Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-01 / 281. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 1., KEDD 13 Gigapofon a hímsovinizmusnak a nők iskolája A Csikyben is bebizonyosodott, a rajzasztalon mégsem születhet igazi szerelem Hiába próbálta a saját kedvére nevelni Ágnest (Czene Zsófia) Arnolphe (Szula László), a lány szívét gondos tervezéssel sem sikerült megnyernie Babarczy László vitte színre a Csiky Gergely Színházban Moliére egyik legsikeresebb da­rabját, A nők iskoláját. Vas András Egy valamirevaló feminista úgy az ötödik percben hív taxit, ro­han el a barkácsboltba, hogy a vételezett csákánnyal kergesse végig Arnolphe-ot, alias De La Saouche urat, azaz Szula Lászlót a színházparkban. Aki szerint buta nőt elvenni nem ostobaság, hiszen egy liba száz bölcsnél is többet ér. Legalábbis elméletben. Persze ha a nőjogi aktivista uralkodik az idegein, s végigüli a darabot, megnyugodhat: a mérnöki pontossággal kidolgo­zott házassági terv nagyot bu­kik, s fináléként akár a Deák % Bili Gyula-féle Felszarvazottak 1 balladáját is dúdolhatnók. Merthogy a szerző Jean-Bap- tiste Poquelin, írói és színpadi nevén Moliére, aki jókedwel- bőséggel megelőzve korát miszlikbe aprítja a nagy ívű plánt, és sajátos eszközeivel, maró gúnnyal, pincemély szati­rikus hanggal, megannyi félre­értésből adódó blődlivel ötvöz­ve kalauzol el a végkifejletig. Mintha csak ismerné majdani követője, Rostand híressé vált mondatát: magamat kigúnyo­lom, ha kell... Moliére ugyanis tulajdon­képpen saját szerelmi szenve­déseit jeleníti meg A nők isko­lájában. Negyvenesztendős, amikor 1662-ben feleségül ve­szi Armande Béjart-t, korábbi szerelmének titkolt lányát, akit ő a nő húgának vélt. A nálánál feleannyi idős lányt rajongásig szereti, Armande azonban más(ok)nál keresi a boldogsá­got. így születik meg A nők is­kolája, s benne Moliére Arnolphe alakjában saját szen­vedéseit, sorsát, Ágnesében pe­dig felesége eszményített alak­ját ábrázolja. Az önéletrajzi ihletésű - sok­szor a szerző múltjából építke­ző - történet szerint Arnolphe házasságra készül az apró gyermekkora óta világtól elzár- tan, a maga kedvére nevelt Ág­nessel. Ekkor tűnik fel a színen az ifjú Horace, a fiatalok azon­nal egymásba szeretnek, s így megkezdődik az ádáz harc a lány kezéért. Horace-nak fogal­ma sincs, hogy Arnolphe meg­egyezik De La Saouche úrral, így folyamatosan beavatja ter­veibe vélj barátját. A kor közfelfogásával ellen­tétben a küzdelemből nem a gazdag párizsi polgár kerül ki győztesen: Moliére az uralkodó erkölcsi felfogással szemben ki­áll a szabad szerelem mellett, s vallja, a fiatalokat megilleti az a jog, hogy jövendőbelijüket szí­vük szerint s ne másnak a pa­rancsára válasszák ki. Az ősi, szimpla hímsovinizmus így kap cinikus cizellációt. Főként a második felvonás­ban. Az első ugyanis inkább amolyan prológus, rengeteg monológgal, frázispuffogtatás­sal, melyekből kiderül, mi is az alaptörténet. Persze a folyama­tos jellemépülés elkerülhetet­len, de ez igaz tulajdonképpen a szöveg felére is - a történet- és jellemábrázolás szempontjából a másik fele kimondottan feles­legesnek is mondható... A második felvonás tehát már pörgősebb, sokkal több a mondanivaló, a dinamizmus, érezhető benne a moliére-i tra­gikum és komédia okosan ke­vert kettőssége, a természetes szembenállás az eltervezett és a szabad élet között. Melyeket Szula László és Fándly Csaba - Horace - jelenít meg. Előbbi a naiv-szimpatikus férjjelöltből szánalmas alakká válik, s a metamorfózis jól végig is kö­vethető játékán. Fándly Csaba viszont az élet­től, szerelemtől duzzadó hős alakja helyett inkább egy jel­legtelen ripacsot jelenít meg, szinte érthetetlen, miért is őt választja az Ágnes szerepébe bújt Czene Zsófia. Aki viszont megkapóan, kellemes gesztu­sokkal, bájjal, értő túlzásokkal alakítja a gyermetegségével is szerethető lányt, aki a kezdeti ostobácska, félszeg gyermekből szinte észrevétlen válik lázadó­vá. Hasonlóképpen kellően megformált a bölcs Chrysalde Serf Egyed által színre vitt alakja, a többiek pedig hozzák a darabtól elvárt túlzó gesztu­sokkal dolgozó figurákat, akik segítenek a szerző gondolatisá­gának megértésében. így aztán végül a csákányra sincs szükség... HIRDETÉS online a Csúcstermékek csúcsáron! Licitáljon a legjobb áron! • www.topaukcio.hu Seat, Skoda, VW hűtő. Seat León, Seat Toledo, Skoda Octavia, Volkswagen Bora, Volkswagen Golf IV. R Iige'' 1 ..,f-L Listaár 44.000 Ft Som ogy Megyei Gyermektábor 8640 Fonyód Virág u. 77. Tel.: 06-85/361-440 www.topaukcio.hu ^ Regisztráljon, licitáljon! ► Ékszer garnitúra Tenyésztett gyöngyből készült, ezüst foglalatú merev nyakék // |' iK'V és karkötő fülbevalóval, egyedi (A ,r ■|t \ tervezésű exkluzív esküvői ékszer. 'ÁvVA ?• 75 500 Ft I — L* I Listaár: 151.000 Ft Igazgyöngy Ékszerüzlet 7400 Kaposvár KhhHHb Főu. 18. Az aukció időtartama december 1-tői december 7-ig I SZÍNHÁZ ' B kategóriás képzés IT&I1 Gépjárművezetői tanfolyam „B" kategóriából a kötelező óraszám erejéig. A családok iskolája I 47 500 Ft I..!: .....*.. Listaár: 95.000 Ft Zse lic Autósiskola Bt. MiMi&Mi 7400 Kaposvár k omm Baross Gábor utca 18, 1 , _ Tel: 06-30/398-54-24 | ■ ECDL tanfolyam______ EC DL START vizsgára felkészítő tanfolyam. A tanfolyam elvégzé­se után EC^DL START vizsgát tehet -• /V1' 122.500 Ft I 1..", *.........................1 Listaár: 45.000 Ft Ok t-At Bt. 7400 Kaposvár L!MJk913iHl Rákóczi tér 9-11 Tel.: 06-82/510-764 A­___ 13 273 Ft I L—...!..Z..I Listaár: 26.545 Ft SZ ERECZ AUTÓALKATRÉSZ KERESKEDÉS EbH Vásártér utca 4. Tel.: 06-82/411-401 HLOKJ-s tanfolyamok IPIiEI OKJ-s tanfolyamok Kaposvá- jp I MBMBMSM j Listaár: 80.000 Ft MGY - Magister Oktató Bt. 7400 Kaposvár Füredi u. 16. Tel.: 06-82/316-264

Next

/
Thumbnails
Contents