Somogyi Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-08 / 287. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 8., KEDD Rendeletet sürgetnek Kaposhomokon pillanatkép Szabadon folyik a trágyalé a falu utcáján, tartanak az új disznófarmtól is Kaposhomokon nincs helyi állattartási rendelet. Eddig nem is volt rá szükség, most azonban a falu közepére sertéstelepet tervez egy vállalkozó. F. Szarka Ágnes A településen három lovarda, egy szarvasmarhatelep és egy juhászat működik. Az ezekkel járó kellemeüenséget még csak- csak elviselik a helyiek, ám a falu közepére tervezett sertéstelep kicsapta a biztosítékot. Legalábbis ez derült ki a legutóbbi közmeghallgatáson.- Terjed a szóbeszéd, hogy a falu közepén disznófarmot akarnak létesíteni - szólalt fel Frei Béla, az egyik érintett kaposhomoki lakos. - Hivata- dosan ugyan még nem kaptunk semmiféle információt, de tartunk tőle, hogy ezt tervezi az új lakó, mivel a szabad tartáshoz szükséges eszközöket, a faanyagot már ideszállították. Úgy tudjuk, mintegy tizenöt anyadisznót akar tartani a szaporulatával együtt. Az üzemszerű tartást mindenképpen meg kellene akadályozni, vagy olyan körülményeket teremteni, hogy ne zavarja az embereket. A falu nem csak a boltig tart, arra lejjebb is laknak emberek. Azt a kiskaput akarja kihasználni a vállalkozó, hogy nincs állattartási rendelet a faluban. Tudjuk, mit jelent a sertéstartás: a szomszédos házak elértéktelenednek a bűz, a legyek, a rágcsálók miatt. A telep tulajdonosa állítólag munkát ígért az itt élőknek, de az ígéret elszáll, a sz...r meg itt marad a nyakunkon. Frei Béla szerint az utcájukban már most is tarthatatlan állapotok uralkodnak. Folyik a hígtrágya, vágáskor a véres lé.- Húsz év alatt nem sikerült az állattartási rendeletet megalkotni. De azt sem tudták elérni, hogy a trágyalé ne folyjon az utcán. Ott van az ivóvízelosztó, az aknafedelet azért nem pucolják ki, hogy ne lássák, mi folyik bele. Nem az állattartás ellen ágálunk, hanem a szabályok betartásáért - tette hozzá.- Annak örülök, ha a szomszédomnak van két disznaja meg húsz tyúkja - mondta Rotyis Márton, a tervezett telep közvetlen szomszédja. - De az üzemszerű állattartást a hátam közepére sem kívánom.- Az előző lakhelyünkről pontosan egy disznófarm miatt menekültünk el - kért szót egy asszony. - A közvetlen szomszédomnál háromszáz anyadisznó volt. Milliószám a legyek, ammónia és dögszag. Az állatok, a kismalacok tetemeinek egy részét a kutyák ették meg, a többi meg átkerült hozzánk. A házam értéke a negyedére csökkent. Hiába hívtuk ki a különböző szerveket, nem történt semmi.- Ettől félek én is - így Rotyis Márton.- Valóban nincs állattartási rendeletünk, de eddig nem volt rá szükség - reagált Nemes Attila alpolgármester. - A képviselő-testület is rendet akar. Az üzemszerű állattartásnak megvannak a szabályai, előírásai, törvényei. Ha valamelyiket nem tartják be, az érintett szakhatóság szankcionálni fog. Miután HIRDETÉS Tomcat most kártérítést követel Naplovastól Újból pert indított Tomcat Naplovas ellen. A büntetőpert elvesztette, most 500 ezer forint kártérítést követel. Beszámoltunk róla: két internetes fórumozó véleménynyilvánítása fajult pereskedésig. A Tomcat néven ismert blogger feljelentette Naplovast - aki a Sonline.hu-nak is rendszeres hozzászólója - becsületsértés és rágalmazás miatt. A marcali bíróság felmentette a vádak alól Naplovast, Tomcat ennek ellenére kártérítési keresetet nyújtott be. Úgy véli: Naplovas kijelentései számára kárt okoztak. A bíróságon hétfőn kezdődött újabb fordulón Tomcat állította: nem fogalmazott rasszista vagy antiszemita módon. Naplovas hozzászólásait „verbális lincselésnek" nevezte. Naplovas azzal érvelt: ő csak Tomcat közéleti tevékenysé- géveFkapcsolatban fejtette ki véleményét. Tomcat viszont hozzájutott egy társasági oldalon található zárt adatlapjához, és azt nyilvánossá tette. Ez ügyben feljelentést is tett, de a nyomozást megszüntette a rendőrség. Mindkét fél elismerte: nem fogalmaztak finoman. ■ J. E. Adócsökkentésre talált pénzt a városi SZDSZ Tizenöt bázisponttal 1,85 százalékra csökkentené a 2,5 millió forint fölötti adóalappal rendelkező vállalkozások és cégek iparűzési adóját a kaposvári SZDSZ-frak- ció. Erre a csütörtöki közgyűlésen az adórendelet tárgyalásakor tesz javaslatot Pintér Lóránd frakcióvezető. Az elképzelést sajtótájékoztatón ismertette hétfőn Horváth Henrik megyei szervező. Elmondta: az általuk javasolt iparűzésiadó-csökkentés jövőre 169 millió forinttal mérsékelné a város bevételét. A jelenlegi kétszázalékos kulcs ugyanis 2,26 milliárd forintot hozna a tervek szerint. A kieső bevételt a szabad demokraták abból a 169 millió forintos megtakarításból fedeznék, ami idén megmarad a fizetőssé tett szemétdíj szociális kiadásaiból. A mentességet élvezők számára 240 milliót különítettek el, de a megítélt támogatás nem több havi nyolc, évi 72 millió forintnál. A SONLINE.hu kérdésére az SZDSZ-szervező elmondta: nem tartanak tőle, hogy adócsökkentési javaslatukat választásinak minősíti a közgyűlési többség. Többször, így tavaly is azt az álláspontot képviselték, hogy ne csak a 2,5 milliós adóalap alatti vállalkozások számára könnyítsen a város. Az ugyanis - fogalmazott Horváth Henrik - nem több szociális intézkedésnél, de gazdaságélénkítést és érdemi támogatást nem jelent. ■ B. T. A part közelsége meghatározó A Balaton mellett akár métereken is múlhat egy vállalkozás sikere vagy bukása Tudják, hogy mi a hasonlóság a bihari parasztember és a Balaton parti vendéglátós között? Az, hogy mindketten igencsak ki vannak szolgáltatva az időjárás kénye-kedvé- nek. Igaz, fordított előjellel, hiszen míg a gazda a jókor jött esőnek, addig a parti büfés sokkal inkább a tikkasztó napsütésnek örül... Windisch József 2001-ben kezdettel vendéglátózni a Balaton part- ján, korábban hosszú ideig „élelmiszerben utazott". Annak idején Zamárdiban, a lóparttól mintegy háromszáz méterre nyitott egy büfét kerthelyiséggel, és éveken keresztül ment is az üzbt tisztességesen. Aztán a tulaj megérezhetelt valamit (talán már a gazdasági válság előszele csapta meg), mert 2007-ben ő is jelentkezett arra a pályázatra, melynek keretében a szántódi önkormányzat a szabadstrandon szeretett volna egy vállalkozóval csinos kis büfét építtetni. Mint utóbb kiderült, nem is olyan kicsit, de erről a későbbiekben majd esik még szó.- Volt valamennyi tőkém, ami azonban a teljes beruházást nem fedezte volna, ezért, miután megnyertem a tendert, vabmilyen kedvező finanszírozás után keltett néznem. Mivel magam is dolgozom a Kiskereskedők Országos Szövetségének a helyi szerveA projekt oz Európai Unió támogatósával, az társfinanszírozásával valósul meg. zetében, éppen kapóra jötta KISOSZ segítsége. Ők adták az Új Magyarország Mikrohitel ötletét, sőt még a pályázati dokumentáció elkészítésében is a segítségemre voltak, és nem is maradt el a siker - révedt vissza a nem is olyan távoli múltba Windisch úr, aki- úgy tűnik - nyugodtan támaszkodhat a megérzéseire. Nyolcvan négyzetméteres épületet keltett a magyar tenger partján felhúznia, amihez az 1,2 millió forint saját erő rendelkezésére állt, ehhez felvette az akkoriban maximálisan igényelhető 6 millió forint Új Magyarország Mikrohitelt.- Öt év volt a hitel futamideje, egy évig csak a kamatokat kell fizetni, a tőkét nem, ráadásul ugye forinthitelről van szó, aminek az éves fix kamata 6,5 százalék. Gondoltam, ezek olyan paraméterek, amelyek mentén nyugodtan tervezhető egy beruházás megtérülése úgy, hogy közben a hitelösszeg visszafizetése sem okozhat gondot. Eddig nem is keltett csalódnom, bejött a számításom - avatott be gondolat- menetébe a vállalkozó, aki csak azt sajnálja, hogy akkoriban hatmillió forint volt a felvehető maximális hitelösszeg. - Nem vagyok már fiatalember, de hasonló kondíciókkal a mai tízmilliós maximuEurópai Regionális Fejlesztési Alop mot is minden további nélkül bevállalnám... Windisch József úgy ismeri a Balatont, mint a tenyerét. Azt mondja, hogy Zamárdiban a parttól mintegy 300 méterre található üzletét tavaly ősszel már nem volt értelme nyitva tartani, hiszen egyre inkább csak abból tehet megélni, ami közvetlenül a víz mellett van. Mint például az ő új szántódi büféje, ami ebben az évben még szeptemberben, sőt október első hétvégéjén is fogadott vendégeket. Ezzel együtt a válságot ő is megérzi, most például azon morfondírozik, hogy a zamárdi üzletét jövőre visszaadja a bérlőnek, noha 2013-ig a szerződés szerintőt illetné a haszna; meg persze a vesztesége is.-Úgy érzem, a szántódi büfének van inkább jövője, hiszen válság ide vagy oda, annyi pénzük csak-ma- rad az embereknek, hogy legalább egy hosszú hétvégére a Balcsira leruccanjanak a családdal... Az Európai Unió által támogatott kedvezményes kamatozású Uniós Vállalkozói Hitelekről további információ a 06-40-638-638 telefonszámon vagy www.uvhitelek.hu weboldabn. Az építési szabályzhat is jó iránytű lehet SEMMI NEM KÖTELEZI az önkormányzatokat az állattartási helyi rendelet megalkotására - mondta Hoff- manné Németh Ildikó, a Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője. - Semmilyen jogsértést nem követnek el ott, ahol nincs ilyen rendelet. Általában a helyi építési rendeletében határozzák meg, hogy belterületen a lakóházaktól hány méterre lehet istállót, ólat, karámot létesíteni. A HELYI ÁLLATTARTÁSI rendelet előírásai azonban nem lehetnek ellentétesek a magasabb szintű jogi szabályozással. felmerült ez a probléma, állampolgárt kezdeményezésre megalkotjuk a rendeletet. A januári képviselő-testületi ülésen kerülhet rá sor. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagy vita lesz, de valamilyen döntést fogunk hozni. Valóban ígérte a vállalkozó, hogy munkát ad az ittenieknek, de ez nem azt jelenti, hogy fogjuk be a szánkat. A helyi állattartási rendeletben szabályozzuk, hogy hol hány állatot lehet tartani. Diszkrimináció Mikulás módra a taszári iskolában A kaposhomoki gyerekek a taszári iskolában tanulnak. A kis elsősök már nagyon várták a Mikulást. Ők még hisznek a nagy szakállú létezésében. Arról fogalmuk sincs, hogy a csomagok árát az önkormányzat szorítja ki a költségvetéséből. Az iskolába érkező Télapótól azonban csak a taszári gyerekek kaptak csomagot. A miértre annyi volt a válasz: azért, mert ti homokiak vagytok. Sem csomagot, sem pénzt nem kértek a szülőktől a csomagra. Ők azt mondták, hogy szívesen adtak volna, mert nehéz volt a kicsiknek megmagyarázni, hogy miért nem szereti őket a Mikulás, holott jók voltak. ■ Gondolkodnak a megoldáson, ígérte az iskola igazgatója. Horváth Zoltán Gábor, az iskola igazgatója azt mondta, hogy az influenzajárvány miatt nem rendeztek Taszáron külön ünnepséget. Ezért kapták meg a helyi gyerekek az iskolában az önkormányzat ajándékát. Ennyi szülőtől nehéz lett volna csomagot vagy pénzt kérni.- De gondolkodunk a megoldáson - tette hozzá az igazgató -, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyesmi. A kaposhomoki gyerekek sem maradtak azért ajándék nélkül. Az önkormányzat erre a célra félretett kétszázezer forintját a helyi vállalkozók különböző adományokkal pótolták ki. így minden kisgyerekhez eljutott a Mikulás ajándéka. ■ F. Szarka Á. Frauholcz János betartja a szabályokat. Régóta tart állatokat, az ő gazdasága minta lehet a többi gazdálkodónak