Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-02 / 282. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 2., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Rektori szék döntés előtt babinszky lászló A nemzetközi kapcsolat követelmény, a fejlesztés feladat Történetének egyik legnagyobb építkezése előtt áll a Kaposvári Egyetem, de immár nem épületeket, hanem oktatási és innovációs programokat építenek. Tudásközpontot hoznak létre 2010-ben. A színen még nincs látványos történés, az új szereposztásra készülők még az öltözőben, de a színfalak mögött már érezhető a mozgolódás a Kaposvári Egyetem vezetői székéért. Balassa Tamás Babinszky László, az egyetem rektora célponttá vált egyes politikai körökhöz közeli médiumokban. Nehéz lenne ezt mással magyarázni, minthogy a következő időszakban felértékelődik az ország legfiatalabb egyetemének első számú posztja. Az ország nagy intézményvezetői pályázatainak és kinevezéseinek közelmúltbéli történeteit ismerve nem volna példa nélküli, ha 2010. június végéig, a jelen megbízás lejártáig a politika hatását lehetne érezni a folyamatokban. Babinszky profesz- szor, jóllehet az igaztalan vádak nem töltik el túlzott örömmel, mindezzel nem foglalkozik. Fontosabbnak véli az egyetemi fejlesztést, amelynek 2011 elejéig be kell fejeződnie. Babinszky László 2007 januárja óta a Kaposvári Egyetem rektora. Horn Pétertől vette át a stafétabotot, és egyetemi, valamint kari vezetőkkel együtt hárommilliárdos egyetemfejlesztésbe fogott. A szenátus támogatásával a fejlesztés folytatását feladattá szabnák a rektori pályázathoz. Ez érthető. Vagy mégsem?- Szűk két hét van a rektori pályázat meghirdetéséig. Egyes sajtóhírek szerint a kultuszminiszter Önre szabta a pályázati kiírás szövegét. Mit szól ehhez?- Égbekiáltó butaság vagy rosszindulatú szóbeszéd, nem tudom. Örülök, hogy elmondhatom: a rektori pályázat nem úgy kezdődik, hogy hívjuk telefonon a minisztert. A kiírás kiegészítésére az egyetem gazdaBabinszky László: rosszindulatú szóbeszéd, hogy rám szabta a miniszter a pályázati kiírás szövegét sági főigazgatója az egyetem Gazdasági Tanácsának titkáraként tett javaslatot a szenátusnak, amit a minisztérium szakmai és törvényességi szempontból is vizsgál. Egy követelmény és egy feladat került az OKM szövegj avaslatához.- Mi a követelmény?- A rektornak legyen széles körű nemzetközi kapcsolata. Nem hiszem, hogy ez szűkre szabná a jelentkezés lehetőségét. A nemzetközi beágyazódás, az erős külföldi háttér különösen egy viszonylag kis egyetem számára létfontosságú- És milyen feladatot szabtak a leendő rektornak?- Meg kell valósítani az egyetem TlOP-pályázatra épülő intézményfejlesztési tervét. Öt alprogramja között van az agrár- és élelmiszer-tudományi tudásközpont, a vadgazdálkodási tájközpontfejlesztés, a lovasakadémia fejlesztése, a digitális kompetencia-központ a művészeti oktatás számára, valamint a vezeték nélküli interneten alapuló campus létrehozása, tehát az informatikai fejlesztés. Ezek egymástól elég távol álló területek, nem szűkítenek le semmit. Meg kell valósítani ezeket, bárki is a rektor. Erre kaptunk három- milliárd forintot.- Miként fogadta a kiegészítéseket az egyetem szenátusa?- Javasoltam, ha bárki úgy érzi, a kiírás bebetonozna egyvalakit, vegyük ki az egészet. A szenátus egy tartózkodás mellett egybehangzóan elfogadta a kiegészítéseket. Egyenként álltak ki e mellett a dékánok, volt, aki elmondta, az ő karáról tíz egyetemi tanár is megfelelne a feltételeknek. Érdemes tehát a tényekkel is foglalkozni.- Kiknek szúrhattak szemet ezek a kitételek?- Olyasvalakiknek, akiknek ambíciójuk van a rektori székre, de a szakmai muníciójuk esetleg nem elég. Azt azért remélem, nem jutunk el oda, hogy azért kellene bocsánatot kérnem, mert az egyetem há- rommilliárdot kapott a rektor- ságom alatt. Ez a forrás lét- szükséglet ahhoz, hogy a hazai és a nemzetközi színtéren megfelelő partnerként tudjunk szerepelni.- Az egyetemfejlesztés hol tart jelenleg?- Most alakítjuk át az oktatási struktúrát, mindenütt kell lenni a karra jellemző egyedi szakoknak. Az egyetem állattudományi karán a „szántóföldtől az asztalig” program nemcsak fejlesztési, hanem oktatási programunk is lesz, hiszen termékpályamérnököket szeretnénk képezni, ami nincs Magyarországon. Az ország számos egyetemével kooperál Kaposvár e programban. A kompetencia-központ a digitális művészet és kultúra szakemberhiányára ad választ képzéssel. De már újabb pályázati terveink is vannak.- Mit terveznek?- Agrometeorológiai központot kívánunk létrehozni, ahol a globális klímaváltozás lokális hatásaival foglalkoznánk, felhasználva az eredményeket az élelmiszer-termelésben. Ilyen megközeh'tésű kutatás-fejlesztés hazánkban nincs. További sok száz milliót szeretnénk szerezni. Folytatni kell tehát a fejlesztést, és unikális profilokkal kell előállni. A Kaposvári Egyetem, amelynek, úgy érzem, ezek a kitörési pontjai, óriási fejlődés előtt áll. Mindezt úgy tesszük, hogy a nyolcmilliárd forint fölötti költségvetésünk felét magunk teremtjük elő.- Ha már pénzügyek, mit tart a rektori fizetések nyilvánosságáról?- Támogatom a közzétételt, amennyiben definiáljuk, mi a rektori fizetés, mert az egyetemi tanári, tanszékvezetői vagy intézetigazgatói munka díjazása szerintem nem része ennek. A Magyar Rektori Konferencia úgy döntött, megvárjuk a nyilvánosságról szóló jogerős döntést.- A kissé barátságtalan sajtókommentárok sugallják: a folytatást más is el tudná képzelni rektorként.- Aki megfelel a kritériumoknak, és ambíciója is van, bizonyára beadja a pályázatát.- Elkezdett egy munkát, feltételezem, örülne, ha folytathatná.- El fogok gondolkodni a pályázat beadásán, és január 31-ig eldöntőm. SEGÍTÜNK Elkéstek a dolgozók KAPÓS FÜREDI olvasónk panaszolta szerkesztőségünknek, hogy kedden többed- magával elkésett a munkahelyéről. A késést a 11Y jelű helyi járatú autóbusz le- robbanása és a mentesítő járat késői érkezése okozta. Olvasónk szerint a llY-os autóbusz vezetője időben szólt a forgalomirányításnak a meghibásodásról, a másik buszra azonban több mint fél órát kellett várnunk. csapó József, a Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója válaszolt: - Az érintett utasoktól elnézést kérünk, de a késés nem rajtunk múlt. Autóbusz-meghibásodás sajnos bármikor előfordulhat. A tartalék autóbuszokat - a lerobbant csuklós helyett két normált - a bejelentés után időben elindítottuk. Ám az eső miatt megnövekedett gépjármű- forgalomban képtelenek voltak gyorsabban a helyszínre érni. A több mint 11 kilométeres útszakasz megtétele mindenképpen időbe teük, ehhez még hozzá kell számítani a csúcsforgalmat, a lámpákat, az esőt. TELEFONÁLJON Közérdekű kérdéseiket hétfőtől péntekig 12-14 óra között a 82/528-156-es telefonszámon feltehetik! SONLINE.hU A SOMOGY MEGYEI ONLINE KATTI^ TE isi Megnyílt a karácsonyi vásár Kaposvár belvárosában. A megyeszékhely sétálóutcáján felállított pavilonokban és a múzeumudvarban kézművesek kínálják portékáikat. A színes kínálatból akár a karácsonyi dekorációhoz, akár az ajándékozáshoz találhatnak ötleteket a vásárlók egy hangulatos belvárosi séta közben OLVASÓI ÜZENETEK ♦ SMS: 20/968-9444 POUTiKA. A Magyar Gárda a nemzeti öntudatra alapozza a politikáját, kizárva ezzel a cigányokat, zsidókat. De a soraikban vajon hány magyar van? Tegyen ott rendet! Tisztogasson ott! KORKEDVEZMÉNY. FBŐ kutya! Ha jól emlékszem, az „átkosban" úgy dolgoztak, hogy egyvalaki dolgozott, tizen meg a lapát nyelére támaszkodva nézték. Az a baj, hogy a rendszer- váltáskor eltörölték a közveszélyes munkakerülő fogalmát, mert azóta sok munkanélküli (tisztelet a kivételnek) csak kifogásokat keres, hogy miért nem talál munkát magának. Többek között ezért is a rendőröket, katonatiszteket okolják. Egy nyugdíjas rendőr és katonatiszt sem tehet arról, hogy a munkaadók szívesebben alkalmaznak megbízható, jól képzett embereket, mint olyanokat, akik ímmel-ámmal végzik el a rájuk bízott munkát. Ezzel részemről az ügy lezárva. SA * Korkedvezmény kutyának! Kutyaugatás nem hallatszik az égig! Idomár * A kutyából nem lesz szalonna! * Nevetséges, hogy 40 éves erős embereket nyugdíjaznak és engedik utána még nyugdíjasként dolgozni. Aki tényleg fizikai munkát végez, az 65 éves koráig szakadjon meg a minimálbérért. Ez felháborító! B.E. * Tudom, hogy lerágott csontot vettem elő, de ahogy ezt a törvényt elsumákolták, az pofátlan és felháborít! Másodszor: nincs rendőr és katonatiszt fóbiám. Ha van olyan szövőnő, bolti eladó, vízvezetékszerelő, műkörömépítő vagy rendkívüli hómunkás, aki korengedménnyel ment nyugdíjba és 100 ezer fölött kap, az se dolgozhasson alkalmazottként! FBŐ kutya (Köszönjük a hozzászólásokat, a témát lezártuk. - A szerk.) ROMÁK. Javaslom az alapítvány dolgozóinak, ha jót akarnak tenni a romákkal, akkor talán kényszerítsék a gyerekeket az iskolába járásra. És persze az sem ártana, ha tanulnának is! Éva RÁDIÓMATUZSÁLEM. Orion 455 matuzsálemi korú rádió javítómesterét keresem! Kérem hívjon a 30/245- 07-50-es számon. Köszönöm. MOZGŐBOLT. Ott adózzon, ahol a bevétele keletkezik! Ne tülkölje végig a települést! Az úton megállva ne akadályozza a közlekedést! Atis KAPOSVÁR. A kaposvári kiskereskedők nagy részét már tönkretették a kedvenc „multimániájukkal”! Most jönnek a vendéglátósok? Nem elég, hogy állítólagos hülye uniós jogszabály alapján (ami csak duma) már sokakat kivéreztettek? Vajon most kiknek, milyen betelepülőknek kell a hely?! > A