Somogyi Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-06 / 260. szám
6 2009. NOVEMBER 6., PÉNTEK GAZDASÁG Karácsonyi „édes" remények pozícióvédelem A harmadik negyedévben 8 százalékkal zuhantak az eladások Nemsokára beindul a nagy karácsonyi szaloncukorvásár. A piac szinte kiismerhetetlen, a kereskedők egyre későbbre halasztják megrendeléseiket, a gyártónak akcióznia kell a vevőért Mára a recesszió az édesiparba is begyűrűzött - mondta Bélái Krisztina. A Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára emlékeztetett: az iparág harmadik negyedévi adatai már visszaesést jeleznek a kiskereskedelmi forgalomban. Gyükeri Mercédesz A Magyar Édességgyártók Szövetségének tapasztalatai alapján a hazai fogyasztók egyre tudatosabbak, így a válság idején is inkább minőségi árut választanak, ám kisebb mennyiségben: átlagosan 8 százalékos a visszaesés. Ami a karácsonyi szezont illeti, az elmúlt években tapasztalt növekedés helyett azt remélik, jó esetben talán meg tudják ismételni a tavalyi forgalmat. Az édességipart különösen sújtja, hogy az elmúlt másfél évben a kétszeresére emelkedett az alapanyagköltség majdnem felét kitevő kakaó világpiaci ára. Igaz, a másik fő alapanyag, a cukor az unió intervenció-újraszabályozása nyomán olcsóbb lett - tette hozzá Bélái Krisztina. (A répacukor ára a tonnánkénti 631,9-ről mostanra 541 euróra esett vissza.) „Bennünket is meglepett a csökkenés mértéke, hiszen úgy tartják, a csokoládé válságtűrő termék, ám rosszkor jött a júliusi áfaemelés, és áremelésre kényszerültünk amiatt is, hogy a kakaó világpiaci ára harminc éve nem látott szintre nőtt” - erősítette meg Sánta Sándor, a Bonbonetti csoport vezérigazgatója. A kereslet csökkenése ellenére a boltokba kerülő szaloncukor több mint harmadát előállító Bonbonetti eddig növekedést tudott elkönyvelni 2009-ben, bár Sánta Sándor szerint az év végi mérleg szempontjából döntő lesz a következő időszak, amikor A tavalyihoz hasonló keresletre számít az idén a Tesco - mondta el lapunk érdeklődésére Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt szóvivője. Termékeit ugyanakkor a korábbinál szélesebb kínálattal és árskálán kínálja a hi- permarketlánc. A szezonális éves forgalma 40 százalékát értékesíti a cégcsoport. A szaloncukorpiac több szereplője is eltűnt az elmúlt években, felszámolták őket, így gyakorlatilag az egyetlen nagy gyártó a Bonbonetti maradt. Évek óta azt tapasztalják, hogy a kereskedőláncok egyre későbbre halasztják rendeléseiket, így most nem lehet pontosan megjósolni a korábban hatezer tonnás éves piac idei forgalmát. Jellemző - tette hozzá Sánta Sándor -, hogy összességében polarizálódik a piac, azaz a kevésbé ismert, közepes márkák kiesnek, míg a kereskedelmi márkák, illetve a minőségi, márkázott termékek iránt növekszik a kereslet. így van ez válság idején a csokoládénál is: ha kevesebbet is vásárolédességeken belül harminc százalék körüli lesz a saját márkás termékek aránya - tette hozzá Hackl Mónika. Ez egyébként a Nielsen felmérései szerint nagyjából megfelel a hazai piacon forgalmazott saját márkás pralinék arányának. Bonbonetti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (MILLIÓ FORINT) 2007 2008 Saját tőke_____________198 -344 Nettó árbevétel 14 366 15262 Üzemi eredmény -206 -357 Adózott eredmény -335 -542 Hosszú lejáratú kötelezettség____________0 ________0_ FOR RÁS: CÉGKÖZLÉS nak, de a vevők megmaradnak az ismert, magas minőséget képviselő élelmiszerek mellett. A kereskedelmi márkás termékek óriási versenyt jelentenek a közepes árkategóriába tartozó szaloncukrok számára, így a hazai piac legnagyobb hányadát adó zacskós termékekkel próbálják védeni leginkább a pozícióikat. „Értékes nyereményekre épülő akciókat indítunk a közepes árkategóriában is, holott ezt korábban csak a prémium termékeinknél tettük” - emelte ki Sánta Sándor. Többek között ezzel is próbálja meg átvészelni a válságot a tavaly 14 milliárd forintos bevételt elérő Bonbonetti. Hasonlókkal próbálkozik a Mars is. Kitart márkaépítő stratégiája mellett, hiszen válság idején még inkább fontos a fogyasztónak, hogy olyan termékeket vagy márkákat válasz- szón, amelyek megbízhatók, jó minőségűek és elérhetők a számára - mondta el a Mars Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. Mayer Zsolt kiemelte: a társaság szaloncukrot nem gyárt, karácsonyi portfoliójában a vállalat édességmárkáinak építését szolgálva az ajándékozás örömét emeli ki. „A jól bevált márkák, így a Celeb- rations alkalmi csomagolása példa erre. Az édességfogyasztás szempontjából is csúcsszezonnak számító napokban a szeletes termékeink értékesítésére koncentrálunk. Az egyes márkák célcsoportjaira szabott ajánlatokkal, promóciókkal jelenünk meg” - tette hozzá. Tesco: egyharmad a saját márkás termék Megtakarítási lehetőségek válságos helyzetben befektetések Vidékről is sokan keresik a QUAESTOR akadémiáját - Segítséget kínálnak A reálkereset csökken, mindeközben a lakosságnak jóval nagyobb arányban kell hiteleket törlesztenie, mint tavaly üyen- kor. Sokan elveszítették az állásukat, drágább lett az élet, ennek ellenére kis pénzzel is el lehet kezdeni takarékoskodni. Háda Bálint, a QUAESTOR Csoport vezető pénzügyi elemzője: Jelenleg nem az újabb hitelek felvételén van a hangsúly. Aki teheti, elkezdett a megtakarításaival és a befektetéseivel komolyabban foglalkozni. Ebben hathatósan segít a QUAESTOR Csoport ingyenes Befektetői Akadémiája, amelyen az idén több száz ember tanult a pénz•1 __-1__ft\ £- _ ± " __\ ' f__frt HH ta nfolyamaink Budapesten vannak, sok résztvevő érkezik vidékről is, az ország legtávolabbi pontjairól is. Tanfolyamainkon a kockázatkezeléstől a pénzügyi portfolió felépítésén keresztüljutunk el a tőzsdei kereskedés megismeréséig.”- Mit ajánl azoknak, akik a megtakarításaikat szeretnék jobban fialtatni?- Ha nagyobb összeggel rendelkezik válaki, érdemes azt felosztani, és többféle lehetőséget megragadni. Ha csak egy adott befektetésben gondolkodunk, célszerűbb hosszabb távra befektetni most, hiszen várható a •----I—I *_• m—i____11 m mé rséklése, amely a kötvények és a betétek kamatainak a csökkenését is magával vonja. így, ha most több évre fektetünk be, extra hozamra számíthatunk.- Sokan inkább nyugdíjaséveikre tartalékolnának. Az előtakarékos- ságról mi a véleménye?- Az öngondoskodás nagyon helyes és fontos. Ha tehetjük, legyen egy olyan része is a nyugdíjcélú befektetéseinknek, amelyet mi magunk tudunk kontrollálni, mint például a nyugdíj-előtakaamelyen az elhelyezett befektetéseink adómentesek.- Mi alapján döntsük el, hogy kihez forduljunk, és kitől kaphatunk tanácsot?- Befektetési szakértőink mindenkinek tudnak lehetőséget kínálni és segítséget nyújtani, legyen szó havi öt-tízezer forintról vagy sok millióról. Dönteni végül mindenkinek magának kell.- A vállalkozásoknak müyen tanácsot adna?- Esetükben leginkább a költelbocsátások voltak, visszavettek a termelésből. Számukra fontos lehet, hogy befektetéseik egy része maradjon könnyen mozdítható, amelyhez azonnal hozzá lehet nyúlni, és nem kell (újabb) hitelt felvenniük.- Milyen gazdasági kilátásokkal számolnak?- Hogy meddig tart a válság, arra különböző piaci előrejelzések vannak. Folyamatos volt a forint erősödése, majd gyengülése, tavasszal pedig ország- gyűlési választások lesznek. Aki csak teheti, azt ajánlom, vegyen euróalapú kötvényt, hosszú távon ez egy stabil pont a megtai f, ' i t •• ••,, ■ A befektetéssel érdemes hosz- szabb távon gondolkodni, nagyobb hozam érhető el. A BUX index 2009. november 5-én 20 6001 Nyitóérték:............................................ 20 400 , 19964 20200 W .............................[Záróéitiífc] 19 800 | Változás: 0,87% [ j 20466 19600 Előző napi f 19400 zá™e,lJ*k: 15.30, atiwYort-i? io ?nn 20288 .1 tőzsde nyitása /] pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2009.11.05. M I m&m ma* JHB 1240 5,08 99 Synergon 818 4,87_____32 Rá ba___________703 1,88 15 ül őt 15010 1,41 2133 Richter 41800 0,72 2481 VESZTESEK FQRlmBÉT Sfeáty UtósóáífFl) Változás (%í Millió Ft ANY____________805 -2,77 27 KE G 616 -1,44 2 Egls__________9340 -1,07 171 BM W 400 -0,74 53 • Pannergy 746 -0,40 15 A BUX index az elmúlt napokban 21000 q 20 899 20800 A 20600 j 573 20400 / 20288 20 200 20278 20288V f 20000 Y / 19800 ..........................................V........ jg 0qq__________________19 677 □______ po rt/ÍÖ28ÖÖÍ29 10.30 11.02 11.03 11.04 /naP FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 11.05.) EUROBÚZA 2009. december___________30 000 TA KARMÁNYBÚZA 2009. december___________27600 TA KARMÁNYKUKORICA 2009. november___________29 500 TA KARMÁNYÁRPA 2009. december___________27600 OL AJNAPRAFORGÓ 2009. november___________57 500___ MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. november 5-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft \ \ t 277,17 186,75 183,48-0,01 Ft -1,13 Ft +0,06 Ft Forintbetéti* kamatok (%) Allianz Bank 5,25 6,00 Buda pest Bank_________6,75** 4,75 CI B Bank________________4,50 4,50 Er ste Bank______________5,25 5,50 K& H Bank***___________3,30 5,60 ■ U 4,83 4,93 OTP Bank________________2,75 2,75 ft alflelsen Bánit** 7,50 6,90 UnICredit Bank__________5,40 5,40 • ALAPTERMÉKEK, 1 MILLIÓ FORINTRA. * "AKCIÓS. • • • 3 HÓ HELYETT 6 HÓ. Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 11.05.) _______________________Vételi Eladási Al lianz Bank _ 269,31 283,12 Budapest Bank 267,73 284,29 ^IB Bank 264,95 287,03 Citibank___________266,08 288,26 Er ste Bank 268,27 283,73 K&H Bank_________267,72 283,14 MK B Bank_________268,61 282,39 OT P Bank__________269,69 283,52 niu.i-----a—i. nnn . n non nn