Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 48. szám
12 SZTORI 2009. DECEMBER 13., VASÁRNAP- APRÓHIRDETÉS RADOS VIRÁG TARCA Lemondás: önfeláldozás vagy önfeladás? meddig mehet el az ember a véleményével? Teszem azt, mesél valamit a barátnőm, amin eldobom az agyam. És az még hagyján, ha neki úgy lenne jó, ahogy van. De szenved. Csakhogy azt hiszi, ennek így kell lennie, és nem is lehet másképpen. szóval az egyik barátnőmmel beszélgetünk: erre sem jut, meg arra sem. A barátnőmnek például már az edzésre sem, ahová pedig mind a ket- ten eljártunk. először azt hittem, tényleg ilyen keveset keres. Kisvállalkozó, és mostanában pang az üzlet. Igen ám, de van neki egy felnőtt fia, pontosabban félfelnőtt, mert egyetemista a srác, és mint ilyennek, még anyuci pénze ropog a zsebében. Hát ennek a fiúnak lelki bajai támadtak, hosszú hónapokig járt terápiára. Ami teljesen rendben van: ha kell a segítség, nincs rajta mit szégyellni, sőt, áldozni kell rá. De itt anyuci áldozott - alkalmanként 25 ezret. Ekkor dobtam el az agyam először. Ezért a pénzért én három pszichológust tudtam volna ajánlani. Nem, az nem lett volna jó, hangzott a válasz, mert a srác az óránkénti 25 ezresben bízott meg. MIRE A GYEREK ki- kecmergett a lelki válságból, az anyja anyagiba került. Az utókezelés egyébként sport általi, de nem elég a foci, a birkózás vagy az edzőterem - ide ló is kell. Ló, istálló, oktató: háromezer forint hetente. Hogy miért nem választott a srác olcsóbb sportot? Ez az, ami tetszik neki, és kész. Még Mikulásra is lovasbérletet kért. így hát a barátnőm nem tud eljárni sportolni. Pedig kettejükNem biztos, hogy akkor hatsz a másikra, amikor mondod neki. nek a háromezerből pont kijönne heti egy-egy edzés. AZ EGYETEMISTA FIÚN kívül van egy külföldön élő leány- gyermek is. Családanya Hollandiában, orvos férjjel, aki egy menő klinikán dolgozik. Barátnőm imádja a lányát és az unokáját, háromhavonta meg is látogatja őket. Vonattal, a költségeket persze ő fizeti, plusz drága ajándékokat cipel magával. Mert ő szeret adni. Közben a lányának dunsztja sincs róla, mennyit küszködik itthon az anyja, hogy mindezt kipengesse. szóval, mit mondhat ilyenekre az ember? Finoman megpendítettem a barátnőmnek, ne rendelje ennyire alá az igényeit másokéinak. Ne mondjon le mindenről. Ő is fontos. Nemcsak a szeretteinknek kell tudnunk adni, de magunknak is. Mert akkor fogunk tudni adni a szeretteinknek is. Na, a barátnőm erre felfújta magát, olyan puk- kancs lett, hogy inkább elhallgattam. És mindig, amikor vele beszélek, bennem marad a kérdés, hogy meddig mehetek el a véleményemmel. A minap megkérdeztem a barátnőmet: „Akkor te már nem is jössz soha többet edzésre?” Mire a válasz: „Jaj, dehogyis- nem! „Szóval lehet, csak ülepednie kellett a dolognak. Égyszer valaki azt mondta: nem biztos, hogy akkor hatsz a másikra, amikor éppen mondod neki. De a mondandód később dolgozni kezd az agyában. És ez a lényeg. szeretném hinni, hogy én most így segítettem a barátnőmnek. És ezután sem kell mindenben egyetértenem. ■ Rados Virág Dinamitra szükség van igen, állama éppen hadban áll Irakban is, Afganisztánban is. Na és? Ettől még akarhat békét Barack Obama, aki a héten átvette a Nobel-békedíjat. Talán többet is tett érte máris, mint mondjuk egyik komoly elődje, a galamblelkű és békevágyó Jasszer Arafat, aki 1994-ben megkapta a díjat, aztán jó terroristához méltóan kirobbantotta a második intifádát. Vagy Wangari Maathai, aki 2004-ben kenyai faültetésekért vehette át a kitüntetést. Azóta vajon mi lehet vele? És a fákkal? szóval obama most legalább megpróbálhatja. És nem azért küld háborúba újabb 30 ezer amerikai katonát, mert ez a passziója, vagy mert olajat akar rabolni (azt Bush próbált Irakban), vagy mert a hadiköltségvetésből akar dézsmálni (mint Bush alelnöke, Dick Chaney), hanem mert mielőtt kivonul, tönkre akarja verni a tálibokat. JA HOGY EZ NEM BÉKE? Hát nem. Ahogyan Obama kifejtette, a dinamitra (Alfréd Nobel kiváló találmányára) néha szükség van a jó ügy érdekében. ORSZÁGOS APROHIRDETESEK INGATLAN s BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház eladó. Iá.: 2,5 M Ft. Tel.: 20/228-3822--------------------------------------------------------------------------------- *25244* 8SZ0LN0K-KÖZELI ház ea„ 1,8 M Ft. 30/559-0007--------------------------- *26756* ZSANÁN 3 ha fenyőerdő, 35 éves eladó. 20/431-2844-----------------------------------------------------------------------------^*4*850* JÁRMŰ MERCEDES Sprinter, platós. 30/219-6867-----------------------------------------------------------------------------------*26848* TOYOTA Dina, dupla kerekes, dobozos. 30/219-6867--------------------------------------------------------------------------------- *26848* HASZONGÉPJÁRMŰ R0BUR 4*4, 2 db dízel és alkatrészek eladók! UAZ-hoz is sok alkatrészem van! 20/9279562--------------------------------------------------------------------------------- *26851* _________GÉPEK_________ AKCIÓ! ÉV VÉGI KIÁRUSÍTÁS! Eladó: 4000/160 hidraulikus élhajlító; 3000/6 hidraulikus lemezolló; 2500/16 lemezolló; hidraulikus prés 1001; excenterprések 80- 40 t; frikciós prés; acéllemez gyökölő; sugárfúró RF 75/2000; oszlopos fúrók; Kaltenbach fűrészgép, átm. 900 mm; tárcsás daraboló, átmérő: 500 mm; kompresz- szorok; mágnesasztal: 500x1500; hőkezelő kemencék; körasztalok; hidraulikus tápegységek; hidraulikus emelőasztalok; hajtóművek; villanymotorok; indító ellenállások 15-220 kW-os; frekvenciaváltók: 50-100 kW; görgős pályák; 2 to Daewoo gázos targonca: 1,1 millió Ft nettó; hidraulikus papírbálázó; gumiipari hengerszék; szennyvíztisztító présszalagszűrő; festékbeégető kemence; mészoltógép; KARCHER ipari porszívó; gázmotoros aggregét 130 kW-ps; 8 köbméteres bojlertartály; 5 köbméteres légtartály; gázkazán 100 kW-os és radiátorok; ventilátorok; vízlágyítók. Hétvégén is. A teljes készlet: www.telkesgep.hu . 20/972-6425------------------------------------------------------------------------- *26846* AK CIÓ! Nagy teljesítményű gázos és olaj- tüzelésű hőlégfúvók. Hétvégén is. 20/972- 6425; www.telkestep.hu —--------------------------------------------------------------------------- *26846* AK CIÓS tolólapvásár! www.japankistraktor.hu , Kiskunhalas. 30/683-5454---------------------- *26839* DARÁLÓ, nagy teljesítmény, 37 kW, műanyag, üveg, fa, bőr stb. darál, diesel 2-4 hengeres motor 700-as szalagfűrész eladó; 70/452-6408--------------------------------------------------------------------------------- *26830* FIGYELEM! HÍDDARUKAT KÍNÁLUNK REND- KÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON! 10 to 14 m fesztávú 1950000 Ft; 5 to 14 m fesztávú 1950000 Ft; 5 to 16 m fesztávú 1950 000 Ft; 1 to 6,5 m fesztávú 980000 Ft. Forgódaruk: 3,2 to tonnás: 1,3 millió. Nettó árak! Hétvégén is. www.telkesgep.hu ; 20/972-6425--------------------------------------------------------------------------------- *26846* FORGÓ-KOTRÓ rakodógép, Schaeff 2,51, jó állapotban, műszakival eladó. Ár: 3,5 M Ft. 30/3703-877------------------------------------------------------—:--------------------- *26838* K 25-ÖS és HW 8011 eladó. T.: 20/3400- 201--------------------------------------------------------------------------------- *26847* MERCEDES ATEGO 1223, keveset futott, ponyvás, hálófülkés. Ár: 2,9 millió Ft + áfa. Hétvégén is! www.telkesgep.hu ; 20/972- 6425--------------------------------------------------------------------------------- *26846* PÓTKOCSI 3 tengelyes gabonás billencs, 1 db CASE homlokrakodó 1,5 mt-es kanállal, 1 db gabonás billencs F-12-es, 3 tengelyes, hálófülkés eladó. T.: 20/9576-118---------------:----------------------------------------------------------------- *26828* UA Z lassújármü, diesel, platós eladó. Irányár: 495 E Ft. T.:'20/430-5153-----------------------------------------------------------------------------------*26834* ZETOR 6011, T0-88 trágyaszóró, MTZ-820, MTZ első hajtás eladó. 20/247-8240------------------------------------- *26836* ME ZŐGAZDASÁG * KARÁCSONYFA! Nagyon jó minőségű luc-, ezüst-, normadfenyő minden méretben viszonteladóknak eladó. 70/701-7834, 70/701-7578, www.karacsonyfa.com *26612* KÖRBÁLÁS takart I. osztályú fűszéna, 40 bálától szállítva eladó. 30/3700-207-------------------------------------------------------------------------------- *26835* KU KORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva. 30/3302-765--------------------------------------------------------------------------------- *26831* ÁLLÁST KÍNÁL 8 FARMASI kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 20-38% jutalék. 1:30/630-7555-------------------------------------------------------------------------------- *25178* HÁ LÓZATÉPÍTÉSBEN jártas, megismerni vágyók jelentkezését várjuk. Ha eddig nem sikerült itt, biztos a siker, a magas jövedelem, a világ 100 országában működik, nálunk új. 70/452-6408--------------------------------------------------------------------------------- *26830* 8 JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 30/846-1819--------------------------------------------------------------------------------- *25243* 8 OTTHONI bedolgozások! 70/233-5508--------------------------------------------------------------------------------- *26806* TE LJES ellátással birkák mellé egyedülálló juhászt, állatgondozót keresek. 06-30/975- 9303-------:------------------------------------------------------------------------- *26841* TÁ RSKERESÉS 50-ES, 164/64, monogám típusú, életvidám, táncot, művészetet kedvelő hölgy ezúton keresi párját figyelmes budapesti férfi személyében. 20/953-4875---------------------------—---------------------------------------------- *26832* s 64 ÉVES hölgy intelligens, egzisztenciával rendelkező úriembert keres. Kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettársként. 30/261-1244------------------------------------------------------------ *26843* ________OKTATÁS________ aS LÁGERÉNEK-okt.l Lemezkészítés! Tel.: 20/964-6289--------------------------------------------------------------------------------- *26161* _________UTAZÁS_________ 8 HÉ VÍZ, apartman kiadó, 1500 Ft/fő. 30/587-5564-------------------------------------------------------------------------------l *25247* a SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649----------------------------------------------------------------:--------------- *25246* a ÜD ÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015--------------------------------------------------------------------------------- *25229* ZALAKAROS MenDan Thermal Hotel apartmanházban üdülési jog - már az 52. héttől igénybe vehetően - eladó! Tel.: 06-30/934- 1878--------------------------------------------------------------------------------- *26813* ÁLLAT BEAGLE kiskutya eladó. 6 E Ft, 30/714- 1777---------------------------------------------------------------------------------*26837* BU LLMASTIFF kiskutyák eladók. 30/2503- 694--------------------------------------------------------------------------------- *26840* 8 D RÓTSZŐRÜ Foxterrier kiskutyák eladók. 30/916-4369, 75/333-050------------------------------------------------------------------------------*26849* FE HÉR pulikölykök eladók. 12 hetesek. 30/525-0473--------------------------------------------------------------------------------- *26850* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374- 7956---------------------—-------------------------------------------------------*25268* ÉL ŐZENE-SZOLGÁLTATÁST vállalok. Tel.: 30/9020-355------------*-------------------------------------------------------------------- *26699* NŐ I hajat veszek! Le is vágom! Házhoz megyek! 74/445-279 •--------------------------------------------------------------------------------- *26766* _________VEGYES_________ ÚJ HUNOR kaptár végkiárusítása, 7500 Ft/db! Ugyanitt asztalosipari gépek 30/228-7022---------------------------------------------------------------------------------*26844* CS APDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448- 4588--------------------------------------------------------------------------------- *25640* JÉGKORCSOLYÁK, sí- és snowboardbakan- csok, sílécek, sífutócipők minden méretben, jó állapotban, olcsón eladók. Turisták Boltja-Bizományosi, Kőszeg, Várkör 64. 20/379-3163--------------------------------------------------------—---------------- *26784* 8 OL CSÓ raklapos visszáru kis és nagy tételben eladó! Háztartási gép 60-100 db/raklap 30000 Ft, multimédia 70-120 db/raklap 100000 Ft, játék 100-200 db/raklap 160000 Ft. Tel.: 20/955-7686-----------------------------------------------------------------------------------*26753* 8VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya-riasztókiképző, kártevöriasztó, kapunyitó, gázérzékelő. Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 30/214-7677, 30/307-1437; tel./fax: 88/454-914--------------------------------------------------------------------------------- *25385* EGÉSZSÉG 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 70/537- 6682--------------------------------------------------------------------------------- *25381* RÉGISÉG RÉGI papírpénzt és fémpénzt, az 1900-as évekből könyveket és bélyeget, egyéb iratokat vennék. 20/455-0572 VÁLLALKOZÁS KÖNYV BÚTORÜZEM eladó. 70/433-2379--------------------------------------------------------------------------------- *26842* CÉGVÁSÁRLÁS! 70/433-2379--------------------------------------------------------------------------------- *26842* KIS- és nagyvállalkozók, mg. vállalkozók, figyelem! Számlaképes vagyok! T.: 30/9743- 892 NAGYVÁLLALKOZÓ^, ha adóssága van a cégének, mi átvesszük. T.: 30/9743-892------------------------------------1--------------------------------------------*26833* RU HÁZAT 8 HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *25152. a ANGOL vagy holland bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 2 db bála rendelése esetén 120 Ft/kg, 95% hibátlan eladó! Bontatlan gyerekbála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! 20/323-0212, 70/316-7296; www.hollandruha.neet.hu ; Nógrád me$e--------------------------------------------------------------------------------- *25990* BÁLÁS RUHA felszámolásból nagy tételben olcsón eladó. T.: 06/70-452-6408 8 KIS LÁBÚ nők cipőboltjában magas és lapos sarkú cipők, bokacipők és csizmák vására! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 .25210* 8 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Tel.: 1/787-9282, 1/354-0978,30/922-0436 ,25211. HIRDETMÉNY all. OSZT. trapézlemeze,^ Dabason. 29/367-618, 70/318-9472--------------------------------------------------------------------------------- *25225* NÖVÉNY 8 DEL-AMERIKAI 94/352-552 futóbanán eladó! Apróhirdetések felvétele telefonon: és foton: ^ —----------------------------------------------------------------------------- *26845* A y A iBflnaOVObb ■■MhhrmhméhhhhÍbRBhÍ HÉÉÉfoÉIÉiiÉRÉÍHÉItÉ^ lapban Hirdetési NÉV' J Lakossági hirdetések: ; W br. 490 Ft/sor CÍITI' Közületi hirdetések és közlemények: br. 690 Ft/sor irányítószáiTi:................Vezetékes telefon:............................................. I 1 sor = 42 betűhely Kérjük, hogy első meg- ............................................;........................................................................................................................................................................................ re ndelésekor a hirdetés A HIRDETÉS SZÖVEGE: árát postai utalványon : vagy személyesen : előre szíveskedjék : 1|„.|..1|.1.|...|„J...I*.J...I*. befizetni! |^|rarajLl...L..I***L*i*l**J***l*.*l*.*l.**l***l***LLI...LL..LI...I...I...I...I...I...I...I...I...I...LL..L.J...LL..Ll..l...l...LJ...L.. Személyes adataim megadásával hozzájárulok azok impresszum szerinti leihasználásához. Amennyiben nem járul hozzá személyes adatai felhasználásához, kérjük, írásban külön jelezze. aláírás