helyen”, és máris képbe kerülnek az ismerősök. Másik példa: ha muszáj megpályáztatni egy állást, akkor se kell, hogy kilógjon a lóláb, hiszen úgy is ki lehet írni a pályázatot, hogy az nyerje el, akit szeretnének. Olvasó Györgyné csurgói munkaügyi kirendeltségvezető szerint nagyon sokat számít a személyes ismeretség. Akit ismernek, ismerik a kvalitásait is. A vezető tud olyan esetről, amikor egy munkára felvették az ismeretlen vidékit, aki csupa szépet és jót írt magáról, aztán kiderült, hogy fele se igaz. Ennek ellenkezőjére is volt példa: helyben leírták az illetőt, aztán másutt sikert ért el. Jogtalanul vették fel a támogatást darányi romák A közölt adatok nem feleltek meg a valóságnak (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik vádlott 1999 novemberétől a Darányi Cigány Ifjúsági Szervezet önálló képviseletre jogosult elnöke volt. A Nemzeti Civil Alapprogram 2007-ben pályázatot hirdetett civil szervezetek működésének támogatására. A kiírás szerint a támogatás a pályázóknak a 2007 júniusa és 2008 májusa közt elszámolt működési költségekhez, tárgyieszköz-beszer- zésekhez járt. A darányi szervezet nevében eljárva az elnök pályázatot nyújtott be 1,2 millió forintra. A pályázatban az szerepelt, hogy a szervezet előző évi alaptevékenységének összes ráfordítási összege mintegy hárommillió forint volt. A közölt adatok azonban nem feleltek meg a valóságnak. Valójában a szervezet már 2006 óta semmiféle tevékenységet nem végzett, tagjai tagdíjat nem fizettek, egyéb bevételük nem volt. Ennek ellenére a pályázaton 470 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. A vádlottak ellen a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése mellett adócsalás miatt is vádat emeltek. ■ Jakab Edit wmmwmm VARGA ANDREA Karnyújtásra a falanszter ÉRTEM ÉN, hogy látássérült ne jelentkezzen sofőrnek, 150 centis férfi biztonsági őrnek, avagy börtönviselt ügyésznek, de hogy ötvenes nő miért ne jelentkezhetne titkárnőnek, ügyfélszolgálati munkatársnak vagy konyhai kisegítőnek? Pedig nem nagyon, mint azt szakemberektől hallom: az ötvenes nő dolgozni már öreg, a nyugdíjhoz még fiatal... KÖVETÉSRE ÉRDEMES a franciák ötlete, hogy minél kevesebb információ jelenjen meg életkorunkról, családi állapotunkról az önéletrajzunkban, mert hadd döntsön a tudás. Persze a személyes meghallgatásról is visszafordíthatnak, de csöppnyi visszatartó erő, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság tesztelői az állásinterjún is felbukkanhatnak. A MUNKAHELYRE VALÓ bejutás eufóriáját aztán követheti az újabb hideg zuhany: tűrni kell összeszorított foggal, mert a „gazdasági válság van, örüljön, hogy dolgozhat” mondat sokszor elhangzik mostanában. így van az, hogy nagyjából mindent meg lehet tenni a munkavállalókkal. Az egyik telefongyártó cégnél mesterséges lámpák fényénél dolgoznak egész nap az alkalmazottak, különböző színű munkaruhában. A normál állomány szürkében, és más-más köpenyben a másmás munkaközvetítő cégek által toborzott emberek. Sőt, még karszalagjuk is van. Ha kifelé a biztonsági rendszer kétszer jelez, harmadikra már motoznak. gimnazistaként túlzó utópiának hittem Madách Imre falanszterét: virágokat és állatokat már csak múzeumban látni, az érzelmeket feleslegesnek mondják a vezetők, az embereket pedig számokkal jelölik. Mára mindez hátborzongató közelségbe került. Gratuláció a kitüntetetteknek Palackba zárják a Drávát Kaposvár A várost is magasabb szintre emelték vízvár Lassú víz partot mos, és munkahelyeket teremt Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere hétfőn a Városháza Dísztermében köszöntötte az idei év tizenhárom kaposvári állami kitüntetettjét.- Hagyomány és örömteli esemény, hogy advent idején az állami kitüntetetteket köszönthetjük itt a város polgárainak házában - mondta Szita Károly. - Amit elértek, azt saját maguknak, saját munkájuknak köszönhetik, de ezzel Kaposvár is magasabb szintre emelkedik. Aki magáért tesz, az saját magával együtt múlik el, aki másokért tesz, az megmarad örökre. Mi, kaposváriak pedig nem tehetünk mást, mint hálásan gratulálunk. Kitüntetettek névsora: SONLINE.hu Mátrai László tűzoltó alezredes (jobbról) és Szita Károly polgármester Célegyenesbe ért a vízvári vízpalackozó ügye: a menedzsment letisztult, a területeket megvásárolták, a tervek készen, és megvannak már az engedélyek és a gyártósor is. Egyedül a beadott pályázatuk elbírálásától függ, hogy elkezdődhessen végre a munkahelyteremtő beruházás. A környékbeliek 2007 óta várnak erre. Akkor jelent meg egy befektetői csoport az elképzeléssel, hogy palackoznák és exportálnák az egyik legtisztább fo- lyónk vizét. Induláskor 30-35 embernek nyújt majd megélhetést az üzem, ami a negyvenszázalékos munkanélküliséggel küszködő vidéknek úgy kell, mint egy falat kenyér. Tóth-Ilko Tamás, a társaság képviselője elmondta: 600 milliós beruházásban épülhet meg a vízpalackozó, melynek megvalósításához Szomjazó világ A BEFEKTETŐK ÁLLÍTJÁK: Ma- gyarországon egyedül itt találtak olyan rétegvizet 200-250 méter mélyen, amelynek az ösz- szetétele, a minősége és a hozama egyaránt megfelelő. Természetes vizet kerestek, amelynek kicsi az oldottanyag-tartalma, s a világnak azokra a tájaira szállítják majd, ahol az emberek szomjaznak, s mesterséges vizet nem lehet előállítani. 300 milliós támogatást remélnek a leghátrányosabb helyzetű térségek számára kiírt pályázaton. Erről legkésőbb januárban megszületik a döntés, így Vízváron úgy számolnak: márciusban startolhat a csarnoképítés. - Kezünkben az építési engedély, a vízkivételi engedély; kétéves előkészítés és sok nehézség után végre elkezdődhet a munka - mondta Tóth-Ilko Tamás. - Ha tavasszal sikerül nekifognunk, akkor év végén megkezdődhet a próbaüzem. A teljes közműves, ipari vágánnyal ellátott területen üzemcsarnok épül. Induláskor 30-35 ember talál majd munkát, s ezt szeretnénk menet közben tovább növelni. ■ N. L.